XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2012-10-17 / 20. szám
Múltidéző Építészetünk A-tól Z-ig Balzac utca 41. ^0^2^KTÓBE^^j^^p^^(MLj<ERÜ^n^HÍRNÖK Modernizmusból kontyolt nyeregtető Az Újlipótváros felépítőinek sora bukkan fel a Balzac utca és a Pozsonyi út sarkán álló, modern stílusban emelt ötemeletes lakóház körül bábáskodók névsorában. Legelőször is Hofstätter Béla lehet ismerős e sorok olvasóinak, ők ugyanis már nem először találkozhatnak az építész nevével: őt jegyzik például a már bemutatott Alig utca 3-as vagy a közeli Balzac utca 25-ös számú ház tervezőjeként, de a szintén szomszédos, a Pozsonyi út jellegzetességének számító Dunapark kávéházat is ő formálta, mely Domány Ferenccel közös munkája. Nos, Hofstätter Béla rajzolta valóságos, keretes beépítésű formába Steiner Jakab biztosítási igazgató és birtoktársai elképzelését. A kivitelezők között is feltűnik egy „ismerős” páros: Neuschloss Ödön és Marcell, akik szintén több - már e helyütt is említett — újlipótvárosi házat terveztek. A Balzac utca 41-et 1935-ben, jóllehet, a terveken nem az ő nevük, hanem Kovács Károlyé szerepel. Klein Rudolf építészettörténész Miért lakunk a Wallenberg utcában? című, a Szombat 2008. márciusi számában publikált írásából kiderül: Hofstätter Béla maga is a modernizmus elkötelezettje volt, hasonlóan ama zömmel zsidó építészekhez, akik névjegyüket otthagyták Újlipótváros házain, olyanok, mint Barát Béla és Novák Ede, Fried Miksa és Fenyves István, Hámor (Hamburger) István, Domány Ferenc, Jakobik Gyula, Löffler Sándor, Politzer Miksa, Somogyi György, Szőke Imre, Stärk Marcell, Tauszig Béla és Róth Zsigmond, Vámos Imre. Újlipótváros általuk emelt újabb blokkjai elutasították a hagyományos városszö- vet egészségtelen, udvaros házait, az épületekkel körülölelt udvarok légterét egyetlen nagy udvarban egyesítették kert vagy park formájában. Ezt nevezik keretes beépítésnek. A Balzac ut- ca-Pozsonyi út sarkán álló ház is magán hordozza e stílusjegyeket, azt az építészeti nyelvet, mely egy mérsékelt modernizmus, az avantgárd lehűtött, polgáriasí- tott változata. A magas tetős, utcaszintjén üzletkialakítással bővített sarokbér- ház a Pozsonyi út felől kontyolt nyeregtetővel fedett, a Balzac utcai szomszédhoz pedig teraszos lapos tetővel csatlakozik. Az emeletek alaprajza háromfogatú, szintenként két 2 szoba-hallos és egy reprezentatív, 3 szoba-hallos lakással. A Balzac utcai homlokzat három tengelye (erkély- ablak-erkély) után a sarkon az emeletek magasságában konzolosan kiugró és attikafallal felmagasított sarokrizalit következik, a sarkokon beforduló, vízszintesen osztott sávablakkal, melynek középső része négyszárnyú, Hala- man-rendszerű tolóablak. A Pozsonyi úti homlokzat közepén az emeleteket átfogó zárterkély húzódik, hozzá balról csatlakozó erkélyekkel. Megjegyzendő: a ház bejárati kapuját silány lakatostermékre cserélték, 1992-ben pedig a sarki üzlet portáljait és a kapcsolódó földszinti homlokzatot az eredetitől eltérő jelleggel és más anyagokkal átépítették. K.A.I. (Köszönjük az Angyalföldi"Helytörténeti Gyűjtemény segítségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök^megyek 69. M it kezdjünk a hagyományainkkal, tettem fel magamnak a kérdést a Szent Mihály-napi búcsúra mentemben. Mit kezdjünk például Szent Mihály napjával, mély a paraszti hagyomány egyik legnagyobb ünnepe volt egykor: ezen a napon hajtották be a Szent Györgykor kihajtott állatokat a pásztorok, ekkor számoltak el a gazdáikkal, ekkor ütötte némi fizetség is a markukat (járandóságuk nagyobbik részét persze terményben kapták), ekkor nyílott mód egy kis mulatságra tehát: innen a Szent Mi- hály-napi búcsú hagyománya. Mit