XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)
2009-01-19 / 1-2. szám
2009. január 19. TIZENHARMADIK ísH KERÜLETI HÍRNÖK 7 A rászorulóknak az önkormányzat fizeti Pneumococcus-védőoltás gyerekeknek Dr. Kádár Ferenc - a vakcina a gyermekorvosi rendelőkben rendelkezésre áll K ifejezetten rosszindulatú és veszélyes baktérium a pneumococcus, amelynek szám.os fajtája főleg kisgyerekekben és idős emberekben idézhet elő súlyos betegségeket. Ennek a baktériumnak „enyhébb” következménye is középfül-, illetve tüdőgyulladás lehet. És akkor még nem szóltunk a súlyosabb esetekről, amelyek agyhártyagyulladáshoz, vérmérgezéshez, életre szóló hallásvesztéshez, illetve idegrendszeri károsodáshoz vezethetnek. A világon évente több mint másfél millió, zömében öt év alatti kisgyerek veszti életét pneumococcus okozta betegségekben. Két év alatti kisgyermeknek térítésmentes az oltás A felnőttek számára már évtizedek óta létezik védőoltás. Ez azonban öt évnél fiatalabbaknak nem adható. Pedig éretlen immun- rendszerük miatt éppen a csecsemők és a legkisebb gyerekek azok, akik nem tudják kivédeni a baktérium támadását. Az ő számukra az Egyesült Államokban kifejlesztett védőoltás mindössze nyolc esztendeje jelent meg a piacon. Az előállítás magas költségei miatt azonban eleinte csak a gazdagabb országok engedhették meg maguknak, hogy a rászorulók széles körét beoltsák. Ezért is nagy jelentőségű a magyar kormánynak az a döntése, melynek értelmében 2008 októberétől minden csecsemő és két év alatti kisgyerek térítésmentesen juthat hozzá az egyenként 16 ezer forintba kerülő oltáshoz. Dr. Kádár Ferenc házi gyermekorvost, a XIII. kerületi gyermek-alapellátás szakfelügyelő főorvosát a többi között a vakcináció mikéntjéről és az oltástól remélt kedvező hatásokról kérdeztük.- Milyen idős korban kapják mega kicsik az egyes részoltásokat?- A szakmai protokoll szerint első alkalommal általában két hónapos korban oltjuk a gyerekeket. Ezt követi további két ismétlő oltás három, illetve négy hónapos korban, az utolsó oltás pedig a második életévben. Október óta a vakcina a gyermekorvosi rendelőkben rendelkezésre áll, a két év alattiak szülei a megbeszélt időpontban jelentkezhetnek érte. A családokat jól ismerő védőnők munkájának is köszönhetően most már eljutottunk oda, hogy lényegében a kerületünkben élő minden két évnél fiatalabb gyerek megkapta a védőoltást. A két és öt év közöttiek számára azonban az állam nem tudja finanszírozni a védőoltást. Pedig ez a korosztály is fogékony a fertőzésre. Akár egy ártalmatlannak tűnő influenza is annyira legyengítheti az immunrendszert, hogy a szervezet nem tud ellenállni a baktériumnak. Noha ebben az életkorban már egyetlen oltás is biztosítja a teljes védelmet, ennek anyagi terhei a szülőkre hárulnak. Segítség a rossz szociális helyzetben lévőknek- Bizonyára vannak olyan családok, amelyek képtelenek kifizetni az oltás árát.- A XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete nemrégiben olyan példaértékű döntést hozott, amellyel komoly segítséget nyújt a rossz szociális helyzetben lévőknek. Nem kevesebb, mint 3,6 millió forintot különítettek el erre a célra. így - a vakcina gyártójának hozzájárulásával együtt - összesen közel háromszáz, kétévesnél idősebb, de ötévesnél fiatalabb gyerek juthat hozzá teljesen térítésmentesen az oltóanyaghoz. Ez azért is nagy szó, mert a szűkös, egészségtelen lakásban nagyobb az esély a pneumococcus- fertőzésre. A Védőnői Szolgálat a Szociális Osztállyal együttműködve felmérte, hogy kik a legnehezebb körülmények között élő kisgyerekek. Az ő szüleiket értesítik, hogy gyermekükkel keressék fel házi gyermekorvosukat a védőoltásért. A szociális helyzeten kívül figyelembe veszik a bizonyos alapbetegségek miatti veszélyeztetettséget is. A szív- vagy tüdőfejlődési rendellenesség, illetve az immunbetegség következményeképp a pneumococcusfertőzéssel szemben védtelen gyerekek számára az állam állja a költségek hetven százalékát. A XIII. kerületi önkormányzat úgy döntött, hogy kipótolja a maradék harminc százalékot, és ők is teljesen ingyenesen juthatnak hozzá az oltáshoz. Ezeknek a kicsiknek is a házi gyermek- orvosnál kell jelentkezniük. Azoknak a két éven felüli gyerekeknek, akiknek szülei nem szorulnak az önkormányzat anyagi segítségére, az orvos receptre felírja a védőoltást, amit a patikában kell kiváltani. Várhatóan csökkennek a középfülgyulladások- Ez azt jelenti, hogy kerületünkben hamarosan szinte kivétel nélkül be lehet oltva minden, a pneumococcusbaktériumra fogékony korban levő kisgyerek. A bevezetőben már említett súlyos betegségek, illetve ezek következményeinek kivédésén túl milyen jótékony hatásai lehetnek ennek?- Az eredmények minden bizonnyal hamarosan érzékelhetők lesznek. Várhatóan csökken a középfülgyulladások száma, és kevesebb kisgyerek kerül kórházba súlyos légúti fertőzéssel. Kevesebb szülő kényszerül majd táppénzes állományba a gyerek miatt. És nem utolsósorban csökken a kicsinyekkel együtt élő időskorúak fertőződésének veszélye. A közvetett hatások közül fontos az úgynevezett nyájimmunitás: 70-80 százalékos átoltottság felett az oltatlanoknál is nagymértékben csökkenhet a fertőződés veszélye.- Aki az oltást megkapja, biztosan megmenekül a pneumococcus okozta fertőzéstől?- A pneumococcusbaktérium- nak közel száz fajtáját ismerjük. A védőoltás „csak” a hét, legsúlyosabb betegséget okozó fajta ellen nyújt védelmet hosszú éveken keresztül. Ezek olyan, egyáltalán nem ritka betegségek, amelyekre az antibiotikumok gyakran hatástalanok. Talán kevesen tudják, hogy az ismert, 1918-as spanyol- náthajárvány során is ezek a baktériumok okozták több millió ember halálát.- Nyakunkon az influenzaszezon. Ilyenkor nagyobb az esély a pneumococcusfertőzésre?- Igen. Az influenzavírus megsérti a nyálkahártya épségét, és a károsodott nyálkahártyán köny- nyebben bejut a pneumococcus- baktérium. Az influenza elleni oltás csökkenti a pneumococcus- megbetegedés esélyét. Egészséges gyerekek egyidejűleg is megkaphatják a pneumococcus és az influenza elleni védőoltást. Csop Veronika Szenior önkéntes tanácsadókat keresnek! A Nyitott Képzések Egyesület szenior önkéntes programot indít energikus nyugdíjasoknak. A programot a Norvég Civil Támogatási Alap anyagi támogatása tette lehetővé. Ön nyugdíjas, akinek van ráérő ideje? Kedve, hogyfiata- labbakkal dolgozzon együtt? Javaslata, milyen közös célért kellene összefogni? Olyan elképzelése, amit már régóta meg akar valósítani, de még nem kezdett hozzá? Szeretne másokkal együtt valami újat kipróbálni, tanulni? Ha lenne jobb ötlete, nem a tévé előtt ülne? Mit jelent az önkéntes munka? Az önkéntes munkát a közös „jó” érdekében, egyénileg vagy csoportosan lehet vállalni, itthon vagy külföldön, rendszeresen vagy alkalmanként. Nem kötelező senki számára. Nem jár fizetséggel. „Örömmunka”, ami mások javát is szolgálja, és az önkéntesek életét is tartalmasabbá teszi. Az önkéntességet Magyarország törvénnyel ismeri el, az Európai Unió pedig 2009-től anyagilag is támogatja felmerülő költségeik megtérítésével a szeniorok önkéntes feladatvállalását Európában. Keresünk magas szintű szakmai tudással és szabadidővel rendelkező szeniorokat, akik az üzleti szférában és/vagy a közszolgáltatások terén szerzett tapasztalataikat szívesen hasznosítják közhasznú célokra. Programunk célja: önkéntes tanácsadónak készítjük fel a szeniorokat annak érdekében, hogy hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani helyi vagy országos civil szervezetek működéséhez, projektjeihez. Kapcsolatot teremtünk az önkéntes munkát vállalók - leendő tanácsadók - és a munkájukat igénylő közösségek, egyesületek, alapítványok között. Amit kínálunk:- a szenioroknak: új feladatokat, új kihívást, lehetőséget új emberi és társadalmi kapcsolatok kialakítására, lehetőséget új dolgok elsajátítására és kipróbálására,- találkozásokat hazai és külföldi szenior önkéntesekkel, civil szervezetekkel, újságírókkal,- ingyenes részvételi lehetőséget a felkészítő közös képzésen és különböző programokban, a Norvég Civil Támogatási Alap anyagi támogatásának köszönhetően,- civil szervezeteknek: a szenior önkéntesek felkészítését a velük való együttműködésre, a tanácsadásra és hatékony segítségnyújtásra. Jelentkezési határidő: 2009. január 31. További információ: Nyitott Képzések Egyesület, 1094 Budapest, Bokréta u. 15. Tel.: 321-8384, (30) 603-2132. E-mail: info@nyike.org, senior@nyike.org. Egyetlen oltás is biztosítja a teljes védelmet