XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)

2007-03-14 / 6. szám

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat programja 2007-2010 Tisztelt Kerületi Lakosok! A XIII. kerületben kollégáimmal tizenharmadik eszten­deje igyekszünk felelősen, az itt lakók igényeit szolgálva vezetni a városrészt. Angyalföld, Vizafogó és Újlipótváros fejlődése ebben az időszakban töretlen és látványos volt, az elért eredményeinkre kerületünk minden polgára büszke lehet. A visszajelzések bizonyítják, hogy tudatos munkánkkal elnyertük a bizalmukat, s ezzel a jövőben is élni szeret­nénk. A gondos építkezés alapja a XIII. Kerületi Önkormányzat 2007-2010 közötti programja, amely utat mutat a következő évek feladatait illetően. Korábban az Álta­lános Távlati Kerületfejlesztési Koncepció is e célt szolgálta, az abban leírtak mostan­ra nagyrészt meg is valósultak. A képviselő-testületi többséget biztosító oldal szavazatai elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy ez a speciális szándéknyilatkozat elfogadásra kerüljön és kijelöljük az irányt a közelgő évekre. Hisszük, hogy jó úton járunk, ám a programot nyitott könyv­ként kezeljük. Arra kérem lakótársaimat, hogy véleményüket, javaslatukat sze­mélyesen, írásban, elektronikus úton vagy az önkormányzati képviselőkön ke­resztüljuttassák el hozzánk. Az egyes részterületek - legyen az egészségügy, köz- művelődés, közoktatás vagy informatika - koncepciójának elkészítésénél figyelembe vesszük észrevételeiket, s hiszem, közös munkánk eredményeként továbbra is jó lesz a kerületünkben élni. Alkotó együttműködést kívánok mindannyiunknak. dr. Tóth József POLGÁRMESTER Otthonunk a XIII. kerület Az 1989-ben bekövetkezett társadalmi és gazdasági változá­sok következtében a kerület jelentősen megváltozott, a fejlő­dés dinamikussá vált. A változás különösen a 90-es évek kö­zepére gyorsult fel, elsősorban az önkormányzat céltudatos és tervszerű munkájának köszönhetően. A nagyipari válla­latok többsége megszűnt, ennek eredményeként olyan terü­Bankszékház a Váci úton letek szabadultak fel, amelyek jó infrastruktúrával rendel­keztek. A legnagyobb magyar pénzintézetek és nemzetközi nagyvállalatok építettek itt székházat, a bútor- és gépkocsi­kereskedelem jelentős térhódítása. Különös előnyt jelentett, hogy a kerület közvetlenül kapcsolódik a főváros belső terü­leteihez, s mára a Róbert Károly körút vonaláig a belváros részévé vált. A kedvező adottságok és a tudatos munka kö­vetkeztében kerületünk a főváros legdinamikusabban fejlő­dő területe lett, és ezt a pozícióját megőrizte, illetve erősítet­te az elmúlt négy évben. Az Általános Távlati Kerületfejlesztési Koncepció megvalósulása Az önkormányzat képviselő-testülete 1997. október 7-én fogadta el a városrész Általános Távlati Területfejlesztési Koncepcióját. Célja volt, hogy a kerület fejlődésének irányát hosszú távon meghatározza polgáraink nagyobb lét- és köz- biztonságáért a javuló életkörülményekért. Ekkor fogalma­zódott meg az a törekvés, hogy a demográfiai változásokhoz igazítsuk intézményrendszerünket, s hogy nagyobb támo­gatást kell adni az önhibájukon kívül nehéz szociális hely­zetbe kerülő lakosoknak. Az újonnan alakult társasházak részéről az épületek felújításában való önkormányzati sze­repvállalás iránt jelentős igény fogalmazódott meg, meg­kezdtük új bérlakások építését. A program kiemelt fejlesztési területként jelölte meg a Róbert K. krt. - Váci út csomópontot, a Szabolcs utcát és kör­nyékét, valamint a Duna-partot. Az önkormányzat törvényi kötelezettségén felül vállalt feladatokat. Bővítettük a rend­őrségnek és a polgárőrségnek nyújtott támogatások mérté­két, megkezdtük a térfigyelő rendszer kiépítését. Az önkor­mányzat gazdálkodásában megállítottuk a vagyonfelélést. Az Általános Távlati Kerületfejlesztési Koncepcióra építet­tük az egyes választási ciklusok középtávú programjait. Közös munkánk eredményeként az 1997-ben megfogal­mazott célok reálisnak bizonyultak, és a koncepcióban meg­határozott feladatokat teljesítettük. A koncepció olyan egy­séges stratégia volt, mely Budapest Főváros XIII. kerület számára a fejlesztés irányait határozta meg, és megterem­tette a hosszú távú, átgondolt fejlesztés kereteit, követendő utat mutatva a tervezési, döntési feladatokban. A Településfejlesztési Koncepció MEGVALÓSULÁSÁNAK TAPASZTALA TAI A képviselő-testület 2003 júniusában fogadta el a kerület településfejlesztési koncepcióját, melynek középtávú célja a fejlesztési folyamatok irányának meghatározása volt. Ennek figyelembevételével készült el az egyes szakterületek ágazati koncepciója, programja. Az elmúlt négy esztendőben kerü­letünk megőrizte fejlődésének ütemét, a beruházási kedv fo­lyamatos volt, az új beruházások között nem csökkent az in­tézményfejlesztések száma, intenzívvé vált a lakásépítés. 1. Kerületközpont, városrészközpontok Az Árpád híd pesti hídfője mindinkább ÉSZAK-PESTI VÁROSRÉSZKÖZPONTTÁ ALAKUL A Váci út-Róbert Károly krt. csomópontja környezeté­nek rendezése érdekében pályázatot hirdettünk, felülvizs­gáltuk a terület szabályozási tervét. Az Árpád híd pesti híd­fője mindinkább észak-pesti városrészközponttá alakul. El­...és a Duna tower készült a híd északi és déli lehajtójánál két irodaház, vala­mint a főváros új levéltára. Irodák és lakóházak épültek a csomópont közveüen környezetében. A Volánbusz területe funkcióváltás előtt áll. A magasházak megítélésében érzé­kelhető elmozdulás kedvező feltételt teremt a rendőrszék­ház melletti terület fejlesztésének befejezéséhez. Önkor­mányzati beruházásokkal segítettük, hogy a Béke tér a kerü­let lakóinak és gazdasági szereplőinek valóságos, adminiszt­ratív központjává váljon. Az új hivatali szárny mellett befe­jeződött a szakrendelő és a „Kis Béke tér” felújítása; átadták a Fővárosi Gázművek Zrt. ügyfélszolgálati központját és be­fejező szakaszához érkezett a Centrál Park lakásberuházása. A Béke tér és megújuló környezete a lendületesen fejlődő vá­rosrész méltó központja lett, melyhez a Szt. László-templom díszkivilágítása jelentősen hozzájárult. A park közkedvelt a térségben lakó családok között. 2. Lakóterületek 12 PÁLYÁZATTAL ELNYERT 150 MILLIÓ FT ÁLLAMI TÁMOGATÁSHOZ 64 MILLIÓ FORINT KERÜLETI HOZZÁJÁRULÁS TÁRSULT Kerületünkben az egyes választási ciklusokon is átívelő tervek alapján folyik a lakásépítést elősegítő munka. Az eredmények mögött többtípusú fejlesztési forma megta­lálható. Jelentős beruházásokat tett az önkormányzat is. A fővárosban az elmúlt években a legtöbb lakást a XIII. kerü­letben adták át. A lakásépítések eredményeként több mint húszezren költöztek a kerületbe. Az önkormányzat meg­alakulása óta az eddigi legjelentősebb beruházást valósí­totta meg a Bulcsú utcában, valamint a Szabolcs és Dévai utcákban felépített 175 bérlakással. Nem tagadva, hogy ma még mindig sok a rossz minőségű lakásunk, de 7300 db ön- kormányzati lakás többsége ma már komfortos, összkom­fortos. Autószalon a kerület keleti kapujánál A kerület látképét meghatározó Európa tower...

Next

/
Oldalképek
Tartalom