XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-04-04 / 7. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK * 2012. ÁPRILIS 4Sport Angyalföldi pálmafák Ittak rá egy Kinizsit L egutóbb az volt a téma, hogy az FTC és a Vasas kettős európai kupameccse (az Arges Pitesti, illetve a Dundalk ellen) 1967-ben nyolcvanezer nézőt vonzott a Népstadionba. Volt kilencvenezres FTC- Vasas is. Az NB I-es rangadót 1955. április 17-én rendezték, szintén dupla program keretében: a nap második meccsén a Honvéd barátságos találkozót vívott a Partizánnal. A kispestiek már az első félidőben 3-0-s előnyt szereztek Czibor Zoltán, Puskás Ferenc és Machos Ferenc góljával, s bár a szünet után a belgrádiak feljavultak, Machos bevágott még egyet, mire a hatalmas publikum egyszerre jött lázba és nyugodott meg végképp (4-2). Az „előmérkőzés” izgalmasabban alakult. A ferencvárosiak, akik a bajnokság előző nyolc fordulójában veretlenek maradtak, a kiváló szériához illően kezdtek, és a hol hátvédet, hol csatárt játszó Ombódi Imre már a tizedik percben menthetetlenül a léc alá lőtt (0-1). Nem tudni, a jobbszélső milyen csukában játszott, de az biztos, hogy rá nem vonatkozott a Vidám Színpad akkori műsorának címe: „Hol szorít a cipő?” Annak, aki meglepődik az ötvenes évekre nem jellemző kritikus hangvételen, figyelmébe ajánlom a korabeli újságcikkek egyikét, amely azt firtatta: „Miért sok a panasz a Május 1. Ruhagyár készítményeire?” A ballonkabátok például olyan minőségűek voltak, hogy a kereskedelem egyenesen megtagadta azok átvételét... A Népstadionban nem volt baj az átvétellel. Szilágyi Gyula játékával pedig kiváltképp nem támadt semmi gond: a piros-kékek középcsatára előbb fejessel egyenlített, majd kicselezte az FTC három játékosát, és szólója végén a hálóba küldte a labdát (2- 1). FTC? Kinizsi! Abban az időben hivatalosan így nevezték a klubot, bár az Üllői úton ember nem akadt, aki ne „fradizott” volna... A ferencvárosi drukkertábor azonban az 1-2-től egykettőre elhalkult, a Vasas hívei pedig azt remélték: ha már a pályán van Szilágyi I és Szilágyi II, lesz Szilágyi három is. Ám a második félidőben - a korszak kiemelkedően legnépszerűbb Oroszának vezérletével — a IX. kerületiek rohamoztak, de nem bírtak az angyalföldi védelemmel. A piros-kékek megőrizték előnyüket, s a mérkőzés lefújásakor hasonló boldogság töltötte el a Vasas-labdarúgókat és -szurkolókat, akár a Hang- és Kinotechnikai Vállalat dolgozóit, mert az üzemben elkészült a hangszóróval és erősítővel egybeépített lemezjátszó mintapéldánya. ./Ü A Petőfi rádióban azért ^ - minden vasárnap reggel fél tíztől - már „ment” a közkedvelt sorozat, a Miska bácsi le mezes ládája. A félreértések elkerülése vé gett: nem a Vasas-kapus Kamarás Miska bácsié volt az... Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE Vasas-Kinizsi 2-1 (2-1) Népstadion, 90 000 néző. Jv.: Dorogi. Vasas: Kamarás - Sárosi, Kontha, Bodzsár - Szilágyi II, Berendy - Raduly, Csordás, Szilágyi I, Milosevics, lllovszky. Kinizsi: Gulyás - Mátrai, Kispéter, Dalnoki - Szabó, Dékány - Ombódi, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi. Qól: Ombódi (10.). Szilágyi I (27. és 37.). A küzdelem öröme Canne de combat Szabados Újabb sportágban lett kerületünk hazai unikum. Február elején kezdte meg működését a második canne-klub. Mivel hazánkban máshol még nem űzik ezt az egészen a XIX. századra visszanyúló nemes küzdősportot, ezért a Hírnök utánajárt, honnan ered e különös sportág, és hogyan