XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-02 / 9. szám
2008. május 2. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 15 Bács Emese kiállítása a Klub-Galériában Május 30-ig látogatható Bács Emese festőművész kiállítása az Újlipótvárosi Klub-Galériában. A kiállítást dr. Feledy Balázs művészettörténész nyitja meg május 14-én 18 órakor. Bács Emese képzőművész otthonosan mozog a festészet, a fekete-fehér toll- rajzok és grafikák világában, ezenkívül szobrokat is készít. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett, ám amikor Erasmus ösztöndíjasként Milánóban járt, akkor kezdett grafikákat rajzolni. Aztán három évvel ezelőtt egy másik ösztöndíjnak köszönhetően Bécsbe utazott, ahol kollázsokat készített. A szobrászkodást kirándulásként fogja fel, mely nagy szabadságot ad számára, hiszen nem kell alkotás közben tartania a berögzüléstől és a megszokástól. Szobrai kisollóból, harisnyából, konnektorból vagy éppen cipőtalpból készülnek. A most nyíló kiállításán kétsorozat- nyi grafikát és legalább 20 szobrot fog az érdeklődő közönség elé tárni. A képzőművész elmondta: nem akar eszté- tizálni, tetszelegni, sokkal inkább arra vágyik, hogy megragadja és átadja a benne megfogalmazódott gondolatokat. Embert és környezetét ábrázolja úgy, ahogyan talán senki más. A kiállítás 14-20 óráig látogatható a galériában (Tátra utca 20/b). Bővebb információ: tel./fax: 320-5380 vagy www.ujlipotvárosiklubgaleria.com internetes weboldalon. T.ZS. A XIII. Kerületi Önkormányzat megbízásából az AVK Zrt. 1,5 vagy 2 szobás, nem távfűtéses önkormányzati lakások bérleti jogát visszavásárolná, illetve magánlakások tulajdonjogát megvásárolná! Ajánlatokat az alábbi telefonszámokon várjuk: 450-3120,450-2786. Az év minden napján fogorvosi rendelés 1136 Budapest, Bulcsú u. 23/B (Lehel térnél üzlethelyiség) Telefon: 329-8226,349-0756 O Akut ellátás O Konzultáció O Fogbeültetés O Szájsebészeti rendelés O Panorámaröntgen O Porcelán-, arany inlay O Hídpótlások O Kivehető pótlások Nyitva tartás: hétfőtől petitekig: 8-20 óráig, szombat, vasarnap: 8-20 óráig. 6ÍE) OPTIKA Hozza be régi szemüvegét és új keretét féláron kapja! VI., Lehel ii. 5. (Bulcsú u. sarok); Telefon: 349-6550 XIII., Búke u. 106. (Fiastyúk utcai sarok); Telefon: 329-9573 XIII., Váci út 44. (Lehel téri templomnál) Rendel: dr. Majetics Zsuzsanna főorvos és dr. Gyurákovics Margit főorvos essitoR Panye?v/übor »?§k"rb0 NYELVTANULÁS MAGOLÁS NÉLKÜL ANGOL-NÉMET nyelvtanulás Brain Turbo módszerrel: •rendkívül hatékony •AVS (audiovizuális stimuláció) • biofeedback vezérlés • alfaközeli állapotban rögzülő tananyag - gépi órák • 24 órán belüli visszahívás, emlékeztetés - tanári órák • 20+20 alkalom = 1 szint, kezdő, közép, haladó • csak napi 45perc 40 napon keresztül NINCS HÁZI FELADAT! NINCS MAGOLÁS! 20% NYITÁSI KEDVEZMÉNY! INGYENES PRÓBAÓRA! 1136 Budapest, Pannónia u. 15. Tel./fax: 789-3440, 06-30-470-4083 www.nyelvlabor.hu Megbízható partner a könyvelésben! UFO Könyvelőiroda a Mammut közelében ■ teljes körű könyvelés ■ bérszámfejtés ■ hatóságok előtti képviselet ■ szaktanácsadás Szakértő szolgáltatás korrekt áron. UFO Ügyviteli Szolgáltató Kft. Telefon: 316-7182,06-20410-0534 , E-mail: lifo@axelero.hu . UilOLŐDJl] Üt, H 'JdJ'Jíl Hz) 'jll J‘J2J ÍÜ'JIiUÍ, •Ji'iviiU'J-juiűuy huu'Jl'Júi’iiu ilyn íteláüi iussfcfoll lŐJ'J-l'V íi'jüy/ ír. J'l. 1. 'dni. (Oünsöl i/.-í1’jbZr u. w.jíí) RuiIwIűzu’JIIIlWilO liuű-jiivri uiu-jéuLi-ju'Jjt-j u'Jíuiűií GÉPELÉS Levelek, szakdolgozatok, diplomamunkák, nagyobb terjedelmű szövegek stb. számítógépes gépelését vállalom nyomdaipari végzettséggel. Tel.: 06-20-330-2157 TEREMGARÁZS 1,6 M Ft, udvari beálló 500 000 Ft 1139 Bp., Szegedi út 7. Új építésű, 42 lakásos társasház földszintjén és pinceszintjén parkolók eladók. Érdeklődni lehet a 451-1666 vagy a 06-30-382-5382-es telefonszámokon. www.szegedihaz.hu IRODA 1139 Bp., Szegedi út 7. Új építésű, 42 lakásos társasház földszintjén utcai, 20 nm-es iroda eladó külön wc-vel és zuhanyzóval. Irányár: 8 000 000 Ft. Érdeklődni lehet a 451-1666 vagy a 06-30-382-5382-es telefonszámokon. www.szegedihaz.hu A Lux-gépek segítségével mindenki számára elérhetővé válik az atka- és vegyszermentes, tiszta otthon. Kérje ingyenes bemutatónkat! _____ __ Lux Hungária Kft. T el.: 06-20-399-7712 (Mészáros Anikó) www.luxh.hu Spárga és eperhetek a Művész Étteremben 2008. május 1. és június 1. között! Ízelítőül: • Színes spárgaceruzák füstölt lazaccal 1200 Ft • Hideg joghurtos spárgaleves eperrel 850 Ft • Sült csirkemell spárgarétessel és zöldspárga pestóval 1550 Ft • Fehér spárgás creme brulée 750 Ft Nyitva tartás: a hét minden napján 12-23 óráig. Asztalfoglalás: 784-4483, www.muveszetterem.hu Megújult a Fedél Nélkül A 15. évfolyamát taposó Fedél Nélkül - a legrégebbi és a legismertebb magyar utcalap, melyet hajléktalan emberek írnak, szerkesztenek és terjesztenek Budapest közterületein. Lapunk 2008 tavaszán megújul. A kéthetente csütörtökönként megjelenő lap világviszonylatban is egyedülálló, magas színvonalú szépprózák és versek tárháza, rendszeresen olvashatunk benne a Menhely Alapítvány munkájáról, megismerhetik művészeti pályázatunk díjazott alkotásait, de találhatunk rejtvényt, állandó rovatot a szenvedélybetegségekről. A lapnak meghatározott eladási ára nincsen, terjesztőink jelenleg 30 forintot költenek egy-egy példány beszerzésére, bevételeikről nem kell elszámolniuk. A kapott adományért cserébe fényképes igazolvánnyal rendelkező, terjesztői szabályzatunkat betartó terjesztőnk köteles egy friss lapszámot átadni önnek. A kereszteződésekben gyűrött példányával látható emberek nem a Fedél Nélkül terjesztői, hanem lapunkat segédeszközként használó koldusok. Keresse lapunkat a főváros utcáin! www.fedelnelkul.hu, fedelnelkul@fedelnelkul.hu