XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)

2008-08-01 / 15-16. szám

K erületünkben hozzávetőleg kétszáz védetté nyilvánított épület van. Ezek építészeti ér­téket képviselnek, ezért megóvá­suk és az utókor számára való megőrzésük közös feladat. Ezt fel­ismerve az önkormányzat az idén első alkalommal értékvédelmi tá­mogatás címén pályázatot írt ki. Ennek nyomán most három társasház juthat komoly összegű, vissza nem térítendő értékvédelmi támogatáshoz. Erdős Lászlótól, a Kerületfej­lesztési és Kerületüzemeltetési (KÉK) Bizottság elnökétől a többi között arról érdeklődtünk, kik és milyen feltételekkel pályázhattak a támogatásra. Az épület eredeti állapota- A kerületi önkormányzat már a múlt év közepén megalkotta a vé­dett építészeti értékek megőrzésé­nek támogatásáról szóló rendele­tet. Ez lehetővé teszi, hogy anyagi forrásokat biztosítsunk a kerüle­tünkben levő, jogszabállyal védet­té nyilvánított építészeti értékek felújításához olyan módon, hogy az éves költségvetési rendeletben meghatározott összeget különí­tünk el erre a célra - tájékoztatott Erdős László. Ez volt az alapja a KÉK Bizottság által az idén január­ban XIII. Kerületi Értékvédelmi Támogatás címmel kiírt pályázat­nak, amelynek lebonyolításához a Főépítészi Iroda mellett a Jogi Osz­tály, a V agyonkezelő Zrt., valamint a Környezetgazdálkodási Kht. is nagy segítséget nyújtott. A főváros által védetté nyilvání­tott, valamely építészeti korsza­kot, stílust képviselő, illetve ki­emelkedő építész által tervezett épületek tulajdonosainak - zöm­mel társasházaknak - pályázatá­nál előnyt élveznek azok, akik a fő­polgármesteri hivatalhoz is be­nyújtják felújítási igényüket. A cél az, hogy teljesen vagy legalább részben visszaállítsák az épület eredeti állapotát. A fővárostól és a kerülettől elnyert támogatás együttesen nagyobb esélyt ad el­képzelésük megvalósításához.- Hány pályázó volt az idén, és a nyertesek mekkora összeget kap­hatnak?- A határidőt április végére tűz­tük ki, addig négy pályázat érke­zett be. Hogy milyen munka elvég­zéséhez mekkora támogatásra tar­tanak igényt, azt maguk a társas­házak jelölték meg. A rendelkezés­re álló kilencmillió forintos keret­ből végül három társasház jutott összesen hozzávetőleg négymillió százötvenezer forinthoz. A KÉK Bizottság egyhangú sza­vazással támogatta a Radnóti Mik­lós utca 25. számú társasház kérel­mét, és csaknem hárommillió fo­rint vissza nem térítendő támoga­tást nyújt függőfolyosó felújításá­ra azzal a feltétellel, hogy az erede­ti burkolatot legalább egy szinten kijavítva őrizzék meg. Ugyancsak támogattuk a Tátra utca 26. szám alatti társasház pályázatát: szá­mukra hétszázhuszonötezer fo­rintot biztosítunk kapualj- és lép- csőház-felújítás céljára. A Váci út 4. számú ház műemlék épület, a fő­lépcsőháza felújítására közel fél­milliós vissza nem térítendő érték- védelmi támogatásban részesül. Most nem tudtuk támogatni a Tátra utca 23/A társasház kérel­mét, mert egy tetőtér-beépítési en­gedélyük elfogadásra vár. Ha ez megtörténik, akkor ismét pályáz­hatnak értékvédelmi támogatásra. Nehéz előteremteni a szükséges önrészt- Miben látja az okát annak, hogy kevés ház élt a pályázás lehe­tőségével, és mi történik az emiatt megmaradt pénzzel?- Egyrészt a pályázat az idén de­bütált, ezért valószínűleg keveseb­ben tudtak róla. Másrészt az is lát­ható, hogy a társasházak egy részé­nek nehéz előteremtenie a szüksé­ges önrészt. Most nem merítettük ki a rendelkezésre álló keretet, de a maradvány nem vész el: felhasz­nálásáról később dönt a KÉK Bi­zottság. Javasoltuk, hogy a pályázaton nyertes társasházakban a munka befejezését követően egységes emléktáblát helyezzenek el. Ez emlékeztet majd arra, hogy az adott felújítást az önkormányzat támogatásával végezték el. Ami pedig a folytatást illeti: önkor­mányzatunk eddig is számos pá­lyázattal segítette a kerületi épüle­tek és környezetük megújulását, és nem lesz ez másképp ezután sem. Ezért javasoljuk a társashá­zak lakóinak: kísérjék figyelem­mel a lehetőségeket, és éljenek ve­lük. CsopV. A Radnóti Miklós utca 25. számú társasház vissza nem térítendő támogatást kap afiiggő- folyosófelújítására 2008. augusztus 1. Értékvédelmi támogatás Három társasház nyert az első pályázaton A XIII. Kerület Közművelődéséért Közalapítvány 2008. évi nyertes pályázatai PÁLYÁZÓ PÁLYÁZAT TARTALMA TÁMOGATÁS (E Ft) Angyalföldért Egyesület Közművelődési programok előadói díja, DVD-k vásárlása 100 Aulart-Galéria Működési kiadások (reklám-, posta-, anyagköltség) 50 Cédrus Művészeti Alapítvány A Napút folyóirat Margitszigettel foglalkozó számának kiadása 50 Cseh Krisztina Kiállítás költségei. Kiállítás az Újlipótvárosi Klub Galériában 50 Dagály Kulturális Alapítvány „Táncvirág” c. program megvalósítása (tiszteletdíj, eszközök vásárlása) 50 Decsi Ilona Luca grafikusművész Lipótvárosi Szépasszonyok - Grafikai sorozat - Kiadvány 50 Dobos Kálmán Jubileumi szerzői est, hangverseny, vokális és hangszeres zene 50 Dresch Mihály A Dresch Quartet új lemezének kiadása 80 Egyesített Óvoda Napraforgó Tagóvoda Óvodások kulturális programon való részvétele (Bábszínházi belépők) 50 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XII1/6. Angyalföldi Kertvárosi Könyvtára A mondókától a meséig - Kismamák a könyvtárban (tiszteletdíj) 60 Glósz András Fotográfiák készítése - XIII. kér. életképek, a XIII. kér. új életterei 50 Hallássérültek Kultúrájáért Alapítvány Speciális színházi előadások szervezése, lebonyolítása 50 Hungarovox Bt. (Kaiser László) Angyalföldi beszélgetések c. kötet megjelentetése 80 Illés Lajos Az író magántörténelme c. kötet megjelentetése 140 Keil Ernő Közhasznú Fúvószenei Egyesület Kottaborítók vásárlása 80 Láng Művelődési Központ (Váradi Edit) A Kézfogás Kórus jubileumi műsorának költsége 50 Mozgássérültek Budapesti Egyesülete XIII. kerületi szervezete Szüreti „Süti verseny” díjazása, DVD lejátszó vásárlása 50 Stella Koncertkórus Egyesület Nemzetközi fesztiválon való részvétel utazási költsége 80 Szűcs Ildikó Rendhagyó irodalomórák, versműsorok 80 Trendeli Alapítvány Zsidó gyermek imakönyvek kiadása héber és magyar nyelven 50 Varga Tüske Péter Önálló kiállítás-szállítás, installációs anyagok 50 XIII. Kerületi Képző- és Iparművészek Egyesülete Kassai kiállítás, egyéb működési kiadások támogatása 120 XIII. Kerületi Közművelődési NKft. „Dobbantó” Könnyűzenei tehetségkutató verseny (tiszteletdíj, díjak) 50 XIII. Kerületi Közművelődési NKft. Adventi koncert a Hortus M. Singers énekegyüttessel 80 XIII. Kerületi Közművelődési NKft. Sebő Klub (Sebő Együttes - havi egy alkalommal) 100 XIII. Kerületi Közművelődési NKft.-Iránytű Ifi. Inf. és Tanácsadó Iroda [Vízöntő Klub - művészeti csoportok 100 Pályázat tovább­tanulóknak A XIII. Kerület Gyermekeiért Köz- alapítvány pályázatot hirdet főis­kolai, illetve egyetemi tanulmá­nyaikat államilag finanszírozott oktatási intézmény nappali tago­zatán, 2008. szeptemberében megkezdő, nehéz szociális körül­mények között élő XIII. kerület­ben lakó fiatalok részére. A felsőfo­kú szakképzést megkezdők nem pá­lyázhatnak. A pályázati kiírás és űrlap átve­hető a Polgármesteri Hivatal Ügy­félszolgálati Irodáján (Béke tér 1.), illetve letölthető az önkormányzat honlapjáról (www.bpl3.hu). A pályázatokat az Önkormány­zat Polgármesteri Hivatalának Művelődési, Ifjúsági és Sport Osz­tályára kell benyújtani (cím: 1139 Bp., Béke tér 1. III/356.452-4118). A pályázat benyújtási határide­je: 2008. augusztus 15. A pályázat elbírálása: 2008. szeptember 9. A hiányos, vagy késve érkezett pályázatokat a kuratórium nem tudja figyelembe venni. Holopné Schramek Kornélia elnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom