XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-07-04 / 13-14. szám
2007. július 4. 6 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK A türelem kötelező erény Beszélgetés Nádas Péterrel, kerületünk díszpolgárával Nádas Pétert olvasok, vagyis virtuálisan beszélgetek az íróval. Azt a könyvét, amelyet a várbeli lakásán történt beszélgetésünk után ajándékozott nekem. Jó vele beszélgetni, mert filozófus, író, aki ebben az esszékötetében, a Hátországi naplójának minden írásában is az egyéniséget keresi, a közszabadságról gondolkodik, amely elképzelhetetlen a személy szabadsága nélkül. De ahhoz, hogy ezt a függetlenséget az egyén megszerezze, megkell erősítenie önmagát, el kell különítenie magát a csordától, a csordatudattól. Miután lelki- ismeretesen elolvastam e müvének minden sorát oda és vissza, jólesően gondolok arra, hogy megismerkedhettem egy nagy íróval, gondolkodóval. Ez az élmény pedig segít a minapi várbeli interjúm megírásában. Nádas Péter: - A díszpolgári cím örömet okoz, mert a szülőhelyemhez kapcsolódik, a családom a dédapámig bezárólag ebben a városnegyedben élt Csontos Jolán felvétele Csöngetésemre egy fekete ruhás, fiatalosan mozgó, hatvan körüli férfi nyit ajtót. Bemutatkozás utá, bekísér egy tágas, ésszerűen berendezett szobába, ahol természetesen könyvek, festmények fogadnak, de látszik, itt nemigen laknak, érződik az elhagyott lakások szomorúsága. Az író ugyanis idejének nagy részét a Zala megyei Gombosszegen és Németországban tölti. Szabadkozik, mindjárt jön, de befejezi a mosogatást. Aztán bejön, leül, nem barátságos, nem barátságtalan, udvariasan várja kérdéseimet. Kiteszem az asztalra a magnót, emlékezetem segítőjét, beszélgetünk.- Mennyire hiú egy író arra, hogy ismerik, hogy elismerik munkásságát?- Minden ember hiú, minden író hiú. A hiúság azonban nem jó tanácsadó, különösen, ha művészetről van szó. Igaz, olykor serkenti az alkotót, de csak bizonyos fokig. Meggyőződésem, hogy a hiúságot, amely természetes tulajdonsága az embernek, kordában kell tartani. Van szépérzékünk, van arányérzékünk, szeretnénk megfelelni saját szépérzékünk és arányérzékünk parancsainak, ezeknek a világban vannak elfogadott mértékegységei, de amikor művészetről, alkotásról van szó, akkor vannak ennél fontosabb dolgok vagy más szempontok is. Van még realitásérzék, van még igazságérzet, van még jogtudat, van még szociális érzékenység,^ s ezek legalább olyan fontosak.- Azt írja Márai Sándor, hogy a siker félreértés. A XIII. kerület ön- kormányzata június elsején díszpolgári címmel tüntette ki, s hajói számoltam, akkor ez a 17. kitüntetése. Napóleon azt mondta, hogy azért szükséges a kitüntetés, hogy az emberek hiúságát kielégítsék. Önnek mit jelentenek az eddig kapott díjak?És a mostani?- A díjakról az ember nem tehet. Nem kívánhatja se halkan, se hangosan, s amikor adják, örülni kell neki. Vannak olyan díjak, amelyek valódi örömet okoznak. Vannak olyan díjak, amelyek kötelezettségekkel járnak, de különösebb örömet nem okoznak. A díj egyszerre két felet minősít: azt, aki kapja és azt, aki adja. Van, amikor az adományozó fontosabbnak érzi önmagát, mint a díjazottat. De akkor arányosabb a dolog, amikor az adományozó a díjazottat tartja fontosabbnak.- Melyik díjnak örült a legjobban? Talán a Kossuth-díjnak?- Nekem a kis díjak okoztak eddig nagyobb örömet. Például az Üveggolyó Díj, amit az írók Boltja adományoz, egy kis üveggolyó egy csinos kis bársony zacskóban. Vagy a Kafka-díj, amely igazán jelentős kitüntetés, de az volt benne a legjobb, hogy ebből az alkalomból Prágában egyáltalán egy napon említettek Franz Kafkával. Örömet mindig az ilyen kis dolgok, a láthatatlan dolgok okoznak. A díszpolgári cím örömet okoz, mert a szülőhelyemhez kapcsolódik, a családom a dédapámig bezárólag ebben a városnegyedben élt. Otthoniévá si okmány egy olyan városrésztől, ahol nagyon régóta nem lakom.- Mit jelent Nádas Péternek a szülőföld, a kerület, ahová született? Mennyire hordja magában az ott megélt élményeket és azok mennyiben jelennek meg műveiben?