XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-06-06 / 11-12. szám
á Múltidéző Építészetünk A-tól Z-ig Visegrádi utca 29. 2012. JÚNIUS 6. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Siegwart-gerenda és más különlegességek Bátran nevezhetjük Újlipótváros egyik szecessziós gyöngyszemének a Visegrádi utca 29. szám alatti hétszintes, különleges külső- és belsőépítészeti értékeket rejtő épületét. E centenáriumát idén ünneplő társasház is azok sorába tartozik, melyek a tavaszi BudapestlOO nevű programsorozat keretében várták a nagyérdeműt, hogy a különleges architektúra iránt érdeklődők, pláne rajongók is megismerhessék e ragyogó alkotás „titkait”, melyet csak az ott élők láthatnak nap mint nap. A tervtári dokumentációból bizonyosan tudható, hogy az építtető nagyságos Spitzer Salamon és neje volt, álmukat Kiinger József műépítész rajzolta tetszetős formába; pecsétjét 1912. január 2-án ütötte rá a papírra. A házban már „induláskor” minden lakásban volt fürdőszoba, s olyan technológiai és anyagkülönlegességeket is alkalmaztak, mint például a több nemzetközi szakmai díjat is nyert Kemény és Tisza Magyar Vasbeton Építési Vállalat által gyártott, úgynevezett Siegwart-gerenda: a magyar szabadalmú, üreges kiképzésű vasbetonelemnek rendkívüli volt a statikai erőssége. Felületkiképzése lehetővé tette, hogy simítóbeton vagy más anyag felhordása nélkül, közvetlenül ráhelyezhető volt a padlóburkolat. Az épület homlokzata közepén „három- osztatú” kiemeléssel érkezik a tetőszintbe, két szélén kupolával; a tetőnyereg közepén két tornyocskával. Feltűnő a kapufolyosó különleges térhatású, szecessziós látványa a maga kovácsoltvas elemeivel, lépcsőfeljárójával, egészalakos kőszobraival, nyitott ülőfülkéivel, mennyezeti és padlórajzolataival. Hangulata sokak szerint kriptaszerű, ami lehet akár az (ismeretlen) alkotók szándékolt vagy véletlen műve is. Sisa József Magyarország építészetének története című munkájából tudható, hogy a szecesszió egyik ága a hun-magyar etnikai azonosságot (az Attila- sír felidézésével is - a szerk.) használta fel formavilágának kialakításánál. Nem állítható biztosan, de talán ebben az előtérben is ennek nyomait fedezhetjük föl. A ház tulajdonosa 1934-ben őnagysága WeimannGézáné és társai lesznek, a 4. emeleti óriási lakást ekkor darabolják fel. Az épületet a II. világháborúban több bombatalálat érte, minek következtében az udvari szárny egyik 4. emeleti lakása és az északnyugati udvari sarok egy jó része is elpusztult. (Ez azért lehet érdekes, mert Újlipótváros lakóházaiban a háború alapvetően nem sok sérülést okozott.) Sajnos az azóta eltelt idő megviselte a ház „köntösét”; csak remélni lehet, hogy a lakóközösségnek előbb-utóbb lesz ereje (és pénze) a homlokzat felújítására, hogy a belbecshez hasonlóan, a külcsín is eredeti szépségében pompázzon. K.A.L (Köszönjük az Angyalföldi Helytörté- neti Gyűjtemény segítségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök-megyek 63♦ Kaptam egy meghívót. Ilyesmi gyakran esik meg velem, ez a szakmám, jövök-megyek, s akik ezt tudják rólam, például efféle meghívókkal próbálják befolyásolni, merre jöjjek-menjek. A dolog természetéből adódóan aztán hol elmegyek, hol nem. (Például, mert ráérek, vagy nem érek rá. Vagy ismerem és szeretem a művészt - leggyakrabban kiállítási meghívókról van szó, ha nem mondtam volna -, sose hagynám ki egyetlen tárlatát sem. Vagy mert nem ismerem, de hallottam már róla ezt-azt. Vagy ezek különös kombinációja.) Most azért döntöttem a látogatás mellett, mert volt a meghívóban valami izgalmas titokzatosság. „Átjárók” - ez volt a kiállítás címe, a helyszín a Székely Lakásgaléria a Hollán Ernő utcában, a kiállító művészek pedig Natre és Navago. Hát ki tudna egy ilyen ajánlatnak ellenállni! Először is itt van a helyszín. Azzal hízel- gek magamnak, hogy évtizedekre visszamenően ismerem ezt a városrészt, tudom, hol járt a tizenötös, milyen volt a régi Lehel piac és hol állt mega Hapci, de az utóbbi időben (például e sorozat kapcsán) igazán rajta tartom a kezem a változások ütőerén. Ha felavatnak egy szobrot, felújítanak egy házat vagy füvesítenek egy játszóteret, éppúgy ott a helyem, mint mikor új bemutató van a színházban vagy utcabál esik a Dagály mellett. Egy szó, mint száz, dolgokban jártas embernek képzelem maga m, akinek semmi nem kerülheti el az érdeklődését. Különös figyelmet szentelek minden civil kezdeményezésnek, mert meggyőződésem, hogy polgárosodni csak polgárokkal lehet, és a polgár valahol ott kezdődik, hogy amikor az ember rendbe tette a dolgokat maga körül, tesz valamit a többiek örömére is. (Az embernek kell az ember - mondotta Goethe, s bár ez németül kétségkívül jobban hangzik, azért magyarul is visszaadja a lényeget.) Egyszóval, úgy gondolom, naprakész vagyok saját erő tekintetében is, erre tessék, kiderül, hogy van itt egy lakásgaléria, melyről mégnem is hallottam. (Egyébként egyre több lakásgaléria van már szerte Ujlipótvárosban - sőt, pince-, padlás- és egyéb galériák is, mintha a kerületünk megirigyelte volna a Fáik Miksa utca és környéke státusát, és minden erejével igyekezne elgalériásodni maga is: ez aztán a nemes verseny, és akárhogy végződik, csak a művelt közönség látja hasznát.) Tudatlanságomat menti, de nem magyarázza, hogy a mondott kiállítótér még igazán gyerekcipőben jár - alig két hónapja nyitott -és a tulajdonosa más terekről érkezett a kultúra világába - vaktában teszi tapogatózó lépéseit. (így aztán nem én voltam az egyetlen, aki mit sem tudott a dologról.) Örömömet ez a tény persze egyáltalán nem csorbította: kívánok is rögtön hosszú, sikeres életet a galériának (ahogy a többieknek is szoktam), van még hova fejlődnie. A cím- Átjárók - bármit rejthet a közúti aluljáróktól a sorompóval védett vasúti kereszteződéseken át a lelki kapcsolódásokig: nyilván ezért választották a művészek, hogy nekünk, látogatóknak is legyen itt dolgunk. És aztán az alkotók: Natre és Navago, mintha egy egyiptomi istenség találkozna egy indián papnővel, kit ne érdekelne e nevekben rejlő titok? Az emeleti lakásban két tucat alkotás és az egyik alkotó, Navago, azaz Vágó Éva fogad. Lelkes tárlatvezetése közben értem meg, honnan e művésznevek — Natrét az égiek sugallották, annak az elejét illesztette magához Vágó Éva, így is utalva a két művész összetartozására. Ami persze a művekből is kiderül. Natre (Pintér Katalin amikor nem fest) expresszív színorgiáit Navago a számítógép mellett gondolja tovább, többszöröz, elforgat és kinagyít (meg ezek összes variációját elköveti), ebből aztán fantasztikus közös utazások lesznek a művészet és a lélektan mezsgyéjén. Navagótól megtudom, hogy ők ketten bizony alaposan előreszaladtak ezen az úton. Mint Csontvárynál (akire számos utalás esik képben is, címben is), útjukat egy belső hang irányítja, műveikkel égi jeleket adnak és vesznek, magukat afféle médiumnak fogják fel inkább, mint művésznek. (Vagy a kettő találkozásának.) S miként a nagy előd, ők is szakítottak korábbi életükkel - lakhelyükkel, m unkahelyükkel - hogy egész valójukat e szolgálat szolgálatába állíthassák. Én, mint megrögzött racionalista, már nem követtem őket ezen az úton. Magam, amíg tehetem, inkább megpróbálok egyedül választ keresni a lét végső kérdéseire, nem támaszkodnék felsőbb erők segítségére. De mindig kalaplevéve figyelem azokat, akik ilyen erővel, elszántsággal vetik bele magukat az átjárókba, akárhová is vezessenek azok. Jolsvai András
