XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)

2007-01-17 / 1-2. szám

w TIZENHARMADIK laS KERÜLETI HÍRNÖK 2007. január 17. Papp Ferenc emlékére Papp Ferenc emléktábláját a Gogol utca 27-es számú ház falán a baráti kör és a XIII. kerü­leti önkormányzat2006. november 27-én avatta fel Papp Ferenc akadémi­kus, számítógépes nyel­vészprofesszorra emlé­kezve, élete utolsó évei­nek lakhelyén, a Gogol ut­ca 27-es számú háznál emléktáblát avatott fel a Papp Ferenc Baráti Kör és a XIII. kerületi önkor­mányzat. Papp Ferencet a magyar számí­tógépes nyelvészeti kutatások út- törőjeként, illetve a hazai és nem­zetközi russzisztika és alkalmazott nyelvészet kimagasló alakjaként tartja számon a magyar tudomá­nyos élet. A Gogol utca 27. számú házban élt életének utolsó tizenöt esztendejében. 2001 áprilisában hunyt el 71 éves korában. Tudo­mányos munkássága, oktatás- és tudományszervező tevékenysége példaértékű valamennyi tanítvá­nya és tisztelője számára. Az orosz-francia szakos fiatal­ember 1948-ban kezdte meg ta­nulmányait a budapesti Eötvös Kollégiumban, és 1956 őszén már a nyelvtudomány legfiatalabb kandidátusaként tartják nyilván az Akadémián. Hasonlóképpen a legfiatalabbak között van, amikor 1976-ban levelező tagja lesz a Ma­gyar Tudományos Akadémiának, amelynek kilenc évvel később vá­lasztják rendes tagjává. Életpályá­ja Debrecent és Budapestet köti össze: 1955-ben lett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem oktatója, majd tanszékvezető ta­nára, 1982-től a Budapesti Köz- gazdasági Egyetem Nyelvi Intéze­tét vezette, 1985 és 1988 között pe­dig az ELTE BTK Általános és Al­kalmazott Nyelvészeti Tan­székének volt a vezetője. 1985-ben az MTA Nyelvtudományi Intéze­tének kutatóprofesszoraként szer­vezte és indította útjára az akadé­miai nagyszótárral kapcsolatos számítógépes munkálatokat, amelyeket a 2000-ben bekövetke­zett nyugdíjazásáig irányított. Papp Ferenc kutatásai fordula­tot hoztak a magyar leíró nyelvé­szetben, forradalmasították a szó­tárírást. Az 1960-as években elin­dított számítógépes munkálatok, a hétkötetes Értelmező szótár sza­vainak rögzítése, elemzése és rendszerezése alapmunkának szá­mít a számítógépes nyelvészek kö­rében napjainkban is. Az 1969-ben megjelent, számítógépes adatbá­zison alapuló szóvégmutató szótár világelsők között látott napvilágot. Papp professzor russzisztikai munkásságának egyik kiemelke­dő állomása az 1979-ben megje­lent Könyv az orosz nyelvről című műve, amely az orosz nyelv rejtel­meibe enged betekintést, minden­ki számára közérthetően és élveze­tes stílusban bemutatva a tudo­mány eredményeit. Cikkeinek, ta­nulmányainak száma meghaladja a kétszázat. „Vérbeli alkalmazott nyelvész volt, aki a nyelvtudo­mány minden területén az elméle­ti eredmények gyakorlati alkal­mazhatóságát is szem előtt tartot­ta” - emlékezik róla egyik pálya­társa, Kiefer Ferenc professzor. Az ünnepségen Szépe György és Prószéky Gábor idézte fel Papp Fe­renc személyét. A több mint fél év­századon át pályatárs Szépe pro­fesszor szavaiból olyan tudós sze­mélyisége bontakozott ki, aki az igazság híve volt a tudományban és a szépségé a filológiában, aki az orosz nyelv és irodalom kérdését a kultúra iránti szeretet és tisztelet kérdésének tekintette, aki az 1930- as évek sok mindennel küszködő generációjának képviselőjeként is mindig maximálisan tudott telje­síteni, és akit Japántól Kanadáig ismernek - ma is - emberségéről és tudományos eredményeiről. Magyarországi emléktáblán min­den bizonnyal először jelenik meg a „számítógépes nyelvészet” kife­jezés - hallottuk a Gogol utcai la­kásba gyakran ellátogató Prószéky Gábortól, akit a napjainkban folyó magyar számítógépes nyelvészeti kutatások vezéralakjaként ismer­nek világszerte. Megtudtuk tőle azt is, hogy Papp Ferenc soha nem vi­selkedett megközelíthetetlen pro­fesszorként vagy neves akadémi­kusként, hanem mindig a „barát” volt, és egyben a legjobb értelem­ben vett „tanár”, akivel mindenről lehetett beszélgetni, vitatkozni - és tanulni tőle. A műsor szellemisége Papp Ferenc szellemiségét hozta az ün­neplők közé. Az orosz író nevét viselő Gogol utca valószínűleg nem hallott még Puskin- és Jesze- nyin-verset eredetiben. A kerüle­ti középiskolák összefogásának köszönhetően a költemények Jász Zoltán (Szabó Ervin Gimná­zium), Mikó Veronika (Berzsenyi Dániel Gimnázium), Mártonffy Sarolt (Ady Endre Gimnázium) és Sárvári Fanni (Continuo Zene- művészeti Szakközépiskola) tol­mácsolásában hangzottak el oro­szul és magyarul. Az ünnepség hangulatát a Continuo-növen- dékek muzsikája varázsolta meg­hittebbé. Az emléktáblán koszo­rút helyezett el a Papp Ferenc Ba­ráti Kör, a kerületi önkormány­zat, a társasház képviselője és tiszteletüket fejezték ki Papp Fe­renc tanítványai.- Tóth ­„Gyerekkorunk" ; ó dolguk volt a Faludi utcai gyerekeknek! Az ötvenes években még nem volt parko­sítva a házak között, így hát nyáron nap­hosszat a forró homokban ücsörögtünk, ko­moly homokvárakat építettünk alagutakkal, folyókkal, hidakkal és virágos kertekkel. Ha eluntuk, „kirándultunk” a házak fölötti domboldalra, amit bozótok és vadvirágok tarkítottak. Oda temettük el „Mandi”-t, a kanári madarunkat hófehér vattával kibé­lelt kék papírdobozban. Libasorban kísér­tük a domboldali „temetőbe”, és megsirat­tuk, mert csodás hangjával sok örömet szer­zett gyereknek és felnőttnek egyaránt. Ak­koriban még átjártunk egymáshoz, az ajtók nyitva voltak, ha valaki véletlenül becsapta maga mögött, nem volt gond, a szomszéd kulcsával kinyitotta. Mi, gyerekek az ajtók előtt ácsorogva beleszimatoltunk a levegőbe és megéreztük a szomszéd nagymama süte­ményének illatát. Nem tudom miből, és ho­gyan hozták össze ezeket a süteményeket, de még ma is a számban érzem az ízüket. Abban az időben mindenki dolgozott, nők és férfiak egyaránt; a Váci út vagy Új­pest gyáraiban, ezért a gyerekek egyedül voltak. Az itt lakó nagymamák dolga volt ránk, gyerekekre is ügyelni. Temérdek dol­guk mellett fél szemüket mindig rajtunk tartották, így látszólag szabadon hagytak bennünket, de mégis felügyelet alatt vol­tunk. S ahogy nőttünk, úgy bővült a játékok köre. Játszottunk saroklesőt, az ugrálókötéllel csodákat műveltünk, és a do­bó „pikénk” sem tévesztette el az ugróisko­lát. Ritkán voltunk betegek, hogy miért? Nos, talán azért, mert a házak fölött húzó­dott az Új palotai út, amit mi, gyerekek sportpályának használtunk. Nyaranta ott labdáztunk (a szülői tiltás ellenére), télen ott szánkáztunk le az úton; igaz, óránként feltűnt egy-egy teherautó, de nagyon lassan jöttek, vigyáztak ránk. Az út túloldalán ér­dekes világ tárult elénk. Ott volt a tehené­szet! Minden reggel az Új palotai úton haj­tották a teheneket a Rákos-patak partjára, estig ott legeltek, és alkonyattájt poroszkál- tak haza. A környéken mindenki tudta, hogy este hét óra körül lehet menni a friss tejért. Egyszer egy héten túrót és tejfölt is le­hetett kapni megfizethető áron. Az a hely varázslatos volt számunkra állataival, haj­nalkával befutatott kerítésével. Mögötte állt a titokzatos „kastély”, roskadozó épületé­vel, málló vakolatával elérhetetlen világot jelentett számunkra, mivel odáig sosem en­gedtek el bennünket, pedig akkoriban úgy jöttünk el hazulról, hogy megmondtuk ho­vá megyünk, és mikor jövünk vissza, még óránk sem volt. Az elmúlt évtizedek során megváltozott minden. A tehenészet helyén tízemeletes ház áll, az Új palotai úton sem szánkóznak többé a gyerekek a nagy autóforgalom mi­att. Az ajtókat sem lehet már nyitva hagyni, lakattal és vasráccsal zárják. A régi gyerekek közül talán még egy-kettő lakik a környé­ken. Sokan elköltöztek, de ha néha sütök va­lamit, mindig viszek kóstolót a szomszéd­nak. Németh Marietta

Next

/
Oldalképek
Tartalom