XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-02-14 / 4. szám

Aktuális Születésnapok a Vízöntő havában Díszpolgárokat köszöntöttek! Januárban két neves díszpolgá­runkat is köszöntötte a városve­zetés jubileumi születésnapjuk alkalmából. A 85 éves Pataki Ferenc szociálpszichológus ott­honában fogadta dr. Tóth József polgármestert. A neves szakem­ber pályája elején neveléselmé­leti és -történeti kutatásokat folytatott. Később foglalkozott a társadalmiidentitás-konstruá- lás, valamint annak pszicholó­giai elemzésével kapcsolatban az egyéni életutakat szervező el­beszélési minták jelentőségével is, amely több munkájának köz­ponti gondolata volt. A modern * A vízöntő havában született Kern András színművész, ren­dező, író, énekes, humorista is, aki 14 évesen, 1962-ben a Ki mit tudl-ban tűnt fel egy paródia­számmal. 1965-ben, mindössze 17 évesen neveztek a Ki mit tud?-ra az egyik barátjával. For­gattak egy amatőr filmet is, Mi lesz? címmel. Ezzel az amatőr al­kotással elnyerték barátjával a XIII. országos amatőrfilm-fesz­tömegjelenségek vizsgálatával kapcsolatban is jelentős ered­ményei születtek. * tivál fődíját. Úgy látszik, számá­ra a 13-as mindenképp szeren­cseszám, hiszen egykoron itt, a tizenharmadik kerületben, az akkori Fürst Sándor utcában töl­tötte gyermekkorát. 2005-ben pedig díszpolgári címmel tüntet­te ki a városrész. Január végén 65. születésnapja alkalmából a polgármesteri hivatalban új könyvéről és kerületi kötődésé­ről is beszélt. Média 13 Ismét újított a helyi sajtó 24 órás tévéadás a neten Mostantól a kerület online sajtóoldala, a Médial3 24 órás élő adásban közvetíti a TV13 műsorait. Ez azt jelenti, hogy az is ugyanolyan sugár­zási időben nézheti a kerületi televíziót, akinél esetleg nincs kábeltévé (de van internete), vagy a csatornakiosztása nem tartalmazza a TV13- at. A Médial3-on emellett továbbra is megtekinthetők a televízó ar­chív adásai, továbbá naponta frissülő hírtartalmak, valamint - PDF- formátumban (az eredeti újságnak megfelelő külsővel) - a XIII. Kerü­leti Hírnök cikkei is olvashatók. Az oldalon sok más érdekes és színes tartalom szórakoztatja és informálja az odalátogatókat. 2013. FEBRUÁR 14­XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Gyászolunk Prof. Dr. Ádám György (1922-2013) Tevékeny életének 91. évében, 2013.február 3- án elhunyt dr. Ádám György professzor eme­ritus, állami és Széche- nyi-díjas orvos, pszicho- fiziológus, egyetemi ta­nár, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tagja, Budapest Főváros XIII. Kerületének dísz­polgára. Rendkívül gaz­dag életpályát járt be, munkásságával hozzájá­rult a magyar tudomány, és ezen belül is a bioló­giai tudományok fejlődé­séhez, nemzetközi híré­nek öregbítéséhez. Ádám György Nagyváradon született. A kolozsvári, azután pedig a Pázmány Péter Tudo­mányegyetem Orvosi Karán folytatott felsőfokú tanulmá­nyokat. Orvosi diplomájának 1949-ben történt megszerzését követően előbb orvosként dol­gozott, majd a Budapesti Or­vostudományi Egyetem Életta­ni Intézetének munkatársa­ként tevékenykedett. 1966-ban az ELTE Természettudományi Karra kapott egyetemi tanári kinevezést, majd az általa ala­pított Összehasonlító Élettani Tanszék vezetője lett. Egyete­mi állásának megtartása mel­lett 1970-ben kinevezték az MTA Pszichológiai Intézete igazgatójává, 1972-ben az EL­TE rektorává választották és felvették az MTA Elnökségé­nek tagjai közé. 1992-ben, im­már professzor emeritusként kutatóprofesszori megbízást kapott. 1970-ben megválasz­tották az MTA levelező, majd 1979-ben rendes tagjává. 1990 és 2000 között az MTA Tudós­klubjának vezetőjeként szol­gálta a tudományos közéletet. 1978-1990 között a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, 1994-ben megválasz­tották a Magyar Pszichológiai Társaság elnökévé. Kutatási területe az összehasonlító em­ber- és állatélettan, az agykuta­tás, valamint a pszichofizioló­gia volt. Jelentős megbecsülést szerzett magának tankönyv- szerzői és tudomány-népszerű­sítő tevékenységével is. Mint­egy százötven tudományos publikáció és számos tudomá­nyos és tudomány-népszerűsí­tő kötet fűződik a nevéhez, utolsó munkáját, A rejtőzködő elme című kötetét 83 éves ko­rában publikálta. Könyveinek nagyobb része angol és német nyelvterületen is megjelent, szaktudományos publikációi gyakori hivatkozási forrásként szolgáltak a kutatók és az elmé­leti szakemberek számára egy­aránt. Adám György professzor 1949 óta lakott kerületünkben, szerette a városrészt, elkötele­zett lokálpatrióta volt. Buda­pest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata 2002-ben a nemzetközi tudósnak díszpol­gári címet adományozott. Fele­sége, Katalin asszony - akivel idén lennének 64 éves házasok - nyugdíjas pedagógus, szintén a kerületben tanított több mint 30 évig. Adám Györgytől 2013. feb­ruár 10-én, vasárnap 12 órakor vettek végső búcsút családtag­jai, barátai és tisztelői a Kozma utcai izraelita temetőben. Adám Györgyöt az önkor­mányzat saját halottjának te­kinti. Emlékét, tanítását őrizni fogjuk. ■ II———————■————^^^ I „Mindenkinek mindene».. Vigyázó Miklós (1943-2013) yy i* 2013. január 21-én el­hunyt Vigyázó Miklós esztergomi protonotá- rius, kanonok, é. esperes, az Angyalföldi Szent Mihály-plébánia plébá­nosa. Budapesten született, öt­gyermekes családban nőtt fel. 1978-ban Lékai László bíboros szentelte pappá, plébánosi ki­nevezését 1992-ben kapta meg a Budapest Külső-Váci úti Szent Mihály-plébániára. 2005-ben az esztergomi főszé­kesegyházi káptalan protono- tárius kanonokjává nevezték ki. Plébánosi működése alatt a templom az egyházi szertartá­sok (szentmisék, keresztelők, esküvők, temetések) mellett a helyi iskolák és különféle kó­rusok, zenekarok ünnepi hangversenyeinek helyszíne lehetett. A XIII. kerülettel kö­zösen rendezte a Szent Mihály - napi búcsút, amikor mindenki előtt nyitva állt a ház, az odalá­togatókat felekezeti hovatar­tozástól függetlenül vendégül látta. 2004-ben Budapest Főváros XIII. Kerületért díjat kapott, majd az önkormányzat által alapított Ember - Esélyegyen­lőségi díjat. Temetése 2013. február 16- án 12 órakor lesz az Angyalföl­di Szent Mihály-plébánia- templomban (Babér utca 17/B).

Next

/
Oldalképek
Tartalom