XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-05-15 / 10. szám

Mozaik ■i 2014. MÁJUS 15. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Kerékpáros közlekedés Bringás reggeli Nyolcszor nyeregbe! A Bringázz a munkába! kampány részeként országszerte 38 reggeliző ponton várták a kerékpárral közlekedőket. Városrészünkben május 8-án a Béke téren, a Lehel Csarnoknál és a Jászai Mari téren ked­veskedtek a bringásoknak számos meglepetéssel. Az önkormányzat támogatásával péksütemény mellett gyümölcsöt és frissítő italokat osztottak a helyi szociális szférában dolgozó szakemberek és a Magyar Kerékpáros Klub tagjai. A bringások ezenkívül megkapták a kerékpárklub kisokos brosúráját is, mely sok hasznos információt tartalmaz a biztonságos kerékpáros közlekedéssel és életformával kapcsolatosan. Érdekesség, hogy a 2014 tavaszi kampány elindulása óta már közel hétezren csatlakoztak a kezdeményezéshez, mellyel a városi alternatív közlekedést szeretnék népszerűsíteni a szervezők. Az akció folyamán, aki május 30-ig feliratkozik legalább nyolc alkalomra a bringazzamunkaba.hu oldalon, értékes ajándékot kap. Tücsöktanya Bábelőadások, koncertek Mesefesztivál A Tücsöktanyán június 1-jén 10-19 óra között, első alkalom­mal rendezik meg a Varázsgömb Mesefesztivált. Bábelőadások, is­mert és kevésbé népszerű mesék, mesekoncert, mesefoglalkozás, szakmai előadások, kiállítások, játszóterek kicsik és nagyobbak legnagyobb örömére! A fesztivál célja, hogy minél több módon ele­venítse fel és népszerűsítse a me­se - a mesemondás és a mesehall­gatás — hagyományait és közössé­gi élményét. A rendezvényre a belépés díj­talan! A fesztivál részletes program­ját megtalálja a www.kultl3.hu weblapon! Magyarnóta* hangverseny A „Csizmadia Imre” Zene­barát Kör május 31-én, szombaton 15 órai kezdettel Rózsalevél címmel cigány- zenekarral magyarnóta- hangversenyt rendez a Ho­tel Góliátban (Kerekes u. 12-20.). Jegyek és informá­ció a +36 (20) 218-1019-es számon Molnár Edit rende­zőnél. A műsor után tánc, tánczene és jó hangulat vár­ja az érdeklődőket! ZENÉK TÁRHÁZA, NAPI 24 ÓRÁBAN www.poptarisznya.hu Szerkesztőség és stúdió: József Attila tér 4. Telefon: 788-7098, e-mail: tvl 3@sprintkiado.hu A TV 13 hétfőn, szerdán és pénteken 17.30-tól friss adással, magazinműsorral jelentkezik, keddenként a TV 13 Kedd című blokkal, csütörtökönként pedig sportközvetítésekkel. Ismétlések: mindennap 18.30-tól 24.00 óráig, majd 06.00-tól 13.00 óráig. Szombaton és vasárnap 06.00-tól, majd I 7.30-tól az egész heti adás ismétlése látható. Ha szeretne megjelenni a TVI3 képújságjában, esetleg készíttetne egy rövid reklámfilmet vállalkozásáról, akkor írjon a hirdetes@sprintkiado.hu e-mail címre vagy hívjon minket a 237-5060-as telefonszámon! Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Vízimajális. Nyertesünk: Kiss Piroska. Aktuális feladványunkban egy kerületi új fejlesztés nevét rejtettük el. Beküldési határidő: május 26. A helyes megfejtést beküldők között értékes könyveket sorsolunk ki. Elérhetőségeink az impresszumban találhatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom