XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)

2009-10-13 / 20. szám

2009. október 13. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 60 éves az AJAMK József A ttila Művelődési Ház (1961-1969) A művelődési házzá átsorolt intéz­mény egyik fő feladata az ismeret- terjesztő tevékenység színvonalá­nak emelése volt az 1960-as évek­ben. A munkásakadémiák előadá­sait a művelődési ház művészeti csoportjainak fellépése színesítet­te. Az ismeretterjesztés másik fon­tos formája a kiállítások szervezé­se és a különböző politikai évfor­dulókról való megemlékezés volt. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) József Attila Sza­badegyeteme kihelyezett tagoza­tot működtetett 1962-től a műve­lődési házban. Ezekben az évek­ben alakultak a később sikeresen működő klubok: a Természetjáró, a Zenekedvelők, a Bélyeggyűjtők és a Kertbarátok Klubja, valamint az Ifjúsági Klub. A Madách és a Nemzeti Színház művészei „tájelőadások” kereté­ben eljátszották a színházak egy- egy repertoárdarabját, a Filhar­móniával közösen pedig bérletes előadásokat szerveztek. A szakkö­rök élete is fellendült: újraindult a bábszakkör, a színjátszókor iro­dalmi színpaddá alakult, amely­nek tagjai József Attila verseiből összeállított irodalmi műsorral 1963-ban a fővárosi kerületek ver­senyét is megnyerték. A képzőmű­vészeti iskolában a kiválóan mű­ködő festő- és szobrászkörök mel­lett 1964-ben az ötvös-, tűzzo­mánc-, kerámia- és fotószakkörök is megalakultak, az egyes alkotó­körök évadzáró, bemutatkozó ki­állításai a mai napig élő hagyo­mánnyá váltak. Az 1960-as évek közepétől a művelődési ház a ke­rületi munkásszállásokon, és az üzemi kultúrtermekben rendezett ismeretterjesztő és művészeti ren­dezvények szervezési, rendezési, propagandafeladatainak ellátása mellett a kerületi nagyrendezvé- nyek-május 1.,augusztus 20.,no­vember 7. - gazdája is lett. A kerü­leti tanács ezekben az években két újonnan alapított intézményt is a József Attila Művelődési Ház ha­táskörébe utalt. Az 1964-ben ala­kult Pannónia Klub egészen az 1990-es évek elejéig működött, mint területi nyugdíjasklub. 1967- ben a Dagály utca 15. szám alatt létrejött Dagály Ifjúsági Klub pe­dig a mai Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház elődje volt. Forrás: Szabó Ivett Kettős ok az ünneplésre A Vízöntő Pinceklub 15, az Iránytű Iroda 21 éves Fennállásának 21. évfordulóját ünnepli 2009-ben az Iránytű Ifiúsági Információs és Tanácsadó Iroda, kistestvére a Vízöntő Pinceklub idén lett 15 éves. A számmiszti­ka világában a 15-ös szám viselője bol­doggá teszi környezetét, örömet szerez másoknak. A21-es szám pedig valódi sze­rencsehozó. Az előmenetel, a felemelke­dés, hosszú harc után a biztos siker szá­ma. A kétszervezet tevékenysége ugyan el­térő, de céljuk közös: a tudatos életvezetés fontosságára hívják fel a figyelmet, amelyhez széles szolgáltatás- és program­repertoárt kínálnak. Október 8-án a Vízöntő Pinceklub nyílt napján 10 órától szélesre tárták a kapukat, így minden érdeklődő belekóstolhatott a vízöntős mindennapokba, a teára csábító, jógára hívogató, kellemes beszélgetésre ins­piráló tartalmas órák hangulatába. Október 9-én 14 órakor az Iránytű várta mindazokat, akik az iroda munkatársaival kö­zösen szándékoztak megemlékezni a több mint két évtized eredményeiről, eseményeiről.- Az Iránytű 1988-ban, a Csanády utcai aluljáróban nyílt meg - emlékszik vissza a kezdetekre Rapi István, zz iroda szakmai ve­zetője.- Célunk akkor is és most is ugyanaz. He­lyet, lehetőséget és esélyt biztosítani min­denki számára, akik információt, szakértő tanácsot és támogatást szeretnének kapni problémáik, gondjaik megoldására. Felada­taink közé tartozik az ifjúságsegítés, a sza­badidős programokkal, tanulási, munka­ügyi, hivatali és jogi ügyekkel kapcsolatos in­formációszolgáltatás, továbbá az életveze­téssel összefüggő, szenvedélybetegségeket, párkapcsolati problémákat, egészségügyi kérdéseket érintő, egyénre szabott szakmai tanácsadások megszervezése, lebonyolítása. Prevenciós óráinkon, foglalkozásainkon nyíltan és őszintén beszélünk a szexualitás­ról, az AIDS-betegségről és a különböző tu­datmódosító szerek használatáról, azok kö­vetkezményeiről, a szenvedélybetegségek­ről. Tény, hogy nem tehetjük meg senki he­lyett a cél eléréséhez szükséges lépéseket, de meg tudjuk mutatni az odáig vezető utat. Az elmúlt két évtized alatt minden erőnkkel és szakértelmünkkel azon voltunk, vagyunk, hogy megoldást találjunk a hozzánk érkezők gondjaira. Évente átlagosan tizenötezren ke­resnek fel minket. A visszajelzések folyama­tosan igazolják, hogy jó úton haladunk, ami­ről nem fogunk letérni a jövőben sem. V.R. Elérhetőségek: Vízöntő Pinceklub Cím: 1132 Budapest, Váci út 50. Telefon: 350-6125 E-mail: vizonto@kult 13.hu Iránytű Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Cím: 1136 Budapest, Pannónia u. 34. Telefon: 339-3700 E-mail: iranytu@kultl3.hu Web: www.kultl3.hu,www.iranytu.net Klub és galéria A kerületünkhöz kötődő több mint 200 kép­ző- és iparművész régi kívánságát teljesítet­te önkormányzatunk 1994-ben, amikor megalapította az Űjlipótvárosi Klub- Galériát a Tátra utca 20/B-ben. Klub, mert a helyi alkotóművészek, a környék lakói ré­szére találkozóhely kialakítása volt a cél; ga­léria, hogy - elsősorban - a kerületi képző- és iparművészek bemutatkozásának szín­helyévé váljék a kiállítótér. Az alapító másfél évtizede megfogalmazott szándékainak va­lóra válását igazolja az Újlipótvárosi Klub- Galéria 15 éves sikeres működése. Az intézményben 3 hetente váltakozó, két helyiségben (a földszinti kiállítóteremben és a pincében) rendezett tárlatok, továbbá irodalmi estek, könyvbemutatók, kamara­zenei koncertek, újabban mozgásos progra­mok is várják az érdeklődőket. Sok neves ke­rületi, fővárosi, vidéki művész mellett kiállí­tottak itt a kerület testvérvárosainak alkotói is. A Klub-Galéria gyakori helyszíne a mű­vészeti jellegű civil szervezeteknek, irodal­mi, művészeti folyóiratok bemutatóinak. Az Újlipótvárosi Klub-Galéria múltja, je­lene - és a tervek szerint jövője is - szorosan kötődik az 1996-ban alakult, ma már mint­egy 70 tagot számláló XIII. Kerületi KépzŐ- és Iparművészek Egyesülete (röviden KIPE 13) működéséhez.- A KIPE 13 és a galéria kapcsolata sok szempontból érdekes szimbiózison alapul. Egyesületünk genezisének idején kialakult egy egészséges jó viszony, amelynek vala­mennyien megtapasztalhatjuk előnyeit. Itt ülésezünk, tartunk előadásokat, megbeszélé­seket vagy vendégeskedünk a galéria egyéb rendezvényein és megnyitóin. Társaságunk hivatalos székhelye is a Klub-Galéria. Elnök­ségünk tagjai segítik a galéria vezetőjének munkáját az éves kiállítási terv összeállításá­ban - mondja Szathmáry József festőművész, az egyesület elnöke. - Éveken át közremű­ködtünk az intézmény által kiadott Sarokház című, háromhavonta megjelent ingyenes művészeti kiadvány szerkesztésében. Ez a fo­lyóirat kerületi képző- és iparművészek, írók, költők műveit adta közre - folytatja az elnök. 2000-ben jelent meg a Klub-Galéria első öt, 2005-ben a második öt évét reprezentáló összegző katalógus. E kiadványok röviden ismertetik a megrendezett tárlatokat, a kiál­lító művészek pályáját. (Megtekinthetők a galériában.) Az elmúlt évtizedben az együttgondolko­dás szándékával itt rendezte meg minden ősszel kerületünk polgármestere a helyi mű­vészek (képző- és iparművészek, írók, köl­tők, színművészek, zeneszerzők) fórumát, legutóbb most, október 1-jén. Az elmúlt tizenöt évben a környék lakói megkedvelték az intézményt, kiállításaikat, egyéb programjaikat évente 4-5000 fő láto­gatja. A helyi alkotóművészek állandó talál­kozóhelyévé, így a kerület meghatározó szel- lemi-művészeti központjává, a főváros egyik sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó kiállítóterévé vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom