XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-03-01 / 5. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2013. MÁRCIUS I. Aktuális rrj A költségvetés biztonsága... Egyensúlyi költségvetést alkotott a képviselő-testület legutóbbi ülésén, mely alapján kerületünk önkormányzata továbbra is stabil, hatékony finanszírozással meg tudja valósítani 2013. évi feladatait. A 16 igen, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodással megalkotott rendelet figyelembe veszi a Közösen a XIII. kerületért programot és annak részkoncepcióit. A kerület javát szolgálja, hogy az önkormányzat a kitűzött célok megvalósítását a mostani nehéz helyzetben is folytatni kívánja, ehhez továbbra sem tervez hitelfelvételt. Célok és feladatok A kerület idei költségvetését megtekintve, egy kívülálló azt nyugtázhatja, hogy itt minden rendben van, hiszen a sok pénzből sok mindenre futja, amire máshol nem. A dokumentum az előkészítő munka alaposságát tükrözi, magas színvonalát a testület is díjazta: ellenszavazat nélkül áldását adta rá. Készítéséről szólva, az ülésen az előterjesztő polgármester bevezetőjében elmondta, hogy új körülmények között történt a tervezés, mert új önkormányzati törvény lépett életbe 2013. január 1-jén. Az eddig normatív alapú finanszírozást az állam részéről felváltotta a feladatalapú finanszírozás. Azzal a célzattal dolgozták ki a költségvetést, hogy ebben az évben se legyen működési hiány. Mi vezérelte a készítőket? A költségvetés biztosítsa a kerületben lakók életminőségét befolyásoló önkormányzati szolgáltatások eddig elért nívóját, és mérsékelje az állampolgárokat sújtó intézkedések negatív hatását. Az önkormányzat magas működési, működtetési színvonalának megtartása, és a tervezett fejlesztések megvalósítása ugyancsak fontos célkitűzés volt, akárcsak a közszféra megbecsülésének folytatása. A 2013. évi kerületi költségvetésben mindezek a szándékok visszaköszönnek, pénzügyi háttérrel alátámasztottak. Az idei költségvetés fedezetet biztosít ahhoz, hogy tovább folytatódjon a Közösen a XIII. kerületért program végrehajtása. A két évvel ezelőtt megfogalmazott célok kétharmada teljesült, illetve megvalósulása folyamatban van. Számok is idézhetők a költségvetésből, amelyek bizonyíthatják akár azt is, hogy pénzügyileg gondtalan évnek nézhet elébe a kerület. A szociális intézmények kiadási előirányzata 9,5 százalékkal magasabb a tavalyinál, és például a parkok, játszóterek, zöldfelületek fenntartására 30 százalékkal többet fordít az önkormányzat, mint 2012-ben. A főösszeghez viszonyítva a felújítási és beruházási arány is magasnak mondható, 21,1 százalék. Ha nem is annyi, mint korábban, de intézményfelújításra és fejlesztésre 1 milliárd 233 millió forint a fedezet. Minden rendben? Tehát minden rendben van. Rendben van? A költségvetési koncepció tárgyalásánál még sok volt a bizonytalanság. Ami mostanra bizonyossá vált: a kormányzat folytatja az önkormányzatok hatáskörének gyengítését, intézkedései tovább rontották az amúgy sem rózsás helyzetet. Kiderült, hogy az állam nem segíti, sőt újabb terheket rakott az önkormányzatokra. A testületi ülésen dr. Tóth József polgármester a több ezer önkormányzatot tömörítő két szövetség, a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetségének és a TÖOSZ-nak a költségvetések készítése kapcsán ösz- szegzett állásfoglalásaiból idézett. Az egyik szerint az új finanszírozási rendszerhez való áttéréshez nem áll az önkormányzatok rendelkezésére szükséges és elégséges pénzügyi forrás. Lyukas a rendszer, nem biztosított a mű- . ködés pénzügyi biztonsága még azokon a településeken sem, ahol nem szorultak eddig hitelfelvételre. A másik szervezet azt rögzíti, hogy igen sok önkormányzat nem képes 2013. évi költségvetését a törvényben előírt feltételek szerint hiány nélkül tervezni.- Fél évvel ezelőtt hívtuk fel a figyelmet arra - emlékeztetett a polgármester -, hogy nemcsak hatásköröket, feladatokat és vele együtt a hozzá tartozó pénzt szándékozik elvenni az állam az ön- kormányzatoktól. Akkori számításaink szerint azon túlmenően még további 120 milliárdot vonnak ki idén az önkormányzati szférából. Azóta van szakértő, aki most már százötvenet, s van, aki kétszázat mond. Ezért nevezik önkormányzati körökben 2013- at az önkormányzatok fekete évének. Most szembesül sok polgár- mester azzal, hogy mire adták a szavazatukat. A költségvetés készítésekor döbbentek rá arra, amire idejében igyekeztünk figyelmeztetni őket. A megváltozott helyzetben komoly összeggel kevesebb központi költségvetési támogatásból gazdálkodhat idén a XIII. kerület. Ezen felül a jelentős feladatbevételi elvonásokon túl az állam a korábbi adóbevételek egy részét is egyszerűen magához vonta, például az szja-bevételt az utolsó fillérig elvette a kerülettől. Az általános és középiskolai oktatást a kormánytöbbség ez évtől államosította, de törvényt alkottak arról, hogy az iskolák üzemeltetési költségeit továbbra is az önkormányzatok fizessék. Ehhez jön hozzá, hogy az óvodák működtetésének 66, az iskolai étkeztetésnek 77, a szociális intézményi ellátásnak mindössze 30-35 százalékát fedezi az állam. Az önkormányzati hivatal működtetésére, a közutak fenntartására, a zöldfelület-gazdálkodásra egy fillért nem kap a kerület. A közművelődés finanszírozása, magas színvonalon tartása is inkább a helybélieknek fontos, a központi pénzügyi támogatásból a költségek mindössze 12,7 százalékára futja. Csak. Azért hogy az eddigi ellátási színvonal megmaradjon, a hiányzó összegeket önkormányzatunk pótolja, amit eddigi jó és eredményes gazdálkodásának köszönhetően meg tud tenni. Mi a módi? A világ fejlettebb, jobbik részén általában úgy működnek az önkormányzatok, hogy az állam átengedi a közszolgáltatások nagyobb részét - nemzetközi tapasztalatok alapján úgy hetven százalékát-, és átengedi a feladat ellátásához szükséges forrást. Ilyen egyszerű a dolog. Az, hogy mi nálunk a módi, arra a polgár- mester néhány meghökkentő adatot mondott el. A kötelezően elvégzendő 19 milliárdra beárazott kerületi feladat elvégzéséhez mindössze 3,1 milliárd forintot biztosít az állam. Hogy a többi 15,9 milliárd forintot honnan teremti elő az önkormányzat, az legyen az ő dolga! De vannak még döbbenetesebb számok is: még 300 millió forintot sem kap a kerület 15 jogszabályilag kötelezően előírt feladatra: közterületfelügyelet, köztisztaság, parkolás, közterület-használat, környezetvédelem, lakásgazdálkodás, felújítás, oktatás, kulturális és sporttevékenység, közbiztonság stb. Még egy adalék a mindennapok gyakorlatához. Az új sztár, a tranzakciós adó a polgár- mesteri hivatalnak 23 és fél millió, a Közszolgáltató Zrt.-nek 21 és fél millió forintjába kerül. Ezen túl, jogszabályi kötelezettség miatt kétszer kell adózni ugyanazon összeg után. Egyszer, amikor az önkormányzat átutalja a pénzt saját intézményének, és még egyszer, amikor a kapott pénzből fizet az intézmény. Döbbenetes tény, hogy a mai helyzetben a szociális intézményhálózat finanszírozása, lefedettsége mindössze 33 százalékos, akkor, amikor évente 28 ezer ember jelenik meg bajával a kerületi szociális osztályon, ez 55 ezer ügyet jelent a szociális területen. Kevéssé tudott, hogy a közszférában öt esztendeje nem volt köz- tisztviselői béralapemelés, és a közalkalmazotti bértábla sem változott, miközben ez idő alatt - szerényen fogalmazva is - legalább 25-30 százalékos infláció azért volt. Elismerés az alkotóknak Ilyen körülmények között született meg a kerület biztonságos és felelős költségvetése. A nem elhanyagolható nehézségek ellenére mégis, a dokumentumból az olvasható ki, hogy az önkormányzat minden működési feladatát biztonságosan teljesíteni tudja idén is. A készítők emlékezetes munkát végeztek, joggal érdemlik meg a 75-ik születésnapját megünnepelni szándékozó városrész lakóinak, Budapest XIII. kerületének elismerését. J.G. Polgármesteri levél a szülőkhöz Tisztelt Szülők! Tájékoztatom Önökét, hogy a XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a 2013. évre szóló költségvetését, melyben az államosított, korába ban önkormányzati fenntartású iskolák működtetésére 1,8 milliárd forintot irányoztunk elő. A normatívaalapút felváltó feladatfinanszírozás következtében 2013. január 1-jétől a kötelező önkormányzati feladatokra jóval kevesebbet, bizonyos tevékenységekre pedig semmilyen állami forrást nem kapunk. Utóbbi vonatkozik az iskolák működtetésére is, amely többek között magában foglalja a gáz- és villamosenergia-, a távhő- és melegvíz-szolgáltatások, a szemétszállítás díját, a víz- és csatorna-, a biztosítási és őrzési díjakat, az étkeztetés, a takarítás, a gondnoki és portaszolgálat megszervezését. Emellett az önkormányzat gondoskodik az intézmények üzemeltetésével kapcsolatos eszközök, áruk és anyagok beszerzéséről, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ingyenes használatába átkerült ingatlanok és eszközök karbantartásáról. Ezeknek a feladatoknak az ellátására 2013. január 1-jétől létrehoztuk a XIII. Kerületi In- tézményműködtető és Fenntartó Közpon tot, amely az iskolákban dolgozó üzemeltetési vezetők és technikai alkalmazottak munkáltatója. Emellett - fenntartóváltástól függetlenül, önként vállalt feladatként és szintén saját forrásból - továbbra is biztosítjuk a pedagógiai munkát segítő, hagyománnyá vált és sikeres programjainkat: az egészség- ügyi szűrőprogramot, a középiskolai ECDL és idegen nyelvi tanfolyamokat. Ötödik alkalommal hirdettük meg a „XIII. kerületért” tanulmányi versenyt. Továbbra is köszöntjük a 18. életévüket betöltött fiatalokat, a XIII. kerületben élő és tanuló, kitűnőre érettségizőket, a kerületi tanulmányi versenyek győzteseit és a „Jó tanuló, jó sportoló” diákokat. Újra megszervezzük az Éneklő Ifjúság hangversenyt, a Testvérvárosok angol nyelvi táborát és a diákolimpiái versenysorozatot. Kérelemre továbbra is biztosítjuk a rászorulóknak az önkormányzati étkezési és táborozási kedvezményeket. Változatlanul gondoskodunk az iskolaszékek, a szülői szervezetek, a diákönkormányzatok működési feltételeiről és kezdeményezzük az in tézményi tanácsok létrehozását. Az elfogadott költségvetés a korábbi évekhez hasonlóan biztonságot és kiszámíthatóságot teremt az iskolák üzemeltetéséhez, melyet a finanszírozási nehézségek ellenére is szívügyünknek tekintünk. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek és a szülők továbbra is elégedettek legyenek az önkormányzat által nyújtott szolgáltatásokkal. Hiszem, hogy körültekintő tervezéssel és takarékos gazdálkodással az iskolaüzemeltetési és az oktatással-neveléssel kapcsolatos céljainkat egyaránt a megszokott, magas színvonalon tudjuk teljesíteni 2013-ban is. Budapest, 2013. március 1. Dr. Tóth József POLGÁRMESTER