XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-01-15 / 1-2. szám
2008. január 15. TIZENHARMADIK Í KERÜLETI HÍRNÖK Koszorúk Gidófalvy Lajos emlékére Január 5-én koszorúzták meg Vitéz Gidófalvy Lajos ezredes emléktábláját, a róla elnevezett lakótelep egyik háztömbjén. Az ezredes 1901. január 1-jén született az Erdélyben lévő Bögözön, és 1945. január 4-én halt meg Budapesten, feltehetően az Erzsébet híd lábánál. Tanulmányait a budapesti közgazdasági egyetemen kezdte, de anyagi nehézségek miatt nem fejezte be. Miniszteri tisztviselői állásának elvesztése után segédmunkásként dolgozott, majd a XIII. kerületi katonai parancsnokságon, mint körzeti leventeparancsnok teljesített szolgálatot. 1944 őszén megbízást kapott a XIII/1. Kiegészítő Karhatalmi Század megalakítására. Mint demokratikus gondolkodású és németellenes érzelmű tiszt, lehetővé tette, hogy a Vil- mos-laktanyában levő alakulatánál katonaszökevények, szökött munkaszolgálatosok és más üldözöttek menedéket kapjanak. Kapcsolatot talált az ellenállási mozgalommal, és a már 2000-re duzzadt alakulat tagjaiból létrehozott ellenállási csoportokkal német- és nyilasellenes akciókat hajtottak végre. 1945 januárjában a nyilasokkal vívott tűzharcban vesztette életét. T.ZS. A képviselő-testület 2008. január 10-i ülésén Önkormányzatunk Befogadó Munkahely díjas Új munkahelyek, egyenlőbb esélyek- dr. Prechlik Lajos Bélát 2008. január 16. napjától határozatlan időre - hat hónapos próbaidő kikötésével - kinevezte a polgár- mesteri hivatal jegyzőjének;- a szervezeti és működési szabályzatáról szóló módosító indítványnak nem adott helyt;- elfogadta a Csata Utcai Általános Iskola utcai homlokzati nyílászárók cseréje; a Berzsenyi Dániel Gimnázium - nyílászárócsere folytatása és vizesblokk felújítása; a Hegedűs Gyula utca 123-127. Csupa - Csoda Tagóvoda konyha és mosdó felújítása; a Futár utca 18., Eötvös József Általános Iskola tornatermi vizesblokkfelújítás, álmennyezet cseréje; a Futár Tagóvoda elektromos hálózat és álmennyezet cseréje; a Tüzér utcai Gyermekkert Tagóvoda konyha és kapcsolódó helyiségek felújítása; a Gyöngyösi Tagóvoda külső nyílászáró felújítása és szigetelése; a Jász utcai Hancúrház Bölcsőde álmennyezet cseréje; a Fiastyúk utcai Hegedűs Géza Általános Iskola tornatermi felújítása; a Gogol utcai Hétszín Tagóvoda utcai és udvari nyílászárók cseréje; a Karikás Frigyes utcai Hunyadi Mátyás Általános Iskola tornatermi szárny rekonstrukciója; az Esküvő közi Mese Tagóvoda homlokzati nyílászáró cseréje; a Kassák Lajos utcai Meséskert Napközi Otthonos Óvoda konyhafelújítása; a Thurzó utcai Napsugár Óvoda teljes belső rekonstrukciója; a Németh László Gimnázium főépület akadálymentesítése, felvonó létesítése; a Tutaj utcai Pannónia Általános Iskola alagsori és részleges gépészeti felújítása, tornatermi rekonstrukciója; a margitszigeti Petőfi Sándor Napközis Tábor udvar-rekonstrukciója; a Radnóti Miklós u. 35., Tanuszoda gázüzemű kazán beszerzése, fűtési rendszer kiépítése beruházási programját és célokmányokat;- elfogadta a Váci út 88-90. szám alatti új óvoda és bölcsőde létesítését;- elfogadta az Angyalföldi út-Klapka utca-Tüzér utca-Dózsa György út által határolt terület rehabilitációs programját, melynek lebonyolításával az AVK Zrt.-t bízta meg;- egyetértett a helyi önkormányzat köz- művelődési érdekeltségnövelő támogatására készített támogatási kérelem tartalmával, annak szövegét elfogadta;- úgy döntött, hogy részt vesz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, a Középmagyarországi Operatív Program keretében megvalósuló, a közoktatási intézmények beruházásainak támogatása tárgyú pályázaton, az önrész fedezetéül az 5 600 E Ft összeget biztosítja;- érvényessé és eredményessé nyilvánította a Rokolya utca-Jász utca sarok egy része beépítésére vonatkozó ingatlanfejlesztési koncepció kidolgozására kiírt pályázatot, melynek alapján a Tourland Rendezvény- szervező Korlátolt Felelősségű Társaság pályázatát nyilvánította nyertessé. Ügy döntött, hogy az ingatlan megosztását követően a 26445/5. hrsz. alatt létrejövő ingatlant a törzsvagyonából kivonja, és forgalomképessé nyilvánítja, így azt kivett, beépítetlen terület művelési ág megjelöléssel kéri az in- gatlan-nyilvántartásbabejegyezni és arra eladási ajánlatot tesz;- úgy döntött, hogy az alábbi politikai állásfoglalást teszi: „Szélsőséges politikai nézeteket hangoztató, rasszista, antiszemita, kirekesztő, másokban félelmet keltő szervezet és személy részére Budapest főváros XIII. kerületében közterületre területfoglalási engedélyt, illetve az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanra bérbeadási engedélyt nem ad. A tilalom kiterjed minden olyan rendezvényre - annak szervezőitől függetlenül -, melyen ilyen szervezetek tevékenységét népszerűsítik”. Az esélyegyenlőség nemcsak a