XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2010-06-01 / 11-12. szám
2010. június 1. TIZENHARMADIK jjj^£ KERÜLETI HÍRNÖK 9 Simonyi András újra az iskolapadban Barátságos stílusával hamar a gyerekek szívébe lopta magát, az Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskolában az egykori washingtoni nagykövet, Simonyi András beszélt régi iskolaéveiről, a zene fontosságáról és az emberek sokszínűségéről- Űjlipótvárosi gyerek voltam, ebben a fantasztikus iskolában kaptam az első injekciót zenéből. Mi voltunk a második évfolyam, ahol együtt jártak a fiúk és a lányok. 50 évvel ezelőtt ugyanígy, mint a mostani tanulók, ültünk a padban és énekeltünk, Kodályt, Bartókot tanultunk - emlékezett vissza diákéveire Simonyi András. - Akkor még nem sejtettük, hogy csoda történik velünk, amely egész életünket végigkíséri. Erős zenei oktatás volt, de nem csak arra törekedtek a tanárok, hogy megtanuljunk énekelni, hanem olyan szellemi útra- valót adtak, amit máshol nem lehetett megkapni.- Milyen hatással volt önre az iskola?- Szerettem a tanáraimat, Anci és Tusi néni egy új világot nyitott meg előttem. Ez az intézmény a háború után összemosta az újlipót-városi polgári és az angyalföldi munkásnegyed gyerekeit. Sokan rossz szemmel tekintettek a vegyes osztályokra. Szerencsére a szüleim felismerték ennek előnyét. Izgalmas volt megtapasztalni az emberi sokszínűséget, a különféle hátterű közösségek egymásra találását. Örülök, hogy a jelenlegi igazgató, Sági Judit is fontosnak tartja az emberek sokoldalúságát.- Egykori osztálytársaival tartja a kapcsolatot?- A szüleim 1961- ben kikerültek Dániába, de én a távolság ellenére sem szamegkezdett tanulmányaimat. Sajnos az osztálytársaimmal már nem tudtam mindennapi gondolataimat megosztani. Nemrég egy régi dobozomban filmnegatívokat találtam, amikor előhívattam, kellemes emlékek elevenedtek meg az 1957, 1958, 1959-es tanéveimről. Újraéltem az énekkari próbákat, a fellépéseinket, na és persze a csínytevéseinket is.- A tengeren túl milyen híre van a magyar zenének?- Plácido Domingo spanyol operaénekes szerelmes a magyar zenébe, Quincy Jones, alá Michael Jackson mentoraként ismert, bűvölettel mesél a magyar muzsikáról. Nem csoda, hiszen a 20. század egyik legkiemelkedőbb zeneszerzője Bartók Béla volt. A Kodály-módszert a világ számos országában használják a gyermekek zenei nevelésére. Minden nemzetnek célja értékeinek megőrzése, zenei hagyományainak ápolása és továbbadása. Ezzel jól kell gazdálkodni, építeni, továbbfejleszteni és nem utolsósorban éltetni kell! Pazarlásnak tartom azt, hogy nem kötelező a zenei oktatás minden magyar iskolá- \ ban. Világszerte jobban ^ hisznek a zene erejében, mint mi, magyarok. kadtam el az iskolámtól, magántanuló- I ként folytattam tovább zott- Ön szerint miért érdemes zenét tanulni?- Teller Ede, a 20. század egyik legnagyobb matematikusa koncertzenész is volt. Elmondta: zenei hallása és a matematikatudása összefügg. A zene nem csak kreatívvá tesz, hanem ötletet ad, így problémamegoldó készségünk is csiszolódik. Ebben a kerületi iskolában lehetőségük van a tanulóknak elsajátítani a zenei alapokat, ezenkívül a különböző életformákkal is megismerkedhetnek, ezáltal sikeresebben érvényesülnek a világban.-Milyen érzés újra beülni a padba?