XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-02-02 / 3. szám
Felhívás /% ■ Esély I Pedagógiai i ■ Törődés ■ I Gyakori 1 Az ®w í~\ 1 ?,8r9íi 1 A díszpolgár- ) a A Napok /\ sok \ I a csúszás- x egészségügyi J Levente jelölésre ^ munkához 2010 1 szeretettel «, / 1 veszély dolgozója y sportcsillag X \J 100 éve született Major Tamás Száz éve, 1910. január 26-án született Major Tamás kétszeres-Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató, kiváló művész. A színész-rendező egykori lakóházánál (Pozsonyi út 40.) január 26-án emléktábla-koszo- rúzási ünnepséget tartott a kerületi önkormányzat. Major Tamásra hangfelvételről saját előadásával, József Attila A Dunánál című versével emlékeztek a megjelentek. József Attila Születésnapomra című versét Kotricz Kinga, az Ady Endre Gimnázium 9. b osztályos tanulója adta elő. Valljuk meg, ilyen gyors sikerre még a legvérmesebb Vasas-szurkolók sem számítottak jégkorongcsapatuktól. A Budapest Stars és a Vasas nyáron kezdó'dött együttműködésének máris meg van az első gyümölcse. A csapat először nyert hazai versenysorozatot. A január 23-24-én Dunaújvárosban rendezett MOL Liga négyes döntő első napján a Vasas Bp. Stars remek játékkal múlta felül a végső győzelemre is esélyes hazai csapatot, majd a döntőben diadalmaskodott a jóval tapasztaltabb játékosokat felvonultató Újpest ellen. (Fotó: Rábavölgyi Iván - lceZone.hu) Az ország Az Ady Endre Gimnázium lett az ország legzöldebb iskolája, ők nyerték a Tesco által Zöld a sulitok? címmel meghirdetett PET-palack- és aludoboz-visszaváltási akciót. A tanulók jutalma egy napra, saját használatra felállított műjégpálya volt, amelyen egész délután DJ Dominik zenélt. Civil Szervezetek Napja fprteirelmi legkoronqsiker