XIII. Kerületi Hírnök, 2011 (17. évfolyam, 1-23. szám)

2011-11-02 / 21. szám

Képviselői beszámolók 2011. NOVEMBER 2. Ä XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Borszéki Gyula MSZP a 13. választókerület képviselője Csender Tamás Jobbik önkormányzati képviselő Agárdi László FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselő A „tisztaság fél egészség” szólásmondás szerint egészsé­günket szolgáljuk azzal, ha tisz­tán tartjuk magunkat és kör­nyezetünket. A mondást ele­mezve eljátszhatunk a gondo­lattal, hogy ha a „tisztaság” fél egészség, akkor az egészség má­sik felét talán a „piszok”, a „szemét” jelenti? Meglepő mó­don ez az értelmezés talán nem is jár olyan messze a valóságtól! Budapest és a XIII. kerület is szenved a kukázás veszélyeitől. Vannak olyan szegény embe­rek, akik ebből a tevékenysé­gükből élnek, táplálkoznak. Egy-egy kukázás alkalmával olyan betegségeket vagy sérü­léseket szenvedhetnek, amivel aztán a nem megfelelő, vagy az egyáltalán nem igénybevett or­vosi szolgáltatás hiányában éle­tüket is veszthetik. A másik a lomtalanítások tűrhetetlen ál­lapota. Ott tartunk, hogy a naptárba el kell dugni az ese^ mény napját, és titokban kell kihirdetni, mert az erre szako­sodott „lomtalanító kisiparos­ok” megszállják a környéket, birtokba veszik a szemetet, né­ha háborúznak is érte, nem be­szélve arról, hogy szétszórják, és a környék közbiztonsági és egészségügyi minőségét legala­csonyabb szintre amortizálják. Mindezen gondokat figyelem­be véve a Fidesz XIII. kerületi képviselő csoportja nevében kértem a Polgármester urat, hogy alkossunk közösen egy olyan rendeletet, amivel meg­védjük a szegények és a lakos­ság egészségét. A célunk a köz­területek rendjének fenntartá­sa és megőrzése, a másik cél pe­dig az a közegészségügyi véde­lem, amely a szegény helyzet­ben élőket is megilleti. Abban az élethelyzetben, amelyben ők vannak, sokszor ebbe nem gon­dolnak bele, de sokkal súlyo­sabb következményei lehetnek annak, ha ezt megengedjük, mint annak, hogy ezt megtilt­juk. Amióta ezt a témát napi­rendre vettem a kerületünk­ben, sok honfitársam megkere­sett, és támogatása mellett jó tanácsokkal is ellátott. Ezt ké­rem önöktől is a XIII. Kerületi Hírnökben, ezen kevés (évente egyszer) megszólalási lehetősé­get kihasználva. Alpern Julianna MSZP a 3. választókerület képviselője Tisztelt Lakótársam! Egy esztendővel ezelőtt az önök bizalmából képviselő let­tem. Bizonyára önöket is sújtja a kormány több negatív intézkedé­se, érzik, hogy a mindennapjaink egyre nehezebbek, az árak emel­kednek, míg a jövedelmek egyre csökkennek. Ezért különösen büszke vagyok arra, hogy ilyen nehéz helyzetben is tudtuk foly­tatni az előre eltervezett beruhá­zásainkat, mert mi nemcsak ígér­getünk, hanem meg is valósítjuk azokat. Amíg máshol intézmé­nyeket zárnak be, hogy csökkent­sék a kiadásaikat, addig mi új böl­csődéket és óvodákat nyitottunk. A Kárpát utcában felújítottuk az óvodát és minden óvodában fo­lyamatosan újítjuk meg a játszó­tereket. Az országban egyedüli­ként nálunk ingyenes a bölcsődei ellátás, amire ebben a gazdasági helyzetben különösen büszkék lehetünk. Októberben átadtuk az új, közel 400 m2-es gyermekorvo­si rendelőt az Ipoly u. 3 .-ban, ahol a korábban a Tátrai utcai rende­lőben dolgozó orvosok és védő­nők végzik tovább a munkájukat. Tavaszra épült fel a RaM, ahol könyvtár, étterem és egy új nyug­díjasklub is működik. A 600 férő­helyes színházteremben színvo­nalas előadásokat mutatnak be. Az önkormányzat költségveté­se szerint biztosítja a rászorulók támogatását, a kerület biztonsá­gos működtetését. Nagy hang­súlyt helyezünk a közbiztonság­ra, melyet a térfigyelő kamerák számának növelésével még hatá­sosabbá tudunk tenni. A meg­emelt szintű szociális támogatá­sok kifizetését továbbra is bizto­sítjuk. Ebben az évben megemel­tük a lakásfenntartási támogatás összegét, és 70 évre levittük a közgyógyellátás méltányossági elbírálását. Bízom benne, hogy az új ön- kormányzati törvény és annak anyagi következményei nem fog­nak olyan megszorításokat tartal­mazni, melyek a szociális ellátás területén, az egészségügyben vagy az oktatásban a már megszo­kott színvonalhoz képest jelentős visszaesést okoznának. Továbbra is forduljanak hoz­zám bizalommal a fogadóórái­mon vagy az alpernjulianna@ bpl3.hu címen. Bodomé Farkas Zsuzsanna MSZP a 9. választókerület képviselője A 2010-es önkormányzati vá­lasztást követően folytathattuk munkánkat a „Közösen a XIII. kerületért” programunknak megfelelően dr. Tóth József pol­gármester vezetésével. Változatlanul célunk a dina­mikus fejlődés és humanizálás. Fontos számunkra a család, ezért családbarát politikát folytatunk. Ennek jegyében a gyermeklét­szám növekedéséhez igazodva több bölcsőde, valamint óvoda került átadásra. A napvilágot lá­tott törvények sok helyi dönté­sünk humánus’ végrehajtását semmisítették meg, méltányossá­got is egyre nehezebben lehet gyakorolni miattuk. Képviselőként ebben a ciklus­ban a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottságban, a szo­ciális területre koncentrálva vég­zem a dolgomat. Kiemelten figye­lem, hogy döntéseink minél több érintett lakótárshoz eljussanak. Munkámban sokan vannak segít­ségemre. Büszke vagyok szociális hálózatunkra, amely minden kor­osztályra kiterjedő, időben segít­séget nyújtó. Változatlanul szín­vonalasan működnek az idősek klubjai. Fontos, mert sok a magá­nyosan élő idős ember. Népszerű körükben az internetezés, az ide­gen nyelv tanulása iránti igény, a sok kulturális rendezvény, nyár végén a velencei táborunkban a három turnusnyi kellemes pihe­nés, az ingyenes úszás lehetősége. Nőtt az egynapos sebészet nép­szerűsége is, valamint a hétvége­ken szervezett szűrővizsgálatoké. Választókerületemben folytat­tuk a parki utak burkolását. Végre megújult a Karikás Frigyes utcá­nak a Dagály utca és Turbina utca közötti szakasza, megnőtt itt az óvodaudvar területe; megújult a Pap Károly utca is. Sokak kíván­ságát teljesítettük azzal, hogy a Dagály strand bejáratánál a Béke kutat megnyittattuk. Szívügyem a lakóházak környezetének szépíté­se a lakótársak bevonásával. Idén ismét emelkedett a „védnökséget vállalók” száma. Fontos törekvés a szelektív hulladékgyűjtés házan- kénti megoldása. Ezzel a közterüle­teink tisztasága tovább javulhatna. Fogadóóráimon, telefonon vagy levélben a bodome.farkaszsuzsan- na@gmail.com e-mail címen vá­rom az építő jellegű észrevételeket a szebb, közös jövőnk érdekében! Ha hagyják, boldogulunk... A választók akaratából dr. Tóth József vezetésével a szocia­lista többségű önkormányzat a tavaly őszi választásokat követő­en folytathatta munkáját. A vá­lasztási ciklus „alapozó” évében programokat, terveket dolgoz­tunk ki, meghatároztuk a kerület fejlesztésének irányát, feladatait. Kiszámítható, az itt élő emberek érdekeit szolgáló várospolitikát kívánunk folytatni. Addig nyújtózkodj, amíg a ta­karód ér! — a népi bölcsesség lo­gikájával az iskolák, orvosi ren­delők felújítását, a bérlakások építését hitelfelvétel nélkül ter­vezzük. Nagy a kihívás, mely­nek meg kell felelnünk. A gaz­dasági világválság egyre több családot érint, ezért például a munkahelyek megőrzése érde­kében óvodai, bölcsődei férőhe­lyeket bővítünk, vagy a mind több rászorult megsegítése cél­jából növeljük a „szociális kasz- szát”. A közterületek rendje, a közbiztonság állapota gyakran bírálat tárgya. A rendőrség munkáját nem tudjuk pótolni, de a térfigyelő kamerarendszer kiterjesztésével, a drogpreven­ció, vagy a hajléktalanság terü­letén végzett munkával törek­szünk javítani a helyzeten. Könnyen lehet, hogy a „fülke­forradalom” következő áldozata a helyi önigazgatás lesz. Két évti­zede az önkormányzatok szaba­don dönthetnek a településen élő embereket érintő ügyekben. A körvonalazódó változások ennek részleges felszámolását vetítik elénk, a hatalom centralizációja most a települések rovására foly­tatódik, legalábbis erre mutat a kórházak, az iskolák államosítá­sa, a helyhatóságok tervezett „gyámság alá helyezése”. A kerület északi peremén hú­zódó 13-as választókerületben az egykori ipari vágány nyomvona­lán hamarosan befejeződik egy új közút megépítése, folyik egy szál­lodai épület kivitelezése a Szek­szárdi utcában. A jövő évi költ­ségvetés elkészítése megkezdő­dött, ha hagyják, a kerület fejlő­dése folytatódik. Észrevételeiket, javaslataikat fogadóóráimon vagy a borszeki@ bpl3.hu címen várom. Az önkormányzati választások előtt kevés jel mutatott arra, hogy Budapesten, a XIII. kerületben, a szocialisták fellegvárában a Job­bik Magyarországért Mozgalom képviselőt tud bejuttatni az ön- kormányzatba. Egyszerű átlag­emberekként kerültünk be a helyhatóságokba az ország külön­böző településein, mint önkor­mányzati képviselők. Mi, jobbikosok nem szület­tünk politikusnak, és nem is ta­nultuk ezt a szakmát. Ezért a ha­talmon lévő és a hatalomból ki­került pártok számára is megle­petés volt, hogy egy nemzeti ér­dekeket képviselő párt mind a Parlamentbe, mind pedig a hely­hatóságokba embereket tudott küldeni. Hosszas pártalkuk után a Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnö­ke lettem. Bizottsági üléseken a jogi osztály által kidolgozott mun­kaanyagokat véleményezzük képviselőtársaimmal. Ezek a munkaanyagok a kerület gazda­sági társaságaival és a kerület működésével állnak kapcsolat­ban, illetve személyi ügyekben, döntésekben is sokszor állást kell foglalni. Ezenkívül a kerü­letben lévő rendvédelmi szer­veknek, szakmai munkájának a véleményeztetése is hozzánk tartozik. Az elmúlt egy évben sikerült az önkormányzat munkájába mé­lyebben belelátni. Rengeteg in­formációval lettem gazdagabb, amely a kerület működésével kapcsolatos. Sikerült megszok­nom a testületi ülések légkörét, de még mindig úgy érzem, sok a tanulni való. Úgy gondolom, hogy a helyi és a nagypolitika között különbsé­get kell tenni, ezért ellenzéki képviselőként a testületi ülése­ken hozott döntéseimmel min­den esetben a XIII. kerületben élő polgárok életminőségének javítását és a kerület stabil és át­látható működését tartom szem előtt. Szakértőinkkel karöltve, illet­ve velük egyeztetve az elkövetke­zendő időszakban is ezek szerint az elvek szerint fogok megnyilvá­nulni és döntéseket hozni, ezzel várhatóan a következő választási ciklusban szép eredményeket tu­dunk felmutatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom