XIII. Kerületi Hírnök, 2011 (17. évfolyam, 1-23. szám)

2011-10-04 / 19. szám

Mozaik 2011.OKTÓBER 4. ♦ XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Folytatás az 1. oldalról A kút kiépítéséhez megszűri- tették a tér közepén lévő körön- döt. A középső területet három­szög formára alakították, és eb­ben a mértani formában kapott helyet a két kisebb háromszög alakú, tükörképes elrendezésű, sokfúvókás, a burkolat szintjén megépített „vízi játék”. A klímaváltozás miatt nagyon fontosak a kutak és csobogók a városban. A levegő átlaghőmér­séklete folyamatosan emelke­dik, a város klímája változik. A klímaváltozás hatásai pedig a vízfelületekkel enyhíthetők. A kutak környezetében hidegebb­nek érezzük a levegőt, és az is tény, hogy vízzel oldható a stressz, valamint javítja a közér­zetet is. Dr. Tóth József arra is kitért, hogy a szökőkútprogram kezdete óta körülbelül 100 millió forintot költött az önkormányzat díszku­tak építésére, és karbantartásuk évente mintegy 1 millió forintba kerül. A kerület vezetése vállalta, hogy minden évben egy kutat átad a városrész kijelölt közterületein, és az újabb szökőkutak kiépítésé­nek helyszínére javaslatokat vár­nak a kerületi lakosoktól. A pol­gármester végezetül jó pihenést és kikapcsolódást kívánt a parkot használó lakóknak. Egyúttal min­denkit arra kért, hogy óvják és védjék a parkban elhelyezett pa­dokat, hulladékgyűjtőket, és a ki­alakítása miatt a kerületben egye­dülállónak számító szökőkutat is. METZ S zeretem, ha egy történet, melyre igazán nem számítottam, csak úgy elém pattan a semmiből, hogy írnám meg végre. Szere- tem, ha az élet a kezemre játszik. (Ez persze nem pontosan így történik. Nincs itt most sem helyünk, sem időnk arról elmélkedni, mekkora szerepe van az életünkben a vakvéletlennek - gyanítom, nagyobb, mint amennyit bevallani merészelünk magunk- nak. De azért ezzel a véletlennel bizonyos vi­szonyba kell kerülnünk, hogy kezdhessünk vele valamit. Hadd említsem legkedvesebb szakmai példámat. Sok-sok évvel ezelőtt - megannyi félreértés eredményeképpen - fel­kértek, írjak tárcasorozatot a tűzoltók lapjá­ba. Rábólintottam a feladatra, noha koráb­ban egyetlen élő tűzoltót sem láttam közel­ről. És attól kezdve két éven át minden hó­napban történt valami körülöttem, ami be­leillett a koncepcióba: a végén még kedvenc étkezdém is leégett, szinte csak az én kedve­mért. Persze, az igazság az, hogy akkoriban jobban figyeltem a világ égető kérdéseire. És éppen így van most is. Mióta jövök-megyek itt a kerületben, nyitottabb füllel és szemmel \ járok - hogy legyen mit mesélnem legköze­lebb is önöknek.) M ost tehát az történt, hogy elhatároz­tam, meglátogatom a hét határon hí­res szigeti Víztornyot, mely idén ünnepli szá­zadik születésnapját. Am alig léptem he a szi­getre (szigorúan az angyalföldi oldalon, per­sze, az Árpád híd lejárójánál), vidám női kó­rus hangjára lettem figyelmes. Sok dolognak ellent tudok állani, de a vidám női kórusok Jövök-megyek 48. sosem tartoztak közéjük. Elindultam hát leg­ott a hang irányába. (Azért a Víztorony ügyét sem hagytam teljesen veszni hagyni - úgy tűnt azonban, hagyták veszni mások. Ez irányú ka­landjaimról majd a közeljövőben számolok be önöknek.) A hang valahonnan egy bozót mö­gül jött, a nagyréttel szemben, egy kerítéssel védett, bokrokkal sűrűn benőtt területről. Ar­ról a részről, amely mellett a szigeti séták so­rán mindenki elmegy, de lefogadom, tíz em­ber közül kilenc nem is sejti, mi célt is szolgál­hat. Végül a Duna felől kerülve (keresztül­vergődve triciklikölcsönzőn és fagylaltoson) oszlott a homály, enyhült a bokorvastagság, és végre keresztülláthattam a kerítésen. A látvány megdöbbentő volt. Egy tucat­nyi, rózsaszínbe öltözött idős hölgyet meg egy urat (ő mellőzte a rózsaszínt) láttam egy parányi kőszínpadon, amint átszelle­mült, boldog mosollyal éneklik a fejmikrofo­nokba, hogy „szép város Kolozsvár, majd ott lakunk a Szamosnál". Volt még egy ifjú elektromos orgonista kísérőnek (az egyik jel­ző, értelemszerűen, a zeneszerszámra vonat­kozik), és volt közönség is, karéjban, életko- rilag erősen fölzárkózva a szereplőkhöz. Minden volt, csak bejárat nem látszott lenni - végigpásztáztam a kerítést pedig, találtam is egy-két lelakatolt kaput, de semmi mást. Időbe telt, míg megértettem, hogy a bejárata másik irányból érhető csak el. Nyakamba vettem a lábam, és a főút mentén csakugyan ráleltem a bejáratra. A kapu tárva-nyitva, rajta egy odatűzött papír hirdeti: nyugdíjas­fesztivál. Mellesleg választ kapunk arra a kérdésre is, mi célt szolgál a terület normális üzemmenet esetén: egy címerszerű szerke­zetről leolvasható, ez itta tizenharmadik ke­rület nyári napközis tábora. I^Tíipközis tábor! Édes istenem! E szó hal- JL'W latán ma is összefut a nyál a számban ijedtében! Fogyaszthatatlan marmeládízt és poros röplabdapályák illatát hozza felém az emlékezés szele. M agam nem voltam nagy napközibe já­ró (rengeteg ráérő nagyszülővel ren­delkeztem kisiskolásként), de táborozó igen. Megfordultam Csillebércen, Velence-für- dón meg Fonyód-Bélatelepen is, fővárosi és kerületi illetőségű táborokban egyaránt. En úgy emlékszem, jó volt. Pontosabban: min­den nehezen viselhető részlet ellenére jó volt. Merthogy jó volt gyereknek lenni. Wpzek a rég elfeledett élmények rohantak Jw meg ott, a kerületi napközis tábor láttán. A sorakozók, a játékok, a versenyek, a kultu­rális vetélkedők (szavaltam, ahogy a torko­mon kifért, Várnai Zseni, Váci Mihály, Ju­hász Ferenc, ritkán jöttem haza dicsérő okle­vél nélkül - azt kapták tudniillik a helyezette- nek), a tábortüzek és a sóderezések (ezt most nem magyarázom el), a kötelező levélírások („szerencsésen megérkeztem, a koszt jó, küld­jétek pénzt") és a szabadon választott olvasá­sok. (Rejtő összes, mondjuk.) Mackó, fecske, tomacsuka. Glazúra térdeken. Gyerekkor. M egrohanhattak, mert (elsőre úgy lát­szott) semmi sem változott az évtize­dek során. (Bár itt még sosem jártam, de hát minden napközis tábor egyforma.) A köz­ponti épület az ebédlővel, összetolható szé­kekkel és faliújsággal, a kiégett fű, az ókori színházromokra emlékeztető kultúrsarok, a kopott piros támlás padok meg a lármafák hangosítói. (Kovács Pistikét szülei várják a bejáratnál.) A korlátok, a sportpályák, min­den, de minden olyan ismerős volt, mintha tegnap jártam volna erre. Még a gyerekme­dence is a régi időket idézte, a beléhullott akáclevelek okán pedig azt, láthatóan mo­dernizálták (vízforgató!) az elmúlt években. Wgen, az egymásra találást nyilván segítet- M te, hogy egy őszbevesző, kihalt táborral szembesültem váratlanul ott, a szigeten. Minden az elmúlásról üzent ott nekem - mi­közben tele volt a folyamatosság megannyi jelével. És aztán ott volt még a kórus (a Kéz­fogás együttes, mint később megtudtam) a nyugdíjasfesztivál részeként. Megtették ne­kem azt a szívességet, hogy hosszan, megal­kuvást nem ismerve énekeltek, végigvonulva az egész operettirodalmon, nem kegyelmezve Lehárnak, Kálmánnak, Huszkának se. K i-ki messze szaladt gyermekkorának is tapsolhatott ott, a műsor végeztén. Jolsvai András Mindentudás Középiskolája A Mindentudás Egyeteme mintájára öt előadásból álló sorozatot hirdetett meg középiskolás tanulók szá­mára a XIII. kerületi önkormányzat, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozata és a Kossuth Kiadó. A Mindentudás Középiskolája elnevezésű rendezvénysorozat védnöke dr. Tóth József polgár- mester. Az előadásoknak a József Attila Művelődési Központ ad otthont. Első alkalommal október 6-án este 6 órakor dr. Szerényi Gábor előadását hallgathatják meg az érdek­lődő középiskolás diákok és tanárok Az élővilág keletkezéstörténetének dilemmái Cuvier-től Darwinig címmel. RNNR OPTIKA Komplett szemüveg XIIL, Pannónia u. 4«. 329-4058 XIII., Pozsonyi út 1. 270-3804 www.annaoptika.hu H-P: K)-18-ig DIVATOS KERET + 1 PÁR LENCSE 9900 Ft Új szökőkút Angyalföld szivében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom