XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-04-18 / 8. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2013. ÁPRILIS 18. Mozaik Nem kell feltétlenül beavatkoznunk Kerüljük az összehasonlítást Gyerekek közti konfliktusok Ahogy a felnőttek világában, úgy a kisgyerekek között is mindennaposak a konfliktusok. Óvodában, játszótéren és persze otthon, a testvérek között is számtalan alkalom adódik az összezördülésre. Hogyan kezeljük mi, felnőttek - szülők, nagyszülők - a helyzetet? Kell-e, szabad-e beavatkoznunk, és ha igen, hogyan.7 A többi közt ezeket a kérdéseket tettük fel Halász Andrea pszichológusnak.- A konfliktusokról, akárcsak a stresszről, sokan azt gondolják, legjobb lenne teljesen elkerülni őket - mondja a szakember. - Pedig nem így van. Már csak azért sem, mert ezekből következik a változtatás, az előrelépés. A kérdés, hogyan tudnak kikerülni a konfliktusból a felek: egyikük, esetleg mindkettő vesztes lesz, vagy jó esetben profitálni tudnak belőle. Ha mondjuk két gyerek azon kap össze, kié legyen egy játék, a körülöttük levő, békére áhítozó felnőttek hajlamosak felvenni az igazságosztó szerepét. Pedig - hacsak a gyerekek nincsenek veszélyben — erre semmi szükség nincs. A kicsi gyerekek nem csak rosszaságból bántják egymást, hanem sokszor eszükbe sem jut, hogy szavaikkal vagy tetteikkel fájdalmat okozhatnak társaiknak. Mi felnőttek segíthetünk nekik abban, hogy bele tudják élni magukat a másik helyzetébe. Például emlékeztethetjük őket: „Te is sírtál, amikor elvették a játékodat”.- Pistike hazajön az óvodából, és elpanaszolja, hogy Jancsi bántotta. A szülő pedig tanácstalan, hogyan is reagáljon erre: egyáltalán, adjon-e tanácsot a gyerekének, és mi legyen az? A pszichológus mit javasol1- Induljunk ki abból, hogy nem azt keressük, ki a hibás. Fontosabb, hogy mi van a viselkedés mögött: miért lett az egyik kisfiú „agresszor”, a másik pedig szenvedő alany? Amikor a gyerek elmondja, mi történt, nem feltétlenül konkrét tanácsra van szüksége. Sokszor elég, ha meghallgatjuk, és beszélgetünk vele. Például elmondjuk neki, hogy annak idején mi is voltunk hasonló helyzetben. Ne a hántás megtorlására biztassuk csemeténket, hanem tanítsuk meg arra, hogyan fejezheti ki a másik gyereknek, milyen érzést váltott ki belőle a feléje irányuló agresszió. Ennek a tudásnak biztosan nagy hasznát veszi majd későbbi élete során. Felmerülhet a szülőben, hogy akár ő maga, akár kisfia bepanaszolhatná az agresszort az óvónőnek, esetleg a szülők egymás között megbeszélhetnék a dolgot. Az „árulkodás” csak cikkor bocsánatos, ha a hántás valami miatt veszélyt jelent a bántalmazottnak. Mindennapos civakodásnál helyesebb nem beavatkozni. Ha Pistike apukája másnap megkeresi Jancsi anyukáját, az pedig az előző napi viselkedése miatt jól megszidja kisfiát, számítani lehet rá, hogy annak fogalma sem lesz, miért dorongolják le. A tegnap az ilyen kicsi gyerek számára olyan régen volt, hogy már nem is emlékszik rá, arról nem beszélve, hogy azóta a két kisfiú minden bizonnyal kibékült. Utólag nem szerencsés és nem is lehet igazságos a beavatkozás, mert a szülő nem volt jelen a konfliktusnál. Ami az óvodában történik, az legyen az óvónők kompetenciája. Ök a kisebb vitákba általában nem szólnak bele. így a gyerekek megtanulják maguk rendezni a nézeteltéréseket, amire felnőttkorukban is nagy szükségük lesz.- Otthon, a testvérek között is gyakori a vita, sőt a verekedés.- Ebben a helyzetben is inkább csak veszély esetén avatkozzunk közbe. Ha ilyenről nincs szó, akkor bátorítsuk a testvéreket az önálló megoldásra: „A múltkor is olyan jól meg tudtatok egyezni.” Fontos, hogy ne hasonlítgassunk. A „te nagyobb vagy és okosabb, neked kell engedned” típusú kijelentések csak mélyítik a rivalizálást. Még a dicséretben is kerüljük az egymással való összehasonlítást: mindig önmagához mérjük a gyereket. A „nézd, a testvéred milyen szépen felöltözött” helyett inkább fogalmazzunk így: „Reggel olyan ügyesen öltöztél!” Ez persze nem azt jelenti, hogy a másikat ne dicsérhetnénk: „Milyen szép várat épített Kati!” A szülők olykor görcsösen törekszenek a testvérek közötti egyenlős- dire, mert azt gondolják így elkerülhető a féltékenység. Csakhogy éppen ezzel gerjesztik az egészségtelen versengést. Otthon és a közösségben - óvodában, iskolában - egyaránt fontos, hogy ne egyenlő, hanem egyéni bánásmódra törekedjünk. Nemcsak szavainkkal, hanem viselkedésünkkel is hatunk gyerekeinkre. Aki vizet prédikál, és bort iszik, ne csodálkozzon, ha nem éri el a célját. A feleségét „leordító” apuka hiába akarná meggyőzni gyerekét a toleranciáról, a viták békés megoldásának szükségességéről. A konfliktusok feloldásához önismeret és a másik igényeinek felismerése kell. Ami a kisgyerekeket illeti, a fiúk verekedéssel, a lányok pedig - a sokszor nem kevésbé kegyetlen - verbális (szavakban megnyilvánuló) agresszióval vezetik le indulataikat. Különbséget kell azonban tenni a játékos birkózás és a konfliktus rendezésére szolgáló verekedés között.- Sok szülő úgy gondolja: a videók és számítógépes játékok segítenek kiélni az agressziót.- Ennek épp az ellenkezője igaz. A radikális és teljes tiltás helyett inkább igyekezzünk megfelelő korlátokat szabni az ilyen játékoknak, mert túlterhelik és felpörgetik a gyereket anélkül, hogy a feszültség levezetéséhez szükséges mozgást biztosítanák. Csop Veronika Fotókiállítás a Pannóniában A Pannónia Általános Iskola adott otthont Benda Iván Kimegyek a doberdói harctérre... című fotókiállításának. A művész az I. világháború híres színterét kereste fel - az olasz front magyar emlékeit -, ahol az osztrák—magyar hadsereg oldalán közel 2 millió magyar katona harcolt, és a becslés szerint 90%-uk vesztette életét vagy tűnt el, esett fogságba. A képek megörökítik a tájakat, ahol a csaták folytak, a magyar katonák egykori hősiességének emlékműveit. Az alkotások között látható az a szlovéniai kápolna is, melyben fel van tüntetve a magyar elesettek neve. Az április 3-ai megnyitó ünnepségen a diákok előtt elevenedett meg ember ésJáj, emlékek és temető a fotográfus szavai által. Benda Iván zenészként is megcsillogtatta tehetségét: gitárkísérettel adta elő a Ha kimegyek a doberdói harctérre kezdetű népdalt, ezzel tovább fokozva a gyerekek érdeklődését a téma iránt (képünkön). A kiállítás, mely két hétig tekinthető meg az intézményben, előfutára az esemény centenáriumának. Gálné Molnár Klára Rajzfilmes szünidő A Magyar Rajzfilm Stúdió egész nyáron tábort szervez, ahol a gyerekeknek részük lehet egy olyan varázslatban, ahol a rajzaik „életre kelnek”. Játékos foglalkozást tart a Mézga, a Vili, a veréb című filmek operatőre is. Ebéd után játék a szabadban, délutánonként pedig animációs filmek vetítése egészíti ki az alkotást. További információ: www.magyarrajzfilm.hu oldalon. 1490 Ft kötetenként! A sorozat ára- 43.905 Fr hdvetr 37.455 Ft kötetenként A sorozat ára.- 35.350 Ft helyet 30.710 fi. íCNEDER EEKmeséi. 1695 Ft kötetenként Á sorozat ára; **•7« F, hel,„, 56 010 Tt. Dina [ KOKrvijiu, | legyen tagja Ön IS! olcsón! Bzörzők Sb (30 részes szakácskönyvsorozat Magyar királyok és uralkodók 27 részes könyvsorozat .,,1 Benedek Elek "sorozat Összes Meséje 30 részes könyvsorozat www.dunakiado.hu Aktuális sorozatainkat keresse az újságárusoknál és a Postán! Rendelje meg közvetlenül a kiadótól, így akár 5 KÖTETET INGYEN KAP a sorozatból. Postacímünk: 1106 Budapest Keresztúri út 8/A. Tel.: 264-4555, fax: 264-4551 mobil: 06 70-364