XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-01-17 / 1-2. szám
Az Év Szakdolgozója 2012 Balogh Ildikó reumatológus asszisztens o Egészségügy 2013. JANUÁR XIII. KERÜLETI HÍRNÖK „Fönt főnök vagyok, lent csapattag* Kollégái szerint akár pszichológus is lehetne Nem titkolja, hogy a nyilvános szereplés valamiért idegen tőle, ugyanakkor kollégáival és a betegekkel mindig meg tudta találni a hangot. Lassan másfél évtizede dolgozik a Szegedi úti szakrendelőben Balogh Ildikó, a reumatológia csoportvezető asszisztense, aki a legutóbbi Semmelweis-na- pon Az Év Szakdolgozója elismerésben részesült. Türelmes és elfogadó személyiségnek ismeri mindenki. Valószínűleg nem véletlenül választott magának másokat segítő, támogató foglalkozást. Lehet, hogy beteg nagymamájának ápolása is efelé terelte. De biztosan közrejátszott az is, hogy szülei, de főleg az édesanyja nagy szigorral nevelték, amit a mai napig igazságtalannak érez. Amikor maga is anya lett, úgy határozott: saját két lánya más légkörben fog cseperedni. Ma már elmondhatja, hogy sikerrel járt. A gyerekei őszintén beszélhettek vele minden gondjukról, bajukról, ő pedig nem büntetett, hanem igyekezett megérteni és mindenben támogatni őket. Cegléden végzett a Török János Egészségügyi Szakközépiskolában. Rögtön az érettségit követően a Honvédkórház érsebészetére került. Ez olyan hely volt, ahol sokat lehetett tanulni. Nagyobbik lánya születése után ugyanitt folytatta, majd miután öt évvel később megszületett a kisebbik lánya, a három műszak helyett asszisztensi munkát keresett. A kerületben a reumatológián és a fogászaton is kínálkozott lehetőség: ő az előbbi mellett döntött. Ennek immár több mint tizennégy éve. Érezte, tudta, hogy a betegek szeretik, és a főnökei is meg vannak vele elégedve. De mint mondja, őszintén meglepődött, mikor jó egy esztendeje főnővér- helyettesi tevékenységet ajánlottak neki. Először nem is akarta elfogadni. Attól tartott, nem tudná szeretni az adminisztrációt és a sok papírmunkát. Aztán mégis ráállt, hogy kipróbálja magát ezen a területen is. Most hetente két napot az új tevékenységével tölt fent, az igazgatóságon. A másik három nap a régi, megszokott asz- szisztensi munkáé a reumatoló- gusok mellett. Nemcsak ő ragaszkodik a főnökeihez, azok sem szívesen engedik el. Hogy mit hoz majd a jövő, nem tudni, az azonban bizonyos, hogy Balogh Ildikóban adva vannak mindazok a képességek és erények, amelyek vezetői munkára is alkalmassá teszik. Kollégái szerint akár pszichológus is lehetne. O maga azt mondja, itt mindenki beteg, és mindenkit meg kell hallgatni. És nem számít, hogy celeb vagy hajléktalan, meg kell próbálni segíteni rajta. Azt tapasztalja, hogy főleg az egyedülálló idős emberek éhesek a jó szóra. Fiatal kora ellenére neki is volt része betegségben. Két gerincműtéten is átesett, és tapasztalta, hogy a kórházi dolgozók és a betegek egyaránt nehéz helyzetben vannak. Helyettes főnővérként körülbelül kétszáz nővér, illetve asz- szisztens tartozik hozzá. És nem csak a szabadságolások, a nyugdíjastalálkozók intézése hárul rá, hanem személyes ügyek is. Bár a tolerancia híve, időnként kénytelen vállalni a konfrontációt is a kollégákkal. „Vulkán-típusnak” nevezi magát: sokáig tűr, aztán egyszer csak kimondja, ami a szívén van. De úgy látja, ezért nem haragszanak rá, sőt nemegyszer békebírónak kérik fel. Ezt a szerepet is szívesen vállalja, hiszen életük jó részét a munkahelyükön töltik, nem mindegy, hogy milyen hangulatban. Mint mondja, „fönt” főnöknek kell lennie, és a barátság háttérbe szorul. Ezért is ragaszkodik ahhoz, hogy „lent” is legyen, ahol ő csupán egy csapattag. Fontos neki, hogy itt a kolléganői sose érezzék főnöknek. Ahogy fogalmaz, egyszerű embernek nevelték, és furcsa neki, hogy vezetőként tartanak tőle a „lányok”. Szabadidejét főleg a család foglalja le. Huszonkét éves Szandi lánya utolsó éves főiskolás, Ivett, a kisebbik középiskolába jár, és érettségi után cukrásznak készül. Gyermekein kívül a közelükben lakó szüleivel is sok időt tölt. Gyerekkora óta falja a könyveket. Ezekből az otthonukban sincs hiány. Újságot főleg útközben olvas a vonaton, míg Albertirsáról a fővárosba ér. Csop Veronika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT MINDEN KERETRE! Bármilyen lencsével! Akciós lencsével is! Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9-00-13.00 Telefon: 288-6960 Prevenciós Központ Családi hétvégék Elménytéli pillanatok A XIII. kerületi önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottsága pályázat útján nyújtott támogatásának köszönhetően a 2012-es év utolsó negyedévében, az őszi időszakban Családi hétvégék velünk címmel sorozatot indított a Prevenciós Központ a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára. A programokat az őszi időszakban három alkalommal, hétvégi napon rendezték meg. A résztvevők olyan élményekben gazdagodtak, mint az Orczy Kalandpark meglátogatása, a Fővárosi Állat- és Növénykert bejárása, valamint a Fővárosi Nagycirkusz produkciójának megtekintése. A közös családi együttlétek emlékezetes pillanatot nyújtottak a gyermekeknek és a szüleiknek egyaránt, elősegítve ezzel a tartalmas együttlé- tet. Fontos, hogy ebben a rohanó világban minél több eseménydús szabadidőt töltsön együtt a család, ezzel elősegítve a gyermekszülő közötti kapcsolat ápolását, megerősödését. A gyermekek egészséges pszichoszociális fejlődéséhez is szükséges, hogy a felnőttek a lehető legtöbbet legyenek csemetéjük közelében. A pályázat keretében szervezett színes programokkal az önkormányzati intézmény is hozzájárult ahhoz, hogy a szociálisan rászorultak izgalmakkal teli hétvégét töltsenek el együtt gyermekeikkel.