XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-14 / 6. szám
A Múltidéző Építészetünk A-tól Z-ig Balzac utca 25. A honosított Sorg-beton K ülönleges épület a Balzac utca 25-ös, egyfelől ismerősen csenghet tervezőjének, Hofstät- ter Bélának a neve, aki korának egyik kiemelkedő mestere volt, számos alkotása mellett több kerületi épületet is megálmodott, elég csak a már bemutatott Alig utca 3-as számút vagy a Domány Ferenccel közös munkáját, a Dunapark kávéházat említeni. A Balzac utca 25. - csakúgy, mint számos újlipótvárosi „kortársa” - egy modem stílusban emelt, földszintjén üzlettel tarkított épület. Kivitelezője sem akárki volt: Sorg Antal nevéhez szintén sok budapesti és kerületi gyárcsamok és lakóház fűződik, például a Váci úti egykori akkumulátorgyár vagy a kőbányai sörgyár. Sorg Antal részvénytársasága számos lengyel építőmunkást alkalmazott, akik a múlt század első évtizedeiben ezerszámra telepedtek meg a fővárosban. Magyarország az 1880- as évektől lett a célpontjuk, amikor megkezdődtek a századfordulós Budapestet világvárossá varázsoló nagy építkezések, mások mellett Újlipót-városban is. Az 1920-as, 1930-as években- a nyugati továbbvándorlás reményében - már több tízezer lengyel tartózkodott a fővárosban, ők főleg Kőbánya, Csepel és Angyalföld gyáraiban, illetve építkezésein találtak munkát, például Sorg Antal vállalkozásában. Így könnyen lehet, hogy ők a kerületben ez idő tájt emelt házak sokaságán is szép számmal dolgoztak. Betonnal röghöz kötött alkotásaitól azonban messze földre sodorta az élet, különös sorsot szánva-az 1895-ben Budapesten született Sorg Antalnak. A mester 1978-ban Buenos Airesben halt meg, ahol az argentínai magyar telepesek jótevőjeként tartották számon. Az I. világháborús katonáskodás után 1921-ben szerez építészmérnöki oklevelet a Királyi József Műegyetemen, s még abban az évben kivándorol Argentínába, ahol épületvasgyárat alapít. 1926-ban már újra itthon van, s hamarosan az apja, idősebb Sorg Antal által 1923- ban alapított legnagyobb magyar- országi építővállalat résztulajdonosa és vezetője lesz. 1945-ben aztán Németországba menekül, rá.egy évre pedig végleg Argentínában telepedik le, ahol két betonvasfelújító gyárat is alapít. A dél-amerikai országban Sorg Antal segítségével épül fel egyebek mellett az Oregmagyarok Otthona és az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségének székháza, a Mindszentynum. Az ifjú Sorg külföldi tanulmányútjain beleásta magát az akkor újdonságnak számító betonozási technológiákba, melyeket maga is továbbfejlesztett. Feltételezhető, hogy e tudását már hasznosította például a Balzac utca 25-ös számú épületnél is, mely egy hatszintes, lapos tetős, vasbetonvázas bérház. Alaprajza háromfogatú, homlokzata szimmetrikus: közepén lecsapott sarkú rizalittal, melyhez két oldalról - a belső felületükön ugyancsak lecsapott sarkú - erkélyek csatlakoznak. A ház előcsarnokát falpillérek tagolják, a háromosztású, középen nyíló, mélyen üvegezett acélkapuját Braun Miklós készítette. K.A.I. (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segít- ségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök-megyek 58. B aktatunk a minap Szigeti Tamás barátommal a Pannónia utcán a Memo Ariba mentünk, Mészáros Zsófi lakásgalériájába, hogy megnézzük legújabb kiállítását - Tamás fotókat készített, én jegyzeteket, hogy aztán cikk készüljön az élményről, kelünk át éppen az úttesten, amikor Tamás, csak úgy foghegyről, odaveti: - Tudod-e, hogy ez az utca még a hetvenes évek elején is sárga ke- ramitkövekkel volt kirakva, és hogy kétirányú volt benne a közlekedési Nem tudom, honnan is tudhatnám. Nem én laktam itt annak idején, hanem ő. Kiskamaszként költözött ide édesanyjával. Egy szó, mint száz, ha valakinek, hát neki ismernie kell e környék arcának különös változásait, vagyis azt, ami engem mostanában igazán érdekel. Le is csapok odavetett mondatára, és megállapodunk, hogy hét elején rendezünk egy igazi nosztalgiatúrát a környéken. Még ki sem szálltunk a Vígszínház mögött a kocsiból, Tamás máris szabadkozni kezd. Hogy napok óta töri a fejét, de a sárga kockaköveken meg a két irányon kívül nemigen jut eszébe semmi: arra se emlékszik például, hol ment visszafelé a tizenötös busz. Nem baj, nyugtatom meg, majd kapunk pompás olvasói leveleket e tárgyban. A közösségi közlekedés hagyományainak komoly szektája van ebben a városban, nincs olyan elhagyott sínpár, eltévedt csuklós busz, melynek története ne lenne feldolgozva. A magunk részéről állapítsunk meg annyit, hogy akkoriban még a kőrútról jobbra kis ívben is be lehetett fordulni a Pannónia utcába. (Melyet Rajk László utcának hívtak épp.) Még csak kászálódunk, amikor kinyílik egy hatalmas ajtó a színház hátában, és a hirtelen beáradó napfénnyel beláthatunk egészen a színpadig: mint régen, most is itt kerülnek be a túloldali raktárból a díszletek.- Kisgyerekként gyakran elálldogáltam itt, várva, hogy megpillanthassak valamit ebből a titokzatos világból. Sihederként meg a sarki padnál tébláboltam, várva, hogy a művészbejáró tájékán feltűnjön valaki a Vígszínház nagyjai közül: egyPáger, egy Ruttkai, egy Darvas, egy Bulla Elma. Bemutató környékén az egész utcatorkolatot ellepték az autogramgyűjtő rajongók! — meséli Tamás. Most is megszemléljük a fent elbeszélt padot, aztán elmerengünk az idők állandóságának és változásának dialektikáján. Téblábolunk ott egy kicsit, végigtekintve a Vígszínházhoz tartozó valamennyi egységen, megállapítva, hogy bennük-rajtuk semmi sem változott az évtizedek során, elolvassuk az egyik bérház homlokára írt „házi áldást”, mely lassan száz éve köszönti az erre sétáló vándort, aztán úgy döntünk, először a körút felé indulunk. A Vasas testépítő terme az állandóságot jelenti (ütött-kopott piros-kék portálját csak a legjobb indulattal nevezhetjük hívogatónak, bár bepillantva az egykori légópince vasajtaján, már modern idők üzenetei - fitnesz, erősítőtabletták - is fellelhetőek). Tamás akkurátusán kiméri, hol volta sarkon az újságos, ahol minden héten sorbanállt Élet és Irodalomért, hogy komoly embernek látszódjék (a fiatalabb nemzedéknek mesélem: udvarlásnál is mérhető előnyt jelentett az ilyen újság, a mi időnkben még buktak a nők az értelmiséginek látszó alakokra), aztán határozott hangon állítja, hogy a mai antikvitás és ételbár helyén nem volt semmi. Egyébként is sokkal kevesebb volt az üzlet akkoriban, azok is jobbára a körúton sorakoztak. Felemlíti rögtön azt a kötöttáruboltot, melyet a legendás kapus kapott az államtól visszavonulásakor, s melyet önmagáról Fekete Párducnak nevezett el. Erre én is jól emlékszem, ifjúkoromban többször megfordultam ott, megesett, hogy gyerekkorom bálványa saját kezűleg szolgáltki, akkoriban nem látszott nagyon üldözöttnek. Elmerengünk ezen aztán, hogy tud megváltozni a múlt is, de aztán megállapítjuk, hogy nekünk a párduc párduc marad akkor is, ha azóta néhányszor árnyékra vetődött. Tamás egyébként is mára hajdani gyorsétterem előtt nosztalgiázik, meséli, ott evett először csavart fagyit, és azt nem könnyen heveri ki az ember. Visszafordulunk aztán, elmegyünk egészen a Katona József utcáig, a Kassai söröző füstös bokszainak emléke mindkettőnkben élénk emlékeket hagyott, de a szemben lévő étteremről (Blue Tomato) csak Tomi tudja, hogy akkoriban csillogó OTP-fiókként szolgált. Olyan fiókként méghozzá, melynek tele- fonszáma egyetlen ponton tért el a Szigetiék telefönszámától. S minthogy akkoriban volt még téves kapcsolás, elég gyakran zaklatták őket a pénzintézet ügyfelei. Egy ízben hat előtt öt perccel izgatott hang hörgött bele a tele- fonukba.- Mondják, ha most viszem a pénzt, az még jó! Mire Szigeti anyuka kimérten így válaszolt:- Ha tegnap hozza, már az is késő lett volna! Jótmevetünk ezen a régi emléken, aztán elindulunk az autó felé. Akkor vesszük észre, hogy a színház mögötti, parkolást gátló korlátokat valaki végigragasztotta ugyanolyan szórólapokkal. A lapokon egy csinos fiatal színésznő egészalakos fényképe látható, mellette a szöveg: „Tehetség, szépség, intelligencia, szeretlek Pápai Erika!”- Látod, Tomikám - fordulok a barátomhoz -, a lényeget tekintve semmi nem változott itt! Jolsvai András
