XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-07-04 / 13-14. szám
TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK Terítéken a magyar élelmiszer 2007. július 4. Kicsit bővebben Tájékoztatás a csontritkulás vizsgálatról Harsánypiros eper, roppanós cseresznye, mézédes dinnye, illatos kenyér és aranyló bor csábította kóstolóra a Lehel Csarnok járókelőit a legutóbbi élelmiszer-bemutatón. 2007.. június 6-tól több napon keresztül a csarnok Galériáján egymás mellé sorakoztak fel a piac termelői, kereskedői, hogy áruikat ország-világ szeme - de még inkább szája - elé tárják. A különféle csemegék napról napra ejtették fa- latnyi kísértésbe a látogatókat. A rendezvény nyitónapján dr. Vörös Péter, a Léhel Csarnok igazgatója hangsúlyozta, habár a külföldi cégek által diktált verseny intenzív, a magyar termékek helytállnak a megmérettetésben. Ezt bizonyítja, hogy a Lehel Csarnok közel 100 őstermelőjéhez, hatvan zöldségeséhez és több mint harminc húsboltjához rendszeresen visszatérnek a vevők. A rendezvény kiemelt célja volt, hogy bemutassa a magyar élelmiszerek főbb csoportjait, rávilágítson az élelmiszer-kultúra pilléreire és ismertesse a biztonságos élelmiszerek alapvető kritériumait. De hogy kerül a savanyú a maciba? Az ínycsiklandózó finomságok mellett ötíetességből sem volt hiány. A savanyúságos standnál káposztából, paprikából, uborkából összeállított egyveleg lubickolt a maciformájú üvegekben, mellette pedig kócos kaporhajú tökmanó álldogált. A másik standnál kalóriaszegény, cukor- és tojásmentes édességek hada sorakozott, sugallva a bűntudat nélküli elcsábulás édes élvezetét. Mindent összegezve: igazi gasztronómiai kalandozásban lehetett része annak, aki a pár nap alatt a Galériára látogatott, ha pedig valaki lemaradt, ne búsuljon, mert mindez pótolható a következő alkalommal. Addig sem kell azonban nélkülözni az ízes étkeket. Információink szerint ugyanis a fél éve megnyitott Házi Finomságok Boltjában kandírozott gyümölcsökkel bolondított bécsi kuglóf debütál mostanság. Érdemes arra járni, és engedni a kísértésnek, mert mi más koronázhatná meg jobban a vasárnapi ebédet, mint a terített asztalnál elfogyasztott szelet kuglóf és egy csésze jó fekete. Várkonyi Rita A csontritkulást még manapság is „néma járványának nevezik, mivel nem ritkán az első tünet, ami a beteget az orvoshoz viszi, az már maga a csonttörés okozta fájdalom. Magyarországon közel 1 millió embert súlyt a betegség, mely elsősorban a nőket érinti, de a férfiak száma is közel 300 ezer. Felismerve a probléma nagyságát, több mint 15 éve működik Magyarország teljes területén az Oszteoporosis Hálózat, mely a világon egyedülálló, és a Nemzetközi Osteoporosis Programhoz köthető. Az Osteoporosis Centrum létrehozását és működését komoly feltételekhez kötötték. Kerületi szakrendelőinkben a feltételeknek eleget téve, elsők között kezdhette meg munkáját a XIII. kerületi OP Centrum dr. Forrai Katalin reumatológus főorvos vezetésével. Nagy színvonalbeli előrelépést jelentett a centrum életében a Norland típusú denzitometriás gép megvétele és működésbe állítása, hiszen jól megszervezett keretek között elkezdődhetett a XIII. kerületi lakosok szűrése. Ez nagy előrelépést jelentett a betegség megelőzése és gyógyítása területén. A denzitometriás vizsgálat során vékony röntgensugár pásztázza végig a gerincet és a csípőt, mely minimális sugárterhelést jelent a szervezetnek (pl. a mellkas röntgensugár terhelésének tizede). A kapott értékek megmutatják a csont aktuális (életkortól, nemtől, testmagasságtól, testsúlytól függő) ásványianyag-tartalmát és sűrűségét, jelzi a törési kockázatot. A mérést a betegségre utaló gyanújelek esetén, az osteoporosis kockázati tényezőinek fennállásakor, egészséges nők esetében kb. 60 évesen végzik, illetve a kezelés eredményességének követésére 2 évenként ajánlott a vizsgálat. Intézetünk lehetőséget biztosít minden lakos számára szakasz- szisztens által végzett pontos mérésre. A mérés modern, légkondicionált helyiségben, színvonalas körülmények között történik, mely gyors, fájdalommentes, kényelmes és nem igényel semmilyen előkészítést a beteg részéről. A mérés eredményét szakorvos értékeli. A vizsgálat előzetes telefonos egyeztetés alapján, rövid várakozási idő mellett, jelenleg még térítés ellenében, beutalóval vehető igénybe. ODM-labor helye: XIII. Kér. Egészségügyi Szolgálat Kht. 1139 Budapest, Szegedi út 17. III. em. 309. sz. Előjegyzés: 452-4200/5454 mellék. Térítési díj: XIII. kerületi lakosok részére 1500 Ft, kerületen kívüliek részére 2500 Ft. XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Kht. vezetése Tisztelt kerületi lakosok! A tüdőszűrés a 30. életév felett kötelező! Szíveskedjenek a szűrésre jelentkezni! A szűrés ingyenes! Cím: XIII., Dévai u. 15/A (udvar) Rendelési idő: hétfőtől péntekig de: 8-13, du: 14-18 óráig. BELVÁROSI EGÉSZSÉGCENTRUM • Fül-orr-gége, hallásvizsgálat (analóg, digitális, fülben és fül mögött viselt hallókészülékek és tartozékok nagy választéka és szervizelése) • Fülzúgás-terápia • Pszichológia • Belgyógyászat, pszichoszomatika • Gasztroenterológia (diétás szaktanácsadás, IBS, reflux) • Ultrahang-diagnosztika, Doppler-mérés • EKG-vizsgálat • Érrendszeri betegségek vizsgálata (érszűkület, visszér, migrén) • Gyógyászati segédeszközök és egészségmegőrző termékek Információ, bejelentkezés: 236-0755 1132 Budapest, Visegrádi u. 15. Vizsgálat a szív- és érrendszer feltérképezésére Hogy az erek egészségesek maradjanak! A szív- és érrendszeri betegségek felderítésében, megelőzésében új, egyszerű és jelenleg a leghasználhatóbb módszer az Arteriograf-készülékkel történő szűrés. Két-három évre nyúlik vissza dr. Illyés Miklós és munkacsoportja által szabadalmaztatott új eljárás klinikai alkalmazása Magyar- országon. A szűrővizsgálat olyan, mint egy vérnyomásmérés. A karra rögzített mandzsettával az arte- riográfiás készülékhez kapcsolódva mérjük a pulzushullámot, melyet számítógép kiértékel. Ez a vizsgálat néhány percig tart csupán és fontos leletet kapunk a vérnyomás értékéről, a szív frekvenciájáról, az érfal állapotáról: összehúzódott, „stresszes”, kitágult, vagy „normál”. Tehát ezáltal képet kapunk arról, hogy a kiserek, valamint a nagyverőér fala mennyire rugalmas, illetve merev, milyen a szív munkája, a szív koszorúereinek érfalfunkciója. Ez a módszer olyan érzékeny, hogy már az érelmeszesedés kezdeti szakaszát is felderíthetjük, amikor az egyén még panaszmentes. Ezáltal igen korán lehetőség nyílik hatásos kezelésre, tehát nem alakulnak ki súlyosabb elváltozások a szívben és az érrendszerben. A szűrés nincs korhoz kötve, minden korosztályt érint! A fiatalok között megnőtt az elhízottak aránya, ezzel szoros összefüggésben a cukorbetegek, magas vérnyomásban szenvedők számának növekedése várható, ami további szív- és keringési betegségeket (infarktus, sztrók) is jelent. Ezért fontos a megelőzés, a szűrés a fiatalabb korosztályban, sőt mondhatjuk, a gyermekkorban. Igaz az a vélemény, mely szerint „annyi éves vagy, amilyen fiatalok az ereid”. Az eredményesség szempontjából fontosnak tartjuk a rendszeres kontrollvizsgálatot is. Ha nincs szükség gyógyszeres kezelésre, akkor is javasolt egy- vagy kétévenként a szűrővizsgálat, mint más egyéb szűrésnél is. További tájékoztatás: www.joszivvel.hu. Tel.: 06 (30) 954-0886. Rendelőnk címe: 1125 Budapest, Szilágyi E. fasor 22/A (a Budagyöngye bevásárlóközponttal szemben). Dr. Kelemen Ilona, Gellért Péter