XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)

2007-04-18 / 8. szám

2007. április 18. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK Tövis és babér „A költészet a sorsom, a zene a szerelmem vallja Baranyi Ferenc. Akinek volt szerencséje a költő huszonhét verses­kötetet megtöltő költeményeivel, vagy éppen több mint öt­ven gyűjteményre szaporodott műfordításaival találkoz­ni, akinek alkalma nyílt zenei alkotásait hallgatni, az csak annyit tud ehhez hozzáfűzni: Micsoda sors!Micsoda sze­relem! A hetvenéves Baranyi Ferencet Baranyi Ferencről kérdeztem az AJAMK költészet napi rendezvényén. 0 pe­digleült mellém, mosolygott és mesélni kezdett.- Mivel lepte mega hetvenedik év?- Az emberek szeretetével. Jöt- tömben-keltemben sokan, sok­szor éreztetik velem a szeretetü- ket, mégis jó újra és újra ráébredni erre. Nekem ez többet ér minden kitüntetésnél. A születésnapom kapcsán sok helyre invitáltak. Megható volt, hogy annyian eljöt­tek miattam, értem. Különleges ajándékban is volt részem. Négy kiadóval vagyok szoros munka­kapcsolatban, kiknek vezetői sze­mélyes jó barátaim. Ok - Köves Jó­zsef és Kemény András ötletétől ve­zérelve - összefogtak a hátam mö­gött, és kitaláltak egy nagyon szív­hez szóló meglepetést. Az 1937. ja­nuár 24-ei napilap másolatába be­lemontírozták a vezércikk helyére, hogy Baranyi Ferenc, az örvény lel­kű fiú ma születik meg. Azt hi­szem, ebben a gesztusban minden benne van. • A NARANCSLIGET lakónegyed Beruházó: m mm m iSiliiil SL GROUP- Ha mód nyílna egy találkozás­ra pályakezdő' önmagával, mit ta­nácsolna a szárnyát bontogató ifjú titánnak, Baranyi Ferinek?- Azt javallanám neki, úgy éljen és úgy írjon, ahogy én tettem: vál­lalja az elveit, vállalja az érzéseit. Persze, a magamfajta közszolgála­ti költő, aki vallja, hogy: Nyűt szó, fedetlen arc!, az mindig kellemet­len figurája lesz a kornak. Ezzel tisztában kell lenni, én is korán megtanultam. A saját elvtársaim mindig gyanakodva figyelték bal- oldaliságomat, és csak a rendszer- váltás után hitték el - mert az, ugye, nem jó pont manapság. Visszatekintve eddigi éveimre, két dologra különösen büszke vagyok. Az egyik, hogy minden szerelmi kapcsolatomat szép búcsú zárta. A másik, hogy eddigi verseim min­den egyes sorát - ha esztétikailag nem is minden esetben - tartalmi­lag a mai napig tudom vállalni.- Mert „a költőnek a vers a tör­vényn?- Pontosan. A líra személyes műfaj, nem kerülhető meg benne a költő igazsága. Nem lehet hazud­ni, nem lehet mellébeszélni. Ott gyűlölni kell, vagy épp nagyon sze­retni. Nincs köztes megoldás.- Még akkor sincs más megol­dás, ha ez az őszinteség szerelmi költészetében magánéleti konflik­tusokhoz vezetett?- Azt szoktam mondani, hogy engem kiszolgáltat a saját műfa­jom. Folyton a verseimben buk­tam le. Sokat kellett élnem, hogy sokat tudjak írni. Én ezt mindig vállaltam. Szerelmes voltam a sze­relembe. Ugyanakkor minden kapcsolattól kaptam valamit, ami­ért külön hálás vagyok a nőknek, akik szerettek, akiket szerethet­tem. „Te több legyél a folytatás­ban. Ahogy jöttél, úgy nem me­hetsz el” - fogalmaztam meg egy­kor. Hiszem, hogy ez mindkét félre vonatkozik. Nem úgy kerülünk ki a szerelemből, ahogy beleléptünk. Másokká válunk. Talán épp ezért is Őrzök róluk szép emlékeket.- Számos költeménye idézi mega XIII. kerület egyes részeit, felvillant­ják annak képeit, hangulatát, lükte­tését. Otthonra lelt a kerületben?- Az én angyalföldiségem két periódusban zajlott. A hatvanas évek végén egy Róbert Károly kör­úti albérletben éltem, majd egy hosszabb kitérő után, 1979-ben költöztem vissza a kerületbe, im­máron végérvényesen. Mikor az ember hosszabb ideig van idegen­ben, akkor mindig egy konkrét hely iránt táplál honvágyat. Ne­kem ezt sokáig a nyáregyházi aká­cos jelentette, mert az emberré vá­lásom szempontjából ez volt a leg­meghatározóbb helyszín, itt ért a legtöbb olyan impulzus, ami kiala­kította a karakteremet. Azonban most már, ha külföldön vagyok, kifejezetten ebbe a kerületbe vá­gyom vissza. A lokálpatriotizmus az emberben konkretizálja a haza- szeretetet, s nekem most már An­gyalföld testesíti meg a hazámat.