- Furcsa, hiszen sokszor jártam az iskola környékén, de 45 év után most, a jubileumi találkozó kapcsán tekintettem meg újra az osztálytermeket, írtam egy könyvet Csúcsrajáratva címmel az Amerikában eltöltött éveimről és az ottani munkámról. Ebben a kötetben elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba az űrkutatással. Az általános iskolában, amikor napköziben maradtam, a tanító néninek lelkesen beszéltem Gagarinról, az első asztronautáról. Javaslatára fogalmazást készítettem az űrhajósról. Otthon a papámnak büszkén mutattam irományomat. Gyerekkorom meghatározó élménye volt, amikor személyesen találkoztam és fotóz- kodhattam Jurij Gagarinnal. Névrokonom és jó barátom, Simonyi Károly második magyarként kétszer is járt a világűrben. Gagarinnal készült közös fényképemet 40 évvel később Károly megmutatta az űrállomáson. Ezek szerint valahol van egy egyenes vonal az iskola és a csillagok köSzázéves iskola A nagy „túlélő” A zord időjárás sem tartotta vissza azt a több mint négyszáz volt diákot, akik az Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola százéves jubileumi rendezvényére érkeztek május 21-én a Lehel út és a Dózsa György út kereszteződésében álló tekintélyes műemlék épületbe. Az ünnepi műsor megkezdéséig, a múltidézés perceiben, az öregdiákok meghatott érdeklődéssel keresgélték a feldíszített folyosókon a régi osztálytablókat, az ismerős arcokat. Voltak, akik a 48 méter vászonra feljegyzett osztálynévsorokat böngészték saját és osztálytársaik nevét kutatva. Mások az emlékkönyvbe tették kézjegyüket. Az emlékszobában megannyi kirándulás, táborozás, túra, tanulmányi versenyek idézték a nyüzsgő éveket. Még az úttörőszoba is őrzi a múltat. Száz évvel ezelőtt csaknem két avatóünnepség történt: 1910 májusában került tető alá a Balázs Ernő építész által megálmodott tornyos iskolaépület, amely az elképzelések szerint szeptembertől fogadta volna az Aréna úti Leány és a Lehel úti Fiú Népiskola diákjait. De az átadást késleltette az akkori lakatos- és asztalossztrájk, ezért a gyerekek csak 1911. február 15-én vehették birtokukba a szép új épületet. A jelenlegi iskolavezetés úgy döntött, hogy most tavasszal az öregdiákokkal, télen pedig a mostani fiatalokkal emlékeznek meg nívós műsorral a nagy „túlélőről”, a történelmi viharokat megélt iskoláról. Az udvar egyik szegletében kis csoportosulást lehetett felfedezni: Farkas Mariann, Lantos Hédi (akinek már az édesanyja, a férje is itt tanult, majd a gyereke), Csajka Mária, Pajor Júlia, Hernádi Anna egy megsárgult osztályfotó alapján hírmozaikokból próbálták összerakni, kivel mi történt azóta, hogy 1953-ban elballagtak. Az egyik legidősebb diák a 92 éves Hídvégi László. A fiatalabbak, Dékán Ágnes (82 éves) és Gocz Margit (83 éves) bár nem egy osztályba jártak, együtt emlékeztek meg kedvenc tanáraikról, név szerint sorolva valamennyit. Beszéltek a hihetetlen rendről és fegyelemről, amely az egész iskolában uralkodott. A lányoknak egységesen fehér kötényt kellett viselniük, leplezve az anyagi különbségeket. A koedukációig, az 1960-as évek elejéig, az iskola egyik szárnyában csak fiúk, a másikban pedig csak lányok tanultak, de beszélgetésről szó sem lehetett, legfeljebb egy-egy röpke, kíváncsi pillantást válthattak egymással a kiskamaszok. Aztán befejeződött a múltidézés, elkezdődött az ünneplés: Sági Judit, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és mindazokat, akik valamilyen ok miatt nem tudtak részt venni az ünneplésben. Majd az iskola egyik legidősebb (83 éves) és legfiatalabb tanítványa mondott egy-egy szép verset. Ezután elkezdődött az ünnepi műsor, amelynek forgatókönyvét és hangulatát a szemerkélő eső sem tudta megváltoztatni. A zenei nevelés fontossága
