XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-10-19 / 20. szám
2010. október 19. 5 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK _____________________________ _— —----------------------------------------------------I ntegráció szívvel-lélekkel Koraszülött ikerfiaink közül az egyik mozgássérült, fejlődésében több szempontból akadályozott, ezért kétségesnek tűnt a testvérével egy időben és egy helyre iskolába küldeni. Ezt a sokfelé ágazó problémát oldotta meg a Herman Ottó Tagiskola vezetője és kollégái emberi és szakmai hozzáállásukkal. Több intézetben (nem kerületiben) azt érzékeltük, hogy gondot okoz a gyermekünk speciális igénye, olyan helyen is jártunk, ahol ugyan várták a gyermekeinket, de az ott tapasztaltak eltántorítottak minket, például két tanár hangos, bár nem bántónak szánt viccelődése az integráló osztályokon. című továbbképzésre, hogy még jobban fel tudjon készülni. Edit néni a Prizma Szakszolgálattól kért fejlesztőpedagógust, aki bizonyos tanórákon kijár a gyermekhez. AczélAnna szomatopedagó- gus már felmérést is végzett Bálinttal, és a szükséges órákon a tanító nénikkel együttműködve segíti őt a tanulásban. Kitalálták, hogy a testnevelési óra alatt Bálint ne a „tornából felmentett, sajnálatra méltó kisdiák” legyen, hanem heti kétszer az intézmény tanuszodájában igényeire szabott körülmények között egy remek szakember, Pocsai Andrea vezetésével tanuljon úszni. Havonta egyszer A Herman-tagiskola vezetője, Chovanecz Edit az első pillanattól a „gondolkodjunk együtt, hogyan találhatnánk megoldást” szemlélettel közeledett hozzánk. Rögtön megszervezte, ki lesz az a két felsős tanuló, aki kísérni fogja fiunkat a lépcsőn, majd a beiratkozás után újabb ötletekkel segítette gyermekünk közösségbe való beilleszkedését. Edit néni elintézte, hogy az iskola speciális iskolabútorzatot béreljen a Mozgásjavító Általános Iskolától. Minket már csak a bérlés menetéről értesített, a bútorok kipróbálására pedig el is kísért minket. Bálint igényeinek megfelelően átalakították az osztályteremmel egy szinten lévő mozgás- sérült mosdót, amit csak ő használ. Az igazgatónő leendő osztály- főnökünkkel, B át őri Irénnel egy közös beszélgetésre invitált minket, így alkalmunk volt a legfontosabb információkat elmondani. A napközis tanító nénivel, Lénártné Ács Zsuzsannával számítottak és készültek Bálint fogadására. Osztályfőnökünk sok évtizedes pedagógiai gyakorlata ellenére a szabadsága alatt beiratkozott egy „Mozgáskorlátozott gyermekek együttnevelését segítő ismeretek” Edit néni bevonja Bálintot az órai feladatokba, hogy az osztállyal együtt tornázhasson. A legfontosabb mégis az iskola kellemes hangulata, befogadó, családias légköre, ahol a tagiskola-vezetőtől a tanárokig, a portásoktól a konyhán dolgozókig a gyerek mindenkitől kap egy kedves mosolyt, segítséget bármilyen gondja megoldásában. Azt, hogy ez a hozzáállás menynyire nem szokványos még az integráló intézményekben sem, azt fejlesztő szakembereink is megerősítették. Az iskola szellemiségét pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy Bálint osztálytársain kívül a felsőbb évfolyamosok is szinte versengenek, hogy ki kísérje őt, ki vigye a lépcsőn a botját, ki játsszon vele. Ügy gondoljuk, hogy az integráció nem elsősorban a fizikai akadály- mentesítést jelenti: a „hardware”- nél sokkal fontosabb a „software”, az a bizonyos Emberi Tényező. Bálint és ikertestvére imád iskolába járni, feltétlen bizalommal éli első iskolai heteit, és ez már most több, mint amit régebben remélni mertünk. Salamon Eszter és Frankl Péter . SZÜLŐK Felnőttképzési szolgálat A Palló felnőttképzési tájékoztató szolgálat szeptember 30-tól megkezdte működését az Iránytű Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt dr. Tóth József a XIII. kerület polgármestere, Klein Marianna, Budapest Felnőttképzési Központjának munkatársa, Radó Gábor, a XIII. kerületi önkormányzat Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályának munkatársa, BubicsÁdám, a XIII. Kerületi Köz- művelődési NKft. ügyvezető igazgatója, Rapi István, az Iránytű igazgatója, valamint Juhász László, az Iránytű Palló progjamjának felnőttképzési konzulense.- Mindig fontosnak éreztem a felnőttképzést, az életen át tartó tanulás segítését. Itthon még nincs kultúrája annak, hogy valaki folyamatosan képezze magát, hogy szakmailag több lábon álljon. Ebben a változó világban, amikor szakmák halnak ki és új szakmák kelnek életre, jó,hogy egy újabb tevékenységi kört vállalt fel az I rány- tű, pontosan a hetedik mellé egy nyolcadikat. A változatlanság a vég kezdete, ezért fontos és ezért üdvözlöm ezt az új tájékoztató szolgálatot - mondta beszédében dr. Tóth József.- Négy éve működik a Palló, melynek célja a munkaerőpiac támogatása. Nem csak a fiatalokat támogatjuk, hanem a nyugdíj előtt állóknak, időseknek is megpróbálunk segítséget nyújtani ingyenes tanácsadással, képzéssel. Ezért is örültünk annak, hogy a XIII. kerület is csatlakozott hozzánk. Honlapunkon, a www.felnottkepzes.hu oldalon bárki bepillantást nyerhet munkánkba, és igénybe veheti szolgáltatásainkat - tájékoztatott Klein Marianna. Juhász László arról beszélt, hogy a hozzájuk fordulóknak két területen tudnak eligazodást nyújtani. Információt adnak és igény esetén mentálhigiénés szolgáltatást. Ingyen segítenek eligazodni a felnőttképzési formák és jogszabályok között. A személyre szabott konzultáció alatt megpróbálják megtalálni a megfelelő szakképesítést, iskolát, tanfolyamot. Azokat, akik képzési támogatást szeretnének igénybe venni, útbaigazítják. Kapcsolatban állnak munkaügyi központokkal, pálya- és munkavállalási tanácsadókkal, emellett az internetes szolgáltatásban és speciális problémákban is használható információt adnak. A tájékoztató szolgálat hétfőn és szerdán 14-18 óráig fogadja az érdeklődőket, csütörtökön 10-16 óráig. Információ a 339-3700, illetve a 339-3701 -es telefonszámon. Internetes elérhetőségeik: e-mail: felnottkepzesinfo@gmail. com, honlapjuk: www.pallo. bmknet.hu/iranytu. T.ZS. GYIÖK-választás A jelenlegi kerületi Gyermek- és IJjúsági Önkormányzat Próbáld ki te is a demokráciát! Ha a kerületben élsz vagy tanulsz, akkor jelöltesd magad a XIII. Kerületi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) választáson! Lehetsz képviselő, vagy akár diákpolgármester. Felszólalnál az iskoládban lévő problémák ellen? Itt a lehetőség, hogy hallasd a hangod, képviseld az iskoládat, diáktársaidat! Táborok, nemzetközi kapcsolatok, utazás, jó társaság, sok szórakozás, humor és rengeteg lehetőség! Te is benne lehetsz az V. GYIÖK csapatában! Mi ezért sze- retjükaGYIÖK-öt!Temiértfogod? Bővebb információért keresd iskolád DÖK-tanárát vagy GYIÖK- képviselőjét! Elérhetőségeink: Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, Dagály utca 15/A. Telefon: 06 (1) 330-5357. Mobil: 06 (30) 691- 6384, Kaltenecker Erika felnőtt segítő. Facebook: GYIÖK13.