XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-01-18 / 1-2. szám
Múltidéző 201 2. JANUÁR 18. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Építészetünk A-tól Z-ig Angyalföldi út 5/A Erdélytől a Nyugatig Az Angyalföldi út és a Taksony utca sarkán álló bérházat Budapest székesfőváros építtette 1939-1941 között, Jánszky Béla tervei alapján (statikus: Gábory Pál, kivitelező: vitéz Márton Ferenc), tetőterét azonban csak az átadás után két évvel, 1943-ban építették be. A felújított, láthatóan jól karban tartott ház bejárata ma a Taksony utca 14. szám alatt van. A szakírónak is kiváló Jánszky Béla (1884-1945) a magyaros-szecessziós építészeti stílus egyik legkiválóbb képviselője; a Kós Károly vezette (már sorozatunkban is említett, tehetséges építészhallgatókból verbuválódott) Fiatalok Társaságának egyik meghatározó tagja Ózdon született. Társaival a magyar formanyelv és építőstílus híve és követője: szemléletükre elsősorban Lechner Ödön volt hatással, a magyar építészet megújítását a népművészeti elemek felhasználásával akarták megvalósítani. A budapesti József Nádor Műegyetemen Schulek Frigyes tanítványaként 1906- ban diplomázott. A társaság rendszeres erdélyi gyűjtőútjain túl, Jánszky tovább tágította látóterét: előbb a skandináv építészet tanulmányozására 1907-ben Finnországba, Svédországba és Németországba utazott, majd később Oroszországban, Párizsban és Olaszországban is megfordult. Stílustörekvéseit hamar siker koronázza, hiszen már pályája kezdetén, 1907-ben aranyérmet nyer a pécsi országos kiállítás népművészeti pavilonjával. Csaknem két évig dolgozik Kós Károllyal; vele és Györgyi Dénessel közös alkotása a zebegényi római katolikus templom, melyet a magyaros szecessziós stílus (és templomépítészet) egyik legkövetkezetesebb képviselőjeként jegyeznek. A szentélyt Havas Boldogasszony tiszteletére 1910-ben emelték. Jánszky, valamint Iványi Grünwald Béla és Falus Elek nevéhez fűződik a Kecskeméti Művésztelep megalapítása, melynek műtermes villaépületeit Jánszky Szivessy Tiborral együtt tervezte. Vele a későbbiekben is együttműködött, különösen 1911 után, amikor is Jánszkyt a földrengés sújtotta Kecskemét újjáépítésének irányításával bízták meg. Ekkor tervezték a városi kaszinót, közös munkájuk például a szolnoki Hitelbank, az Üllői úti FTC-sporttelep klubházainak és faarchitektúráinak a megrajzolása, az egykori Forum, ma Puskin Filmszínház belső kiképzése, az Uránia Filmszínház átépítése. Jánszky - akit a Lechner Ödön Társaság elnökévé is megválasztottak - maga is számos budapesti családi és bérházat, vidéki iskolákat és szanatóriumokat épített. Úttörő jelentőségű szakirodalmi tevékenységének egyik legfőbb írása, A magyar formatörekvések története építészetünkben 1929-ben jelent meg. A forrásművek egynémelyike külön is kiemeli, hogy ő tervezte a Taksony utcai háromemeletes, magas tetős, kislakásos bérházat. Az U alakú épület öt fogatolt szekcióban tagozódik, szintenként eredendően 17 darab lakókonyhás plusz 2 hálófülkés, valamint három 2 szobás (fürdőszoba nélküli) lakást alakítottak ki benne. A faragott homokkő lábazat fölötti egyszerű, vakolt homlokzatot loggiák és kétszárnyú ablakok tagolják. A nyílások függőleges élét téglasáv szegélyezi, a loggiák korlátja acélvázban hullámos drótfonatbetét. A főbejárattól jobbra kőtábla áll a tervező és a kivitelező nevét megörökítendő, a sarok közelében pedig a székesfőváros levert kőcímere. K.A.L (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segítségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök'tnegyelc 54♦ I dei első sétánkat, miután holdogságos- nál boldogságosabb új esztendőt kívántunk egymásnak — a szánk szélén némi szkeptikus mosoly -, egy irodalmár emlékének fogjuk szentelni. Egy irodalmárnak, aki, ha élne, idén lenne száztíz éves. T íz évvel ezelőtt, századik születésnapján az önkormányzat emléktáblával tisztelgett angyalföldi munkássága előtt. A szűkszavú táblán (mely a Lehel utca 26-os számú házon látható, igaz, a Hun utcai oldalon) nevén kívül születési és halálozási dátuma (1902-1983) alatt csupán ennyi olvasható: „Ebben a házban élt és alkotott”, ami egyébként teljesen megfelel a valóságnak, noha információgazdagsággal nemigen vádolható. I rodalom- és helytörténetben jártas olvasóim bizonyára kitalálták már, hogy a magyar irodalom egykori fejedelméről, Illyés Gyuláról van szó, aki Párizsból hazatérve vesz ki egy szerény lakást a Lehel utcai bérházban, s kezdi meg itt üstökös- szerű irodalmi karrierjét. Huszonhatban (huszonnégy éves fiatalember ekkor) ismeretlen, kezdő avantgárd költő (hiába, a francia hatások!) Kassák Lajos körében, s alig három év múlva már a Nyugat legújabb nemzedékének vezéralakja. Harmincegyben, amikor jelentős magánéleti változások esnek életében (apja is, anyja is ebben az évben hal meg, ő pedig megnősül), megkapja a Baumgarten- díjat, a kor legjelentősebb irodalmi elismerését. A Lehel utcai lakás tehát, kétség sem fér hozzá, a művésszé válás legfontosabb periódusának tanúja. Itt írja első két kötetének, a Nehéz földnek és a Sár- júrendeknek verseit, s itt írja Petőfiről szóló monográfiáját is. N em tudjuk (tudják mit, legyünk szerényebbek, én nem tudom), a hatalmas - ma is több mint hetven lakást számláló - házban melyik volt Illyésé. Nem ismerjük a lakás berendezését sem. De azért el tudjuk képzelni. Illyés Gyula ekkor kistisztviselő volt a Phönix Biztosítótársaságnál, betegbiztosítási ügyekkel foglalkozott. Százötven pengőt keresett havonta, egy olyan korban, amikor havi kétszáz fixszel is csak a sanzonban vicceltek. írói munkásságát szabad idejében - tkp. éjszakánként - végezte. Ekkori honoráriumai bizony a hideg vízre sem voltak elegendők. Á lltam vagy húsz percig múlt szombaton a Lehel utcai ház előtt, néztem a ki-be siető embereket, a lepusztult kapualjat, a kis boltokat a Lehel utcai portálon (egy kocsma, egy vegyesbolt, egy közért, egy pékség követi szorosan egymást, és még a zöldségest is Maci Lacinak hívják), és arra gondoltam, túl sok jó e nyolcvanöt esztendő alatt nemigen történt a háromemeletes bérkaszárnyával. A gáz, látom a konvektorokból, be lett vezetve azóta (Illyés még szénnel- fával fűtött itt), a mellékhelyiségek sem (csak) a folyosó végén találhatóak, de a kilátások, bizony (a valóságosak meg a jelképesek) nemigen változtak azóta. Angyalföld itt-ott még megőrizte érdes arcát. Gondoltam, megkérdem a helyieket, tudják-e, kinek az emléktáblája díszük házuk oldalán, de aztán a látvány elhallgattatott. Nem bánnám, ha egy évtized múlva már olyasfajta tábla lenne itt is, mint a Berda Józsefé a Váci úton, miszerint „ezen a helyen állt az a ház”. E rre egyébként egy másik angyalföldi házhelynek van nagyobb esélye. Hiszen amikor Illyés (akkor még Illés) Gyula tizennégy évesen anyja után a fővárosba érkezik (hagyjuk most az okokat, mert a végén még, ha nem vigyázunk, doktori disszertáció lesz belőlünk), első szállása a Gömb és Petneházy utcák sarkán lesz, keresztanyjánál és annak férjénél, aki a Lehel piac helypénzszedőjeként dolgozik. Ha önök most azt mondják, hogy hiszen a Petneházy és Gömb utcáknak nincs is sarkuk, akkor én nem tehetek mást, mint hogy igazat adok önöknek: hozzátéve persze, hogy ezerkilencszáztizenhatban, történetünk idején, még volt. Hogy mennyire, azt maga Illyés írta meg a Beatrice apródjaiban. „A Gömb utca és a Petneházy utca oly éles szögben találkozik, mint egy hajóorr. A telekspekulációval társult bérház-spekuláció külsődlegesen sem mindennapi épület alkotására bírta itt a korszak architektúráját. A magában álló, már akkor elhanyagolt, csúnya, egyemeletes ház a Váci útról nézve olyan volt, mint egy hetyke kis hajó. Főleg este, amikor az egymáshoz szorított lakásokban összezsúfolódott lakók minden helyiségben gyújtottak valami fényt, ha csak valamicskét is. ” I llyés itt - tudjuk meg a visszaemlékezésből - hatodmagával lakott egy apró, komfort nélküli, szoba-konyhás lakásban, valahol az emeleten. Igaz, nem sokáig. Anyja, aki varrónőként kereste kenyerét, a háborús konjunktúrában hadimegrendelésekhez jutott, s így aztán elköltözhetett a Lőportár utcába — már kettesben a fiával. (Később a Bajza utcában lel otthonra, s ott él haláláig.) Ő szintén szólva, azt hittem, ez a ház már nem áll, nem állhat. Nemrég csatangoltam ott, a Röppentyű utca környékén, ahol egy modern, huszonegyedik századi város épült az elmúlt évtizedben. Emlékeztem arra is, hogy a Váci út vonatkozó része is levetette már régi ruháját, meg hogy a Teve utca csupa üveg hivatalok sorának ad otthont. (Nyakát szegve a Gömb utcának is.) De azért a kötelesség meg a kíváncsiság csak kihajtott a helyszínre, ahol csodálkozva láttam, hogy a híres „vasalóház” áll ma is. És működik - éppen olyan formán, mint a régi időkben. A válság, gondolom, nyakát szegte kicsit az építési láznak, a lakópark buldózerei épp ott álltak meg, Illyés Gyula egykori lakhelye előtt. (Most Lomb utca 9-nek hívják.) Álltam ott, az udvaron, néztem a gangot, az apró ajtókat, a száradóruhákat, elképzeltem itta jövendőköltőt rövidnadrágban, és megértettem, miért idézte később oly sokszor szeretett Petőfijétől, hogy nem az a kérdés, honnan jössz, hanem az, merre tartasz. V olt hozzá élményanyaga, annyit mondanék. Jolsvai András