XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-19 / 1-2. szám
10 TIZENHARMADIK i KERÜLETI HÍRNÖK 2010. január 19. Játék határok nélkül Példamutató kezdeményezést láthattak az érdeklődők kerületünk egyik meghatározó egyesületétől, a Budapesti Honvédtói. December 19-én a piros-fehér klub női vízilabdacsapatai több korosztályban is megmérkőztek a pozsonyi Slávia UK Bratislava egyesület társulataival. A BHSE vízilabda-szakosztályának női részlege és a játékosok szülei által szervezett találkozón közel félezren nyilvánították ki a két ország közötti sportbarátságot. Olyan esemény volt ez, amely megmutatta, a sport révén igenis lebonthatóak a határok, a megértés és a közös ügy (a női vízilabda népszerűsítése) mindennél fontosabb. Mindenki jól járt, hiszen a játékosok élvezetes mérkőzéseken edződtek (az eredmény ezúttal másodlagos volt, de a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a magyar vízilabda ezúttal is megmutatta, hogy még mindig a legjobb a világon), a szülők között talán életre szóló barátságok jöttek létre, a szakmai stábok pedig további együttműködésben állapodtak meg. Csak a szlovák szervezőknek fájhat a fejük, mert alaposan feladták számukra a leckét egy hasonlóan színvonalas visszavágó megvalósításához. Mert folytatásnak lennie kell. A Kőér utcai találkozó végén a legjobbak díjakat vehettek át. A játékosok legnagyobb örömére ehhez hozzájárult jelenlétével Gergely István, a pozsonyi csapat egykori, a Honvéd jelenlegi olimpiai bajnok kapusa. Nemhiába, egy jó ügy, egy nemes cél aranyat ér. Sz.T. Gergely István, a pozsonyi csapat egykori, a Honvéd jelenlegi olimpiai bajnok kapusa is díjakat adott át INGYENES SZEMVIZSGÁLAT AJÁNDÉKUTALVÁNY-5000 Ft Vágja ki, és hozza be a hirdetést! A kedvezményt csak a megrendeléskor lehet érvényesíteni. Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9.00-13.00 Telefon: 288-6960 Kerületi sportegyesületeink év eleji értékelése Szokásos év eleji sportértékelő cikkünkben ezúttal is kerületünk két nagy egyesületének vezetőjét kerestük meg, hogyan értékelik az egyesület szempontjából a2009-es esztendőt?Mik a tervek, célok, elvárások a 2010-es esztendőben? Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke szerint az egyesület szempontjából az elmúlt esztendő egyértelműen pozitívan értékelhető. Februárban a Honvédelmi Minisztérium kérése és javaslata alapján megalakult a BHSE 12. szakosztálya, a tereprally. Újonc létükre fegyelmezett és szervezett munkájuk eredményeként nagyon szépen szerepeltek az év folyamán. A kitűzött célokat teljesítették. Nagy szó, hogy gazdasági stabilitásukat meg tudták őrizni. Ez a szakosztályok fegyelmezett munkájának köszönhető elsősorban. Egyedül a létesítményhelyzet javítása terén említhető elmaradás, de a jelenlegi nagyon nehéz gazdasági helyzetben ez érthető is. Több momentum kiemelését is fontosnak tartotta a BHSE elnöke. December 3-án ünnepelték az egyesület fennállásának 60. évfordulóját. Ez alkalomból Honvéd Varázs cimmei könyvet jelentettek meg. Az év kiemelkedő momentuma volt Marosi Ádám öttusa-világbajnoki győzelme. KovdckKatt négy világbajnoki és három Európa-bajnoki aranya szintén felejthetetlen teljesítmény. Az elnök számár|jj«ilönöse| kedves Mészáros Anett vb ezüstérm^lnely egyWyan folyamat befejezését jelentette, ^djta|eg|e|üta|ben zajló életet is tükrözi. Végezetül két számot említett a BHSE elöljárója, mely sokarftmíma mimlcÉfukról. A Magyar Olimpiai Bizottság értékelése alapján a 2009-es esztendőben, olimpiai számokban a világbajnokságokon az elért eredmények 30%-át, Európa-bajnokságokon 25%-át a BHSE versenyzői szerezték. Ami az idei terveket és célokat illeti, Molnár Imre a következőket emelte ki. Szeretnék megőrizni eredményességüket, amennyiben lehet, növelni kívánják utánpótlásuk létszámát és eredményességét, javítani szeretnék létesítményfeltételeiket, meg kívánják tartani és még szorosabbá tenni kapcsolatukat a honvédelmi tárcával, és minél több sportágban szeretnék elérni, hogy versenyzőik készüljenek a 2012-es olimpiára. Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke az első kérdésre adott válaszában szintén a gazdasági válság okozta nehézségekre tért ki. Elmondta, annak ellenére, hogy a nehéz helyzet miatt kevesebb anyagi forrásból gazdálkodhattak, úgy véli, mind a sporteredmények, mind létesítményfejlesztés területén sikeres évet zártak. Igazán akkor lesznek teljes mértékben megelégedve, ha az elmúlt egy évben rengeteg energiát felemésztő, a felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság eladását érintő tárgyalássorozat sikeresen zárul. Sporteredmények tekintetében Szilágyi Áron és Iliász Nikolász kardozók felnőtt világbajnoki csapat- versenyen elért bronzérmét említi első helyen az elnök, szintén sikernek számít a harmadszor megnyert vízilabda-bajnoki cím, valamint a röplabdá- zók megismételt magyarkupa-győzelme. Nagyra értékelhető, hogy két birkózócsapat is felállhatott a dobogóra a felnőtt csapatbajnokság döntőjében, valamint hogy az ökölvívók is remekeltek, és két bajnoki címmel térhettek haza az országos bajnokságról. Ami pedig már az idei évre előremutató örömhír, hogy a vancouveri olimpia biztos résztvevőjévé vált Tagscherer Zoltán sífutó, Viczián Vera pedig szabadkártyára vár. A tagdíjasok száma idén is nőtt, ami azt jelenti, hogy a sportolni vágyó gyermekek számára egyre vonzóbb a Vasas Sport Club. Ez elsősorban a támogatókkal karöltve megvalósuló létesítményfejlesztésnek köszönhető. Több évtized várakozás után tavaly sikerült a Vasas Folyondár utcai létesítményét egy befek- tetőpartnerbevonásával felújítani. A piros-kék egyesület legfontosabb év eleji célja a felnőtt labdarúgócsapatot működtető Vasas Futball Kft. 99%-os eladásának sikeres lezárása. Az új szakmai stáb elkezdte már a munkát a Fáy utcában, így a vezetés abban bízik, hogy az idény végén a Vasas az elitcsapatok közé tartozik majd. Sportszakmai szempontból az elnök a csapatok esetében minimum egy aranyérem elérését tartja célnak, egyéniben pedig minél több bajnoki cím megszerzését. Utánpótlás szinten szeretnék, ha még több gyermek választana sportágat a három létesítményükben. Mindezt igyekeznek elősegíteni a folyamatos fejlesztésekkel, amelyek közül a Fáy utcában megálmodott felújítások következnek. Szabados