XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-09-20 / 18. szám
Egyéni választókerületi önkormányzati képviselőjelöltek az idősek otthonában. Jelenleg idősgondozó vagyok; itt is a szeretet és a gondoskodás a fontos. A másokért való tenni akarás tölti ki az életemet. Tóth Péter MSZP A 25 éves, újságíró, vállalkozásszervező közgazdász, Angyalföldön született, és ma is itt lakik. Feladatának tekinti, hogy az ipartelepek helyén épülő' lakóházak „emberlépté- kűek” legyenek. Elősegíti, hogy az önkormányzat támogassa a nagycsaládosok, időskorúak és a fogyatékkal élők pihenését. Vajda János Munkáspárt Családommal a Béke-Tatai úti lakótelepen élek. Hosszú ideje részt veszek a kerület, a főváros közéletében. Képviselőként is azon leszek, hogy a kerület életét ténylegesen az itt lakók irányíthassák, lehessen érdemi beleszólásuk a döntésekbe, s hogy a hivatali ügyintézés még inkább szolgálattá váljon. 17. számú egyéni választókerületi önkormányzati képviselőjelöltek Antalné Erdei Lívia Vállalkozók Pártja A Tvl 3 alapító szerkesztőjeként hosszú éveken át igyekeztem a helyi nyilvánosságot szolgálni. A munkám során megismertem a kerület lakosainak és vállalkozóinak gondjait! Képviselőként ezek megoldását tartanám hivatásomnak! Baittrok Borbála SZDSZ Szociológushallgató vagyok, szakterületem a településfejlesztés. Az SZDSZ Űj Generáció kerületi szervezetét vezetem. Célom, hogy kerületünk a lehető legjobb hely legyen gyereknevelésre. Ezért kell megújítanunk a Gyermek teret. Kérem, támogassanak szavazatukkal! baittrok.borbala@szdszl3.hu Herboly László miép 64 éves zeneművész tanár, önkormányzati képviselő, az önkormányzat jogi bizottságának elnöke. Szót emel a nemzeti értékek megőrzése mellett. Szavazzon rá és a MIÉP fővárosi listájára! Ha rá szavaz, a MIÉP kerületi listáját támogatja. Minden egyes szavazat számít. Segítsen, hogy mi is segíthessünk Önnek! Komjáti Péter László MDF 28 éves vagyok, három testvéremmel a kerületben nőttem fel. Tanulmányaimat a Tömöri Pál Általános Iskolában kezdtem, majd vendéglátó technikumot végeztem. 10 éve dolgozom a vendéglátóiparban, jelenleg a Nautika Hotel és Étterem üzletve- zetőjeként. Szeretnék többet tenni a kerületért! Dr. Rétvári Bence Fidesz-KDNP Fiatal jogászként két éve kerültem az angyalföldi Fidesz-szervezet élére. A Nemzeti Konzultáció során többek között az AJAMK-ban is volt módon meghallgatni mindenki véleményét. Tanácsaikat ma is megfogadom. Keresztény- demokrataként legfőbb feladatomnak a kerületben található nagy különbségek megszüntetését tartom. Ebhez kérem támogatásukat! Sági Judit MSZP Általános iskolai igazgató, tanügyigaz- gatási szakértő, a kerület Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke. Angyalföldön lakik. Célja a zöldfelületek átépítése, a játszóterek felújítása, az élhetőbb környezet kialakítása és a Rokolya utcai villamosmegálló biztonságosabb átépítése. Vajda Jánosné Munkáspárt Az életet, társadalmat, az önkormányzatok feladatait elsősorban a családok, a lakótelepek és munkásterületek gyermekeinek sorsán keresztül ismerem, ítélem meg. Az önkormányzatok kötelességének tartom, hogy anyagi és szellemi potenciáljukat esélyteremtő, nevelő, demokratikusan működő iskolarendszerre koncentrálják. 18. számú egyéni választókerületi önkormányzati képviselőjelöltek Altfatter Adalbert Humanista Párt A jelenlegi válság nemcsak a politika, hanem egész civilizációnk válsága. Tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy e válság létrehozásában ártatlanok vagyunk: mi csináltuk, és folyamatosan mi csináljuk. Szabadon dönthetünk arról, hogy hozzájárulunk-e továbbra is, vagy elkezdjük a változást. Borszéki Gyula MSZP ^ Ötvennégy éves, az önkormányzat szociális és lakásügyekkel foglalkozó alpolgármestere. Kezdeményezi a Balzsam utca-Kámfor utca és a Göncöl utca-Szekszárdi út csomópontok átépítését. Támogatja, hogy a rászorult, lakhatási és krízishelyzetbe került családok több támogatást kaphassanak. Dóka László Fidesz-KDNP A XIII. kerületben születtem 1946-ban. Múltam: 40 év a közszolgálatban (MTV) játék-, dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket készítettem. Kamerák mögött biztosítottam a filmkészítés lehetőségét. Célom a kerület aktuális gondjainak megoldása, közérzetünk kellemesebbé tétele, terveink megvalósítása. Horváth Katalin MIÉP 43 éves, az Operettszínház tagja. Célja az ősi magyar szellemiség megerősítése az oktatásban; magabiztos, tájékozott, egészséges fiatalokat nevelvén. Szavazzon rá és a MIÉP fővárosi listájára! Ha rá szavaz, a MIÉP kerületi listáját támogatja. Minden egyes szavazat számít. Segítsen, hogy mi is segíthessünk Önnek! Klem László MDF 1956-ban születtem. 16 éve dolgozom az önkormányzatban, ezért ismerem a kerületben élő emberek problémáit és azonosulni tudok velük. Célom: megválasztásom esetén jó lokál- patriótaként a velem együtt lakó polgárok érdekeit képviselni. Kollát Pál Munkáspárt Munkahelyem megszűnéséig hajógyári lakatosként dolgoztam. Tizenhat éve képviselőként veszek részt a kerület dolgainak, életének alakításában. Továbbra is célom, hogy a kerület lakói maguk irányíthassák sorsukat, de nem látszat, hanem érdemi beleszólást kell biztosítani. E téren van még javítani való! Lieber Tamás Budapest Társaság Szívügyem a környezetvédelem. Földrajz szakos tanár vagyok, jelenleg az onkológiai intézet CT-MR operátoraként dolgozom. Ma már biztosan tudom, az egészség a legfőbb kincs. A kerületen áthaladó forgalom, a zaj, a légszennyezés, az eltűnő zöld területek nem az egészségünket szolgálják. Változtassunk, amíg nem késő. Várnagy Priszcilla Szilvia SZDSZ Pszichológus hallgató vagyok. Célom, hogy gyerekbaráttá tegyük kerületünket, több pénzt fordítsunk oktatásra, különös tekintettel a nyelvoktatásra. Akadálymentessé tesszük a járdákat, hogy a babakocsival is gond nélkül lehessen közlekedni. Kérem, támogassanak szavazatukkal! varnagy.priszcilla@szdszl3.hu 19. számú egyéni választókerületi önkormányzati képviselőjelöltek Fogarasi Lászlóné SZDSZ Közös képviselő vagyok. 1984 óta foglalkozom ingatlankezeléssel. Napi kapcsolatban vagyok Önökkel, a körzet lakóival, ismerjük egymást. Ha megválasztanak, a társasházi támogatások növeléséért fogok dolgozni. így fel tudunk készülni az uniós források fogadására. Kérem, támogassanak szavazatukkal! fogarasi.laszlone@szdszl3.hu Horváth Olivér Fidesz-KDNP 23 éves, végzős egyetemi hallgató vagyok. Nagykorúságom óta veszek részt a helyi közéletben: delegált tagként a kerületi Önkormányzat Lakásért Életjáradék Rendszerkezelő Bizottságban tevékenykedem. önkormányzati képviselőként szeretnék még többet tenni kerületünk polgáraiért, ezért kérem az ön támogatását. Lengyel István MDF 55 éves vagyok. Három gyermekem és egy unokám van. 1980 óta élek és dolgozom a kerületben, ez alatt családok százait ismertem meg. Ismerem választókörzetem lakóinak örömeit, nehézségeit, problémáit. Megválasztásom esetén a körzetemben élő emberek számíthatnak rám, megfelelően fogom képviselni közös érdekeinket. Meyer Gábor Független Rajacsics László MSZP Ötvenöt éves gépészmérnök. A hajógyár volt főenergetikusa, ma húsz ember számára munkát biztosító vállalkozás ügyvezetője. 1994 óta képviselő. Támogatja a Népsziget rekreációs célú átalakítását. Kezdeményezi a Szobor utcában egy játszótér megépítését. Veres Sándor MIÉP 38 éves vállalkozó. Szorgalmazza a Fi- astyúk utcai metróállomás megépítését, valamint a hiányzó mozgólépcsők pótlását metrómegállóinkban. Szavazzon rá és a MIÉP fővárosi listájára! Ha rá szavaz, a MIÉP kerületi listáját támogatja. Minden egyes szavazat számít. Segítsen, hogy mi is segíthessünk Önnek! Kompenzációs listák a Választási Bizottság által tartott sorsolás sorrendje szerint: MSZP SZDSZ Vállalkozók Pártja Munkáspárt Budapest Társaság Humanista Párt MDF Fidesz-KDNP MIÉP Helyi kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek (A kisebbségi jelöltek szavazólapon megjelenése a Választási Bizottság2006. szeptember 11-ei ülésén kisorsolt sorrendben szerepelnek.) Bolgár kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Varga Zsanett MBE, Simeonov Nóra Vesza MBE, Barkovics Erzsébet MBE, FikóNacsóMBE, Varga Csaba MBE Cigány kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Kállai Tiborné