XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-06-06 / 11-12. szám

Díszpolgárok/Kerületünk díjazottjai 201 3. június 6. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Újságcikkek ezrei, több tucat könyv és jó pár írói és művészeti díjon túl, Bacher Iván a XIII. kerü­let díszpolgára lett. Felmenői száz évre visszamenőleg az Újlipót- városhoz kötik. Ahhoz a helyhez, ahol imád sétálni, boltokba és pi­acra járni, beszélgetni a boltosok­kal és a járókelőkkel. Mert - ahogy mondja - „utcai embernek” tartja magát.- Mélyen kötődik a kerülethez1- Ugyan állandó jelleggel csak 7 éve la­kom itt, de a családom száz évre visszame­nőleg ide kötődik. A dédapám, dédanyám, nagymamám is itt lakott. Az újlipótvárosi Phönix házat a dédapáim tervezték, és a nagyszüleim laktak benne elsőként.- Űjlipóciáról egy egész könyvet írt. Ha pár mondatban kell elmondani, mit szeret a legjobban a környékben!- Nincs nagy fluktuáció, sok olyan lakos van, aki itt született. Aki annyi éves, mint a ház, amiben lakik. Az emberek szeretnek itt élni, nem mennek el innen. Emiatt az egésznek van egy gyökerezettsége. A kis­ipar, a kereskedelem és a lákás itt együtt van jelen. Ha belegondolunk, Lipótváros­ban ma jóformán csak hivatalok vannak, alig van kereskedés, kevés a lakás. De itt, az Újlipótvárosban minden együtt van: a kisipar, a kereskedések, a lakások. Ez egy élhető hely.- Május elején az egyik közösségi portá- Ion megjelent egy aggasztó felhívás, misze­rint Bacher Ivánnak véradók segítségére van szüksége. Most hogyan érzi magát?- A 36 év strapa megtette a hatását, hir­telen lettem rosszul és kórházba kerültem. Megható szeretetet tapasztaltam barátaim százaitól, olvasók ezreitől, ugyanis a felhí­vás után rengetegen özönlöttek vért adni. Csak pár literre volt nekem szükségem, közben az önkéntes véradók feltöltötték a Vérellátó Központ tartalékait, így nem csak nekem, de sok más embernek is segí­tettek. Még könnyen fáradok, és hónapo­kig tartó gyógyulási folyamat áll előttem.- A díszpolgárságot is az emberek szere- tétének köszönheti, hiszen lakossági fel- terjesztés alapján kapta a kitüntetést. Mi­lyen érzés?-Jó érzés, ami részben a könyveknek kö­szönhető, amiket a világról írtam. Más­részt pedig annak, hogy én „utcai ember” vagyok.- Utcai1- Szerintem kétféle ember van: utcai és otthoni. Az otthoni, aki hazamegy a mun­kából, és otthon marad. Legfeljebb egy nagyáruházba megy el néha... Én utcai ember vagyok. Nem szeretek otthon ülni. Sétálok, boltokba járok, ismerem és szere­tem a boltosokat, az utcán összefutok az itt lakókkal, beszélgetek velük...- A napokban jelenik meg új könyve, mit lehet tudni róla?- Vannak benne publicisztikák, portrék és pár hosszabb novella. Kicsit a betegsé­gemről is írok benne. A címe Zsál, ami egy lengyel szó, „Zal”-nak írják eredetileg, és szomorúságot jelent. Van benne egy írás a lengyel származású zeneszerzőről, Cho­pinről, ennek is köszönhető a cím. És an­nak, hogy a többi írást is szomorkás han­gulat lengi be néhol.- Színdarabokat, önálló esteket, han­goskönyveket is készített az elmúlt évek­ben. Mostanában dolgozik ilyesmin1- Ma is rendszeresen tartunk irodalmi esteket Eszes Fruzsina és Rácz Attila szí­nészekkel és Ökrös Ottó zongoristával az Újlipótvárosi Klub-Galériában és a Spino­za házban.- Mik a legfrissebb tervei1- Szeretném egy kötetbe összerendezni a korábban megírt családtörténeteimet, a párhuzamosságokat megszüntetni, és per­sze hozzáírni, ahol szükséges. Ha velem bármi történne, szeretném, ha ezek a tör­ténetek egy kerek egészként fennmarad­nának. Eszes Fruzsina színésznővel közö­sen ősztől egy felolvasóestet is tervezünk. A nagy-nagynénikémnek, Thury Zsuzsá­nak 1915 és 1989 között írt naplóiból válo­gatunk össze részleteket. Vetítés kíséri majd az estet, és az én zongorajátékom... Bárd Noémi Polli Vigyázó Miklós (1943-2013) esz­tergomi protonotárius, kanonok, esperes és az angyalföldi Szent Mihály-templom plébánosa volt. A LEA Alapítvány létrehívója, mely krízisbe került fiatal nőknek és gyermekeiknek nyújt segítséget. 2010-ben Ember esélyegyenlőségi díjjal tüntette ki a kerület. Idén a XIII. kerületi képviselő-testület Vigyázó Miklósnak posztumusz díszpolgári címet adományozott. Budapesten született 1943. október 25- én. Otgyermekes családban, elsőszülött fi­úként, vallásos légkörben nőtt fel. Édes­anyjától kapott útmutatókból tanulta meg, miként lehet gyermekként szabadnak len­ni. Élete útján akadályokat leküzdve, nagy emberismeretre tett szert, számos tapasz­talattal jutott a teológiai pályára. Gyermekkorától tagja volt a Regnum Marianum ifjúsági közösségének. 1961- ben a Vendéglátóipari Szakiskolában sza­kácsképesítést szerzett, több étterem veze­tő szakácsaként dolgozott. Kisebb megsza­kításokkal acélöntőként, kőművesként is alkalmazták és 1964-67 között teljesítette sorkatonai szolgálatát. A budapesti Teleki Blanka Általános Gimnázium levelező tagozatán érettségi­zett 1970-ben. Ezt követően két évet fo­gyatékos gyerekek mellett gyermekfel­ügyelőként tevékenykedett. Több évtizeden át sodorta az élet, míg valóra válhatott ifjúkori álma: az Esztergo­mi Szemináriumban végzett teológiai ta­nulmányait követően, 1978. június 17-én dr. Lékai László bíboros pappá szentelte. Káplán lett Nagymaroson, majd 1979- től Pilisvörösváron. 1981-től lelkész Szü- gyön, ellátja a csesztvei plébániát és lelkész Patvarcon is. Plébánosi kinevezését 1992- ben kapja meg a Budapest Külső Váci úti Szent Mihály-plébániára. 1989-94 között tanácsos plébános. 1995-ben a Pest-északi espereskerület espereshelyettese, 2000- ben esperese lett. 2005-ben az esztergomi főszékesegyházi káptalan protonotárius kanonokjává nevezték ki. Plébánosi tisztségének húsz éve alatt a Szent Mihály-templom, valamint a parókia épülete megújult, az umatemető kibővült. Az eklézsia átépítésekkel, korszerűsíté­sekkel alkalmassá vált különböző közössé­gi találkozásokra. Miklós atya az egyház legfontosabb fel­adatát az emberek elidegenedésének felol­dásában látta. Sokat tett a közösségi életük vonzóvá tételéért, hogy a kisgyerektől az aggastyánig mindenki megtalálja a helyét. Hitoktatást kínált gyülekezetének, emel­lett két énekkart - egy klasszikus és egy gi­táros kórust - is működtetett. Erőssége a természetesség volt. Nyílt kedvességgel fordult az egyházon kívüli nem hívő civilek és más vallású hívek felé. Empátiája kiterjedt a szegényekre és haj­léktalanokra. Mély gondolatokkal, hatalmas tudással, huncut humorral és óriási szeretettel bár­kivel megtalálta a közös hangot. Werner Heisenberg fizikus szavait idézve: „Az első korty a tudomány serlegéből az ateizmus­hoz vezet, ám a serleg alján ott vár Isten!” Miséi a „Babérban” - ahogyan maguk között templomukat hívják — a cselekvő szeretetről, a fontosságok sorrendiségéről szóltak. „A kereszténység nem vallás, ha­nem életforma. Érezze a másik: fontos ne­künk!” Ezzel összegezte véleményét, mi­közben figyelt mindenre és mindenkire. Utolsó kórházi kezelését követő isten­tiszteletein olyan művekből is felolvasott, melyek bölcs megnyugvással utaltak erejé­nek fogyatkozására, a megbékélés miként­jére, az élet összegzésére. Idézte Sík Sán­dor A legszebb művészet című versének sorait: „...a terhet mit vinni kell, az égi honra készít fel...” Miklós atya 2013. január 21-én hunyt el. A február 16-ai gyászszertartáson emi­nenciás és főtisztelendő dr. Erdő Péter bí­boros, Esztergom-budapesti érsek vezeté­sével búcsúztatták az Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplomban. Földi ma­radványa ugyanitt, az urnatemetőben ke­rült elhelyezésre. Lendvai Az Experidance ünnepi műsora Díszpolgáraink és Kerületért díjasaink

Next

/
Oldalképek
Tartalom