XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-10-03 / 19. szám
8 TIZENHARMADIK Í KERÜLETI HÍRNÖK 2007. október 3. Szuper Szávay! Továbbra is menetel Szávay Ágnes, a Vasas SC mindössze 18 éves teniszezője. Legújabb bravúrját a kínai Peking Open megnyerésével érte el, ahol a döntőben rendkívül izgalmas mérkőzésen 6:7, 7:5, 6:2 arányban verte a világranglista 3. helyén álló szerb Jelena Jankovicsot. Ezzel idei második WTA tornagyőzelmét aratta, és bekerült a világrangsor első 20 helyezettje közé. Ilyen előkelő helyen Temesvári Andrea óta nem jegyeitek magyar teniszezőt. Szávay így nyilatkozott saját honlapján a győzelemről: „Egyszerűen, most tényleg nem találok szavakat... Elmondhatatlanul boldog vagyok!!! Ez a mai győzelem felülmúlta az álmaimat. Emlékszem, hogy amikor juniorban győztem a Roland Garroson, úgy éreztem, hogy nincs nálam boldogabb ember a világon. Hát most úgy érzem, hogy az egész galak- szisban sincs. Az edzőm szerint életem eddigi legjobb játékával nyertem. Megpróbáltam nem az eredményre figyelni, hanem mindig csak a következő pontra koncentrálni. Meccslabdánál arra gondoltam, hogy nem szabad így befejezni, ennél többre vagyok képes.. . a másodikra ütött ász nagyon belehozott a j áték ritmusába. Bevallom, kicsit elfáradtam, mert maratoni meccs volt, de mindent megért. Életem eddigi legnagyobb sikerét arattam. Ezúton üzenem mindenkinek, hogy nincs lehetetlen és vesztett meccs, mindig fel lehet és kell állni!!!” Nincs azonban megállás a Vasas ifjú csillaga számára, ugyanis máris itt a következő torna Dél- Koreában, ahol már a verseny második helyén emelték ki. Sz.T. • A NARANCSLIGET lakónegyed Kerékpáros felvonulás az Európai Autómentes Napon Autók helyett emberek, valamint kerékpárosok, zöld alternatív közlekedési eszközök - hibridhajtású és bioetanolos autók - foglalták el szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon az Andrássy utat. Az idei biciklis felvonuláson, a critical mass rendezvényen harmincezren vettek részt. A régebbi gyakorlattól eltérően az indulási helyet csillagtúrákkal közelítették meg a résztvevők. A biciklis kultúra nagyobb központjaiból - így kerületünkből is - csoportok indultak a critical mass starthelyére, a Pázmány Péter sétányra. Nagyszámú kerületi csapatunkat Halász Áron vezette és szervezte. Gyülekező kora délután volt a József Attila Színház előtt. A rendezvényen a XIII. kerületi önkormányzat számos tagja képviseltette magát, és hajtott végig a több kilométeres csillagtúrán, majd a budapesti szakaszon. Ott volt Erdős László, a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság elnöke és munkatársa Csiga Gergely, valamint Merker Dávid, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagja. Megtudtuk tőlük, hogy bár kerületünkben sok és jó bicikliút van, az önkormányzat további fejlesztéseket szavazott meg a napokban. Az utak minőségének javítása mellett új útvonalakat terveznek a Szegedi út, a Teve utca, a Kassák Lajos út és az Újlipótváros számos területén. Emellett egységessé akarják tenni a kerékpáros közlekedést azáltal, hogy az utakat összekötik egymással, így nem lesznek hiányos szakaszok, ahol nem lehet csak az autóúton közlekedni. Ez a terv egyezik a Fővárosi Önkormányzat fejlesztési elképzeléseivel is, ahol célul tűzték ki a különböző városrészek kerékpárútjainak összekötését. A kerületben tervezik a Duna- parti sávok további fejlesztését is, és a Margitsziget megközelíthetőségének tökéletes megoldását. Ennek első kezdeményezése a Margit hídon hétvégenként bevezetett szigeti biciklisáv volt, amely a gyalogosoknak is sokkal kellemesebbé tette a helyzetét. A fejlesztés nem mindig pénzkérdés - mondta Erdős Gábor -, sokszor elég egy ecset és egy adag festék. Merker Dávid azt emelte ki, hogy sok helyen szemléletváltásra van szükség. Bicikliparkolókat és - tárolókat kell a munkahelyek és közintézmények mellett építeni, hogy mindenhova lehessen kerékpárral járni. Erdős László a holland mintát tartja példaértékűnek, ahol a kerékpár az egyik legáltalánosabb közlekedési eszköz. Halász Áron javasolta, hogy bővítsük itthon is a külföldön már bevált érmebedobós biciklihasználat lehetőségét, és örömmel újságolta, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség a kerületben hamarosan megalakítja szakosztályát, ahova szívesen várnak minden érdeklődőt, és szervezőt. Vajda Raktárépület irodákkal eladó! Mády Lajos utca, Budapest-» Budapesten, a IV. kerület központjában, a Mády Lajos utcában, metró megállóhoz közel eladó egy három szintes, 1725 négyzetméteres teherliftes raktárépület irodákkal. Az ingatlan nagykereskedés, nyomda, irattár stb. funkciókra egyaránt alkalmas. EURÓPA INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP Indulás a József Attila Színház elől