XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-02-01 / 3. szám
I Az önkormán képviselőinek fogadóórái yw I k I 1 Gyűjtsük i szelektíven a hulladékot A bőr a a természet csodája Tündérjáték -X I felnőtteknek örökölt átkelő U 1 A döntés a kezedben van! Fogászat a Visegrádi V utcában paradicsomi füge 9 Miniszterelnöki látogatás kerületünkben J anuár 25-én Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök ellátogatott a felújítás alatt álló Szegedi úti szakorvosi rendelőintézetbe. A kormányfő dr. Tóth József polgármesterrel megtekintette a szakorvosi rendelő megújult osztályait, beszélgetett az orvosokkal és a dolgozókkal, valamint a betegektől tájékozódott a kerületi betegellátás tapasztalatairól. A polgármester elmondta: a szakrendelőt 900 millió forintból újítják fel. A munkálatok alatt a rendelés zavartalanul üzemel. 2004-ben kicserélték a lifteket, átalakították a kazánházat, így a fűtés már a takarékos rendszerrel üzemel. Részben befejeződött a nyílászárók, a burkolatok cseréje, a válaszfalak, az álmennyezetek szükség szerinti bontása, illetve újjáépítése. Elkészült a rendelőintézet négy és fél szintje, 2450 m2, az alapterület 51%-a, februárban pedig újabb részeket adnak át. Az eddig felhasznált közel 380 millió forintból 46 millió forintot új, korszerű orvosi műszerek beszerzésére fordítottak. A látogatáson dr. Tóth József polgármester, dr. Forrai Katalin reumaosztály-vezetőfőorvosa, dr. Kása János főigazgató főorvos és Gyurcsány Ferenc kormányfő Pedagógusok kitüntetése A Magyar Kultúra Napja alkalmából BódiFerencné, a Pedagógiai Szolgáltató Központ óvodai szaktanácsadója Brunszvik Teréz-díjban; László Éva, a XIII. Kerületi Zeneiskola zongoratanára, Gloviczki Zoltán, a Németh László Gimnázium tanára, Tóth Margit, a Pannónia Általános Iskola tanára Németh László-díjban részesült. Takács Gézáné, az Eötvös József Általános Iskola tanítója Arany Katedra Emlékplakett kitüntetést kapott, melyet dr. Tóth József polgármester adott át január 24-én. Ugyanekkor gratulált a másik négy díjazottnak is. Radnóti Miklós: Huszonnyolc év Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska, -gyilkosod! öcsémet halva szülted-é, vagy élt öt percet, nem tudom, de ott a vér és jajgatás között úgy emeltek föl a fényfelé, akár egy győztes, kis vadállatot, ki megmutatta már, hogy mennyit ér: mögötte két halott. Mögöttem két halott, előttem a világ, oly mélyről nőttem én, minta haramiák; oly árván nőttem én, a mélységből ide, a pendülő, kemény szabadság tágas és szeles tetőire. Milyen mély volt gyerekkorom, s milyen hűvös. Hívó szavad helyett kígyó szisszentfelém játéka im kis útain, ha este lett s párnáimon vért láttam én, a gyermeket elrémitő, nagy, hófehér pehely helyett. Milyen mély volt gyerekkorom, s milyen magos az ifjúság! A két halál megérte-é? - kiáltottam a kép felé, mely ott sütött szobám falán. Huszonnyolc éves voltál akkor, a képen huszonöt talán, ünnepélyes ifjú nő, komolykodó, tűnődő. Huszonnyolc éves voltál akkor, most ugyanannyi lettem én, huszonnyolc éve, hogy halott vagy, anyácska! véres szökevény! Anyácska, véres áldozat, a férfikorba nőttem én, erősen tűz a nap, vakít, lepke kezeddel ints felém, hogy jól van így, hogy te tudod, s hogy nem hiába élek én. 1937