XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-03-02 / 5. szám

4 2005. MÁRCIUS 2. fl kitüntetett tanácsadó. Hajdú Györgyiig Oktassunk vagy buktassunk? Jövőre lesz húsz éve, hogy a taná­ri pályára lépett Hajdú Györgyné Marika. Lelkes és tettre kész egyéniségének köszönhetően az alig két évtized alatt páratlanul gazdag és szerteágazó utat járt be. Eddigi munkáját januárban a Ma­gyar Kultúra Napján Arany Ka­tedra Emlékplakettel ismerték el. Villamos üzemmérnökként kezdte az Ingatlankezelő Vállalat­nál, de mindig megvolt benne a vágy, hogy átadja mindazt, amit tud. Nem csoda, hogy amint lehe­tett, élt az alkalommal, és megsze­rezte a műszaki tanári diplomát is. Még abban az esztendőben 1986-ban - átment az Országbíró utcai általános iskolába, hogy fi­zikára és technikára okítsa a ne­bulókat. Harmincéves volt akkor és há­romgyerekes családanya, így a kamaszok világában igazán ott­honosan mozgott. Pár év múlva már a kerületi fizikai munkakö­zösség vezetője, 1993-ban pedig igazgatóhelyettesnek nevezik ki. Minden jel arra mutat, hogy há­rom év múlva igazgató lesz. A sors azonban másképp hozta. Az iskola 1996-ban lényegében meg­szűnt: összevonták a Csata utcai­val. Marikát azonban nem olyan fá­ból faragták, hogy ez letörje: Dombrády Lorándné biztatására megpályázta és el is nyerte a pe­dagógiai tanácsadói állást a Peda­gógiai Kabinetben (ma Pedagógi­ai Szolgáltató Központ), ahová már egy éve „bedolgozott”. Ez 1996-ban volt, abban az évben, mikor újabb diplomát szerzett: a Budapesti Műszaki Egyetemen elvégezte a közoktatás-vezető szakot.- Valószínűleg felsorolni is ne­héz lenne, mi minden tartozik egy pedagógiai tanácsadó feladatai közé. Talán egy kis ízelítőt azért kaphatunk belőle.- Nem annyira a pedagógusok­kal, mint inkább a tantárgygondo­zókkal, az igazgatókkal, a helyet­tesekkel és a munkaközösség-ve­zetőkkel vagyunk személyes, na­pi kapcsolatban. Természetesen órákat is látogatunk. De nem el­lenőrzünk és nem utasítunk, mint régebben a szakfel­ügyelők. A pedagó­gusoknak időnként szükségük van arra, hogy egy külső szakember mond­jon véleményt a munkájukról. Egyébként ketten vagyunk pedagógiai tanácsadók, az isko­lákat elosztottuk egymás között. Kol­léganőm, Pusztai Katalin a humán tár­gyakkal foglalkozik, az enyém a matema­tika, a fizika, a tech­nika, az informatika, a földrajz, a bioló­gia, a kémia, vala­mint a testnevelés. A feladataink kö­zé tartozik a szakmai továbbkép­zések megszervezése a pedagó­gusok számára. Segítjük a mun­kaközösségek kerületi versenye­it. A pedagógiai napok szervezé­séből is kivesszük a részünket. Fi­gyelünk arra, hogy az aktuális pe­dagógiai irodalomban is járatosak legyünk. Konferenciákon ve­szünk részt, és mi is szervezünk ilyeneket. Pedagógiai elemzése­ket készítünk az intézmények és a fenntartó önkormányzat számára. Határon túli kapcsolataink is vannak. Jómagam nemrégiben Erdélyben, Szovátán jártam, ahol egy mérés-metodikai tanfolya­mon vettem részt előadóként és gyakorlati oktatóként. Ősszel az OKSB szervezésében Helsinki­ben voltunk egy iskolában, előző évben pedig Bécsben. Az ilyen utak sok tapasztalatot adnak. Finnországban például sokkal na­gyobb súlyt helyeznek az egyéni, differenciált fejlesztésre.-A magyar oktatás ma sok seb­ből vérzik. Ön ezeket jól ismeri és nemcsak a munkája kapcsán. Hi­szen a múlt nyáron szerezte meg sokadik diplomáját, ezúttal az EL­TE pedagógia szakán végzett. Mint hallom, kilencven oldalas szakdolgozatot írt Oktassunk vagy buktassunk? címmel. Szóval: mi­lyen irányba haladjon az oktatás?