XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-11-07 / 21. szám
£ Képviselői beszámolók 2(H^novembei^^J^ XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Borszéki Gyula MSZP a 13. választókerület képviselője Csender Tamás Jobbik önkormányzati képviselő Agárdi László FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselő Képviselői munkám egyik legfontosabb pontjának továbbra is kerületünk közbiztonságának és tisztaságának fejlesztését tartom. Többször emeltem fel a hangom a lomtalanítások elviselhetetlen, kialakított lomos telepek felszámolásáért, a portyázó lomtalaní- tó hadosztályok megszüntetéséért. A lomtalanító kisiparosok nem zavarhatják a békés XIII. kerületi lakosokat. A közbiztonság különböző problémáival szinte naponta keresnek meg. Szomorú látvány, hogy már a Margitszigetről is lopják hőseink bronzszobrait, erre külön megoldási javaslatot is beterjesztettem. A kerületi szocialista vezetés mégsem arra fordítja a pénzt, hogy a kerületben lakó emberek nyugodt és békés helyen éljenek, hogy tiszta játszóterekre boldog családok járjanak le gyermekükkel pihenni, ehelyett sötétedés után hajléktalanoktól hemzsegnek a kerület utcái. A kerületi vezetés felesleges dolgokra költ, például ott volt a Lehel Csarnok születésnapi bulija. Hatalmas csinnadrattával megtartott, tűzijátékkal díszített, hatalmas pénzösszegeket felőrlő rendezvénysorozatból csak az hiányzott, aki a legfontosabb: az érdeklődő, a lakosság! Kíváncsian várjuk a költségvetését a csarnoknak, ezúttal mennyit költöttek el marketingre, a RAM néhány embert érdeklő programjaira, a tűzijátékra? Hogy lehet tervezni és megvalósítani egy piaci ünnepsorozatot a kereskedők, az őstermelők nélkül? Mintha a balatoni kékszalag vitorlás verseny rendezvényéről kihagynák a vitorláshajósokat. A nyár folyamán több kerületi lakos keresett meg olyan panasszal, hogy a XIII. kerületi önkormányzat ingatlanadót vetett ki deviza lakáslízinges adó- sággal terhelt lakásukra, ezért évente több tízezer forinttal nehezítik az amúgy is sanyarú sorsukat. A kerületi lakótársaink, családok, mindennapi barátainkért javasoltam, hogy vizsgálja felül ezt a rendeletét a kerület vezetése. Elég volt a devizahitelesek sanyargatásából! Sajnos a megszólalásunk a XIII. Kerületi Hírnökben, amely az önkormányzat hivatalos újsága, évi egy alkalomra van korlátozva. Az MSZP-ve- zetésű önkormányzat így próbálja elhallgatni az ellenzék hangját. Alpern Julianna MSZP a 3. választókerület képviselője Tisztelt Lakótársam! Az előző évhez képest, amikor tájékoztattam önöket, az élethelyzetünk egyre csak nehezedett. A Kormány folyamatosan olyan intézkedéseket hoz, mely a nehéz sorsú és alacsony jövedelmű embereket még jobban sújtja, egyre nehezebben tudnak megélni, és most már nem hónapról hónapra, hanem a többség napról napra próbálja valahogyan átvészelni ezt a nagyon nehéz időszakot. Mindeközben a jómódban élő embereknek egyre több jut. Ebben a helyzetben önkormányzatunk továbbviszi mindazon vívmányait, melyeket az előző években kialakított. A kerületünkben még mindig ingyenes a bölcsődei ellátás, minden kerületi gyermek számára biztosítani tudjuk a helyet a gyönyörűen felújított és folyamatosan fejlesztett intézményeinkben. Úgy gondolom, most már mint gyakorló anyuka is, hogy ebben a gazdasági helyzetben egy család számára ez óriási segítség. Az óvodáinkban a gyermekek számának növekedésével bővítjük a férőhelyek számát új csoportok kialakításával. A körzetemben idén szeptemberben a Thurzó utcai óvodában is kellett új csoportokat indítani. Mi már most, más kerületekkel szemben, minden kerületi gyermeket felveszünk, pedig csak 2014-től lesz törvényi kötelezettsége az önkormányzatoknak a kötelező ellátás. Az általános iskoláinkra is nagy hangsúlyt fektettünk és fektetünk, amíg még tudunk, és pedagógusainkat is kellőképpen elismertük. Bízom benne, hogy az iskolák államosítása után sem lesznek olyan drasztikus intézkedések, melyek a gyerekeket és a családokat nagyon negatívan érintik. Nemrég fejeződött be a Wahrmann Mór köz felújítása, melyben növényeket ültettek ki, szép díszburkolatot kapott és padok is lettek kihelyezve, hogy az odajárók pihenhessenek és körbe is kerítették. A Pozsonyi út felújítása is folytatódott a Radnóti Miklós utca és a Victor Hugó utca közti szakaszán. Bodomé Farkas Zsuzsanna MSZP a 9. választókerület képviselője A képviselő-testület 2011-ben is tudatosan, kiszámíthatóan végezte munkáját „Közösen a XIII. kerületért” programunknak megfelelően dr. Tóth József polgár- mester vezetésével. Nehézséget okozott a lakosságot negatívan érintő kormányrendeletek sorozata, amelyek korlátozzák jelenleg is a méltányosság gyakorlását. Ezért folyamatosan keressük a segítségnyújtás lehetőségét. Az évek során kiépített, a kerületünket lefedő SZOCIÁLIS HÁLÓNKAT a stabilitás, a jobbítás, az áttekinthetőség végett további programokkal erősítettük. Ilyenek például: Családbarát, az Idősügyi, az Esélyegyenlőségi Programunk. Kerületünk CSALÁDBARÁT! Az ide vonatkozó ren- deleteinket