XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-10-04 / 19. szám
2006. október 4. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 11 A kerület rendőrei a rendzavarokkal szemben Bizonyos politikai erőknek az ön- kormányzati választások előtt érdekük volt válságos helyzetet teremteni. Az uszító szavak meghallgatásra találtak. Elsőként futballhuligánok árpádsávos zászló alatt akarták elfoglalni a Magyar Televízió épületét. Autókat gyújtottak fel, burkolatkövekkel dobálták a rendőröket, akik végül feladták a küzdelmet. Ezt követően a randalírozók még két napig kíséreltek meg hasonló helyzetet teremteni a főváros különböző pontjain. Ekkor már a rendőrség ura volt a helyzetnek. A rendteremtésben a XIII. kerületi rendőrök is részt vettek. Az összecsapások során egy kerületi rendőr súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett. Szabó István főtörzsőrmester, kutyavezető kilenc éve teljesít szolgálatot kerületünkben. Egész napi szolgálatból este hét órakor ment haza. Éjfél körül riasztották. Pillanatok alatt a Kossuth téren volt, amikor „már csak” a legkitartóbb tüntetőktől kellett megszabadítani a teret. Másnap a Köztársaság térről kellett az utcabútorokat szétverő, a kirakatokat betörő bandát kiszorítani. A Rákóczi úton a rendőrsorfalat kőzápor fogadta. Egy nagy kő a főtörzsőrmestert fejét találta el. A mentők a baleseti sebészetre vitKedd reggel az MTV előtt ték, még most is betegállományban van. Sáfrány Szabolcs törzsőrmester, körzeti megbízott a második napon állt - szó szerint - csatasorba. Neki a lábát találta el egy kő.- A kődobálók a Blaha Lujza téren egy jó kőhajításnyira voltak tőlünk - mondta a törzsőrmester. - Nem akartunk fegyvert használni, tehát nem maradt számunkra más, mint egy sorba felfejlődve, a pajzsot magunk elé tartva előrehaladni, és egyre hátrébb szorítani a romboló tömeget. A garázdák tudták, hogy a lábunkon sebezhetők vagyunk.- Nagy Tamás törzsőrmester a kerületben járőrszolgálatot teljesít. Sáfrány Szabolccsal egy sorban képezett élő falat a kődobálókkal szemben. Az ő lábát is eltalálták. A három, szolgálat közben megsérült rendőrt Demszky Gábor főpolgármester és Kiss Ernő dandártábornok, kerületi rendőrkapitány dicséretben, illetve jutalomban részesítette. K.T. Tájkép csata után Gyermekbűnözők Két család sétára indult a Margitszigeten. A felnőttek beszélgettek, a két gyerek pedig elbóklászott felfedezni a sziget általuk még nem ismert részeit. A szülők szeme elől eltűnt gyerekeket két másik gyerek támadta meg. Az egyiknek sikerült elszaladnia, de a másiktól elvették a pénztárcáját. A szülők mobiltelefonon azonnal rendőri segítséget kértek. A perceken belül megérkezett járőrnek a gyerekek személyleírást adtak támadóikról. Ennek alapján a rendőrök húsz percen belül, a Palatínus strandfürdő előtt felismerték a tetteseket. 0. V. 11 éves és V. D. 10 éves gyerekek beismerték tettüket, és megmutatták, hogy hová dobták az elrabolt pénztárcát. A rendőrség hívószámai: Segélyhívó: 107 vagy 112 Telefontanú, ingyenes: 06 (80) 555-111 XIII. Kerületi Rendőrkapitányság: 06 (1) 236-2800 MMS-t fogadó: 06 (20) 212-2003 A sikolyra a szemben lévő házban felriadt egy féri. Gyorsan felöltözött, és lesietett a megtámadott nőhöz, majd hívta a mentőket és a rendőrséget. A 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett nő az átélt sokk miatt, személyleírást nem tudott adni. Jó vicc... mmmmaaaammmmm A felnőttek is... Egy férfi hajnalban, alkoholfogyasztás után, a Margitszigeten sétált. Hozzácsapódott egy társasághoz, akikkel beszélgetni kezdett. Egyszer csak az egyik „beszélgető társ” hátulról fejbe ütötte. Földre zuhant, és rövid időre eszméletét vesztette. Amikor magához tért, észrevette, hogy eltűnt a mobiltelefonja és a digitális fényképezőgépe. A gyenge közvilágítás és nem utolsósorban alkoholos befolyásoltsága miatt, csak annyit tudott mondani, hogy a társaságban négy 20-25 év körüli férfi volt. Délután 7 óra körül, a Dráva utcában hazafelé tartott egy fiatal nő. Szembe jött vele négy férfi és egy lány. Amikor mellé értek, a 14 évesnek tűnő lány nekiesett a meglepett nőnek. A torkát szorongatta és rugdosta. Amikor a szerencsétlen nő segítségért kiáltozott, az elkövető elszaladt. A négy férfi nevetéssel bátorította a támadót. A bántalmazott nő szerint támadója fiatal, molett, hosszú fekete hajú, barna bőrű volt. A lány feltehetően a Szabolcs utca környékén lakik. Egymástól is raboltak Támadás a Kárpát utcában Egy csinos, 22 éves nő baráti társaságban töltötte az estét. Amikor a késő éjszakai órákban hazaindultak, a messzebb lakók felajánlották, hogy haza kísérik, de elutasította az ajánlatot.- Itt lakom a közelben, hamar hazaérek - mondta, és elköszönt társaitól. A Kárpát utcába egy férfi lépett mellé. Hirtelen a földre lökte, fejét többször is az aszfaltba verte, majd meg akarta erőszakolni. A szerencsétlen helyzetben lévő nő sikoltozni kezdett. Ettől a férfi megijedt, és felkapva a nő táskáját, amelyben 11 ezer forint volt, elrohant. Egy 16 éves budapesti fiú barátjával jelent egy gyermekkorú ismerősének lakásán. A gyereket lefogták, gyomorszájon vágták, elvették a discmanjét. Az áldozat hamar megbocsáthatott meglopóinak, mert délután már együtt mentek rabolni. Felkerestek egy Petneházy utcai lakást, ahol egy gyermekkorú fiút szólítottak fel arra, hogy adja át mobil- telefonját, ellenkező esetben megverik és elvágják a torkát. A megriadt gyerek eleget tett a kérésnek, majd a rendőrségen feljelentette támadóit, akikről érdemi információkat tudott adni. Ezek alapján sikerült mind a kettőjüket elfogni. Koós Tamás SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Megnyugtatunk mindenkit: az ABS-szel, vezetőoldali légzsákkal, szervokormánnyal felszerelt SkodaFabia Start modellek nem lesznek drágábbak. Sőt! Most még kedvezőbb áron kínáljuk a Fabia személygépkocsikat, így könnyebb mindenkinek! MINDENKINEK ÖNNEK NEKED HETŐ 0.*2 mm* NEKIK CO -kibocsátás 124-158 g/km Kombinált átlagfogyasztás: 4,6-6,61/100 km SkodaFabia Start már 2 199 000 Ft-tól! [ Az Ön Skoda-márkakereskedője: Porsche Pest • 1139 Budapest, • Fáy u. 27. «Tel.: 451-5460 • Fax: 451-5522 • www.porschepest.hu