- Bár mindig is jól éreztem ma­gam a számok világában, nem tu­dok egyetérteni azokkal a taná­rokkal, akik „nem érnek rá” a gye­rek leikével is foglalkozni. Sze­rintem az oktatómunka is csak ak­kor lehet eredményes, ha a gyere­kekre egészként tekintünk. A dip­lomamunkámhoz végzett kutatá­sok során arra jutottam, hogy van min változtatni. A heti egy-egy óra nem elegendő a ta­nároknak arra, hogy újfajta órave­zetéseket kezde­ményezzenek. Azt mondjuk, hogy gyerekköz­pontú az oktatá­sunk, az óraterve­zéskor a pedagó­gusok jelentős ré­sze mégis azt gon­dolja végig, mit fog ő maga csinál­ni az órán. Nem azt tervezi meg, mi lesz a gyerek fel­adata. Ezt nehe­zebb kiszámítani és több időt is igé­nyel. Az eredmé­nyesség persze sok mindentől függ. Amikor ezt mérjük, arra is gondolnunk kell, hogy a tanár munkája mellett a családi háttér­nek is nagyon nagy szerepe van abban, meddig jut el a gyerek.-És mi a helyzet a buktatással ? Jó az, hogy az első három évben csak szöveges értékelést kapnak a kisdiákok?- Fontos, hogy milyen módsze­rekkel értékelnek a tanítók. A szö­veges értékelés mikéntjét azon­ban senki nem tanította meg ne­kik. És akkor még nem is beszé­Hajdú Györgyné az Arany Katedra Emlékplakettet dr. Tóth József polgármestertől vette át Mit jelent a költészet napja? Talán az 1990-es évek elején lát­tam a Magyar Televízióban né­hány alkalommal egy-egy riport­műsort az utca emberével. A ri­porterek megkérdezték az embe­reket az aznapi ünneppel kapcso­latban. Elhangzott kérdés október 6-án, augusztus 20-án és április 11 -én is, hogy mit ünnepiünk ezen a napon. Csak keve­sen tudták a pontos választ, többen ad­tak kitérő választ, volt, aki bevallotta, hogy nem tudja. Amikor elkezdtem tanítani a Kék Isko­lában, azt szerettem volna, hogy minden felnövekvő gyerek, de legalább minden kék sulis tudja, mit jelent a költészet napja. Fiatal, forró­fejű, ábrándokat kergető magyartanár - mondták és mondják ma is. Az első előadás, a premier egy iskolai ünnepség volt, amit az egyik nyolcadikos osztállyal ké­szítettünk József Attila életéről a verseiből. Jó volt, sőt, gyönyörű, szívet melengető, ahogyan azok a kamasz lányok és fiúk félig meg­hatódva, kissé lámpalázasan me­séltek, szavaltak, énekeltek az is­kola zsibongójában. Ó volt a leg­kedvesebb költőjük abban az idő­szakban, és át akarták adni érzé­seiket, gondolataikat. Sikerült, azt hiszem, bár én a zsibongónál nagyobbat álmodtam, nem ma­gamnak, hanem a gyerekeknek. De úgy tűnt, nem csak én, mert kollégáimmal - akik közt vannak más szakosak, de az irodalmat na­gyon is kedvelők - kitaláltuk, ho­gyan tehetnénk ezt az ünnepet még Szebbé, emlékezetesebbé. Menjünk ki az iskolából! Jó ötlet­nek tűnt, és sokat dolgoztunk raj­ta. így ma már azt kérdezik a gye­rekek: ugye, idén is megyünk?, A Dunánál - bár nem a „rakodó part alsó kövén”, hanem az Or­szágház mellett - található József Attila egyik szobra. Az előtte elte­rülő füves részen éppen elférünk mi, kék sulisok, ötszázan. Aztán jöttek további ötletek, minden gyerek kezében egy szál sárga nárcisz. Majd el­készítettük a mű­sort, volt szerepe kicsiknek, na­gyoknak, alsósok­nak, felsősöknek, tanároknak, régi diákoknak. Volt, aki a virágról gon­doskodott, volt, aki odaszállította a hangszereket, amiken a gyere­kek játszottak, az­tán aki engedélyt kért a rendőrség­től, hogy mind az ötszázan ott lehes­sünk baj nélkül. Azért voltak ne­hézségek is. Rá­jöttünk, hogy a Kossuth tér forgal­mas hely, a gyerekek hangjához mikrofon kellene. De ott nehéz áramot szerezni, így lemondtunk az erősítőről, és kipróbáltuk anél­kül. Hangpróbát tartottunk villa­mossal, villamos nélkül, és azóta már maguktól tudják a szavaló gyerekek, hogy hajön a villamos, egy pillanatot várni kell, aztán ha elment, folytathatják. Volt, hogy reggel esett az eső, a kollégák kér­dezték, hogy akkor is kimegyünk, ha esni fog?- Nem fog esni! - mondtuk, hit­tük, reméltük. És aznap nem esett. Voltunk kinn szikrázó napsütés­ben, de úgy is, hogy elkezdett cse- peregni az eső, és észre sem vet­tük. Nem éreztük, csak azt, hogy ez jó, igen, ez kell. Nekünk, a gye­rekeknek. A magyar költészetnek. És igen, József Attilának. Míg élt, a sors nem volt kegyes hozzá. Hogy most az lenne-e? Nem tu­dom. De mi megyünk. Most van József Attila születésének száza­dik évfordulója. Idén nemcsak a szoborhoz készülünk. A 2005-ös évet ennek az évfordulónak a szellemében indítottuk. Sokszí­nűén próbálunk fényt, szellemi és művészeti világosságot varázsol­ni a tél utolsó hónapjaira. Versil- lusztrációinkat a Kék Ecset Galé­riában állítjuk ki, kedvenc versei­ket mondják el gyerekek, szülők, tanárok egy délutánon, a legügye­sebbek készíthetik el az iskola központi tablóját, a nagyobbak fotópályázatra készítenek felvé­teleket, és a Kék Akadémián mér­hetik össze felkészültségüket. Ez a néhány esemény csak ízelítő a tervezetünkből. Ma már minden kék iskolás tudja, mit jelent április 11. József Attila, a költészet napja, versek, dalok, Kertész leszek, egy öl vi­rág. Egy beteljesült álom. Idén is megyünk, viszünk né­hány szál sárga nárciszt. Attila, vége a télnek, itt a tavasz. Weidemann Dorottya, tanár lek a szülőkről: tudják-e vajon ők megfelelően értelmezni az értéke­lést? A tapasztalatok még hiá­nyoznak, hiszen ez az első tanév, amikor ez a módszer bevezetésre került. Én fontosabbnak tartom, hogy a gyerekek kevesebbet tanulja­nak, és többet gyakoroljanak. Nem a tanítási órák számát kellett volna csökkenteni, hanem a tan­anyag mennyiségét. Az iskola le­gyen a szocializáció színhelye. A világ felgyorsult, a gyerekek sok információhoz jutnak, amivel se­gítség nélkül nem tudnak mit kez­deni. A pedagógus feladata, hogy megtanítsa, hogyan kell az infor­mációkhoz hozzájutni, és azokat kezelni, rendszerezni.- Ennyi munka és folyamatos tanulás mellett nem sok szabad­ideje lehet.- Sokat kivett belőlem a tavaly megszerzett diploma. Annál is in­kább, mert közben több civil szer­vezetben is tevékenykedem. Alel- nöke vagyok a Magyarországi Pe­dagógus Szaktanácsadók Egye­sületének és vezetőségi tagja az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Általános Iskolai Szakcsoportjá­nak. Emellett még a Fővárosi Pe­dagógiai Intézet mérés-metodikai tanácsadójaként is dolgozom. A lányom és a két fiam nem választotta a pedagóguspályát. Néha még ma is a szememre ve­tik, hogy mikor ők szombat-va­sárnap otthon voltak, én kirándul­ni mentem az osztályommal. Nyáron pedig - ahelyett, hogy minden időmet velük töltöttem volna - a tanítványaimat vittem táborozni. Most azért már eljutot­tam oda, hogy hétvégén olykor el­megyünk a férjemmel kirándulni. De ami igaz, igaz: kell valamilyen megszállottság a pedagógusi munkához. Csop Veronika-Hírnök­Aranylakodalom Szeretettel köszöntjük Hári Istvánná született Valicskó Annát és Hári Istvánt, akik 50 éve, 1955. április 2-án kötöttek házasságot. Az akkori menyasszony a Menyasszony utcában lakott és ott élnek azóta is. A kor, amit és amiben éltek, történelem és változás, de a sze­relmük, szeretetük, emberségük változatlan. Sok boldogságot kíván család­juk, gyermekeik és unokáik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom