XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-10-19 / 20. szám

TIZENHARMADIK ^KERÜLETI HÍRNÖK 110 éves a hajdani Ganz Műszer Művek Világhódító útra készül az új buszos műszerfal Szerelők 1974-ben 2010. október 19. Az idén ünnepli fennállá­sának 110. évfordulóját a Közlekedési Műszergyár­tó (KMGY) Zrt., amelyet sokan még ma is régebbi - Ganz Műszer Művek - nevén emlegetnek. Szep­tember végén a vállalat vezetői, dolgozói és a meghívott vendégek ben­sőséges ünnepségen emlé­keztek meg a jeles évfor­dulóról. Nemcsak kis hazánkban, de még Európában sincs túl sok olyan gyár, amely ilyen hosszú ideje megszakítás nélkül üzemel. Átvé­szeltek számos nehéz időszakot, fennmaradtak a rendszerváltás után, és sikerrel veszik az akadá­lyokat most, a gazdasági válság idején. Zelenka Pál elnök-vezér­igazgató eló'ször a patinás vállalat múltjáról beszélt lapunknak. Két mérnök, az 1896-os millen­niumi kiállításon éremmel jutal­mazott Marx Ferenc és a császári ösztöndíjas Mérey Emil alapította meg 1900. július 15-én a Marx és Mérey Tudományos Műszerek Gyárát. A gyártás 1909 májusában indult meg a Bulcsú utca 9. szám alatti telephelyen, ott, ahol - egé­szen két évvel ezeló'ttig - a KMGY üzemelt. A korai években hőmérő- ket, feszültségméró'ket, rugós mérlegeket, valamint fizikai, ké­miai és elektrotechnikai műszere­ket gyártottak. Később ezek a ter­mékek eljutottak Olaszországba, Spanyolországba, Egyiptomba és Dél-Amerikába is. Aztán tovább bővült az előállí­tott termékek listája: a harmincas évek második felében már ők lát­ják el repülőműszerekkel a Magyar Királyi Légügyi Hivatalt. A máso­dik világháború után főleg mano­métereket, hő- és mennyiségmé­rőket, valamint autóműszereket gyártanak. 1953-ban kapják a Közlekedési Mérőműszerek Gyára nevet. Az ötvenes évek végétől kez­dik meg az Ikarus buszokhoz az elektromos mérőműszerek előál­lítását, és hamarosan kizárólag az ő műszereikkel üzemelnek az Ika­rusok. Az együttműködés hosszú évtizedekre megmaradt: egészen addig, míg hazánkban Ikarus bu­szokat gyártottak. Három műszergyár összevo­násával 1964-ben jött létre a Ganz Műszer Művek. A rendszerváltást követően a gyár előbb egyszemé­lyes állami tulajdonú kft.-vé ala­kul, majd 1993-ban kerül sor a privatizációra, később részvény- társaságként, jelenleg pedig zárt­körű rt.-ként működnek. Két év­vel ezelőtt a Bulcsú utcai telephe­lyet eladták, és a Teve utcába köl­töztek. A vállalat száz százalékban ma­gyar tulajdonú. Jelenleg három gyárban - Budapesten, Csornán, illetve Tamásiban - összesen öt­száz embert foglalkoztatnak, eb­ből százötvenen dolgoznak a XIII. kerületi központban. A KMGY dolgozóinak többsége fizikai munkát végez.- Minek köszönhetik, hogy nem­csak megmaradtak, hanem „jó erő­ben” ünnepelhetik a 110. születés­napot? - kérdezem az elnök-vezér­igazgatót.- Büszkék vagyunk arra, hogy megőriztük a hagyományainkat, és emellett folyamatosan újítani tudtunk és tudunk. A termékeink megfelelnek a kor követelményei­nek. A legmodernebb műszereket 9 ,GANZ) gyártjuk buszokhoz, traktorokhoz és haszongépjárművekhez, sze­mélygépkocsikhoz. Ezek majd­nem kizárólag exportra mennek. Ugyanakkor szeretnénk nyitni a magyar piac felé is. Nagy érvágás, hogy az Ikarus megszűnt. A szük­séges alkatrészeket sok magyar cég külföldről hozza be - valószí­nűleg nem is tudják, hogy ezek itt­hon is beszerezhetők. A mai sikereket a kilencvenes években alapoztuk meg: Göncz Ár­pádnak, az akkori köztársasági el­nöknek sokat köszönhetnek a vál­lalkozók. Olyan nemzetközi kap­csolatokat tudtunk akkor kialakí­tani, amelyekre ma is alapozni le­het. Manapság a célunk a bővítés. Több piaci kapcsolatunk van ki­dolgozás alatt.- Van-e most olyan termékük, amely kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot?- Fejlesztőmérnökeink a Mű­szaki Egyetemmel és egy japán céggel közösen olyan vadonatúj műszerfalat fejlesztettek ki, amely a világpiacon is különlegességnek számít. Bízunk benne, hogy sok buszgyár fogja megrendelni tő­lünk az új LCD-kijelzős CAN bu­szos műszerfalakat. Tervezzük, hogy a közeljövőben a magyaror­szági buszüzemeltetőket is megke­ressük ajánlatainkkal. Jó lenne, ha magyar műszerek kerülnének Szentgotthárdra, Kecskemétre, Győrbe. Csop Veronika Egy szép szeptemberi napon óvo­dánk apraja és nagyja, gyerekek, szü­lők, nagyik, papák szorgoskodtak a Meséskert Tagóvoda udvarán: ástak, ültettek, falevelet gereblyéztek. A fel­újított kerítés mentén 150 palántát ültettünk el, mely remélhetőleg a zajt és a port felfogja. Kérésünkre a Főkert munkatársai felnőttszerszámokat, földet és 50 db sövényt hoztak, a kör­nyező óvodák, a Gyermekkert, a Zöld Ág és az Angyalkert óvodák gyermek- szerszámokat kölcsönöztek erre a napra. A lelkes szülők és a Meséskert Alapítvány növényeket vásárolt, me­lyeket a csapat beültetett. Hisszük és tesszük, hogy környezetünk rendjé­ért, tisztaságáért mindannyian tehe­tünk, és a gyerekek természet iránti érzékenységét a munkán keresztül taníthatjuk meg. Az udvar szépítése reményeink szerint segít a Zöld Óvo­da cím elnyeréséhez. Meséskert Tagóvoda dolgozói THAIFÖLD 2010/11 Tél-tavasz Közvetlen charter járattal Budapestről Bangkokba ás Pbuketre! Bangkokkal irAmkínÁtá fUfriáealr KQmmnmi uouieseK Thai körutazások üdüléssel Pattaya/Jomtien Palm Beach Phuket'Graceland Resort 10 éj 4*r Koh Samui/Baan Samui Resort 10 éj 3*r Phi Phl/Phi Phi Cabana 10 éj 3*r 2 éj Bangkok + Pattaya üdülés 2 éj Bangkok + Phuket üdülés Thai körút + Pattaya üdülés Nagy thai körút + Phuket üdülés 248 900 374 9Q0 339 900 S79 900 Ft/tőtől INGYENES reptéri parkolás minden foglaláshoz! Aráink «JSX teávöffléay! h -* járe-ékM táSségfMl iiteét Budöíd ?5 3ö§ fitté. ftgtóáú 1ÖÖ8 ÉÍA®. ÜBkúsí 48tt ftSSwfc a!«fWtet9S8l* 1,2%, ítwí vöm» 'jjEywtém 6000 fiKi am Urtalaranák. A15% etófegialáv tednrotny a soto&íen MHUsi löpatlskrs tm whNé naeyfee' mű tWf Cefitéf SíöiztbíányJ fsfcri wwjfcUMtrt unwn 4. Tel 230-8293 E-maíL we'»fendesirehsec Szorgos kezek

Next

/
Oldalképek
Tartalom