XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-02-02 / 3. szám

-Hírnök— A képviselő-testület januári ülé­sén megtárgyalta és tudomásul vette a kerületi köztisztaság hely­zetéről szóló tájékoztatót. Megál­lapította, hogy a kerület köztisz­tasága, ha kismértékben is, de ja­vult. A településtisztaság a fővá­ros kötelező, kiemelkedő fontos­ságú feladata. A telkek, a lakóhá­zak vagy intézmények környeze­tének tisztántartásáért az ingat­lantulajdonosok a felelősek. A ke­rületi önkormányzat önként vál­lalt feladatként évente 50 millió forintot fordít e tevékenységre. 2004-ben a kerületből elszállí­tott hulladék mennyisége közel 400 000 m3 volt, nagyobb része la­kossági szemét. Sok gondot és je­lentős anyagi megterhelést jelent az illegális hulladék összegyűjté­se és elszállítása, ez a mennyiség 2004. évben több mint 10 000 m3 volt. A lomtalanítási akciókor el­szállított 17 760 m3-nyi hulladék utáni rend helyreállítására 3090 kézi munka-, és 21 gépi üzemórát vett igénybe. Gondot jelentett, hogy az akció befejezése után is több területre került bútor és egyéb háztartási hulladék, sittet, veszélyes hulladékot raktak ki, a guberálók a kirakott lomot szét­szórták. A lakossági hulladékudvart 2004-ben közel 3700-an keresték fel, az átvett anyagok mennyisége mintegy 50 tonna volt. Legna­gyobb arányban papírhulladék Kerületünkben a lakótelepek 90 százalékát még az 1960-as évek­ben építették. Az épületek mellé elsősorban nyárfákat ültettek, mi­vel ezek gyorsan nőnek, azonban nagy hátrányuk, hogy balesetve­szélyesek, könnyen törnek, A nyárfák közül a kanadai nyárfa és a fekete nyárfa vattás termése okoz köztisztasági gondokat. Mi­vel ez a termés szóródás időben egybeesik a pázsitfűfélék virág­zásával, ezért pollenallergiát is okozhat. A XIII. Kerületi Környe­zetgazdálkodási Kht. megalaku­lását követően kiemelt feladata volt a fák ellenőrzése. 2002-ben az önkormányzat megbízásából roncsolásmentes akusztikus fa­vizsgálatot végeztek a kerület nyárfáin Fakop-műszerrel. A vizsgálatkor 463 parki és 779 útmenti nyárfát mértek fel a szak­értők. Kiderült, a faállomány több mint fele elöregedett, korhadt, egyharmada a fáknak veszélyes, azonnal kivágható. Érsek Ferenc, a kht. ügyvezető igazgatója el­mondta: jelenleg mintegy 30-40 ezer fa gondozását végzik megha­tározott karbantartási és felújítási program alapján. A kht. négyéves és tízéves zöldterület-fej lesztési koncepciót dolgozott ki évenkénti ütemter­vekkel, ennek része az úgyneve­zett Nyárfa Program. A nyárfát nem kell feltétlenül eltávolítani, sokszor alkalmazzuk a visszaifjí- tás módszerét, amivel évekre ———————wmmmmmmmJU——— ni .... K is mértékben, de tovább javult a XIII. kerület köztisztasága (32 588 kg), üveghulladék (8323 kg) és akkumulátor (2999 kg) ke­letkezett. Előrelépést jelentett a 13, egyenként 1,5 m3 tartályú hul­ladékgyűjtő sziget telepítése. A hasznosítható hulladékok szétvá­lasztásának első kezdeményezése sikeresnek bizo­nyult. Az önkormány­zat tíz éve szervez veszélyeshulladék­gyűjtési akciókat, 2003-tól két alka­lommal és öt hely­színen folyik be­gyűjtés. A kezde­ményezés hasz­nos és eredmé­nyes volt, a lakos­ság is igényli. A zöldterületek karbantartása, takarítása az ön- kormányzat tulajdonában, illetve kezelésében lévő 969 398 mz zöldterületen, 79 parkban, 85 ját­szótéren történik. 2004II. félévé­től kezdődően 8-10 fő foglalkoz­tatásával parkgondnoki szolgálat alakult, feladatuk a játszóterek ta­karítása, tisztántartása, az eldo­bált üvegek, palackok, hulladék­anyagok összegyűjtése. Az önkormányzat 1995 óta csat­lakozott a parlagfű visszaszorítá­sára szolgáló programhoz. Akkor a kerület fertőzöttségét tekintve a 16. helyen volt, 2004-ben már a nem fertőzött kerületek között sze­repelt. Az eredményt segítette, hogy a vétkesekkel szemben ható­sági intézkedések történtek (2004- ben 87 esetben). A pollenallergiai fertőzés is jelentősen csökkent, míg 2000-ben 20-21%-os volt, ad­dig 2004-ben csak 1-2%. Az önkormányzat által kezde­ményezett lombgyűjtési akció­kor az önkormányzat által bizto­sított zsákokba 1500 m3 száraz levelet gyűj­töttek össze. A múlt év­ben a közterü­letekről 143 db személyautót és 4 db roncs tehergépkocsit szállítottak el. Számuk a fize­tőövezet terü­letén belül egyre keve­sebb, mivel a parkolási tár­sulásnak lehe­tősége van a tulajdonos adataihoz hozzáférni, és így a büntetés kiszabására is. A lakosság részéről a legtöbb kritika a járdákon és úttesten ta­lálható kutyaürülék miatt érte az önkormányzatot, annak ellenére, hogy a kutya- és ingatlantulajdo­nosoknak, valamint a fővárosnak Előrelépés a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek telepítése 1200 fq telepítését tervezik Fagondozással megelőzhetők a balesetek megoldjuk a nyárfák okozta gon­dokat. A visszavágásokkal, ritkítá­sokkal vagy éppen a fakivágással - bár ezek a munkák elsősorban a növények ápolásához tartoznak - megelőzhetők a balesetek. A ta­valy júniusi és novemberi nagy szélviharok idején jelentős káro­kat okoztak a le­hullott ágak és hajtásrendsze­rük, amelyek kocsikra zuhan­tak, épületeket rongáltak meg. A nagy erejű szél nem csak az elszáradt galy- lyakat, ágakat, hanem a stabi­lan álló egészsé­ges ágakat is le­tépte a fákról. Az egyik bal­esetkor egyetlen ág négy autót tett tönkre. A balesetek után a kártérítési kötelezettség a fák tu­lajdonosát, jelen esetben az ön- kormányzatot terhelte - eleveníti fel a 2004-es eseményeket Érsek Ferenc. Az építkezésekkor is igen nagy kárt tesznek a faállományban, ami szintén lehet balesetek forrá­sa. Az építők ugyanis a földmun­káknál féloldalasán elvághatják a fák gyökerét, így a növény nem képes stabilan megkapaszkodni a földben, ennek következtében nagyobb szélben azonnal kidől. Ezek a károk sajnos nem bizo­nyíthatók, ugyanis a fa gyökeré­nek átvágása és a baleset bekövet­kezte között sokszor évek telhet­nek el. Az építtetőknek egyébként minden kivágott fa helyett újat kell ültetniük. Az építési osztály csak úgy adja meg a kivágási en­gedélyt, ha a cég egyeztet a kht.- val arról, hogy az eltávolítás után milyen fákat és hová kell ültetnie. Arra is lehetőség van, hogy kifi­zesse a faültetést, ez 50 000 forin­tot jelent növé­nyenként. Ilyen esetekben a kht. többször iskolá­zott, tehát 6-10 éves, továbbne­velt csemetefá­kat telepít, és vállalja, hogy ezeket egy évig kiemelten gon­dozza, vagyis folyamatosan locsolja és két­szer visszamet­szi. Egyre több cég él ezzel a le­hetőséggel - te­szi hozzá az ügy­vezető igazgató -, ta\%ly mintegy 1200 fát ültet­tek el a kerületben, idén is körül­belül ugyanennyit tervezünk. Nagyon sok lakó - jó szándék­kal -jelentős számban ültet úgy­A kerület faállományának több mint a fele elöregedett, egyharmada veszé­lyes, azonnal kivágandó 2005. FEBRUÁR 2. 3 is jelentős a feladata. A kerület az elmúlt évben is többször lemosat­ta a közterületeket, 5 járdatisztító gép meghatározott útiterv alapján hetente 72 150 m2 járdafelületet takarít fel, havi 6-8 m3 kutyaürü­léket (szeméttel vegyítve) össze­gyűjtve. 19 kutyafuttatón 38 ku­tyaürülék-gyűjtő edény, 18 pad és 6 db ivókút kiépítése történt meg. A Gondos Gazdi kampány óta újabb kutyaürülék-gyűjtő edé­nyek és gyűjtőzacskó-adagolók állnak a gazdák rendelkezésére. További 150 edény és 20 000 zacskó elhelyezése várható a ke­rület különböző részein, mintegy 12 millió forint értékben. A köz­terület-felügyelők 2004-ben 158 esetben éltek a figyelmeztetés, 63 esetben helyszíni bírság és 6 eset­ben a feljelentés eszközével. A képviselő-testület összeg­zésként megállapította, hogy a ke­rület köztisztasága, ha kismérték­ben is, de javult. A lakosság részé­ről felvetett panaszok, a járdák és az úttestek kutyaürülék és egyéb szemét miatti kifogása, a hajlék­talanok jelenléte és az ahhoz kap­csolódó, általuk kiváltott szeny- nyezési gócpontok megoldása túlmutat a kerület határán és lehe­tőségein. A köztisztaság jelentős javulása akkor várható, ha a ma­gánszemélyek, a társasházi közös képviselők, a területen dolgozó gazdasági társaság és az önkor­mányzat közösen tud cselekedni. nevezett gyomfát, ilyen például az olajfa. Ezek nem illeszkednek a környezetbe, elnyomják a dísznö­vényeket. A kht. szabályozza a fa­ültetést, csak környezetbe illő, ne­mes fákat telepíthetnek a lakosok. Érsek Ferenc hozzátette: a kht. évente készít felújítási tervet, amelyben meghatározzák, hogy a kerület mely részén gallyaznak, és visszavágással hol ifjítják a fákat. A karbantartási és felújítási mun­kákat a tavaszi és az őszi időszak­ban végzik. Az év többi hónapján a balesetveszély vagy egyéb ok miatt szükségessé váló munkákra kerül sor. Természetesen lakossági bejelentésekre is kimennek és el­lenőrzik a növények állapotát. A kht. feladatai közé tartozik a közterületek tisztántartása is. A téli hónapokban lehullott csapa­dék eltüntetését megbízás alapján a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. munkatársai végzik. Az ügy­vezető igazgató elmondta: a kht. bejelentésére síkosságmentesítik, takarítják a kerület tulajdonában lévő utakat. A kerületben össze­sen 18 helyen találhatók hin­tőanyag-tároló edények, amelyek tartalmát, a homok és só keveré­két a kerületiek használhatják a járdák takarítására. A lakosok a közterületek álla­potával kapcsolatos észrevételei­ket, kéréseiket vagy bejelentései­ket a kht. 270-0413-as telefonszá­mán is megtehetik. Metz Edina

Next

/
Oldalképek
Tartalom