XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-09-19 / 18. szám
f, Múltidéző Építészetünk A-tÓI Z-ig Csanády utca 4/B Széplelkek és tudósok Egykori tulajdonosai és alkotói miatt is különös épület a Csanády utca 4/B alatt álló ötemeletes, magas tetős sarokbérház. De ezen nem is lepődhetünk meg, hiszen építtetője Beczkói Bíró Henrik magánzó és Beczkói dr. Bíró Lász- ló ügyvéd, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszteletbeli főügyésze. A díszített modern stílusú, 1928-29-ben emelt ház terveit pedig dr. Barát Béla és Novák Ede építészek rajzolták meg. Némi kutakodás után hamar az olvasó elé tárul a beruházók „széplelke”: a Beczkói Bíró családról ugyanis érdemes tudni, hogy nagy műpártolók voltak. Különösen Beczkói Bíró Henrik, akinek gyűjteményéről dr. Lázár Béla két ízben is publikált. Az első, 1922-ben megjelent Egy'ma- gyar gyűjtemény című írásában így méltatja Beczkói Bíró Henriknek az esztétikum szépségéért rajongó érzékenységét: „Ilykép egy históriai összefüggés láncszemeiként zárul egésszé a gyűjtemény, de úgy megválogatva, hogy az egyes mesterek művei beleülök legyenek a gyűjtőnek - öntudat alatt lappangó - esztétikai szemléletébe. (...) Egy olyan kimondottan színárnyalatokban dúskáló, a leheletfinomságú kolorit szépségeit kereső mester, Csók István oeuvrejéből két olyan darabot emelt ki, melyeknél a művész a formát - kivételesen — erőteljesen hangsúlyozza a színei alatt. Ilyennek látjuk az egész gyűjteményt. Amelyik művésznél ezt a kolorisztikus naturalizmust tiszta példában kifejezve megtalálta, nem nézte a művész hírnevét, csak ezt a minőségbeli értéket (...)” Ami pedig a Barát-Novák építészpárost illeti, nos, kettejükről már esett szó e hasábokon. Mindketten 1910-ben szerezték meg diplomájukat a budapesti Műegyetemen. Az évfolyamtársak 1911-ben társultak, irodájuk pedig rendkívül sokféle tervezést vállalt el. Közös műhelyük a Halász utca 1. szám alatt működött, egészen Barát Béla 1945-ös haláláig. Hosszú együttműködésük harmonikus alapja lehetett az a munkamegosztás, hogy Novák Ede az alaprajzi és a tömegformálást végezte, míg a dekoratív, művészi részletek kidolgozása Barát Béla feladata volt. A Csanády utca 4/B érdekessége, hogy az épületet nem uralja sem az építtetője által imádott, sem a Barát-féle művészi részletek sokasága. Persze nem csoda, hiszen míg az 1920-as évek villaépítészetében műveiken ismét előtérbe kerültek a neostílusok és a historizáló tendenciák, ugyanez kevésbé jellemzi bérházaik tömegalakítását. Azokon inkább a századfordulós bérházak megoldásait követik, többnyire az ekkor korszerűnek számított- az újlipótvárosi beépítésekre is oly jellemző - kapcsolt- udvaros alaprajzi megoldásokat alkalmazzák, az udvari szárnyakon függőfolyosóval. A sarkokon ívesen átforduló homlokzatok kialakítása puritán, kevés építészeti tagozattal: az egyik ilyen a Pannónia utca 14. — ebben a házban lakott családjával Novák Ede -, de hasonló jegyeket hordozott a már lebontott Csanády utca 4/A, vagy az eme írás tárgyát képező 4/B is. Valamennyi bérház előcsarnoka és lépcsőháza színes kőburkolatokkal, a rájuk jellemző igényességgel lett megtervezve. A páros egyébként a kerületben is sok épületet tervezett, mint például a Felka utca 3. és 4., a Radnóti Miklós utca 27. és 29., a Hollán Ernő utca 18. Végezetül még egy - immár történeti emlék - a Csanády utca 4/B-ről: élete utolsó éveiben e házban élt Rózsa -György (1922-2005) címzetes egyetemi tanár, a magyar és a nemzetközi könyvtártudomány kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia és az ENSZ Könyvtárának főigazgatója. A bejárati homlokzaton kifüggesztett emléktáblát a családja, a kerület és az MTA Könyvtára állíttatta 2012-ben. K.A.I. (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segítségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) K aptam egy levelet. Nem tudom, önök hogy vannak vele, engem az ilyesmi már magában jókedvre derít: levelet kapni a huszonegyedik században, az e-mailek és SMS-ek világában, szép, hosszú, kézzel írott levelet, feladóval, bélyeggel, pecséttel, ahogy kell, a posta által házhoz szállítva: az egész elveszett gyermekkoromat idézi szinte, amikor a sarkon állva vártam a leveles postást (mert volt pénzes postás is, meg táviratkihordó, csak mondom, a fiatalabbak kedvéért), jön-e valami apámtól. Es ha jött, vékony, világoskék, légipostái papíron, sokáig szívtam be a távoli világ (meg a holland levélpapír) illatát, csak aztán kezdtem leáztatni a Julianna királynő profilját ábrázoló bélyeget. Ezt az élményt, látják, azóta se hevertem ki igazán, ma is ugyanolyan izgalommal bontok fel minden igazi levelet, mint egykor. R áadásul olvasótól érkezett a levél: az ilyesmi külön öröm. Hogy valaki nemcsak elolvassa, amit az ember ír, hanem reagál is rá. Nem sajnál időt, energiát, papírt, bélyegpénzt, képes elmenni a postára és feladni a sorait, csak hogy tudomásomra hozza, olvasta, amit írtam. Ennél többet íróember nem kívánhat magának. (Máraz is jó önmagában, a tudat, hogy az ember olvasva van. Mostanában gyakran esik meg velem, hogy arra leszek figyelmes, egy parki pádon vagy egy éttermi asztalnál valaki a Hírnököt olvassa, ráadásul éppen az én cikkemet. Ilyenkor úgy tudok izgulni, mint egy maturandus diák, milyen arcot vág az olvasó: elégedettet-e vagy elégedetlent-s ha az utóbbit, a cikkel elégedetlen vagy a cikkben megénekelt jelenséggel: nem könnyű szakma ez, higgyék el.) A z olvasó, akitől e szép, hosz- szú levelet kaptam, nem hatalmazott fel, hogy eláruljam önöknek a nevét (nevezzük tehát egyszerűen G. E.-nek), ahogy mondani szokás, megette már a kenyere javát. Tehát van mire emlékeznie. Emlékezik is, az egész levél voltaképpen egy pompás emlékezés folyam, melyet az én soraim váltottak ki. Q. E. úr ugyanis tőzsgyökeres angyalföldi, és azokra az időkre is emlékszik, melyekre én még, életkori okokból, nem emlékezhetem. O viszont pompásan emlékszik a harmincas-negyvenes évek Váci útjára, a Váci út közepére, hogy pontos legyek, valahol a Dagály utca - magasságában. Megírja, bogy ott, a sarkon valamikor egy kis vendéglő volt, tenyérnyi kerthelyiséggel, melyet a népnyelv később Nejlon büfének nevezett el, meg azt, hogy azon az oldalon apró boltok sorakoztak, hentesüzlet, zöldséges, vegyesbolt, szabóműhely, rőfös üzlet, melyből később trafik lett. A közelben volt hősünk kedvenc szórakozóhelye, a Hazám mozi, ahol a legolcsóbb hely egy vászon előtti pad volt — neki jobbára csak arra tellett: a mozi színvonalára jellemző, hogy időnként patkányok is élvezték az előadást. Szemben, folytatja az emlékezést G. E. úr, a Váci út 89. volt elemi iskolai tanulmányainak helyszíne, aztán ott volt a Veliczky cukrászda, mellette apró papírbolt, aztán a tejcsarnok, majd következett a sarkon Janitsáry úr Phoenixhez címzett gyógyszertára. Aztán a levélíró elkalandozik a Frangepán utcába, ahol egy pincehelyiségben egy cu- korkaüzem működött: G. E. úr, kisfiúként, sokszor mélázott az ablakai előtt, figyelve a munkásokat, és remélve, hogy a munkafolyamat végén leesik neki egy kis „melléktermék”, aztán a Warhanek C.J. Halkonzervgyárra emlékszik, ahol édesapja egy káposztáshordóban bújt el a málenkíj robot elől (ennek minden következményével), aztán a hajdani Duna-partról, mely bizony nem nagyon hasonlított a maira, de még arra se, melyre én emlékszem a gyermekkoromból. G. E. úr gyerekkorában a folyó még szinte minden tavasszal feljött a Váci útig, és elöntötte a Dani csárdát, a Dagály helyén még csak egy vadtavacska ékeskedett - a magától feltörő gyógyvíz vájta -, mellette a Rákos-patak torkolatánál robbant fel egy bomba, mely egy gyerekkori barát halálát okozta. Aztán szó esik még a rendőrházakról a Dagály utcában, a házmesterség korabeli nehézségeiről, valamit arról, miért hívták Makinak a Fáy utcai sporttelepet a háború alatt. (Mert a németek von Mackensen tábornokról nevezték el, a helyiek pedig így becézték.) A mikor a levélíró arról beszél, mely híres focisták mellett volt labdaszedő kiskorában, elmosolyodom: Szilágyi I-et és Kubalát én már nem láthattam a pályán, de Rusát igen: a hajdani legendás kapus ugyanis idősebb korában az én edzőm volt az Acélöntőben: látják, így fonódnak egybe nemzedékek emlékei a Váci út környékén. G. E. így fejezi be levelét: „egyébként mindenkinek olyan gyerekkort kívánok, amilyen nekem volt”. M i pedig, megköszönve ezt a régi időkben tett sétát, tegyük hozzá: és olyan emlékezőtehetséget is. Jolsvai András Jövök'megyek 87.