a kerület honlapján, valamint a HÍRNÖK újságunkból minden érdeklődő megismerheti. A helyi családpolitika a gyermekekre, valamint az idősekre helyezi a fő hangsúlyt. Miután jelenlegi kormányunk újabb és újabb törvényeivel a családok jelentős részét taszítja nyomorba, komoly kihívás szakembereinknek a családok megsegítése krízis- helyzetükben. Kerületünk lakóinak életminőségét javító intézkedéseink közül a teljességre töre- kedés nélkül emelem ki a következőket: bölcsődéink ingyenesen vehetők igénybe; családi napközik is működnek; ügyintézés lehetőségét biztosítjuk otthonról, munkahelyről, telefonon, e-mail- ben, interneten; a Szociális Osztályon csütörtök kivételével mindennap fogadják az ügyfeleket; egészségmegőrzés érdekében folyamatosan bővülő szolgáltatásokat szervezünk; időseket nyugdíjuk függvényében támogatjuk az éves úszóbérlet megvételében; célzott családi segélyezéssel erősítjük a családok együttműködését helyzetük javításában; törvényváltozás miatt a laktám helyett havi 7000 Ft átmeneti segélyt biztosítunk az érintetteknek; 70 éves kortól segítjük a köz- gyógyigazolványhoz jutást; 10 idősek klubját működtetünk vonzó programokkal; a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás lehetőségét is tovább bővítettük; a Gondozó Ház is sok család problémáját oldja meg színvonalasan. Várom észrevételeiket: bodorne. farkaszsuzsanna@gmail.com Lehet, furcsa amit mondok, de az év leginkább megemlíthető teljesítményét abban látom, hogy normálisak tudtunk maradni. Az önkormányzat ellátta feladatait, intézte a polgárok közös és egyéni ügyeit, segítette és együttes munkára hívta a helyi civil szervezeteket, betöltötte szerepét a kerület életének formálásában. Joggal húzhatja fel szemöldökét az olvasó; mi ebben a kunszt? Sajnos manapság a permanens „forradalmak” és „szabadság- harcok” idejét éljük, s mint azt tapasztalhatjuk, ez nem a népboldogulást, nem a népjólétet szolgálja. A jövővel foglalkozó legátfogóbb dokumentumunk a 2008- ban megalkotott Integrált Város- fejlesztési Stratégia, melynek kétévenként esedékes felülvizsgálatát a közelmúltban végezte el a képviselő-testületünk. (Ez a lokálpatrióták és a jövő iránt érdeklődők számára ajánlott olvasmány.) Lezárult a várakozási övezetek kiépítésére indított közbeszerzési eljárás, így jövő év tavaszától újabb utcákban válik az ideérkezők számára fizetőssé a parkolás. Két esztendő telt el a legutóbbi önkormányzati választások óta. Tervezzük, hogy januárban ösz- szegezzük az eddig végzett munkánk tapasztalatait, a Közösen a XIII. kerületért elnevezésű programunk időarányos megvalósulását. A Pozsonyi út Radnóti Miklós utcától északra eső szakasza felújításával novemberben befejeződnek az idei közterületi beruházások. Tizenegy utcarész) kapott új aszfaltburkolatot, több ezer négyzetméter járdafelület újult meg, parkok, játszóterek szépültek, korszerűsödtek. Annak ellenére, hogy sokat tettünk a közterületek rendje érdekében, útjaink, parkjaink tisztaságával joggal elégedetlenek a jóérzésű emberek. A rendelkezésre álló lehetőségek hatékonyabb felhasználásával és főként szemléletváltással, közös cselekvéssel szeretném, szeretnénk javítani a mai állapotokon, mindannyiunk javára, érdekében. E-mail: borszeki@bpl3.hu Tisztelt kerületi Lakosok, V álasztópolgárok! Ismét eltelt egy év, és az alábbiakban szeretném értékelni munkámat és a Jogi és Közbiztonsági Bizottság munkáját, amelyben ülök. A bizottság elsődleges feladata az előterjesztett rendeletek, jogszabály-módosítások, együttműködési megállapodások, alapító- okirat-módosítások szakmai színvonalának ellenőrzése volt. Kiemelést érdemel a XIII. Kerületi Közterület-felügyelet létrehozása kapcsán született előterjesztések, a Budapesti Rendőrfőkapitánysággal, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal kötött együttműködési, illetve támogatási megállapodásról szóló előterjesztések véleményezése. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság a beszámolási időszakban 2012. évben január l.-október 15. között 14 ülést tartott. A bizottság 2012. október 15-ig megtartott 14 ülésén összesen 85 napirendi pontot tárgyalt és 106 határozatot hozott. A bizottság az idei évben összesen 8 új rendelet megalkotásában, 21 rendeletmódosításban és 2 rendelet hatályon kívül helyezésében vett részt. Feladata továbbá a vagyonnyilatko- zat-tételi és összeférhetetlenségi eljárás lefolytatása. A bizottság idén is ellátta a korábban a XIII. Kerületi Közbiztonsági Közalapítvány által végzett közbiztonsági pályázatok kiírásának és lebonyolításának feladatát. Bizottsági elnökként nagyon örülök annak a ténynek, hogy politikai nézetektől függetlenül az összes bizottsági tag a XIII. kerületi állampolgárok érdekeit előtérbe helyezve véleményezi az előterjesztéseket. A jövőről röviden. A jelenleg regnáló kétharmad országrombolása miatt igen nehéz előre tervezni. Ellenzéki politikusként viszont, a nagypolitikától függetlenül, döntéseimmel a XIII. kerület lakosainak érdekeit fogom szem előtt tartani, mint ahogyan eddig is tettem.