XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-19 / 1-2. szám
Tovább fejlődött, gazdagodott a kerület Interjú dr. Tóth József polgármesterrel, országgyűlési képviselővel 2010. január 19. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 3 Folytatás az 1. oldalról A számok mögötti tények- Mi húzódik meg a számok mögött?- Nagyon sok munka. A számok mögött ott vannak az eredményeink, aminek úgy gondolom, hogy - politikai hovatartozástól függetlenül - mindenki örülhet a kerületben. Kezdve a Hollán Ernő utca egy szakaszának sétálóutcává való átalakításától a Reitter Ferenc utcai önkormányzati bérlakások átadásáig. Bokrétaünnepséget tartottunk az Ambrus utcában és letettük a Zsinór utcai bérház alapkövét, megkezdődött és jó ütemben halad a Láng sporttelep átépítése, megújítása.- Az óév a nagy iskolaberuházások befejezésének éve is volt.- A Pannónia Általános Iskolát 2,3 milliárd forintból felújítottuk. A szakemberek kiváló munkát végeztek. Megőrizték a majd évszázados tanintézmény jellegét, miközben stílusának meghagyása mellett modern iskolává építették át. Nagyon örülünk annak, hogy az itt végzett szinte egyedülálló érték- megőrző, korszerűsítő munka Építészeti Nívódíjat kapott. Az Eötvös általános iskola felújítására fél milliárdot fordítottunk. Nagy öröm számomra, hogy nem vesznek kárba az oktatás korszerűsítésére, feltételeinek javítására tett erőfeszítéseink. Erre ugyanolyan büszkék lehetünk, mint a más területen elért eredményeinkre. Oktatásunk színvonalát jól érzékelteti egy adalék: az érettségi vizsgán részt vevő 349 diák átlaga 4,37 volt, 20,3 százalékuk kitűnő eredményt ért el. Elismerések, megemlékezések- Kiemelt terület volt az egész- ségügy is.- Valóban. A kerületi egészségügy színvonalának javításában nagy előrelépés volt a Révész utcai orvosi rendelő újjáépítése, bővítése. A folyamat ezzel nem ért véget, elkezdtük a Bessenyei utcai orvosi rendelő felújítását. 2009 a fogászat éve volt nálunk. Lakosaink a fogászati szakrendelőink nagyon fejlett eszközeivel végzett rendeléseket igen kedvezményes feltételekkel vehették igénybe. Kibővített ingyenes szűrőprogramunkat már felnőtt lakosaink is négy alkalommal igénybe vehették. Reményeink szerint ezzel a prevencióval kerületünk lakosságának egészségi állapotát, életminőségét javítani tudjuk. A kerületi egészségügyben végzett munka komoly elismerésben részesült: a szakrendelők közül miniszteri elismerő oklevelet egyedül a mi egynapos sebészetünk kapott. S ha már az elismerésekről szóltam, még kettőt meg kell említenem, nagyon büszkék lehetünk rájuk. A fővárostól Virágos Magyar- országért Oklevelet kaptunk, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől romaprogramunkat díjazták elismerő oklevéllel.- Az egészségügyről szólva nem kerülhetem mega nagyon is aktuális kérdést: mi a helyzet a kerületben a HINl-es influenza elleni védőoltással?- A H1N1 -es védőoltás tekintetében az országos, fővárosi átlagnál jobban állunk. A szakemberek álláspontja az, hogy a járvány elleni védettséghez 60 százalékos be- oltottság szükséges. A XIII. kerületben a diákok 40 százaléka megkapta a szükséges védőoltást. Eddig nálunk - háromszor lekopogom - nem kellett oktatási intézményt bezárni, tanítást szüneteltetni a vírus terjedése miatt. Ugyanez elmondható az önkormányzat valamennyi intézményére is.- 2009 a megemlékezések éve is volt...- Együtt ünnepeltük a volt Aréna úti, most Dózsa György úti zsinagóga 100 éves évfordulóját, a Jó- Mennyire volt aktív tavaly a parlamentben dr. Tóth József országgyűlési képviselő?- 2009-ben 18 indítványt nyújtottam be, ebből 16 volt az önálló indítványaim száma. Két törvénymódosítójavaslatom volt, hét írásbeli és két azonnali kérdést tettem fel. Témáját tekintve: hét esetben a közigazgatással, az önkormányzatok működésével, hatszor a környezetvédelem, a megújuló energiaforrások ügyével foglalkoztam, de hallattam a hangom szociális és egészségügyben is.- Mondana példát képviselői munkájáról?- Megemlíteném a megújuló energia- források felgarázs építése a kerületben. Miért nem támogatta a javaslatokat?- Úgy ítéltem meg, hogy a benyújtott fejlesztési elképzelések szakmailag megalapozatlanok voltak, inkább csak politikai kampányfogásnak minősíthetők.- Mire alapozza véleményét?- A Magyar Köztársaság éves költségvetésében csak a kiemelt állami projektek szerepelnek nevesítve, meghatározott támogatással. Az elmúlt húsz évben egyedi, helyi fejlesztést egyetlen kormány idején sem szavazott be a parlament a központi költségvetési tételek közé, mert a gyakorlat szerint azok megvalósítási feltétel- rendszerének, pénzügyi hátterének biztosítása az érintett önkormányzatok hatásköre. A benyújtott fejlesztési témák között Budapestet érintően 80 módosító javaslat szerepelt, melyek összköltsége - saját számaik alapján is - több tízmilliárd forintra tehető. Ezzel szemben azok a költségvetési tételek, amelyek helyére az általuk javasolt beruházásokat betették volna, mindössze néhány milliárd forintot tesznek ki. Magyarán: az előterjesztők azt is pontosan tudták, zsef Attila Művelődési Központ és a Németh László Gimnázium 60 éves fennállását, a Láng Művelődési Központ 80. évfordulóját. A Hétszín Óvoda 35, a Napsugár Óvoda 30 éves jubileumát. A kerületben működik a Budapesti Honvéd Sportegyesület, amely most volt 60 esztendős. Kilenc emléktáblát állítottunk tavaly, a 100 éve született Radnóti Miklós költő emlékét három márványtábla őrzi. Emléktáblát állítottunk az elhunyt Sánta Ferenc írónak, díszpolgárunknak is és síremléket a Farkasréti temetőben. Kölcsönösen erősítve- Lapunkban a gyakorlat szerint a polgármestert szoktuk kérdezni, kevésbé esik szó országgyűlési képviselői tevékenységéről.- Közéleti munkámban szorosan összefügg, egymást kiegészíti és erősíti a két tevékenység. Polgármesteri tapasztalataimat jól tudom hasznosítani parlamenti munkámban és viszont. Ország- gyűlési képviselőként eredményesebben járhatok el a kerület érdekében. használásának ügyét, aminek gyakorlati elterjesztése nemzetgazdasági, környezetvédelmi érdek. A Hun utcában egy nyolc lépcsőházas, tízemeletes társasház geotermikus energiával kívánta megoldani fűtését, melegvíz-szolgáltatását, azonban a rendszer telepítéséhez hiányoztak a jogszabályi feltételek. A helyzet rendezése érdekében több illetékes miniszterrel, valamint szakemberrel tárgyaltam. A törvénymódosításra tett javaslatokat a parlament elfogadta, melynek köszönhetően október elején - egyedülálló módon egy régen épült panelházban - átadásra került a bioenergiával működő fűtési rendszer. A nem-szavazat háttere- Egy, a kerületben terjesztett szórólapon az olvasható, hogy a parlamentben a költségvetési vitában nem szavazta mega Fidesz fejlesztéseket tartalmazó módosító javaslatait, pedig közülük négy a XIII. kerületet érinti. Ezek: a Népsziget köztulajdonban tartása; a Rákos-patak övezetének fejlesztése; a Dagály fürdő bővítése és mélyhogy elképzeléseikre nincs fedezet.- És konkrétan a XIII. kerületi javaslatok?- Az említett területek egyike sem állami tulajdon. A Rákos-patak partja és a Dagály fürdő a Fővárosi Önkormányzat tulajdona. A Népsziget magántulajdonban van, emiatt köztulajdonban tartása tájékozatlanságra vall. Ha tisztában vannak a helyzettel, elképzelésük a jogviszonyokat nem ismerők tudatos félrevezetése. Ha pedig nem tudják, annál rosszabb...- Mi a helyzet a mélygarázzsal és a Dagállyal?- Javaslatuk nem tartalmazta, hová szeretnének parkolót építeni a kerületben és a mélygarázs tulajdonosát sem nevezték meg. A Dagály fürdő fejlesztésének szabályozási tervét képviselő-testületünk a múlt évben tárgyalta és hozott támogató döntést. Az ügy pikantériája, hogy azt a Fidesz-képviselők nem szavazták meg. Ezt a képviselő-testület 2009. szeptember 10-i üléséről készült jegyzőkönyv bizonyítja.- Egy újabban terjesztett szórólapban az olvasható, hogy rászorultaknak burgonyával és hagymával kedveskedik a Fidesz helyi szervezete. Szép gesztus, de miért nem az önkormányzatnak jutott ez eszébe?- Valóban szép gesztus lenne részükről, csak az a baj vele, hogy idegen toliakkal ékeskednek. Az önkormányzat figyeli, számon tartja és különböző módon segíti a nehéz helyzetben élő rászorultakat. Ez az akció is része e tevékenységünknek. A szociális és egészségügy területén dolgozó munkatársaink hosszú ideje dolgoznak ennek a segélyezésnek az előkészítésén. Ennek teljes költségét - a beszerzéstől a szállításig - ahogy eddig, most is önkormányzatunk fedezi. A burgonya és a hagyma szétosztását, a rászoruló családokhoz való eljuttatását szintén szociális munkatársaink végzik. Tisztán, hitelesen- Két évtized tapasztalata, hogy a választások közeledtével megszaporodnak a hasonló esetek.- Szeretnékhinni a tisztességes, korrekt választási kampányban, amikor valós érvekkel, tényekkel és tiszta szándékkal igyekeznek meggyőzni a választókat. Szomorú dolognak tartom, hogy egyesek nemtelen eszközökkel, inkorrekt módszerekkel akarnak jó pontokat gyűjteni politikai céljaik eléréséhez. Számomra polgármesterként, politikusként mindig alapvető cél volt tevékenységemben a kerület békéjének, nyugalmának fenntartására való törekvés, a megbízhatóság, a hitelesség. Ezt a felfogásomat még akkor sem adom fel, ha azt tapasztalom, hogy hamis, félrevezető információkkal igyekeznek a választópolgárokra hatni. A kerület állampolgárait politikailag is tudatosan gondolkodó felnőtteknek tekintem, bízom lakosaink józan ítélőképességében. Azt javasolnám: higgyenek saját szemüknek, és személyes tapasztalataiknak! Véleményük kialakításánál támaszkodjanak - akár több oldalról megerősítve - megbízható hírforrásokra, hiteles személyiségek véleményére.- Mit vár az új évtől?- Ahogy eddig is, az eltelt másfél évtizedben: munkát! A kerület érdekében végzett sok-sok munkát. A dinamikus fejlődés folytatódását, településünk további otthono- sodását, szépülését, szerethetősé- gének növelését. Lesz dolgunk elég idén is: el kívánjuk végezni mindazt, ami négy éve ígért feladatainkból még hátra van. Javaslom polgártársaimnak, közösen tegyünk minél több jót településünkért, az itt lakók életének javításáért! Jusztusz Gábor