XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-02-01 / 3. szám
8 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2007. február 1. Viharos hetek után a Tűzhangya- Pálos Andrea ésRakonczai Gábor az Atlanti-óceán nyílt vizén eveznek Andrea és Gábor útja folyamatosan nyomon követhető a www.evezz.hu, a www.atlantix.eu, vagy a www.oceanrowing.com honlapokon Álmatlan mackó Porzik a föld a lábam alatt, hónapok óta alig volt eső, hóról pedig nem is álmodhatunk - január közepén. Napozni viszont lehet, mert az évszakhoz képest kánikula van. Nem örülnek ennek az őszi vetés szomjazó apró nö- vénykéi. Annál jobban a kártevő és kórokozó rovarok, ha nem j ön ráj uk kemény hideg, vidoran átvészelik a telet, amiből nekünk nem nagy örömünk származik. De nem csak az emberek napoznak, hanem - a tévében láttam - a mackók is. Interjút ugyan nem adtak, de szerintem szívesebben aludnának pihentető, mély téli álmot - a természet többi szereplőivel együtt. A japán birsbokornak minden apró ágacskáján pattanó rügyek, pici, piros bimbók jelzik, hogy csalóka tavaszt éreznek. Napközben hol innen, hol amonnan kitartó madárfütty hangzik. Ám olyan véleményt is hallottam, hogy azért jöttékbe a városba az itt telelők, mert az igazi tél közeledtét érzik, és ugyanezen ok miatt nem térnek még haza költöző madárkáink. Amikor e sorokat írom, viharos erejű széllökéseket helyez kilátásba a meteorológus, a kereskedelmi tévé fenyegető orkánt ígér, és mindkét helyen lehűlést - plusz 6-8 fokig. Hogy mindez hová fajul, még nem tudhatom, de elképzelhető, hogy a mostani reggel mínusz 2 °C - lefelé - megtízszereződik? Én már megértem néhány kemény telet vastag hótakaróval, de az idei „télen” a nálam okosabbak sem tudnak eligazodni. Hát most már csak a szegény álmatlan mackóban bízhatunk. Ha eljön Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, február másodika, akkor az állatvédő egyesületeken kívül rekedtek is őrá figyelnek. Őkelme állítólag tudja, hogy ha aznap meglátja az árnyékát, akkor uzsgyi, vissza a barlangba, mert még eztán jön az igazi zimankó. Ha viszont cudar idő van a második hónap második napján, akkor érdemes kint maradnia, mert közeleg a tél vége. De ha ebben a felfordult világban már a mackó sem képes dönteni, akkor lehet, hogy minket is utolér az álmatlanság? Imre Erzsébet A z Atlanti-óceán nyílt vizére ért a Tűzhangya. Amint azt egy korábbi számunkban írtuk, a Budapesti Evezős Egyesület két tagja, Pálos Andrea és Rakon- czai Gábor embert próbáló vállalkozásra indult november végén. A két evezős által tervezett és épített Tűzhangya nevű evezős hajójukkal a spanyolországi Cadizból Antiguába tartanak. A táv összesen 5829 km. A cikk írásakor Andrea és Gábor már több mint 2256 km-t tett meg, mindezt 52 nap alatt, és jelen pillanatban az Atlanti-óceán nyílt vizén eveznek. Eveznek és jól érzik magukat, ami a legfontosabb. Viharos hetek után vannak. Ahogy Rakonczai József, Gábor édesapja, valamint Pálos István, Andrea édesapja írja a Budapesti Evezős Egyesület honlapján (www.evezz.hu), a fiatal pár az indulás után többször is hatalmas viharba keveredett. Az időjárás viszontagságai között kikötőről kikötőre tudtak csak elevezni, nagy nehézségek árán. El Jadida kikötőjéhez alkonyaikor érkeztek, amely miatt nem lehetett a bevezető fényeket látni, így a kikötő bejáratától 3 km-re lehorgonyoztak a viharos tengeren. A szél annyira felerősödött, hogy a horgonykötélen kis híján átfordította a hajót, amikor végső megoldásként levágták a horgonyt, és amolyan huszáros rohammal, a többméteres hullámoktól űzve és rajtuk bevágtattak a halászkikötő igen keskeny bejáratán. A helyi halászok hitetlenkedve vizsgálgatták a hajót, hogy ezt a teljesítményt motor nélkül, pusztán evezőkkel produkálta a két fiatal. December közepén 10-es erősségű viharba keveredtek, melyben 10 méter magas hullámok csaptak össze a hajó felett, teljesen irányíthatatlanná téve az óceánjárót. A viharokat 12-esigsoroljákbe,a 11- 12-es hurrikánt, tornádót jelent. A 10-es vihar 10 méteres és afeletti hullámokat, orkán erejű szelet, szárazföldi ember számára elképzelhetetlen viszonyokat produkál. A hajó iszonyú magasságokat és mélységeket járt meg, sokszor függőlegesen állt szinte a levegőben. Ekkor már kénytelenek voltak