is került hozzánk. A canne de combat, ahogy a neve is mutatja: francia eredetű sport. A canne franciául botot, a combat pedig küzdelmet, a canne de combat így bottal való küzdelmet, botharcot jelent - mutatja be sportágát Nyilasy Péter. Kicsit olyan, mint a vívás (vívósisakot használnak, és nem az a cél, hogy erősen megüssék a másikat, hanem az, hogy találatot vigyenek be). Kicsit olyan, mint a francia boksz (pörgős, laza, játékos), mint valami tánc (kecses és elegáns), mint a capoeira (pörgős, forgós, ugrálós). Valamikor az 1800-as évek elején született afféle úri, önvédelmi technikaként. Az akkortájt meglehetősen veszélyes francia nagyvárosok utcáin a felsőbb osztály tagjai sétapálcájukat használva próbálták megvédeni magukat a gyakori rablótámadásoktól. A canne később annyira népszerű lett, hogy a francia hadseregben is oktatták. Némi visszaesés után az 1970-es években élesztette fel a sportágat néhány lelkes francia.- Miben különbözik más küzdősport toktól7- A lényeg nem az önvédelmen van, hanem a mozgás kecsességén, a küzdelem örömén. A botharcban csak bizonyos ütések szabályosak. Nem lehet például csak úgy odasózni a másiknak a bottal, hanem csak a szabályos technikák valamelyikével. Ezek az ütések mind elegánsnak mondhatók, ettől egy küzdelem kicsit olyan, mint valami tánc. A vívás legtöbb ágával ellentétben itt sokkal nehezebb találatot bevinni, mint kivédeni. Gyakori, hogy egy menetben rengeteg a „pengeváltás” és csak néhány szabályos ütés talál be. Ahhoz, hogy az ember találatot vigyen be, nem elég gyorsnak és technikásnak lenni, fifika is kell hozzá, át kell valahogy verni az ellenfelet.- Jelenleg hányán űzik a világon, milyen főbb versenyeket szerveznek?- Még gyerekcipőben jár ez a sport. Franciaországban 3-4 ezren űzik, a világ más országaiban, ahol egyáltalán ismert, jellemzően néhány klub működik. Elég jók botharcban a szlovének és a németek, velük nekünk is szoros a kapcsolatunk, és ha tehetjük, közösen szervezünk edzőtáborokat, versenyeket. Mivel kevesen vagyunk, gyakoriak a nemzetközi versenyek. A legnagyobb megmérettetés négyévente a világ- és Európa-bajnokság.- Hogyan került hazánkba, különösen kerületünkbe a sportág?- Magyarországra Tarpai Flórián hozta be, ő ezüstkesztyűs francia bokszosként kezdett érdeklődni a botharc iránt. Feleségével, Tarpainé Bruszt Ildikóval 2004 óta oktatja, 2011 nyara óta a kerületben, a Kerekes utcai kollégiumban. Idén a házaspár tanítványaiból létrejött egy új canne-csapat, szintén itt, a kerület- i ben, aTEREM Harcművészeti és Szabadidő Központban, így jelenleg mindkét canne-csapat városrészünkben gyakorol.- Milyen eredményeket értünk el eddig nemzetközi szinten?- A 2010-es, Cambridge-ben megrendezett Európa-bajnokságon a magyar csapat (Flosznik Zsuzsa, Szilberhorn Niké, Czárán Domonkos, Nyilasy Péter, Tarpai Flórián összeállításban) bronzérmes lett.- Mivel csalogatják az érdeklődőket?- A canne nagyon fiatalos, kreatív hangulatú sport. Az edzéseken gyakran találunk ki új technikákat, próbálgatunk akrobatikus elemeket. Télen tornateremben, nyáron gyakran szabad ég alatt edzünk. A társaság nagyon vegyes: 10—45 évesig egyaránt járnak hozzánk. Külön előnye a sportnak, hogy ugyanolyan élvezetes lányoknak, mint fiúknak, a két nem egymással is remek meccseket tud vívni. Összességében ez egy olyan küzdősport, ahol biztos nem verik be az ember orrát. Gyorssá és lazává tesz, fejleszti a koncentrációt és mindenekelőtt élvezetes. Botharc, a kecses sport