XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-04-20 / 8. szám

tizenharmadikJkerületi hírnök Kreatív feladat a kiértékelés Az ultrahangos orvos szakértelme döntő lehet Dr. Kizman Antal radiológus - Csodára ezek a gépek sem képesek: csak azt tudják kimutatni, ami eltér a környezetétől 2010. április 20. S okszor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy egészségünk, sorsunk alakulása nem csupán a közvetlen gyógyítást végző' orvosokon múlik. Nagy a je­lentősége a diagnosztizáló, vagyis a betegségek, illetve elváltozások felfedezésével foglalkozó szakem­berek munkájának. A legjobb se­bész is a sötétben tapogatózna, ha nélkülöznie kellene radiológus kollégája szakvéleményét. A szike sok mindenre alkalmas, de megfe­lelően kiértékelt laboratóriumi, röntgen- vagy ultrahanglelet nél­kül nem biztos, hogy meg lehet ta­lálni a tűt a szénakazalban. Mozgóképes készülékek Dr. Kizman Antal radiológust, a Szegedi úti rendelőintézet nem­régiben Pro Sanitate díjjal kitünte­tett osztályvezető főorvosát annak idején éppen az önálló munka, a kreativitás lehetősége vonzotta az orvoslásnak erre a területére. Az orvosi pályát „örökölte”: nagyapja fogorvos és belgyógyász, édesapja pedig bel- és tüdőgyógyász volt. Ő maga Budapesten végzett, és pá­lyájának első több mint tíz eszten­dejét a Róbert (ma Nyíró' Gyula) Kórházban töltötte. Segédorvos, majd alorvos volt, 1989-ben pedig adjunktussá nevezték ki. Az első években a röntgenleie­tek értékelésével foglalkozott. Ult­rahangkészüléke akkor még nem is volt a kórháznak. Aztán lassan mindenütt tért hódított az új tech­nika. Kizman doktort akkori főnö­ke - jelenleg a Visegrádi utcai ren­delőben főorvosként dolgozó -, Havasi doktor terelte az ultrahang felé. Tanfolyamra járt, kórházak­ban tanulmányozta a gép műkö­dését. Az első ilyen berendezések egyébként csak állóképet adtak. Később jöttek a ma is használatos második generációs, mozgóképes készülékek, amelyek működés közbenmutatjákabelső szerveket. Míg a röntgenfelvételeken főleg a csontos részek látszanak, addig az ultrahang a lágy részek és a belső szervek vizsgálatára alkalmas. Ahogy a diagnosztikában, úgy Kizman doktor szakmai munkájá­ban is kiegészíti egymást a röntgen és az ultrahang. Évek óta mindket­tővel foglalkozik, de arra a kérdés­re, melyik a kedvesebb számára, az utóbbira szavaz. Meg is indokolja: az ultrahangban több a szubjektív elem. Nem mindegy, hogy aki a vizsgálatot végzi, megtalálja-e pél­dául a hasban a panaszt még nem okozó parányi elváltozást. Merthogy a beteg további sor­sa, sőt akár az élete is múlhat ezen. Vele nemegyszer előfordult, hogy mást talált, mint amire számítani lehetett. Például az epekő gyanú­jával ultrahangos vizsgálatra be­utalt befegről kiderült, hogy vese­daganata van, vagy a jobb oldali hasi fájdalomra panaszkodó páci­ensnél másutt állapított meg be­tegséget. Ez azért lehetséges, mert az ultrahangos orvos a vizsgálat­nál sohasem csupán a feltételezett kórra koncentrál, hanem végigné­zi a teljes környezetet. 1992-ben került át a kórházból a Visegrádi utcai rendelőbe. Itt is röntgendiagnosztikával kezdte, hiszen csak egy évre rá lett meg a kerület első rendelői ultrahangos készüléke. Nemsokára beindult a mammográfia is. Ebben Kizman Antalnak komoly érdemei voltak. Azért is sokat tett, hogy orvos kol­9 légáival megismertesse az ultra­hang-diagnosztika előnyeit. 1999- ben főorvos lett, majd hamarosan az ultrahanggal és a mammográ- fiával együtt áttette székhelyét a Szegedi útra. Gyógyult betegek köszöneté Ma már két korszerű ultrahang­berendezésük és több hozzáértő orvosuk van. Tudnak ízületeket és nyaki ereket is vizsgálni. Az ultra­hang-diagnosztika most ott tart, hogy legfeljebb a jelenleginél ki­sebb elváltozások kimutatásában lehet még fejlődésre számítani. De csodára ezek a gépek sem képesek: csak azt tudják kimutatni, ami el­tér a környezetétől. Ezért is kíván olyan precizitást és szakértelmet a kiértékelés. Ezt már egyre több or­vos ismeri el. Kizman doktor szá­mára nagy elégtétel, hogy nemegy­szer gyógyult betegek mondanak köszönetét neki, amiért felfedezte a bajukat. Azt mondja, örül annak, hogy jól menedzselt rendelőben dolgo­zik, amelyről pozitív a betegek vé­leménye. A felszerelésük minősé­gi, és ehhez az orvosoknak is mi­nőségi tudást és színvonalas mun­kát kell hozzáadniuk. Bár a felmenői is orvosok vol­tak, a felesége pedig szintén az egészségügyben dolgozik labor- asszisztensként, gyermekei nem követik a családi hagyományt. Ta­lán nem is baj, mert az IBS-en (Nemzetközi Üzleti Főiskola) vég­zett fia - mint a főorvos fogalmaz - már most kenterbe veri a fizetésé­vel. A lánya még egyetemista: gaz­dálkodást és menedzsmentet ta­nul. Kizman doktor számára a té­vénézés és az olvasás jelenti a leg­főbb kikapcsolódást, de szívesen foglalkozik a család két kedvencé­vel, a kutyával és a macskával is. Csop Veronika Szűrőszombat a Szegedi úton Mint arról már hírt adtunk, a Sze­gedi úti rendelőintézetben az idén ismét megtartják az úgynevezett szűrőszombatokat. Első alkalom­mal május 15-én 8 és 13 óra között várják a kerület lakóit az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokra. A következő szűrésekre lehet jelentkezni:- mammográfia - javasolt kor­csoport 45-65 év,- emlőultrahang - kortól füg­getlenül,- hasi ultrahang - nők és férfiak részére 40 év felett,- csontritkulás - nők és férfiak részére 50 év felett,- urológia férfiak részére - prosztatavizsgálat 40 év felett, he­revizsgálat 50 év alatt;- magasvérnyomás-szűrés - 25 év felett,- fül-orr-gégészeti szűrés - kortól függetlenül. A szűréseken való részvételhez előjegyzés szükséges. A jelentkezésnél ajánlatos fi­gyelembe venni, hogy bizonyos vizsgálatokat - például a csontsűrűségmérést - szakmailag nem indokolt két évnél gyakrab­ban elvégezni. Jelentkezni, illetve időpontot kérni már lehet a 452-4200-ás tele- fonszámon. Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT AJÁNDÉKUTALVÁNY-5000 Ft Vágja ki, és hozza be a hirdetést! A kedvezményt csak a megrendeléskor lehet érvényesíteni. Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9.00-13.00 Telefon: 288-6960

Next

/
Oldalképek
Tartalom