vészjelzéseket leadni. Az aggódó szülők és barátok Pusztazámorról próbáltak meg tengeri mentést szervezni az éppen akkor a marokkói tengeren hánykolódó hajó legénységének. Ilyen időjárási körülmények között persze a mentés sem egyszerű feladat. Mivel a hajós vonta- tásos mentést a lehetetlen helyzet miatt kizárták, a tengeri mentők felajánlották a helikopteres mentést. Az ajánlat az volt, hogy kimegy értük egy helikopter, felhúzza őket, de a hajót ott kell hagyni. A hajó megtalálása egy ilyen mentés után több mint kérdéses. Andrea és Gábor ekkor hatalmas lelkierőről tanúskodva, nemet mondott! Nem kérték a mentést, nem hagyták ott Tűzhangyát! A vihar persze, közben tovább tombolt, de szerencséjükre egyre enyhült. Végül az időjárás megkegyelmezett nekik, így el tudták érni Lanzarote szigetét, ahol rendbe tehették súlyosan sérült hajójukat. A legutóbbi hírek szerint január 9-én kieveztek Gran Canariáról, és elkezdték nagy óceáni útjukat. Innentől 60-70 napig nem látnak szárazföldet, legközelebb Anti- guán szállhatnak ki a Tűzhangyá- ból. Ilyen megpróbáltatások után is tovább folytatják útjukat. Nemrég újra bejelentkeztek telefonon. Egy Afrika partjai felől érkező' homokviharon is túl vannak. A homok teljesen beborította a hajót. Nehezen szokják meg az éjszakai többszöri felkelést, ám nappal nagyon jól érzik magukat. Elkezdték használni a víztisztító berendezést, mert a magukkal vitt vízzel spórolnak inkább. Kicsit poshadt ízű, de tisztítás után iható a tengervíz. Időnként egy-egy hal melléjük szegődik útitársként pár órára, legutóbb majd egy napra. Elhatározták, hogy minden megtett 500 km-nél ünnepelnek gyümölcslével, s minden megtett 1000 km- nél pedig gyümölcskonzervet és bonbont esznek majd. Jókedvű- ek, vidámak, nagyon jól haladnak és mindenkit sok szeretettel üdvözölnek! Sz.T. Jégmadár, a Duna ékköve Napfényes téli napokon, a rakparton sétálgatva a sok sirály mellett különös ajándékra lelhet a szemfüles szemlélő. A jégmadár ritkán kerül szem elé, mivel kis mérete és gyors mozgása segíti abban, hogy csak alapos és kitartó szemek láthassák meg ezt a kis vízparti ékszert. Éles hangját akkor hallatja, mikor szinte a vízfelszínt súrolva repül egyik leshelyéről a másikra. Ha szerencsénk van, megpillanthatjuk türkizben játszó hátát, ami a hullámos papagáj színeit idézi. Táplálékára leshelyéről csap le. A rakparton a Margit hídig főleg a fagyosabb időben húzódik le. Talán neve is innen ered. Ilyenkor a stégeket tartó acélsodronyokon telepedik le pár percre, hogy aztán egy szempillantás alatt a hideg folyóba csobbanjon. Ügyes vadász, ugyanis második-harmadik próbálkozásra általában kis hallal a csőre közt tér vissza. Ha belegondolunk, hogy a zavaros, olajos vízben gyorsan mozgó apró halakat még észrevenni is nehéz feladat, akkor elmondhatjuk, hogy ez jó arány! A zsákmányolás megfigyelése türelem kérdése. Ha szerencsénkre megpillantunk egy vártán ülő jégmadarat, akkor ne közelítsünk. Lehet, hogy hamarosan a vízbe ejti magát! Egy pillanatra félig el is merül a gyakran jeges vízben, majd visszatér korábbi helyére. A táplálék lenyelése nem egyszerű feladat számára. A pikkelyek miatt csak fejjel befelé tudja lenyelni a halat. Ezért meg kell fordítania. Ehhez segítségnek csupán a csőrét tudja használni. Lábai ugyanis a testéhez képest igen aprók. Nyáron kerületünkben főként a Palotai szigettől a Foka-öbölig láthatók. Fészkeléshez magas partot választ, általában hosszú üreget váj a talajba. A fiókák alkalmazkodtak ehhez a hosz- szú csőszerű lakhelyhez. Ha például mesterséges körülmények között (például megsemmisül eredeti lakhelyük) emberi segítséggel kénytelenek felnőni, a táplálékot akkor is csak a fejüket laposan tartva fogadják el. Ez például rigóféléknél, a nyitott fészekben növekvő fiókáknál éppen ellentétes. Sajnos a dunai partoldalak nem kedveznek a jégmadár fészkelésére, bár táplálékot talán egész évben találna. Az emberek a Dunát a partról is szennyezik. Gyakran látható, hogy a Hélia szállóhoz közeli részen turistabuszok vezetői a folyóba öntik az ablakmosó vizet. Sokan az akkumulátort is a vízbedobják, úgy gondolják, ott nem látszik, nem számít, vagy már úgyis mindegyDe ha valaki figyelmesen sétál a rakparton, észreveheti, hogy van itt élet. Turny Zoltán
