XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-10-03 / 19. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ^j^^O^^KTÓBEF^ Hangverseny a helyi lakosoknak Gazdag ünnepi műsor 50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar A Liszt Ferenc Zeneakadémiára járó végzős diákok alapította Liszt Ferenc Kamarazenekar 1963. március 18-án tartotta első koncertjét, melyet aztán újabbak és újabbak követtek Magyaror­szágon, a kelet-európai blokk­ban, majd a többség számára el­érhetetlen Nyugat-Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ja­pánban, valamint Ausztráliában. A tagok cserélődtek, de az egye­dülálló kamarazenekari hangzás és a közös zenélés öröme ötven év alatt megmaradt. A 2012/13-as szezon jelentős eseménye a Művészetek Palotá­jában megvalósuló hangverseny- sorozat. A jubileumra való tekin­tettel a kulturális intézménytől az Évad zenekara címet kapta az együttes, amely kitüntetett fi­gyelmet jelent a szezon során. A Világsztárok az évad zenekarával elnevezésű bérletsorozatban az együttes négy hangversenyt mu­tat be közönségének kiváló szó­listákkal: Beethoven-est október 20. 19.30; szólista: Luis Fernando Perez zongora Mozart-est november 21. 19.30; szólista: Kocsis Zoltán zongora Magyar-brit változatok január 20. 19.30; szólista Perényi Mik­lós gordonka Franciás impressziók május 13. 19.30; szólista: Emmanuel Pahud fuvola. Az évad kiemelkedő eseménye a zenekar születésnapi koncertje 2013. március 18-án a Budapesti Kongresszusi Központban, amely napra pontosan ötven év­vel az első koncert után követke­zik. Az együttes hangversennyel, filmbejátszásokkal, visszaemlé­kezésekkel ünnepli majd ezt a fontos évfordulót. A kamaraze­nekar az A38 hajóval együttmű­ködve 2012. november 26-án, 2013. február 26-án és március 20-án kortárs zenei sorozatot mutat be a hajó kiállítótermében, amely helyszínválasztás nyitás a fiatalabb közönség felé. Az együttes a 2012/13-as sze­zonban is folytatja az ifjúsági kon­certsorozatát a XIII. kerületi ok­tatási intézményekben is. A ze­nekar együttműködés révén évi 10 millió forint támogatást kap a XIII. kerületi önkormányzattól, melynek fejében nagyközönség­nek szánt koncerteket és a Hollán Ernő utcai Zeneiskolában, vala­mint kerületi iskolákban ifjúsági hangversenyeket ad a helyi lako­soknak. További információ: www.lfkz.hu. Kultúra József Attila Színház Musicalek, bűnesetek és klasszikusok A kárpátaljai magyar nyelvű színház Dekameronjával kezdte az idei évadot a József Attila Színház. Decemberig a közönség találkozhat még a Csíkszeredái, a kassai és az újvidéki társulatok előadásaival is. A színház négy bemutatót tart: Hunyady Sándor Feketeszárú cse­resznyéjét október 6-án láthatják a nézők. Idén lesz még Hubay Miklós-Ránki György—Vas István zenés darabjának, az Egy szerelem három éjszakájának premierje, valamint Galambos Erzsi főszereplésé­vel A nagymama című Csiky Gergely-vígjáték bemutatója is. Jövőre pedig Piros Ildikó, Huszti Péter főszereplésével látható majd Arthur Miller színműve, az Édes fiaim. A színház a musicalrajongókat célozza meg A hírnév ára című kon- certmusicallel, amelyet Miklós Tibor, a Rock Színház alapítója álmo­dott és állított színpadra, úgyhogy magyarul szólalnak meg az egykori világslágerek. A korábban már játszott repertoárdarabok (Balfácánt vacsorára, Kései találkozás, Chioggiai csetepaté, A doktor úr, Mici néni két éle­te, Komámasszony hol a stukker?, Indul a bakterház) mellett további különlegességek is'lesznek a József Attila Színház színpadán. Ilyen pél­dául Nádai Péter Magányos cédrus című darabja, amely egy család éle­tén keresztül mutatja meg, hogyan éli meg egy élsportoló családja, amikor kiderül, hogy Magyarország 1984-ben nem vesz részt a Los An- geles-i olimpián. De színre kerül Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című könnyfa­kasztó és mulatságos darabja, amely egy futballbíró és két partjelző pri­vát, emberi meccséről szól a valóságos mérkőzés előtt, valamint Détár Enikő és Rékasi Károly főszereplésével A Rózsák háborúja című Warren Adler-mű, amelynek filmváltozatára bizonyára sokan emlé­keznek. Az idén nyáron felújított színház a gyerekeket is várja a kor­osztálynak szóló mese- és zenés darabokkal, és gondol a fiatalokra is prózai és zenés ifjúsági bérletes előadások összeállításával. r­• ^ i! i Mm J Daloló óvónők Nem mindennapi kóruskoncert előadás vendégei lehettünk szep­tember 27-én. A Madarász Viktor Tagóvoda évszaki koncertjén a Philoméla óvónői kar előadását halhattuk, Kardos Anna vezetésé­vel. A kórus ezzel a fellépésével hagyományt szeretne teremteni a ke­rület tagóvodáiban, a Madarász Viktor Tagóvodai koncert után a Mese- és a Futár Tagóvoda gyermekei élvezhették a gyermekdalokat. Meggyes Jánosné tagóvoda-vezető elmondta: minden évszakban tartanak koncertet, időnként pedig lelkes zenekedvelők, művészszü­lők is csatlakoznak hozzájuk. Ezúttal az intézmény ideiglenes helyén a Fiastyúk utca 35-37. szám alatt léphettek a nagyközönség elé a pe­dagógusok. A tagóvoda felújításáig ebben az épületben kaptak helyet az óvodások, amit minden bizonnyal nem vettek zokon, hiszen az au­la csodálatos akusztikájának köszönhetően gyönyörű, csengő han­goknak lehettek fültanúi. A koncerttel egy időben gobelin kiállítás is nyílt a galériában, melyet Vincellér Györgyné és Treimann Gabri­ella óvodapedagógusok munkáiból állítottak össze. gyedilegf merőire, színre határidőre! SZIGEDI BUTÖRHAZ 1134 Budapest. Lehel u. 4/1). Telefon: +36 (11 237-0510 www.szigedi.hu KUPON 2.10. 31-ig Keressen minket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom