XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)
2009-01-19 / 1-2. szám
2009. január 19. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK- együttműködés a kerületért mogatta és támogatja a társasháztulajdonosokat ingatlanuk felújításában. Az ezt szolgáló hitelkeretünk tavaly közel 100 millió forintot tett ki. A Fó'gáz Zrt.-vel kötött együttműködés eredményeként a gázvezeték felújításához kiemelt támogatást kaphatnak a társasházak, a kedvezmény kiterjed a háztartások fűtéskorszerűsítésére is. A lakóházak tervszerű felújítására 400 millió forint állt az érintettek rendelkezésére, és folytatódott a 10 lakásnál kevesebbet tartalmazó elavult, alacsony komfortfokozatú önkormányzati lakóépületek szanálása. Ezeknek a lehetó'ségeknek a megteremtésével és biztosításával hozzájárultunk ahhoz, hogy 2008-ban is több ezer család élet- körülményei javuljanak a XIII. kerületben. Új kulturális központ- Az év egyikfontos döntése volt: új kulturális központtal gazdagodik a kerület.- A két évvel ezelőtt felújított Angyalföldi József Attila Művelő- dési Központ tevékenysége bizonyítja, milyen fontos kulturális, közösségteremtő' és összefogó szerepet tölt be egy ilyen intézmény. Nem sok idő múlva méltó társa lesz az intézménynek: a képviselő- testület egy új, multifunkciós, modern közösségi ház felépítéséről döntött, mely elsősorban Újlipót- város és Vizafogó lakói kulturális, közösségi igényeit lesz hivatott szolgálni. Régen várt lakossági igény valósul meg ezzel. Egyre több a felújított út- Az elmúlt évekhez hasonlóan 2008-ban is nagyarányú útrekonstrukció volt a kerületben.- A kerületi önkormányzat fontosnak tartja a kerületi úthálózat folyamatos és komplex javítását, ezért a közelmúltban elkészíttette a kerület átfogó forgalomtechnikai állapotvizsgálatát, felmérését, megjelölve a konkrét közép- és hosszú távú feladatokat. Az abban foglalt feladatok végrehajtása folyamatosan történik, nagy hangsúlyt fektetve az egyirányúsításra és forgalomcsillapításra. Ilyen forgalomtechnikai beruházás volt a Jász utca teljes hosszának egyirányúsítása. 42 utca felújítására, újjáépítésére pályáztunk sikerrel. Több mint tíz kerületi útszakaszt érintett az úthálózati felújítás és fejlesztés 326 millió forintos keretösszege. A kerületi önkormányzat tulajdonában lévő utak fenntartására 216 millió forintot fordítottunk. Szerkezetcserés útfelújítás három helyen volt. 2009- ben várhatóan további 22 útszakasz újul meg kizárólag kerületi forrásból 268 millió forintért. Budapesti viszonylatban a XIII. kerületi kerékpárút-hálózat már a jelenlegi kiépítettségében (közel 17 km) is példaértékű. Október óta további 3,7 km-es új kerékpárút készül 190 millió forintért. Szépülő parkok, játszóterek- Szembetűnő a kerületi parkok ápoltsága, a sok virág a közterületeken, a játszóterek megújulása, újak építése.- Közterületek gondozására, a kerületi parkok, játszóterek felújítására, fejlesztésére, a korábban megkezdett szépítési feladatok folytatására: virágosításra, parktakarításra, az ebtartás feltételeit javító programra 230 millió forint jutott. Elkészült a kerület új, átfogó, zöldfelületekre szóló stratégiája, az úgynevezett AngyalZÖLD program, mely a kerületi zöldfelület gondozásának, fejlesztésének hosszú távú stratégiáját tartalmazza. Játszóterek, udvarok, parkok, fákkal kapcsolatos tudnivalók és tervek választási cikluson átívelő dokumentuma ez, és - talán mondhatom hozzá - kicsit tudományos alapon kidolgozott programunk, mely az élhetőbb környezetért a kerületi összefogásra épít. Ha azt akarjuk, és mi azt akarjuk, hogy az itt élők jól érezzék magukat, otthonuknak tekintsék a XIII. kerületet, ahová szívesen jönnek haza, s ne szlogennek tekintsék, hogy „jó itt élni”, ahhoz a barátságos otthonosság és az egészséges élet feltételeit meg kell teremteni. Sportcélú beruházások hiszem, hogy az egészség megőrzésének egyik meghatározó eleme. Ám ahhoz, hogy ezt a szerepét betölthesse, meg kell teremteni a lakosság sportolási lehetőségeit, feltételeit. Most ez a feltételrendszer a sport területén is bővült, korszerűsödött a beruházások révén. Kerületünkben a sportolni vágyókat több mint tizenkétezer négyzetméter műfüves borítású pálya várja a négy említett oktatási intézményben, valamint az Újpalotai és a Rozsnyai úti sporttelepen. Jelentős beruházás helyszíne az Angyalföldi Láng Sporttelep, ahol a kor igényeinek megfelelő új főépületet emelnek, melyben öltözők, étterem, vendégszobák és négy squash-pálya lesz. A beruházási programnak része a sport- csarnok bővítése és a kerítésépítés. A beruházás becsült költsége meghaladja az 1 milliárd forintot. Egy forintra három- Az ember csak kapkodja a fejét, mennyi mindenre futotta hitel nélkül, vagyonfelélés nélkül.- A jó és fegyelmezett tervszerű gazdálkodás adja ehhez az alapot. De van más is. Csináltunk egy számítást: a hazai és nemzetközi pályázatokból 2006. október 1-je óta napjainkig összesen több mint 1 milliárd 150 millió forint nagyságú forrást nyertünk különböző pályázatokon. Az önrész általában 20-50 százalék között volt.- Akkor ez azt jelenti - elnagyoltan számolva -, hogy az önkormányzat 300-350 millió forintért jutott 1 milliárd 150 millió forinthoz?- Igen azt jelenti. * A kerületi jövő fejlesztésének dokumentuma- Köztudott, hogy polgármester úr a sport nagy barátja. Gondolom, nem véletlen, hogy országgyűlési képviselőként a parlament sportbizottságában tevékenykedik.- Valóban szeretem a sport minden formáját, meggyőződéssel- A képviselő-testület múlt év októberében elfogadta Budapest XIII. kerület integrált városfejlesztési stratégiáját. Nem volt korai a döntés?- Nem. Az a program, amely alapján fejlődik a kerület, változik, A sportolni vágyókat több mint tizenkétezer négyzetméter műfüves borítású pálya várja korszerűsödik arculata, belátható időn belül megvalósul. Szükség van egy olyan új programra, ami a korábbihoz képest magasabb szintről indulva megjelöli a fejlesztés területeit, meghatározza a fejlődés irányait. Ami pedig a gazdasági recessziót illeti: a világ előbb- utóbb kimászik belőle, és mi felkészülten várjuk a végét. De nemcsak várjuk, teszünk is valamit. A fejlesztésekkel munkát adunk cégeknek, embereknek, ezzel tompítjuk helyben a negatív hatását. Két választás között - az önkormányzat szolgáltató jellegéből adódóan - a közszolgáltatás, a köz szolgálatának minél magasabb szintű minőségi végzése kell hogy jellemezze a képviselői munkát. Jó volna, ha minden képviselő a sajátjának érezné a kerületet, de sajnos nem mindig ezt a szándékot, akaratot tapasztalom. Nem egyszer előfordul, hogy nem a kerületi lakók érdekeinek figyelembevétele és képviselete, hanem a politikai magamutogatás kerül előtérbe. 1 m ! ■* Az Újlipótvárosi Közösségi Ház látványterve- Miről szól ez a dokumentum?- Az elkészült stratégia mottója nyitottság és dinamizmus: az értékőrzés és a megújulás stratégiája. E jövőkép-megfogalmazás kifejezi a kerület állandó, pozitív alakulását és az elismert, szeretett értékek tudatos átörökítésének szándékát. A nyitottság a fizikai értelmén kívül a kerület szereplői közötti aktív kapcsolatra, a civil szféra bevonására és az önkormányzat elismerten szolgáltató voltára is utal. A kialakított stratégia olyan kerületet képzel el, amely megőrzi a fejlesztések jelenlegi előkelő fővárosi pozícióját, gondol a rászorulókra és nem engedi leszakadni őket. Olyan kerületet vázol fel a stratégia, amely lehetőséget teremt minden lakosának az életminőség javításához. Az önkormányzat a kerület fejlődésében továbbra is aktív irányító, koordináló szerepet tölt be. Továbbra is kedvező körülményeket alakít ki a magánfejlesztések megvalósulásához, szem előtt tartva a közszféra és a lakosság érdekeit. A köz szolgálata-A jövőről térjünk vissza a mába. A képviselő-testületet több párt képviselői alkotják, és szinte már természetes, ahogy azt idehaza sajnos már megszokhattuk, hogy a pártérdekek igen ritkán esnek egybe az önkormányzat vezetésének elképzeléseivel. Mi erről a véleménye?- A képviselő-testületi munkában annak a híve vagyok, hogy a politikának a választási időszakban kell elsősorban megjelennie.- A testület döntéseiről hogyan vélekedik? Végül is azokat az önkormányzatnak kellett végrehajtania.- A képviselő-testület döntései valósághűek, életszernek, végre- hajthatóak voltak. Ez a testület felelősségteljes munkáját jelzi, és azt, hogy jól előkészített, kiérlelt témák és előterjesztések kerültek napirendre. Ezúton is megköszönöm az előkészítők, a polgármes' téri hivatal, az intézmények és a gazdasági társaságok színvonalas munkáját, egyben az önkormányzat tevékenységének lakosság általi támogatását. Csak így tudtuk elérni mindazt az eredményt, amiről korábban beszámolhattam. 108 ezer lakos érdeke- Szakemberek szerint 2009 a világméretű gazdasági recesszió, a válság éve lesz. Ebben a helyzetben mit kívánna munkájában a kerület első számú vezetője?- Jó lenne, ha az együttműködés meghatározó eleme lenne idei munkánknak. Mi képviselőként mindannyian arra esküdtünk, hogy tevékenységünkben a kerület és a benne élők érdekeit képviseljük. Most ebben a nehéz időben azt kívánom, mert az itt élő 108 ezer lakos érdeke is azt kívánja, hogy a pártérdekeket félretéve fogjunk össze, működjünk együtt közös otthonunkért, a XIII. kerületért! Ezt várom és szeretném 2009-ben.- Polgármester úr, köszönjük az interjút! Jusztusz Gábor