szolidaritás miatt fontos, hanem gazdaságilag is hasznos. Ez volt a fő gondolata az Új munkahelyek, egyenlőbb esélyek címmel, december 13-án rendezett konferenciának, amelyet a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. szervezett a közép-magyarországi régió munkáltatói, szolgáltatói és szakemberei részére. A tanácskozás színhelye nem véletlen, a Benczúr Házban, azaz a Postás Művelődési Központban volt, hiszen ezen alkalommal adta át Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a szervező díjait, többek között a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóhelyettesének, Szűts Ildikónak A legjobb esélyegyenlőségi terv díját. Kerületünknek is fontos volt ez az esemény, hiszen a 2007. évi Befogadó Munkahely Díjjal ismerték el a XIII. kerület önkormányzatának tevékenységét. Nagy a politikusok felelőssége I A konferencia résztvevőit Németh Szilárd, a Fővárosi Közgyűlés Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottságának elnöke köszöntötte. Elmondta: a politikusok felelőssége óriási az esély- egyenlőség megteremtésében, az egyenlő bánásmód elvének védelmében, mindennemű diszkrimináció megszüntetésében. Felajánlotta, hogy minden eszközzel segíti az egyenlő bánásmód elvének megvalósítását. Az esélyegyenlőség bevitele az üzletpolitikába, a vállalatpolitikába nemcsak törvényi kötelezettség, hanem gazdasági előnyökkel is járhat. Még sok a diszkrimináció Kulinyi Márton, a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. igazgatója, a tanácskozás egyik előadója is hasonlóképpen az esélyegyenlőség fontosságáról nyilatkozott lapunknak.- A verseny- és piacorientált Magyarországon még mindig nagy a munkanélküliség és nehéz elhelyezkedni még az egészséges, jó szakembereknek is. Különösen nehéz azoknak, akiket a munkaerőpiac botor módon leértékel. Ilyenek a szakmailag képzetlenek, a kismamák, a negyven és hatvan év körüliek, a romák, a halmozottan hátrányos helyzetűek, a csökkent munkaképességűek. Vannak cégek és szakemberek, akik fontosnak tartják, hogy egyenlő esélyt küzdjenek ki a hátrányos helyzetűeknek is. A diszkriminációt a törvény bünteti. Gazdaságilag kifizetődő az esélyegyenlőség elvének alkalmazása. Érdemes figyelni a munkavállalók másságára, sokszínűségére, értékeire, hiszen pályázati támogatások is vannak e célra. Tehát nemcsak szolidaritásról van szó, hanem gazdaságosságról is. Az egyenlő bánásmód elve bevezetésének csak néhány éves múltja van Magyarországon. Sajnos, a diszkriminációt még sok munkahelyen alkalmazzák. Mindannyian találkozhatunk felháborító esetekkel, amikor valakit azért nem vesznek fel munkára, mert roma, kismama vagy csökkent munkaképességű. Még el kell telni egy kis időnek, amíg az egyenlő bánásmód elvének megsértése a hivatalos statisztikákban is megjelenik, és még többet kell várnunk, hogy a munkáltatók is elfogadják. A tanácskozáson felhívtuk a figyelmet az uniós támogatások igénybevételének lehetőségeire. Ügy lehet pályázni, ha az ötven főt meghaladó cégek esélyegyenlőség-tervet, programot is készítenek. Ez a téma számomra nem politikai kérdés, fontosnak tartom, hogy mindenki, aki valamilyen diszkrimináció miatt nem tud munkahelyet találni, profitáljon abból a szakmai eredményből, amellyel ösztönözzük a munkáltatót, hogy jobban figyeljen az egyenlő bánásmód elvére. A politikusoknak is üzenünk, jobban figyeljenek az esélyegyenlőségre. Akit bővebben érdekel ez a téma, megnézheti a www.pestesely.hu honlapot, amelyen a szolgálat rendezvényei, kiadványai megtalálhatók, másrészt pedig erről a honlapról át lehet menni egy másikra - a humanstudioegal- net.hu oldalra -, amely kifejezetten a munkahelyi esélyegyenlőségről, az esélyegyenlőségi terv készítéséről, sőt, az akadálymentesítésről is szól - tájékoztatott az igazgató. Befogadó szemléletmód a XIII. kerületi önkormányzatnál A 2007. évi Befogadó Munkahely Díj, a XIII. kerület önkormányzat kitüntetésének indoka az volt, hogy az önkormányzat egészére jellemző a befogadó szemléletmód, melyet a partnerek visszajelzései is megerősítettek. Nemcsak irányelveket fogalmaz meg, melyek szépen hangzanak akár a helyi szabályozásban vagy esélyegyenlőségi tervben, hanem a mindennapokban alkalmazza a kidolgozott intézkedéseket a munkavállalók érdekében. A pályakezdőket, a gyesről visszatérőket mentorok segítik, egészséges életmódra ösztönzik a 40 év felettieket, folyamatos szűrővizsgálatot biztosítanak. Akadálymentes és ergonómiai munkakörnyezetben dolgozhatnak a munkatársak. A bérezésben teljesítményértékelési rendszert vezettek be, emellett a juttatás rendszere is széles körű, figyelembe veszi a kiemelt célcsoportokat. A XIII. kerületi önkormányzat esélyegyenlőségi terve jól strukturált, átfogó esélyegyenlőségi stratégiával rendelkezik. Az egyenlő esély elvét intézményeiben is bevezette. Udvarhelyi András