kezdjünk egy ilyen hagyománnyal tízemeletes panelházak árnyékában, hónap végére elfogyó fizetésünkkel, behajtható állatok nélkül. Hát tartsuk meg, természetesen. Megváltoztatva megtartva benne mindent, amit csak lehet (ezzel tisztelegve őseink előtt), és modernkori szokásainkhoz igazítva a többit. Igazi városi utcai vigalommá alakítva az egykor falusi mulatságot - a vurstlit jókedvűen házasítva a virslivel. Igaz, ma már senki sem hajtja be háziállatait e napon a távoli legelőkről, nem számol el a bandagazdával, és nem a vásáron veszi a következő pár rámás csizmát. De a kutyáját beterelheti a közeli játszótérről, és ha rámás csizmát nem is, mindenféle hasznos és haszontalan dolgot vehet a búcsúban. Elemes bogarat és zsákbamacskát, konzervszelle- met és rongyszőnyeget, csontfésűt és vajsört. (Ez utóbbiról nekem is külön el _ kellett magyarázni, hogy voltaképpen kellemes kara- mellital, s ötletét az árus a Harry Potter-regényekből vette - szép példájaként, hogyan férnek meg egymás mellett különféle értékek.) A Babér utcában esett meg idén is Angyalföld népének Szent Mihály-napi búcsúja, és méltán: hiszen a városrésznek saját Szent Mihálya van - a harcos arkangyalról elnevezett büszke templom, melyről, ha futólag is, szóltunk már a Tripolisz nyomában jártunkkor, ott áll a Babér utcában, s a körötte képződött füves térség (jóindulattal templomkertnek is láthatjuk) igazán alkalmas egy ilyen mulatság megrendezésére. Mondhatom, a szervezők ki is használtak minden talpalatnyi helyet: a Babér utcában végig az árusok sátrai feszítettek, melyek aztán egy nagyszínpadba torkollottak, előtte padok és asztalok a lacikonyha és a kis- fröccs barátainak, hátul vidám parkocska - körhinta, dodzsem, efféle - a túlsó oldalon meg afféle gyerekfoglalkoztatók. Kézművesek, mímesek, bábosok: egyetlen körséta elég volt hozzá, hogy belássuk, egy hajdani pásztor egész évi summáját könnyűszerrel el- költhettük volna itt, ha könnyelműségünkben a lovak közé dobjuk a gyeplőt. (Ja, persze, lovak is voltak, gyerekbarát kis növésű pánik - mentek körbe-körbe, engedelmesen: nem igazán hasonlítottak Szent Mihály lovára - csak hogy még egy elemet megemlítsünk a meghaladott hagyományból.) A mi engem illet, mielőtt elmerültem volna a mulatságban a magam fékeveszett módján, ahogy szoktam (még egy ásványvizet, elvégre egyszer élünk!), kihasznál- ■ tam az egyháziak által kínált kivételes lehetőséget, és részt vettem a templomi idegenvezetésen: kalauzunk mindenre kiterjedően tárta elénk a templom szépségeit, megcsodáltuk a faliképeket, a festett üvegablakokat, az orgonát, a merészebbek még a toronyba is felkapaszkodtak: onnan olyan aprónak látszanak a hétköznapi gondok. Lelkileg és építészettör- ténetileg így felvérteződve aztán belevetettem magam a vásári so- kadalomba, hosszan alkudtam egy felejthetetlen horgolt gitárra, majd egy hajcsatszerű szaruval lettem gazdagabb. (Felhívom a női emancipáció bajnokainak, valamint az ombudsmannak a figyelmét, hogy az efféle csekélységeket a búcsúkban még mindig vásárfiának hívják - pedig ugyanezzel az erővel vásárlányának is hívhatnák.) A ztán, mint aki jól végezte dolgát, elmentem bámulni az önkéntelen tűzoltók késhegyig menő versenyét. Az volt ám csak a hagyományőrzés: közeli és távoli vidékekről érkeztek pompásabbnál pompásabb egyenruhákban a bátor tűzlovagok, hogy egyfelől eldicsekedjenek a legjobb Hrabal- regényekbe illő szerkocsijaikkal, másfelől meg össze-vissza mérjék erejüket mozdonyfecskendő és kocsifecskendő kategóriában. Nem vesznék el a részletekben, legyen elég annyi, hogy amit ott láttam, alaposan megnyugtatott tűzvédelmi szempontból. s É gető szükségem volt erre a tudásra. Jolsvai András
