XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-04 / 7. szám
Hatvanéves Fenyő Miklós, a Szent István parki jampi F enyő Miklóst hatvanadik születésnapja alkalmából március 12-én köszöntötték a József Attila Színházban. A színházi kollégák, barátok és zenész pályatársak ünnepi gálaműsora előtt Léner Péter színidirektor nyitotta meg azt az időszaki kiállítást, mely Fenyő Miklós életének legfőbb állomásait mutatta be. Negyven éve van a pályán, 27 nagylemeze és 40 kislemeze jelent meg. 1967-ben megalapította a Hungáriát, menedzselt előadókat, írt rock and roll-, beat-, breakszámokat, filmzenéket, színdarabokat. Jelenleg két színpadi darabban is játszik, a Made in Hungáriában és az Aranycsapatban. Plakátok, fotók, újságcikkek, fellépőruhák, díjak, lemezek, kazetták, kézzel írott dalszövegek, koncertbelépők és számtalan érdekes emléktárgy, amely a páratlan életutat idézte. „Örülök, hogy összehozott a sors Fenyő Miklóssal - mondta a kiállítás megnyitásakor az igazgató. - Leginkább azt szeretem benne, hogy olyan, mint bárki más, nem akar másnak látszani. Kötődik a XIII. kerülethez, azon belül leginkább a Szent István parkhoz, szereti a várost, a zenét és a lányokat. Egy igazi vagány pesti fiú, akiről nem nagyon tudnám elképzelni, hogy a Margit híd túloldalára költözzön.” A megnyitó után a színházteremben köszöntötték a rock and roll hazai atyját. Dr. Tóth József, kerületünk polgármestere a kerület aranyjelvényét nyújtotta át. A Rózsa Records képviseletében Rózsa István aranylemezt adott át a legutóbbi, Mr. Rock and Roll című albumáért. A meglepetésműsorban volt magyar népzene, humoros próza, pantomim, rövid színpadi darab, felcsendültek régi és új Fenyő-számok, konferált Hegyi Iván és Háda János. Fenyő Miklós fotelben, kedvenc söre mellett fogadta a vendégeit, akikközött ottvolt Vándor Éva, Szandi, Lévay Viktória, Bodrogi Gyula, Újréti László, Katona János, Miller Zoltán, Gieler Csaba, Ferencz Valentin, Blasovszky Ákos, Forgács Péter, Holub Péter, Csomós Péter, Dévényi Tibor, Cactus, a Jampi Angyalok tánckara, a Fenyó'Gyöngye, és RexAlex is. Sőt, az éteren át, magyar szinkronhangon üzenetet kapott Elvis Presley-től és Woody Allen tői is. A műsor végén persze nem maradt el a torta, a virágok és a személyes ajándékok sem, miközben a nézőtér állva tapsolt. 2007. április 4. Felhívás versmondásra Versmondó játékot hirdetünk a Költészet Napja alkalmából az Iránytű Ifjúsági Iroda Vízöntő Pinceklubjában ebben az évben második alkalommal. Iskolás és felnőtt korosztály jelentkezését egyaránt várjuk. Játékunkat a versmondás öröméért, a versek szeretetéért és számos „legek” díjért hirdetjük. Időpontja: 2007. április 12-én (csütörtök) 16 óra, helyszíne az Iránytű Ifjúsági Iroda Vízöntő Pinceklubja. A rendezvény fővédnöke: Galkó Balázs színművész. Jelentkezési határidő: 2007. április 6. Jelentkezni lehet hétköznap 13-18 óráig személyesen és telefonon a Vízöntő Pinceklubban. Cím: Budapest XIII. kerület, Váci út 50. Telefonszám: 350-6125 Kérjük, mielőbb jelentkezzenek, mert a helyszín és az idő szűkössége miatt a résztvevők száma korlátozott! Csatlakozzon hozzánk és élvezze a HILD Örökjáradék minden előnyét, a felszabadult hétköznapok örömét és az eddigiekhez képest boldogabb élet lehetőségét a saját otthonában! A HILD Örökjáradékot 65. életévüket betöltött saját tulajdonú ingatlannal rendelkező nyugdíjasoknak kínáljuk. • álljuk a közös költség fogyasztástól nem függő részét • fizetjük lakásának biztosítását • segítünk a műszaki hibák elhárításában • segítséget nyújtunk a gondozásban és az otthonápolási igényeinek megoldásában. www.hild.hu Éljen saját otthonában, boldogságban, biztonságban a HILD Örökjáradékkal! A HILD Örökjáradék Program lakás alapú életjáradékot kínál nyugdíjasoknak. Pár nappal a szerződéskötés után átutaljuk az egyösszegű kifizetést - ez többnyire milliós nagyságrendű tétel - és emellett Ön havi járadékot kap.