XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-04-04 / 7. szám

I f. Mozaik 201 3. ÁPRILIS 4. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Klasszikus énekszótól lesz han­gos az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ április-22- én és 23-án, ugyanis immár 38. alkalommal rendezi meg a XIII. kerületi önkormányzat és a kerü­leti ének-zenei munkaközösség az Éneklő Ifjúság hangversenyt. Az 1920-as évek végén a Kodály Zoltán köré tömörült énekpeda­gógusok kezdeményezték azt a mozgalmat, amely a közös ének­lés élményének megszerettetését és elterjesztését tűzte ki célul. Ezt a szép hagyományt ápolja kerüle­tünkben számos zenekedvelő ta­nár, diák és helyi vezető. Lelkese­désüknek köszönhetően évente két napon az ifjúsági énekkaroké a főszerep. — Idén tíz iskola tizen­három kórusa lép színpadra, majd ötszáz tanuló énekli klasszi­kus nagyjaink ismert zeneműveit - tájékoztatott Szalárdiné Szondy Adrienn ének-zene tantárgygon­dozó. A rendezvényre minden ér­deklődőt szeretettel várnak! MEGFEJTÉS, 1. RÉSZ A KÉN VEGYJEIE ► + ORRUNK ÉRZÉKELI IPARKODIK SAJÁT, TULAJDON, RÉGIES SZÓVAL A FLUOR VEGYJELE FALU A CSORNAI KISTÉR­SÉGBEN FOSZTÓ­KÉPZŐ,-TIEN PÁBJA TYÚK, NÉPMESÉN PÁRATLAN IDOM! HAZAI AUTÓJEL ► + KÉT SZAK­TERÜLETET fi ÉRINTŐ TÉNY ROPPANT NAGY A HOSSZÚ­SÁG JELE ......A... ▼ ▼ ...... ......▼...... ......▼...... W W M A JOULE JELE ► RENAULT­MODELL ► VARRÓ­ESZKÖZ ► i ... ESŐ, A NGOLUL KÉTSZER- SÜLT, NÉP. TAPOGAT­VA KERES NAGYMÉT- TÉKBEN, NAGYON 6 ► VASÚTI CÉGŰNK NÉMET NOB-JIL T ► ÁBÉCÉNK MÁ­SODIK BETŰJE ► ...ANDOR; NYOMDÁSZ ► BARANYAI TELEPÜLÉS .....▼..... ► FEIBUKTAT, FOCfflAN MELLÉBE­SZÉLÉS, BIZ. A SZELÉN VEGYJili ► ▼ A NllUS NÉM. NEVE ► ISKOLAI ÜGYELETES ...▼...... ► A BŐR VEGYJEIE FÉRFINÉV (NOV. 15.) ABKEPSZ IS EZ ▼ [*■ T NÉPIES “KÉ­ZI" MÉRTÉK *DEZ, -DÖZ ► ▼ DEÁK... GYULA; BLUES­ÉNEKES MEGDUZ­ZAD (IZOM) ÉKSZERFÉ- LE, KITŰZŐ ► T NÉMET TEA! MŰVÉSZIEN KÉSZÍTETT, NÉPIESEN ► MEGFEJTÉS, 2. RÉSZ T ► OMLADÉK ► PÁRT! ► ID. ELŐTAG: EZER­SZERES­...ÉVA; JÁ- SZAI-DÍJAS SZÍNÉSZNŐ KERTI TA­LAJT FOR­DÁT, NÉ- PIESEN ► HARCCAL ELÉR ► T ▼ 1, RÓMAI SZÁMMAL ► TYÚK MONDJA! A TETEJÉRE, NÉPIESEN SZENT, RÖVIDEN ► AZ UTCÁRA KÉRGET PEST FELE! ▼ ► TANGENS, RÖVIDEN FÁRADNI KEZD! ► BOBBY...; OLASZ DAIÉNEKES NEVELŐNK V ► KÁZUS, SZTORI AZ OXIGÉN VEGYJELE ► T ROSSZIN­DULATÚ­SÁG, RÓKA- LELKŰSÉG ► ▼ ......▼...... Előző rejtvényünk helyes megfejtése: A kerület arca. Horján István kerületi ajándékcsomagot, Horváth Brigitta pedig programjegyeket nyert. Aktuális feladványunkban egy jeles ünnep nevét rejtettük el. Bekül­dési határidő: április 11. A helyes megfejtést beküldők között ajándékcsomagokat és a Kultl3 Divízió jóvol­tából programjegyeket sorsolunk ki. Elérhetőségeink az impresszumban találhatók. AZ IGÉNYES ZENÉK TÁRHÁZA, NAPI 24 ÓRÁBAN www.poptarisznya.hu Kulináris muzsika A Lanner Kvartett Zenés vendégségbe invitálja önt április 13-án 15.30- kor a Hollán Ernő utcai Zeneiskola dísztermében. A vendégség ebben az esetben tökéletesen helytálló, hiszen azok, akik regisztrálnak a ren­dezvényre a vonósnégyes honlapján (www.lannerkvartett.hu), a belé­pődíjmentes zenei élmény mellé egy kávéra és egy süteményre is ven­dégül látják az érdeklődőket. TÖRTARANY- ES FAZONARANY-FELVASARLAS! TÖRTARANY, FAZONARANY: 7200-12 000 FT |i IjTÖRTEZÜST FAZONEZÜST: 180-360 FT^fe Ml FIZETÜNK A LEGTÖBBET! A ZSAZSA GALÉRIA KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL! Áraink a vásárlás legkisebb összegét jelentik! O • O ■'«íjp bítaoni" ___ I I I Ki l*. 1 „«fi... K" KEREM JÖJJÖN EL HOZZÁNK! Zsazsa Galéria, XIII., Hollán E. u. 4. Tel.: 350-4308 Szerkesztőség és stúdió: József Attila tér 4. Telefon: 788-7098, e-mail: info@tvl3budapest.hu A TV 13 friss műsorait hétfőn, szerdán és pénteken 17.30-tól nézhetik a UPC és a T-Home kerületi hálózatán. Ismétlések: /9.00, 20.30, 22.00, 00.00, 05.00, 10.00 és 14-00 órától. Ha szeretne megjelenni a TVI3 képújságjában, esetleg készíttetne egy rövid reklámfilmet vállalkozásáról, akkor írjon a Kirdetes@sprintkiado.hu e-mail címre vagy hívjon minket a 237-5060-as telefonszámon! 38. alkalommal A közös dalolás élménye Éneklő Ifjúság

Next

/
Oldalképek
Tartalom