- A kerület számomra az Újlipótvárosra és Lipótvárosra korlátozódik. Amikor megszülettem, ez még az ötödik kerület volt, később lett belőle tizenharmadik. Amitől maga á városrész persze nem változott. A legalapvetőbb emlékek kötnek ide, életem első tíz éve ideköt a Palatínus házakhoz, az utcákhoz, a Dunához. Itt kezdtem iskolába járni a Sziget utcába, amit most Radnóti utcának neveznek. Oda jártam a jégpályára, amelynek a helyén ma egy iskola áll, a Margitszigetre vittek játszani. A városiasságról alkotható első képeimet és benyomásaimat itt szereztem. Maga Angyalföld gyerekkori kalandozásaim szélső határa volt, a Vizafogó széléig merészkedtünk, a malmokig, az Árpád hídig, a Váci útig. Ez volt életem első helyszíne, s az ott szerzett élmények meg is jelennek vagy közvetlen, vagy közvetett formában a különböző regényekben.- Van József Attila-, Márai Sándor-, Déry Tibor-, Mikes Kelemen-, FüstMilán-díja. Vajon ezek az íróemberek, ha feltámadnának, mit mondanának a díjazottnak?- Legfeljebb én is mondanék valamit nekik, de talán ők is valamit nekem. Többet aligha tudnának mondani, mint amennyit a műveik mondanak. Beszélgetnénk. Kollegiális beszélgetés lenne, talán még barátság is kikerekedhetne belőle. Egy életen át ugyanazt művelték, amit én csinálok, bár másként, s jórészt mást is gondoltak a munkájukról. De a szépírói tevékenységnek éppen az a lényege. Csak azt gondolhatja, írhatja, mondhatja az ember, amit a személye diktál. Nem az irodalom- történethez és nem a történelemhez beszél, nem mások ítélete vagy szájíze szerint, hanem egy életen át egyetlen személyhez ragaszkodik, a saját integritásához, a saját emberi függetlenségéhez.- Egyik kritikusa azt írta, hogy ön a csordatudat elleni lázadás írója. Ha bővíteni lehetne ezt a gondolatot, hogyan jellemezné önmagát?- Én nem vagyok lázadó, legfeljebb van határozott véleményem, és a csordatudat valóban undorít. Személyesség nélkül nincs irodalom, ebben biztos vagyok. Én, egyetlen személy, itt állok mellettetek, veletek vagy akár veletek szemben, és valamiről beszélek, írok, mesélek, elbeszélek. Ami nem jelenti azt, hogy ne kéne tovább látnom az orromnál. De így vélekedem, ma legjobb tudásom szerint ezt tudom nektek mondani. Hogy ti aztán többes számban mit kezdtek vele, az már a ti dolgotok. S hogy az egyes személyek mit kezdenek vele, az sem az én dolgom, hanem ezeké a személyeké. Az irodalomban mindig az individuum áll szemben a közösséggel, a saját nyelvén mondja, teszi a maga dolgát.- Nádas Pétert együtt említik Kertész Imrével és Eszterházy Péterrel, Németországban önök a legismertebb mai magyar írók. Talán, mert alkotói tevékenységük egyfajta modernitásra utal? Kiállítás Würtz Ádám műveiből Würtz Ádám grafikusművész most lenne nyolcvanéves. A háromszoros Mun- kácsy-díjas és Érdemes Művész alkotásaiból az Újlipótvárosi Klub-Galériában nyílt kiállítás. A megnyitón özvegye, Würtzné Szentirmai Klára emlékezett arról a művészi, szellemi, érzelmi örökségről, amellyel Würtz Ádám gazdagította a grafika és a könyvillusztrálás művészetét. Würtz 1953-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol mesterei: Hincz Gyula, Bortnyik Sándor, Pór Bertalan, Koffán Károly voltak. Dús képzeletének arzenálját jelenítette meg részletgazdag könyvillusztrációin és önálló képein. Főként linómetszetekből és rézkarcokból álló grafikái mellett jelentős szerepet töltenek be életművében a többnyire vegyes technikával készült festményei. Kiteljesedik bennük mesés fantáziavilága és rajzi virtuozitása, amelyet a színek hangsúlyos használatával erősít. A bizánci ikonokat és a magyar népművészetet egyaránt idéző vörös és kék árnyalatokat használja fel képzelet alkotta világának megmutatására. Az Újlipótvárosi Klub-Galériában mind a bravúros rézkarcokból, mind a gyakran Biblia-témákat életre keltő festményeiből láthatunk nagyszerű válogatást. Würzt Ádám munkássága a magyar grafika egyik legkiemelkedőbb művészi teljesítménye. Vajda Ildikó
