XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-05-03 / 9. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 40tfr 20 I 3. MÁJUS 3. 9•• Okoberuházás Elfogadták a Jász utcai bérház beruházási célokmányát . Önkormányzat Passzívház aktív állapotban Megkezdődött az országban egyedülállónak számító 100 lakásos önkormányzati passzívház építése. Hosszú előkészítő munka után végre zöldutat kapott a kerület egyik legnagyobb léptékű beruházása, s a napokban elkezdődött a ma létező legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb, úgynevezett passzívház kivitelezése. Mint arról már beszámoltunk, a Jász utca 91, szám alatt épülő százlakásos bérház megépítéséről még 2011- ben határozott a városrész, hosz- szú távú bérlakás-építési programjának részeként. Csakhogy a beruházás óriásléptéke és számos elemében úttörő jellege miatt a kerületnek - hazai szabályozás híján - az engedélyezési eljárás során is utat kellett törnie a megvalósításhoz. Ez pedig sok időbe tellett. Mostanra azonban minden akadály elhárult, így a képviselő- testület április 18-án döntött a beruházási célokmány elfogadásáról, amelyet így már a nyílt köz- beszerzési eljárás lefolytatása után fogadott el. A kivitelezés teljes költsége nettó 2,2 milliárd forint, melyet teljes egészében az önkormányzat finanszíroz. Az építkezés várhatóan jövő áprilisra befejeződik, a kivitelező a Magyar Építő Zrt. A lakásokat az ön- kormányzat pályázat útján, bérleményként fogja hasznosítani. A két felvonóval felszerelt épület akadálymentes lesz. A városrész - az egyre szűkösebb állami-központi források ellenére - évente még mindig 400 millió forintot költ a lakóépületek felújítására. Emellett számos új bérházat emelt: 2002 óta tíz helyszínen csaknem félezer lakást adott át, s így - a lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva - mintegy 800 családnak biztosított otthont. E sorba illeszkedik ez a teljesen új beruházás a Jász utcai mintegy 4400 négyzetméteres ingatlanon. A három házból álló épületegyüttes nettó alapterülete csaknem 9800 négyzetméter, a lakások pedig átlagosan 50 négyzetméteresek lesznek. A passzívház épp a jellege miatt számít különlegesnek, s illeszkedik a városrész hosszú távú energiahatékonysági öko- prog-ramjához is. Az összes környezetbarát energetikai rendszert magába foglaló épület azért úttörő jellegű, mert ilyen méretű passzívház egy sincs Magyarországon, sőt, a kelet-európai lakáspiacon is egyedülállói nak számít, hiszen ezt a technológiát egyelőre csak családi ingatlanoknál, kisebb irodaépületeknél alkalmazták szerte a régióban. Jóllehet a kerület nem kevés pénzt áldoz a beruházásra, ám a másik oldalon viszont a megtakarítás óriási: egy-egy lakás fűtésszámlája ugyanis 20-30 ezer forint lesz — nem tévedés: évente. Ezt az energetikai jellemzőt a falak hőszigetelésével, háromrétegű ablakokkal és speciális gépi szellőzéssel érik el. A passzívház egy olyan komplex tervezői szemlélettel kialakított épület, ahol a hőveszteséget minimalizálják, a hőnyereséget maximalizálják, figyelembe veszik és hasznosítják a belső hőforrások energiáját. A tervezés alapvető része a PHPP-számítás (passzív- háztervező programcsomag), melyet a Passivhaus Institut fejlesztett ki, és amellyel a különböző tájoláshoz, épülettömegekhez, alaprajzi variációkhoz és a különböző épületgépészeti megoldásokhoz kapcsolódó energetikai jellemzők tesztelhetők, s ezzel optimális energiamérleg alakítható ki. A Darmstadt Passivhaus Institut általi minősítés megszerzéséhez az alábbi általános követelményeket támasztják: a fajlagos éves - összes - primerenergiaszükséglet legfeljebb 120 kWh/(mVév), az n50 légtömörségi nyomásteszt értéke maximum 0,6 l/h, a túlmelegedés gyakorisága maximum 10% lehet, míg a fajlagos fűtésienergia-igény nem lehet nagyobb 15 kWh/(mVév)-nél, vagy a fűtési hőszükséglet nem lépheti túl a 10 W/m2 értéket. Rövidhírek • Rövidhírek Közbiztonsági pályázat Legfeljebb 300 ezer forintnyi vissza nem térítendő pénzbeli támogatás igényelhető az önkormányzat most kiírt, nyílt köz- és vagyonbiztonsági pályázatán, melyre május 31 -én 16 óráig lehet jelentkezni; a képviselő-testület június 27-én bírálja el a kérelmeket. A kerület célja, hogy javítsa és támogassa a helyi rendvédelmi és közbiztonsági szervek intézkedéseit, anyagi, technikai feltételeit, a bűnözés ellenivédekező és önszerveződő képesség kialakítását, ezáltal erősítve a bűnmegelőzést. Pályázhat minden kerületi illetőségű rendvédelmi és közbiztonsági szerv, továbbá olyan civil és egyéb tömörülések, melyek tevékenysége kifejletten e célok elérésére irányul. A pályázatot postai úton vagy személyesen lehet benyújtani az önkormányzat jogi és közbiztonsági bizottságához (1139 Budapest, Béke tér I., III./305.). Bővebb információ és felvilágosítás hivatali munkaidőben a 452-4380-as telefonszámon kérhető. Születés Hete Idén is megrendezik május 5-10. között a Cserf-S Családi Erőforrás Segítő Központban (XIV., Hermina út 57.) a Születés Hete című programsorozatot. A szervezők hasznos és izgalmas beszélgetésekkel, előadásokkal, filmvetítésekkel teszik tartalmassá ezt a hat napot a szülésről, születésről, a nővé érés és anyává válás folyamatáról. A programok kellemes, családias légkört teremtve adnak lehetőséget a széles körű információ- és tapasztalatszerzésre, egyaránt megjelenítve a fizikai aktivitás, a gondolati, érzelmi és lelki élet szempontjait. Mindenkit várnak, aki érintett lehet a szülés-születés élményének különböző megközelítésében. A programok idejére szoptatási és pe- lenkázási lehetőséget, térítésmentes gyermekfelügyeletet biztosítanak. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. További információt lehet kérni Novák Julianna családtervezési közösség- fejlesztőtől, a program szervezőjétől: juladula@gmail.com. Új utcatakarító gép A díszburkolatos gyalogosfelületek takarítását mostantól új gép végzi. Csütörtökönként a Hollán Ernő utca sétálószakasza, a Ditrói Mór utca, a Pozsonyi út felújított járdafelületei és a Budai Nagy Antal utca forgalomtól elzárt sávja, a Vizafogó sétány díszburkolata tisztul meg. Péntekenként a gép az Országbíró és a Gyöngyösi sétányokon végzi a munkát, összesen csaknem 30 ezer négyzetméter felületen. Az önkormányzat reméli, hogy az újabb szolgáltatás hozzájárul a közterületek tisztántartásához, amely javítja a kerület lakóinak komfortérzetét, s általában is az itt élők és a városrészbe látogatók megelégedésére szolgál.