XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-10-03 / 19. szám

Aktuális 2012. OKTÓBER 3. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK • • Okoberuházás November elején zárul a közbeszerzés Aktiválják a passzív házat Jövő évvégére elkészülhet a Jász utcai százlakásos pasz- szív ház, amely a kerület legújabb, egyben úttörő jellegű, energiatakarékos bérlakásberuházása.-A kivitelezőt a november S-én záruló közbeszerzési eljáráson választ­ják ki. Nyílt közbeszerzésen keres ki­vitelezőt a kerület a Jász utcában felépítendő 100 lakásos passzív házra. A mintegy 4400 négyzet­méteres telken megvalósuló épü­let nettó alapterülete csaknem 9800 négyzetméter lesz, a laká­sok pedig átlagosan 49 négyzet- méteresek lesznek. A százlaká­sos, energiatakarékos bérház át­adása 2013 végén várható, az első lakók pedig 2014 elején tudnak beköltözni. A Közbeszerzési Ér­tesítőben nemrég megjelent fel­hívás szerint az ajánlattételi ha­táridő november 5. A nyertes az lesz, aki összességében a legelő­nyösebb ajánlatot teszi, melyben az ár lesz az egyik legdöntőbb. A városrész a korábbi ciklu­sokban már számos új bérházat emelt, több száz lakásban bizto­sítva otthont a kerületieknek. Bár az önkormányzat gazdálko­dása továbbra is kiegyensúlyo­zott, a legnagyobb kihívás jelen­leg a pénztelenség, és mint arra dr. Tóth /ózsef polgármester egy korábbi, a Hírnöknek adott in­terjújában utalt, félő, hogy az ál­lam által átvett feladatok norma­tív támogatásán túl is pénzkivo­nás lesz a települések kasszájából. Ennek ellenére a kerület évente még mindig 400 millió forintot költ a lakóházak felújítására. E sorba illeszkedik a teljesen új, milliárdos nagyságrendű beruhá­zás a Jász utca 89-91. és a Zsinór utca 23-25. szám alatti ingatla­non, egy korábban szanált terüle­ten. Mint arról már beszámol­tunk, az önkormányzat még ta­valy döntött a jellege miatt egé­szen különleges passzív ház fel­építéséről, amellyel a városrész az évekkel ezelőtt megkezdett hosszú távú energiahatékonysá­gi ökoprogramját folytatja. Az összes környezetbarát energeti­kai rendszert magába foglaló bérház azért úttörő jellegű, mert ilyen méretű passzív ház egy Sincs Magyarországon, ezt a technológiát egyelőre csak csa­ládi ingatlanoknál, kisebb iro­daépületeknél alkalmazták. Ezért a kerületnek - hazai sza­bályozás híján - az engedélyezé­si eljárás során is utat kellett tör­nie a megvalósításhoz. A másik oldalon viszont a meg­takarítás óriási: egy-egy lakás fű­tésszámlája 20-30 ezer forint lesz — nem tévedés: évente. Ezt az energetikai jellemzőt a falak hő­szigetelésével, háromrétegű abla­kokkal és gépi szellőzéssel érik el. Utóbbi úgy működik, hogy az el­szívott meleg, használt levegő - egy hőcserélőben - előmelegíti a beszívott friss levegőt. A friss le­vegőt pedig föld alá fektetett csö­vön átjuttatják el a hőcserélőhöz, így mínusz 20 fokban is legalább plusz 10 fokos levegőt melegít to­vább a hőcserélő. Tűzoltók készenlétben Szárazon megúsztuk Mihály ünneplői A Szent Mihály-napot tizenkilen­cedszer köszöntötte búcsúval a vá­rosrész szeptember 30-án. A Babér utcai templomnál az ünnepi isten­tisztelet előtt tűzoltózenekar fogad­ta az érkezőket, majd megnyílt a Civilek sora, a vásár és a Mihály Mester Birodalma, ahol szakértők segítségével próbálhattak ki külön­böző mesterségeket. A gyerekek Misi udvarában Misi mókus ven­dégeiként, a Tücsök-sátorban báb­színházi előadásokon, valamint vi­dámparkban szórakozhattak. A nagyszínpadon a Csepp Színház az Óz, a nagy varázsló és a Hotel Men­tol dalaiból adott műsort, volt canne de combat- és labdazsong- lőr-bemutató is. Fellépett a Csuka Mónika Énekiskola, a Jazz and Mo­re kórus, a Jazz Qualititativo és A harmonika virtuózai együttes. A rendezvényen köszöntötték a Mihályokat, a nyeremények mel­lett azonban minden bizonnyal a tűzoltóverseny bizonyult a leglát­ványosabbnak, ahol ez egyszer szárazon megúsztuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom