XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-11-23 / 22. szám

2010. november 23. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK Az illetékes válaszol Tisztelt szerkesztőség! A Kárpát-Dráva utca sarkán, több kis üzlet mellett, az élelmiszer- bolt mögött szelektív hulladékgyűj­tők várják, hogy a lakótelepről és a környező házakból ide hozzák a PET-palackokat, újságpapírt, kon­zervdobozokat, üvegeket. Sokan napi rendszerességgel megfordul­nak itt, kiürítik táskáikat. Komótos öregurak, fiatal anyukák kisgyere­kekkel, háziasszonyok. Sajnos nem csak ők. A sárga konténereket napi rendszerességgel felborogatják. Üvegszilánkok, fosz­ladozó papír és emberi ürülék sze­gélyezte minap a bolthoz vezető út­szakaszt. Pár órával később már egy jól megtermett patkány ciká­zott vígan a szemétkupacok kö­zött... Ványi Klári Tisztelt Ványi Klári! Köszönettel vettük levelét. Ke­rületünk nagy figyelmet fordít a környezeti állapotok fenntartásá­ra, szépítésére. Ennek keretében óvjuk, ápoljuk, rendszeresen fenntartjuk a kerület közterületi cserje- és faállományát, valamint zöldfelületeit. Észrevételeivel kap­csolatosan a következő tájékozta­tást adjuk. Panaszlevelét illetékességből továbbítottam az FKF Zrt.-nek, melyben állásfoglalásukat, szak­mai véleményüket kértem a sziget területi elhelyezkedését illetően. Tájékoztatom, hogy a gyűjtősziget eddigi fennállása, kihelyezése óta az eltelt időszakban patkányokra, rágcsálókra panasz, megkeresés nem érkezett a lakosság felől. A gyűjtőszigetek kihelyezését több társaság együttes szakmai vélemé­nye és egyeztetése előzte meg évekkel ezelőtt. A lakosság kedve­zően fogadta a gyűjtőszigetet. A helyszínnel kapcsolatban szakmai kifogás nem merült fel. Az ön által javasolt, a sziget felborítását, eme­lését, annak tartalmának kiborítá­sát, ezáltal a guberálók távoltartá­sa érdekében keressük a megfelelő megoldást ezek elhárítása és meg­akadályozása érdekében. Szakmai egyeztetést folytattunk kivitele­zőkkel, hogy a letelepített gyűjtő­edények köré az edény stabilitását védő fémkalodát építtessünk. Ez véleményünk szerint megakadá­lyozza annak a guberálók általi el­mozdítását, ezáltal az illetéktelen emberek annak tartalmához nem férhetnének hozzá. A kerületben már 9 helyszínen építettünk ki ilyen védőkorlátot. A rendelkezés­re álló források függvényében az edények kiborogatását megakadá­lyozó megoldás kidolgozásáig, ki­vitelezéséig szíves megértésüket és türelmüket kérjük. A sziget közvetlen környezeté­nek fenntartását, takarítását szin­tén az FKF Zrt. az ürítéssel egy idő­ben végzi. Az FKF Zrt.-tői kapott információk szerint sajnos a szige­tek esetében több esetben tapasz­taltak szándékos rongálást és gyúj­togatást. Azonban, mint ahogy ön is érzékelhette, a felgyújtott edény pótlása napokon belül megtörtént. Levelében említette, hogy a szi­get környezetében emberek gyak­ran végzik el szükségleteiket. Köz- tisztasági és közegészségügyi pa­naszát hatáskör hiányában illeté­kességből továbbítottam a közte­rület-felügyelet XIII. kerületi al­központjának. Tájékoztatom, hogy a Fővárosi Közterület-fel­ügyelet közterületeket érintő 24 órás telefonos Vészhelyzet Infor­mációs Központot működtet a la­kosság részére. A 06 (80) 220-220 vagy a 06 (80) 330-330-as telefon­számokon fogadják a bejelentése­ket, melyeket a „mozgó járőrök” kivizsgálnak. Kérjük, hogy a jövő­ben közterületet érintő problémá­it közvetlenül a Fővárosi Közterü­let-felügyelet alközpontja felé szí­veskedjen jelezni (Bp. XIII. kér., Gyöngyösi sétány. 4. Tel.: 359- 9419,452-4156). Társaságunk számít a lakosság segítségére, közreműködésére la­kókörnyezete közterületi gondjai­nak feltérképezésében. Feladatunk, közös érdekünk kerületünk szebbé, tisztábbá, otthonosabbá tétele. Tisztelettel: Helembai Mihály ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ, XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. A Margit híd felújítását 2009. au­gusztus 21-én kezdték meg, ekkor zárták le a forgalom elől az átke­lőt. A mintegy másfél évig tartó rekonstrukció során felújították az úttestet, a villamosvágányokat, kicserélték a pálya- és hídszerke­zet elemeit, kiszélesítették és megemelték a hidat, valamint korhű kandelábereket helyeztek el. Az első pályalemezeket január 21-én helyezték el Európa legna­gyobb bakdarui. A több mint egy­éves szünet alatt a hidat csak vil­Tisztelt ügyfelünk! A 2010. évi lakossági várakozá­si engedélyek 2011. január 31-ig érvényesek. A 2011. évre érvényes lakossági várakozási engedélyt 2010. november 29-től igényelhet a XIII. kerület várakozási (fizető) övezetben állandó lakóhellyel ren­delkező lakos. Az önkormányzat korábbi döntése szerint két vára­kozási övezet került kialakításra a kerületben, amelyekben az éves várakozási engedélyek érvénye­sek. Ezek a következők: 1. zóna: Jászai Mari tér-Újpesti rakpart-Dráva utca-Dózsa György út-Lehel út-Lehel tér-Váci út-Nyugati tér-Szent István körút által határolt terület és a Népfürdő utca-Róbert Károly körút-Váci út-Dráva utca által határolt terület, 2. zóna: Népfürdő utca-Viza- fogó utca-Váci út-Szekszárdi ut- ca-Göncöl utca-Röppentyű utca- Pap Károly utca-Róbert Károly körút által határolt terület és a Bé­ke utca-Petneházy utca-Reitter Ferenc utca-Szegedi út által hatá­rolt terület. A kiadott éves lakossági várako­zási engedélyek csak az állandó lakhely szerinti zónában biztosíta­nak ingyenes parkolási lehetősé­get. Felhívjuk a kerületi lakosok fi­gyelmét, hogy az éves várakozási engedélyek a Nyugati téren, a Szent István körúton és a Váci úton (a lamosok és buszok, valamint hi­vatalos szervek járművei vehették igénybe. A Nemzeti Közlekedési Hatóság november 15-én nem kevesebb, mint hatvanöt szakhatóság enge­délyező nyilatkozata után hozzájá­rulását adta a Margit híd ideigle­nes forgalomba helyezéséhez. A forgalmi sávokkal együtt átadták a villamospályát is. Az ideiglenes átadással még nem készült el teljesen a híd. A to­vábbi munkák - a szélesebb jár­Nyugati tér és a Lehel tér közötti szakaszon) nem érvényesek. Lakónként egy, de lakásonként akár több személygépkocsira is ki­váltható a lakossági várakozási en­gedély. Az igénylés feltétele, hogy a lakos a gépkocsi forgalmi engedé­lyében tulajdonosként/üzemben- tartóként legyen bejegyezve. Felté­tel továbbá, hogy az igénylő sze­mélynek a meglévő járművére vo­natkozóan nem lehet gépjármű­adó-tartozása. További kikötés, hogy a forgalmi engedélyben be­jegyzett állandó lakhely azonos le­gyen a személyazonosító igazol­ványban vagy a lakcímet igazoló ha­tósági igazolványban szereplővel. Lakossági várakozási engedélyt igényelhet még az a magánszemély is, aki a gépkocsit kizárólagos hasz­nálatra kapta munkáltatójától, és nem váltottaki a saját jogon járó la­kossági várakozási engedélyét. Az igénylés feltétele a fentebb részle­tezetteken kívül az, hogy a szóban forgó gépjármű tulajdonosa/ üzembentartója igazolhatóan az igénylő munkáltatója vagy egyéni vállalkozó esetében önmaga le­gyen. Az igényléshez csatolni szük­séges a cégokmányok másolatát is. A 2011. évre érvényes lakossági várakozási engedély beszerzésétajo- gosult háromféle módon intézheti: 1. a postai küldeményben ki­küldött dokumentumok, valamint dák, a margitszigeti kapcsolat, a kerékpáros-fejlesztések és a villa­mosvágányon kialakítandó busz­sáv - átadása a következő fél év­ben, fokozatosan történik majd. A műemléki felújítások még a jö­vő év első félévében is folytatód­nak, helyükre kerülnek a korhű korlátok és a szobrok is. A híd végleges átadása 2011. második negyedévében várható, addig még időközönként szakaszos sáv­lezárásokkal kell számolni az au­tósoknak. a szükséges igazolások 2011. janu­ár 10-ig történő postai visszakül­désével. Ebben az esetben az éves várakozási engedélyt (matricát) 2011. január 31-ig ajánlott postai küldeményként lakcímére kiküld­jük; 2. személyesen, az Ügyfélszol­gálati irodánkban, amelynek cí­me: 1136 Budapest, Hegedűs Gyu­la utca 15. Ügyfélfogadási idő: munkanapokon 9.00-17.00 óra (ebédidő 12.00-12.30). 2011. ja­nuár 3. és 2011. január 29. között ügyfélszolgálatunk meghosszab­bított nyitva tartással munka­napokon 18 óráig, szombaton 9-13 óra között várja ügyfeleit; 3. meghatalmazott útján. A hosszabb várakozási idő elke­rülése érdekében javasoljuk, hogy postai úton intézze kérelmét. A 2011. évi lakossági várakozási en­gedélyt postai úton igénylők kö­zött 20 darab 20 000 forint értékű parkolókártyát sorolunk ki. A nyerteseket a sorsolás eredményé­ről levélben fogjuk értesíteni. A 2011. évi várakozási hozzájá­ruláshoz szükséges nyomtatvá­nyok a cég hivatalos honlapjáról (www.bop.hu) letölthetők, vala­mint az Ügyfélszolgálati irodában beszerezhetők. Budapesti önkormányzati Parkolási Kft. Új parkolási engedélyek Már autóval i&- átmehetünk a Margit hídon! A kerületben már 9 helyszínen építettek ki ilyen védőkorlátot

Next

/
Oldalképek
Tartalom