XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-02-01 / 3. szám
TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2007. február 1. 2 A képviselő- testület 2007. január 18-i ülésén- felmentette Tóth Pétert a Pénzügyi és Költségvetési Bizottsági tagsága alól 2007. január 18-i hatállyal és megválasztotta dr. Prechlik Lajosnét a bizottság nem képviselő' tagjává 2007. január 19-i hatállyal,- elfogadta a 2007. évi beruházási programokat és célokmányokat. A 24 kerületi fenntartású intézmény felújítása, illetve beruházása mintegy 1,2 milliárd forintba kerül, a programban szerepel - többek között - bölcsődei hely kialakítása a Vizafogó és a Gyöngyösi sétányon, szociális foglalkoztató a Szekszárdi úton. Öt esetben vizesblokk, négy intézményben nyílászáró felújítására nyílik lehetőség, három helyen az udvar rekonstrukciója történik meg,- elfogadta az önkormányzat 2007-2010 közötti programját, egyben megállapította, hogy az Általános Távlati Területfejlesztési Koncepcióban kitűzött célok teljesültek, a kerület T elepülésfejlesztési Koncepciójában foglaltak megvalósultak,- elfogadta a szervezeti és működési szabályzatát,- elfogadta az önkormányzat 2007-2010. évi vagyongazdálkodási feladatait,- módosította az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletét, . - felhatalmazta Borszéki Gyula alpolgármestert, hogy a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. taggyűlésein a XIII. kerületi önkormányzatot, mint tagot a képviselő- testület döntéseinek megfelelően képviselje, elfogadta a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. 2007. évi üzleti tervét, valamint a 2007-2011. évi középtávú üzleti stratégiáját,- állást foglalt a közép-magyarországi régión belüli kapacitások felosztásának miniszteri ajánlásáról és felhatalmazta a polgármestert, hogy az állásfoglalást jutassa el a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács elnökének és a főpolgármesternek,- elfogadta a polgármesteri hivatal köz- tisztviselővel szemben támasztott teljesítménykövetelmények alapját képező 2007-2010. évi kiemelt célok meghatározásáról szóló javaslatot. Helyesbítés Előző számunkban közöltük a képviselők fogadóóráit, közülük kettőnél pontatlanul. 1. Dr. Szanyi Tibor, a 19. sz. választókerület országgyűlési képviselőjének fogadóórájára - helyesen - a 441- 5566-os telefonszámon kell bejelentkezni. 2. Erdős László, a 10. v.k. önkormányzati képviselője - helyesen - az Idősek Klubjában minden hónap harmadik szerdáján tartja 16-17 óra között a fogadóóráját. Példaértékű együttműködés Folytatás az 1. oldalról A polgármester nyitóbeszédében elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a XIII. kerület lakosainak az elmúlt időszakban érezhetően javult a szubjektív biztonságérzete. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a decemberi közmeghallgatáson a korábbi évekhez képestjelentősen csökkent a közbiztonsággal kapcsolatos panaszok száma. Ennek okát dr. Tóth József a tudatos városépítésben és város- vezetésben, valamint a XIII. kerületi önkormányzat, a rendőrség, a tűzoltóság és a polgárőrség együttműködésének hatékonyságában jelölte meg, melynek a jövőben a már kijelölt úton kell továbbhaladnia. Ezért fontos mérföldkő a január 23-ai megállapodás aláírása, mely a célok megfogalmazása mellett a megvalósítást biztosító évenkénti 30+2+3 millió forintos támogatási keretet is tartalmazza. Az önkormányzat a támogatás összegét a szervezetek technikai eszközeinek, berendezéseinek korszerűsítésére, működési feltételeinek fenntartására, lakossági tájékoztatásra és felvilágosításra, a személyi állomány ösztönzésére biztosítja. A megállapodás célként fogalmazza meg a kerület közrendjének és közbiztonságának javítását. Gergényi Péter kiemelte, hogy a BRFK és a XIII. kerület együttműködése példaértékű, melyet tovább fog javítani a megállapodásban lefektetett feladatvállalások megvalósulása. Az aláíró felek egyöntetűen megfogalmazták, hogy komoly segítséget jelent számukra az ön- kormányzat által nyújtott támogatás, melynek előnyeit mindenekelőtt a kerület lakosai a gyakorlatban fognak érzékelni. Ezáltal várható, hogy a lakosok lokálpatriotizmusa a jövőben még inkább erősödni fog, s a XIII. kerület továbbra is meg tudja tartani vonzerejét mind a régi, mind a leendő lakosok számára. Várkonyi Rita Dr. Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzol- tóság parancsnoka Állásfoglalás a közép-magyarországi régión belüli kapacitások felosztásának miniszteri ajánlásáról Önkormányzatunk felelősséget érez a lakosság fekvőbeteg-ellátásáért, ezért kezdeményezi a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanácsnál és a Fővárosi Ön- kormányzatnál, hogy az egészségügyi miniszterjavaslatát módosítsa. Megvizsgáltuk a közép-magyarországi régión belül a XIII. kerületet érintő szubrégió helyzetét - különös tekintettel a XIII. kerületi lakosságra - a megnyugtató fekvőbeteg-ellátás érdekében. A fő kérdés és felelősségünk megtudni, hogy hol, milyenfeltételek között fogják ellátni a XIII. kerületi fekvő betegeket? Vajon melyik lesz a kórházak közül a területi ellátásért felelős? Hosszú évek óta, mint jelenleg is, a Nyíró Gyula Kórház belgyógyászati osztályán több mint 80%-ban, a manuális osztályokon 46%- ban XIII. kerületi betegek fekszenek. Tekintettel arra, hogy krónikus osztály is működik a kórházban, a belgyógyászati osztály teljes kapacitással a betegellátást szolgálja. A jelzett csökkentés nem szolgálja a megnyugtató XIII. kerületi betegellátást. Javaslatunk:- Az ágyszámfelosztásnál nagyobb súllyal szerepeljen a területi ellátási kötelezettség.- A Nyíró'Gyula Kórház esetében a belgyógyászat 120 ágyas, a nőgyógyászat 20 ágyas, a sebészet 30 ágyas, az intenzív osztály 8 ágyas területi ellátási kapacitást kapjon. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Pedagógusok kitüntetése A kitüntetett pedagógusok: Nagy Erzsébet, Fekete Ildikó, Hubert Györgyné, Koltainé Balogh Katalin, Lengyelné Farkas Julianna, Pusztai lászlóné és Reményi Katalin Dr. Tóth József polgármester 2007. január 23-án kitüntetésben részesítette azokat a pedagógusokat, akik pályájuk során kiemelkedő munkát végeztek a kerületben. A polgármester külön gratulált Nagy Erzsébetnek, a XIII. kerületi Zeneiskola gitártanárának, aki Apáczai Csere János-díjban, és Fekete Ildikónak, a XIII. kerületi Zeneiskola zongoratanárának, aki Németh László-díjban részesült. Mindezek mellett sor került az Arany Katedra Emlékplakett átadására is. Hubert Györgyné, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára, Koltainé Balogh Katalin, a Napraforgó Óvoda fejlesztőpedagógusa, Lengyelné Farkas Julianna, az Ady Endre Gimnázium tanára, Pusztai Lászlóné, a Németh László Gimnázium nyugdíjas igazgatóhelyettese, valamint Reményi Katalin, a Madarász Viktor Óvoda óvodapedagógusa is átvehették a kitüntetést. A pedagógusok kiemelték, hogy az Arany Katedra elnevezés híven tükrözi azt, amit ők a tanítás lényegének tartanak, hiszen több évtizedes pályájuk során végig arra törekedtek, hogy komoly, életre szóló értékeket adjanak át a tanulóknak. A polgármester megköszönte munkájukat, mellyel hozzájárultak a kerület hírnevének öregbítéséhez. Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszonykiemelte, hogyapedagó- gus számára a tanulók bizalmának, szereteté- nek és tiszteletének elnyerése legalább annyira fontos, mint az állami, önkormányzati kitüntetések. Mindehhez gratulált a kitüntetetteknek. V.R.