ROM-SOM, Horváth Géza CSZOSZ, Batutin Jenő Csaba MCDSZ, Jungwirth Lőrinc MCDSZ, Csikós László RO-MA, Jónás Izolda Lungo Drom, Jónás Anna CSZOSZ, Lázók Zsigmondné RO-MA, Hunyadi Gáborné MCF Fórum, Demeter János ÉKE, Boncföldi Magdolna MCF Fórum, Kállai Tibor ROM-SOM, Lakatos Géza János Lungo Drom, Zsákai Ferenc CSZOSZ, Bari Józsefné MCF Fórum, Buri Ivett Lungo Drom, Farkas Róbert MCDSZ, Lakatos Endre Lászlóné RO-MA, Villás Lajos RPM, Ráczné Palotai Beáta ISzMORFOÉSz, Radics Béla MCF Fórum, Horváth Lajosné MCDSZ-RPT, Hunyadi János MCDSZ-RPT, Lehoczki Katalin Krisztina CSZOSZ, Budai-Horváth Gyula ISzMORFOÉSz, Algács Tibor ROM-SOM, Horváth Gyula CSZOSZ, Suki Róbertné ROMA, Pintér Miklósné ÉKE, Berki Attila ÉKE, Buri Józsefné Lungo Drom, Jakab Sándor MCDSZ, Horváth Tibor Győző Lungo Drom, Kállai Gábor ROM-SOM Görög kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Varga Józsefné SYLLOGOS, Szkevisz Kosztan dinosz SYLLOGOS, Argiropulu Lefteria SYLLOGOS, Dr. Szabó Kálmánné SYLLOGOS, Canga Anna SYLLOGOS, Kanakaridisz Szpirosz SYLLOGOS, Camaszotisz Janisz SYLLOGOS, Georgopulosz Hrisztosz SYLLOGOS, Thomaidu Elefteria SYLLOGOS Horvát kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Drajkó Péterné Magyarországi Horvá- tok Szövetsége, Romácz László Magyarországi Horvá- tok Szövetsége, Drajkó Veronika Magyarországi Hor- vátok Szövetsége, Fazekas Zsuzsanna Magyarországi Horvátok Szövetsége, Gorjanácz Mária Magyarországi Horvátok Szövetsége Lengyel kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Nagy Alicja Mária BEM. J. Egyesület- Sztadalbertegyes, Kosinsky Miklós BEM. J. Egyesület- Sztadalbertegyes, Dr. Jerger András Sándor BEM. J. Egyesület-Sztadalbertegyes, Filó Jánosné BEM. J. Egyesület- Sztadalbertegyes, Héjj Attiláné BEM.. J. Egyesület- Sztadalbertegyes Német kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Vígh Katalin Iskolaegyesület, Katonáné Mayer Katalin Iskolaegyesület, Reichardt Ferenc Iskolaegyesület, Érni Péter Iskolaegyesület, Hambuch Géza Iskolaegyesület Örmény kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Kása István ARMÉNIA-ÖKBEE, Avedikian Viktória Terézia ARMÉNIA-ÖKBEE, Kása Róbert ARMÉNIA-ÖKBEE, Szakály Fruzsina EÖGy KE, Dr. Kiss Margit EÖGyKE, Füleld Balázs EÖGyKE, Kabdebó János EÖGyKE, Kocsisné Grigorjan Karina ARMÉNIA-ÖKBEE Király Zoltán EÖGyKE, Déryné Kantó Erika ARMÉNIA- ÖKBEE Ruszin kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Fedor Illés MARUSZE, Fedorné Kovács Katalin MARUSZE, Ecsedi-Papp Renáta Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, Duliskovich Viktor Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, Homoki István Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, Mikusi József MARUSZE, Salánki András Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, Tajcs Natália MARUSZE, Károlyi József MARUSZE, Lovas Sándorné Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület Szerb kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Hrisztov György Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület, Osztoics Péter Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület, Kozics Péter Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület, Feigl Mariann Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület, Erdélyi Mária Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület Szlovák kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Kurucz Nikolett Anna Oszvena (visszhang) Budapesti Szlovák Kórus, DOLINA, Zempléni Szlovákok Egyesülete, Dél- Alföldi Szlovákok Szervezete Hollósy Tiborné Oszvena (visszhang) Budapesti Szlovák Kórus, DOLINA, Zempléni Szlovákok Egyesület, Dél- Alföldi Szloválok Szervezete, Bjelik György Oszvena (visszhang) Budapesti Szlovák Kórus, DOLINA, Zempléni Szlovákok Egyesülete, Dél- Alföldi Szlovákok Szervezete, Máté Lajosné Oszvena (visszhang) Budapesti Szlovák Kórus, DOLINA, Zempléni Szlovákok Egyesülete, Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete, Bunda Tamás Lajosné Oszvena (visszhang) Budapesti Szlovák Kórus, DOLINA, Zempléni Szlovákok Egyesülete, Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete