XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-04-18 / 8. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK * 20 13. ÁPRILIS 18. Egészségügy Már januárban felröppent a hír: változások várhatók a Madarász utcai kórházban a gyereksebésze- ti ellátás tekintetében április 1-jé- tői. Voltak, akik azt rebesgették: a Heim Pál Kórháznak ebben, a kerületünkben levő részlegében teljes egészében megszűnik a gye- reksebészeti ellátás. Aztán megjelent egy cáfolat, miszerint minden marad a régiben, majd egy másik, amely úgy fogalmazott: csupán a sebészeti ügyelet szűnik meg a második negyedév első napjától a Madarász kórházban. Mint dr. Kemény János főorvos, a kórház Gyermekkor Alapítványának kuratóriumi elnöke elmondta: végül is az utóbbi verzió valósul meg. Az eddigiekhez képest április elsejétől annyi változott, hogy hétköznapokon nem reggel nyolctól ötig tart az ambuláns rendelés és betegfelvétel, hanem hétfő és csütörtök között reggel kilenctől este fél hétig, pénteken pedig kilenctől délután fél ötig fogadják a kerületi, sőt az ellátásra bárhonnan jelentkező, kerületen kívüli kis betegeket. Ahogy eddig, ezután sincs szükség beutalóra ennek a sebészeti és traumatológiai ellátásnak az igénybevételéhez. Változik viszont az ügyeleti rendszer. Míg mostanáig hetente Hétköznap ezután is lesz rendelés és betegfelvétel Madarász kórház sebészet három alkalommal volt éjszakai sebészeti ügyelet a Madarászban, április 1-jétől ez megszűnt. Hétköznapokon este, illetve éjszaka, valamint hétvégén és munkaszüneti napokon a Heim Pál Kórházban és - a hivatalos beosztásnak megfelelően — más gyermeksebészeti osztályokon biztosítják az éjszakai ügyeleti ellátást. Vagyis a Madarászban ezután is működik a sebészeti ellátás, csupán az éjszakai és a hétvégi ügyelet szűnik meg. Ez azt jelenti, hogy hétköznaponként napközben továbbra sem kell máshová vinni a kerületből a gyerekeket. Ugyanakkor hétköznapokon a Heim Pál Kórház Üllői úti részlegében is folyik rendelés, és ott is fogadják a XIII. kerületi betegeket csakúgy, mint a más kerületekből, illetve területről érkezőket. Arra a kérdésünkre, hogy mi indokolja a változást, a főorvos azt válaszolta: a szakember- és a műszerellátottság miatt egyaránt ez látszik racionális megoldásnak. Ugyanakkor hangsúlyozta: a Madarász Kórházban ezután is megmarad a sebészeti betegek kórházi fekvőbeteg-ellátása. Ráadásul az eddigieknél sokkalta jobb körülmények között. Néhány hónappal ezelőtt a kórház nagy betegforgalmú, már szűkössé vált sebészeti fekvőbeteg-részlege két új, egyenként öt- ágyas, korszerű, szakmailag ma- gas színvonalú és nem utolsósorban esztétikus kórteremmel gazdagodott. A kiszolgáló egységek, az új kezelő, valamint a műtőtraktus kiegészítő egységei kivétel nélkül huszonegyedik századi színvonalon készültek el. A nagyszabású beruházás példaértékű összefogással jöhetett létre, amelyben a Madarász Kórház Gyermekkor Alapítványa nagy szerepet kapott. Az átépítést, va- m lamint a berendezések és felszerelések beszerzését közel 15 millió forinttal támogatták. A civil társadalom önzetlen segítsége nélkül a sebészeti betegek ellátási színvonalát emelő nagy értékű fejlesztés nem valósulhatott volna meg. Természetesen tervezik a folytatást is, amelyhez számítanak a kerület lakóinak egyszázalékos adófelajánlásaira, és a kórházat támogató cégek és m intézmények segítségére. (CSOP) időpontok a jelentkezők számára Kétszer annyi időben Bővülő kerületi szűrések A betegségmegelőzés leghatékonyabb eszköze a szűrés. A tüneteket még nem okozó elváltozások időben történő felismerése lét- fontosságú. A XIII. kerületben immár több esztendeje folyó szűrőprogramok egyértelműen sikeresek. Egyrészt, mert felismerve a szűrések jelentőségét, egyre többen veszik igénybe ezeket a vizsgálatokat, másrészt mert a szűrések minden évben jó néhány esetben derítenek fényt kezelendő betegségekre, esélyt adva ezzel a betegeknek a teljes gyógyulásra. Az utóbbi esztendőkben a Szegedi úti rendelőben évi négy alkalommal rendeztek úgynevezett szűrőszombatokat. Ezek sikere nyomán határoztak az idén úgy, hogy az eddigihez képest kétszer annyi időben - nyolc hónapon keresztül havi hat-hat órában öt szakterületen - szerveznek szűréseket kerületünk lakói számára. Mint dr. Felmérai István, a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat köz- igazgatási vezetője elmondta, az érdeklődés a vártnál nagyobb volt: februárban a férfiak urológiai vizsgálatait nem számítva hetvenegy, márciusban pedig már hetvenhat személy vett részt a másik négy szakmában lefolytatott szűréseken. A júniusig meghirdetett vizsgálatokra összesen 336 személy jelentkezett. Ez azt jelenti, hogy az ötből négy szakmában már márciusban betelt minden hely egészen június végéig. Mivel fo- lyama- tosan érkeztek az újabb igények, az egészségügyi szolgálat és az ön- kormányzat döntése értelmében májusban és júniusban a négy szakma - a bőrgyógyászat, mám- mográfia, hasi ultrahang, valamint a csontritkulás - mindegyikében hat-hat órával megnövelik a szűrésekre fordított időt. így újabb jelentkezőknek tudnak lehetőséget biztosítani a vizsgálatokon való részvételre. A bővítéssel az első félévben összesen 198 órára növelik a szűrési időt. Az új időpontokra április 15-étől személyesen lehet jelentkezni a Szegedi úti rendelő recepcióján. Beutaló nem szükséges, a lakcím- és a tajkártyát viszont be kell mutatni. A jelentkezők telefonszámát is kérik, hogy szükség esetén értesíteni tudják őket például a visszamondás miatt felszabaduló helyekről. Jó lenne, ha azok, akik időpontot kaptak, de bármilyen okból nem tudnak eb menni a szűrésre, telefonon jelez- nékezta recepciónak. Az így meg- üresedő időpontokra a várólis- tárói hívhatnak be betegeket. A két hónapos nyári szünet után ősszel ismét induló szűrővizsgálatokra augusztus elsejétől fogadnak el jelentkezéseket. Csop V. Véradás Áprilisban két helyszínen Segítsen embertársain! A Magyar Vöröskereszt véradást szervez — a West End főbejáratánál, a véradóbuszban április 17-én 14-18 óráig,- a Duna Plazában április 19-én 13-18 óráig. Ha ön egészséges, elmúlt 18 éves és még nem töltötte be 60. életévét, jöjjön el a véradásra. Nagyon fontos: hozza magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és tajkártyáját. Segítségét előre is köszönjük beteg embertársaink nevében! INGYENES SZEMVIZSGÁLAT MINDEN KERETRE! Bármilyen lencsével! Akciós lencsével is! Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9-00-18.00 ■ szombat 9.00-13.00 Telefon: 288-6960