XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-02-15 / 4. szám
14 TIZENHARMADIK ft KERÜLETI HÍRNÖK 2006. február 15. Otthontalanok A Dózsa György úti hajléktalanszállón az otthontalanokkal találkozott dr. Szanyi Tibor államtitkár. A szálló lábadozójában ápolt betegeknek gyümölcsöt osztott az államtitkár, valamint megtekintette az intézmény állásközvetítő' irodáját is. Orosz Péter szociális munkás a lakosság segítségét kéri. Szeretnének egy pianinót kölcsönözni a márciusi Bartók Béla-estjükre. XIII., Dózsa György út 152. Telefon: 238-9500. Első hálózó voltam... N incs ebben semmi különös, csak azok számára, akik ismernek minket, mert kissé már kinőttünk ebből az életkorból. Nem is a mi első bálunkról van szó, hanem az Ady Endre Gimnáziuméról, ahol most rendezték az első alapítványi bált. Egyik gyerekünk idén érettségizik, a másik pedig most került be az iskolába. Nyilvánvaló volt, hogy szülői jelenlétünk elkerülhetetlen a báli forgatagban. Ragyogóan szórakoztunk a diákok előadásán. Még a darab vége felé elhangzott bakit is olyan könnyed fesztelenséggel kezelték, hogy szereplők és nézők egyformán jól mulattak rajta. A színészeket a darab végén többször is a „függöny” elé tapsoltuk - és nem azért, mert a nézőtéren a rokonság foglalt helyet. Az előadás után körbejártunk az iskolában, és megcsodáltuk a diákok folyosón elhelyezett munkáit. Eközben ügyes és fürge kezek hangulatos, gyertyafényes étteremmé alakították a „színházat”. A vacsora kitűnő volt. Nem tudom, mit ettem, de nagyon ízlett. Nagyjából osztályonként ültünk asztalhoz, és a finom falatok között jutott idő elbeszélgetni szülőnek, tanárnak a közös témáról: gyerekeinkről. Végül elérkezett a pillanat, amitől bál a bál, és amikor le lehet mozogni a bőséges vacsorát: a tánc! Kedvcsinálónak két fiatal pár mutatta be, hogyan kell táncobi, aztán átadták a parkettet az idősebbeknek. A zene kitűnő válogatás volt a szülők korosztályának régi kedvenceiből és mai futó slágerekből. Aztán következett a tombola. Alig akadt asztal, ahová csak egyetlen nyeremény jutott volna a sok ajándékból. Majd megint táncoltunk, beszélgettünk, táncoltunk, beszélgettünk, táncoltunk... Háromnegyed kettőkor hazaindultunk, de sajnálom, hogy nem mi maradtunk utolsónak. Aranyossy Árpád szülő Mobil STAR Autótechnika Ingyenes olajcsere, amennyiben nálunk vásárolja az olajat! Nálunk megkapja ugyanazt a szolgáltatást, javításokat, mint a márkaszervizekben - de nem márkaszerviz-díjakon! 10 4 4 B p*. \l egy éri At 116. 1 szobás, 42m+42m teraszos vágj- 2,5 szobás, 73m+4m teraszos lakásban szeretnék az otthonukat kialakítani. (+ garázs, + tároló) Projektbefejező, vonzó árak! Érdeklődjön, nézze meg! Telefon: 430-1836, e-mail: harcon o harcon.hu Harcoa-Domtts Kft. 1036 Budapest, Lajos utca 160-162. www.mcgyerlakapark.hu sszerviz Kft, Nagy gyakorlattal vállaljuk további társasházak képviseletét:- számítógépes könyveléssel. Gördüljön be Magyarország egyik leqmeQbízhatóbb, márkafüggetlen szervizébe: • Helyszíni vizsga, vizsgára felkészítés, állapotfelmérés • Számítógépes hibakeresés • Zöldkártya soron kívül, előzetes bejelentkezés nélkül • Gumicsere, futómú'állítás MOBILSTAR AUTÓTECHNIKAI KFT. 1138 Bp., Szekszárdi u. 24. Telefon: 350-3386, 239-5036 Nyitva: hétfő-csütörtök 8-16.30, péntek 8-16 óráig. Zöldkártya: hétfő-péntek 7-18, szombat: 9-14 óráig OPTIKA Keresse akcióinkat! VI., Lehel u. 5. (Bulcsú u. sarok); Telelőn: 349-6550 ■ XIII., Búké u. 166. (Fiastyúk utcai sarok); Telefon; 329-9573 Rendel: dr. Majetics Zsuzsanna főorvos és dr. Gyurákovics Margit főorvos. PREMIUM Angyalföld legjobb lakásai Önre várnak! XIII. kerület Forgáeh közben 33-64 nr alapterületű lakások erkéllyel, egyedi fűtéssel, 2006. IV. negyedévi átadással megvásárolhatók MÁR 275.000 FT/M2-TŐL További információ: Tel.: 3-444-444 www.preniiumingatlan.hu