XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)
2009-11-17 / 22. szám
2009. november 17. Angyalföldi pálmafák Cikksorozatunkban a piros-kék klub múltjából idézünk fel epizódokat A tekintélyelv helyett a partnerséget szereti Baróti-társaság Mészáros Anett átlagon felüli tehetségét senki nem vitatja. Olyan cselgáncsozó ő, akiben már évek óta benne van az igazán nagy eredmények ígérete. A pekingi olimpián még meg kellett elégednie súlycsoportjában, a 70 kilósok között a hetedik hellyel. Az idei világbajnokságon elérte eddigi legjobb eredményét: második lett.- AII. kerületi Csík Ferenc Általános Iskolába jártam, majd az ugyancsak sportos XV. kerületi Kovács Pál Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Amikor kezdett jobban menni a dzsúdó, Paks- ra igazoltam, ahol azután magántanulóként folytattam, s ott is érettségiztem. Az első érmemet, egy bronzot egyébként Győrben, az ifToncs Péter és Mészáros Anett Klubjában, a Budapesti Honvéd Tüzér utcai csarnokában edzés után beszélgettünk.- Korábban voltam már felnőtt Európa-bajnokságon harmadik és ötödik is és világbajnokságon is szereztem már bronzérmet, de ez az ezüst más volt. Itt a döntőben is nyerhettem volna a kolumbiai ellenfelemmel szemben, de a bírók másként akarták. így maradt a második hely.- Mivel még csak huszonkét éves, így mondhatni, pályafutásából még rengeteg van hátra. De hogyan kezdődött mindez?- Miután a labda olyan volt számomra, akár egy kocka, így a csapatsportok eleve kiestek. Édesanyám egyszer valahol látott egy plakátot, amelyen cselgáncsozni hívták a gyerekeket, ő pedig beíratott engem oda. Ez a Margitszigeten, a MAC-stadionban volt, s már óvodás koromban el is dőlt a sorsom.- Édesanyja következetes volt: nem csak cselgáncsozni íratta be, hanem sporttagozatos iskolába is. júsági Eb-n harcoltam ki. Örültem neki, mert nagyon vágytam rá.- Pakson mennyi ideig élt?- Négy évet töltöttem Pakson, ahol bár minden körülmény adott volt, mégsem éreztem jól magam, túl monoton kisváros volt számomra, és a mesteremmel sem volt ideális a kapcsolatom. Pekinget követően mindenképpen hosszú szünetet akartam tartani abban a reményben is, hogy közben csak megoldódik a váltás. Vagy másfél hónap után történt, hogy felhívott a jelenlegi edzőm, Tones Péter azzal, hogy nincs-e kedvem a Honvédban folytatni? Volt, és azt hiszem, a lehető legjobb döntést hoztam.-A20l0-es esztendőnek milyen tervekkel vág neki?- A kontinensvetélkedés Bécs- ben, a világbajnokság Tokióban esedékes. Különösen a japán utat várom, mert többszöri ottlétem idején mindig elvarázsolt az ottani kultúra, s az a tisztelet, ahogyan egymásnak azt megadják az emberek. Kép és szöveg: Jocha Károly Ihász Kálmán a trófeával Fotó: Képes Sport Az előző számban a Honvéd-Vasas 4-3-ról volt szó. Most a Vasas-Honvéd 4-3-ról lesz. A gólzápor 1973-ban, a Magyar (Népköztársasági) Kupa döntőjében „áztatta” a Népstadiont, a sors pedig magát az MNK-t verte, mert a Ferenc körúton kiállított trófeát abban az esztendőben ellopták a IX. kerületi kirakatból. Az eltűnt serleg, amely helyett nyomban újat készítettek, az idén nyáron került elő Horvátországból, így Ihász Kálmán, a Vasas hajdani csapatkapitánya csak arra emlékezhet: a másolatnak is jó volt a fogása... Hogy a 27-szeres válogatott, olimpiai bajnok balhátvéd megtapasztalja, milyen felemelő érzés magasba lendíteni a kupát, azért Váradi Béla tette a legtöbbet. Az 1973-ban mindössze húszéves csatárt - miként a Népsport írta - „egyszerűen nem tudták tartani”, de a rendes játékidőben elért két gólja csupán ahhoz volt elég, hogy kétszer tizenöt perces hosszabbítás következzék. Mert hiábavezetett háromszor is a Vasas - harmadszorra Kovács Ferenc príma szólója révén -, a hősiesen harcoló Honvéd mindannyiszor egyenlített. Ám a 98. percben eldőlt a kétórás mérkőzés: Müller Sándor keresztbe ívelt labdáját Váradi mellre vette, majd amilyen éles szögből, olyan parádés mozdulattal a „rövid”, azaz a jobb felső sarokba zúdította. A kispesti B. B., Bicskei Bertalan ezt aztán igazán nemvédhette... A lebilincselő meccset emelkedett méltatások kísérték. íme egy ezek közül: „A két csapat lelkesedésével, küzdenitudásával nagy szolgálatot tett az MNK-nak. Ilyen izgalmas fináléra nem is nagyon emlékszünk.” Pedig volt egy másik Vasas-Honvéd-döntő is, amely bevonult a hazai futballtörténelembe. Azt 1955-ben játszották negyvenezres publikum előtt; ez mindmáig nézőcsúcs a Magyar Kupa-döntőket illetően. Negyeddöntőben akadt nagyobb közönség is, igaz, a Vasas-Szombathely 7-1 azért zajlott nyolcvanezer szurkoló jelenlétében, mert a szintén 1955-ös találkozót a Népstadionban együtt rendezték az MTK-UDA Prága Közép-európai Kupa-mérkőzéssel. Apropó: a Vasas és a Honvéd a Népstadion első MNK-döntőjét vívta, s noha a „rekorder” kilátogatok félig sem töltötték meg az arénát, nyilván nem bánták meg, hogy befizettek a találkozóra. A Honvéd a Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor csillagos ötössel vonult fel, a Vasas viszont a szünet után csak négy csatárral játszott, mert a center Szilágyi Gyula az első félidő végén megsérült, és cserélni annak idején nem lehetett. A létszámhátrány dacára a Vasas 2-1 -ről 3- 1-re növelte előnyét, s végül 3-2-re nyert Teleki (13. perc), Raduly (16.), Bundzsák (56.), illetve Kocsis (15.) és Budaill gólja (71.) nyomán. A győztes garnitúra edzője Baróti Lajos volt. Ugyanúgy, mint az 1973-asé. Érthető, ha az ősz mester látszott a legeslegboldogabbnak a mámorosán ünneplő angyalföldiek között, hiszen a sorozat kezdetén aligha álmodhatta meg: tizennyolc esztendő elteltével ugyanaz lesz a döntő párosítása és kimenetele. (Már csak azért sem, mert 1972-ben nagyon messziről, Peruból tért haza.) Ám úgy elszállt az a csaknem két évtized, mint a pinty. Az idő már csak ilyen: még magunk előtt látjuk („mintha ma lett volna”) Váradi szédítő lövését, és azóta bizony kétszer tizennyolc év múlt el... Hegyi Iván, a Népszabadság főmunkatársa ANNA OPTIKA ÓriAsi kiritvásár •tó un XIII., PANNÓNIA U. 48. TEL: 329-4058 www.annaoptlka.llU XIII., POZSONYI ÚTI. TEL: 270-3884 NYITVA: H-P 10-18-lg Vasas-Honvéd 4-312-1,3-3,4-3) Népstadion, 15 OOO néző. Jv.: Palotai. Vasas: Tamás - Fábián, Lakinger, Vidáts, Ihász - Török, Müller (Bazsánt, 106.), Kovács - Szabó, Váradi, Gass (Szőke, 84.). Honvéd: Bicskei - Kelemen, Egervári, Szűcs, Lukács - Pál, Kocsis, Pintér - Pusztai, Kozma, Morgós (Bódi, 64.). Gól: Váradi (7., 40. és 98.), Pál (14.), Kozma (55. és 83.), Kovács (77.).