- Tiszta szándékkal című versé­ben az emberi, költői hit elvesztése kap hangsúlyt. Hová tűnte hit?- A világ nagy fordulatot vett. Mégpedig a jelek szerint nem a jó irányba. Az emberiség a vesztébe rohan, és sokszor még csak nem is veszi észre. Kétséges, hogy vissza lehet-e még fordítani a sors kere­két. Abban, hogy minden jobb lesz, már nincs hitem. Földünk történe­te egy ősrobbanással kezdődött, ta­lán azzal is lesz vége. Bár a világ ne­kem sem engedte soha, hogy meg­váltsam, költőként mégis felada­tom, hogy ébresztőt trombitáljak.- Számtalanszor említette: ezen a pályán több a tövis, minta babérko­szorú. Visszatekintve az elmúlt het­ven évre - habár sejtem válaszát - mégis felteszem a kérdést: megérte?- A korszak, amiben élünk, saj­nos nem a líráról szól, és az arra il­letékesek sem szorgalmazzák, hogy a költő szava messze hallatsz- szon. Én azonban rendületlenül hi­szem, hogy a versekkel indulatokat lehet szítani, életben lehet tartani az emberek igazságérzetét, növelni lehet a lelkek védekező képességét. Ezt az ars poeticát én nem adtam föl, s azt tapasztalom, hogy mindez nem pusztába kiáltott szó. Nem dőlök be annak, hogy a költő hasz­talan vonyít, de ha hasztalan is, az a dolga, hogy vonyítson. A magyar költő mindig több volt versírónál. Tudtam, mikor elkezdtem ezt a pá­lyát, hogy több lesz rajta a tövisko­szorú, mint a babér. Itt a tollforga- tót közéleti érzékenységgel áldotta meg a sors. Nálunk így intézkedett a történelem. Várkonyi Rita Magyar vers és történelem Pénzhajhászó világunkban mind többen vannak, akiknek értékrendjében nem szerepel a szellemi gaz­dagság, a műveltség. Nem ismerik a szép szavak gyö­nyörűségét, a megrendülést, amelyet egy-egy drámai erejű vers jelent az értőknek. Legalább április tizen­egyedikén, a magyar költészet napján gondoljuk vé­gig, hogy történelmünkben milyen meghatározó sze­repe volt poétáinknak, nem csak alkotásaikkal, ha­nem életük példájával is. A magyar líra első klasszikus mestere Balassi Bálint, akinek dalaiban már teljes művészi pompájában ragyog nyelvünk, nem csak verseiben énekelte meg a török ve­szedelem ellen harcoló végvári katonák vitézségét, ha­nem életét áldozta 1594-ben Esztergom ostrománál. A költőfejedelem Vörösmarty Mihály a XIX. század nagy eseményeit előkészítő reformkor nyitányát írta meg Za­lán futása című eposzával; napjaink magyarját is ren­dületlen hűségre hívja fel az 1836-ban született Szózat. A szabadságharc veresége után a lángészt kétségbeesé­se az őrület határára kergette, így halt meg 1855-ben. Azt talán mindenki tudja, hogy Petőfi Sándor az 1848-as forradalom egyik vezére volt, de vajon hány fiatal tudná elmondani végig a Talpra magyar-V. És a lángelme rövid élete 1849-ben kihunyt, Petőfi is a sza­badságharc áldozata lett. A XX. században Ady Endre mindent felkavaró, semmihez sem hasonlítható köl­tészete sugározza a kor indulatait, majd Babits Mihály kiáltja az első világháború poklában, „hogy elég!” -, és ő mondja ki húsz év múlva, a fasizmus árnyékában: „vétkesek közt cinkos, aki néma...” Befejezésül említjük azt, akinek születésnapja al­kalmából ünnepeljük a magyar költészetet: József At­tilát. Őt 32 évesen veszítettük el, „csak” versei szólnak hozzánk az élet mélységeiből, és a filozófia szinte kö­vethetetlen magasságából, a modern ember bonyo­lult lelkivilágát máig érvényesen megjelenítve, pedig az idén hetven éve, hogy meghalt. Bizony,,... tovarin­gatja fodrosán a szél/a tűnődve zümmögő időt... ” Imre Erzsébet Baranyi Ferenc: „A líra személyes műfaj, nem kerülhető meg benne a költő igazsága. ”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom